10. program 2010.09.11.

Rockenbauer Pál emléktúra

„Csak ennél jobban ne essen” mondogattuk magunknak a buszállomáson, miközben szép lassan gyülekeztek a kirándulás résztvevői. Az időjárás szinte egész héten csapadékos, barátságtalan volt. Néha szakadt, máskor  csak csöpögött, permetezett az eső, a napocska pedig szinte mindig a felhőtakaró mögött bujkált.

Ennek ellenére szép számú csapat indult neki a Dél-zalai dombvidék bejárásának. Indulás után a busz ablaktörlője egyre gyorsabban törölte le a szélvédőről a felgyülemlő esőcseppeket, ami mutatta, hogy az égi áldás nem akar elállni.

Ezért mikor kiszálltunk Homokkomáromban, rögtön előkerültek az esőkabátok. A busz állomásról egy kis kitérővel megnéztük a falu központjában, egy gazos telken álló régi uradalmi épületet. A falon egy emléktábla hívja fel a figyelmet, a falu „híres   szülöttjére”, Szántó Bélára, aki Tanácsköztársaság egyik népbiztosa volt. A tervek szerint a most elhagyottan álló épületből a későbbiek folyamán szálláshelyeket kívánnak kialakítani a természetjárók részére. Az jó ötletnek tűnik, hiszen a településen halad keresztül a Dél-dunántúli Kék Túra útvonala.

Rövid nézelődés után nekiindultunk az előttünk magasodó dombra vezető aszfaltozott útnak. Az út mentén fából faragott szobrokat és egy szépen kialakított kaput lehet látni.

Rövid kaptató után elénk tárult az 1722-ben, barokk stílusban épült Kisboldogasszony Kegytemplom és az 1744-ben épült ferences zárda emeletes épülete, mely ma a Nyolc Boldogság Katolikus Közösség otthona.

Homokkomárom napjainkban a Dunántúl egyik legjelentősebb engesztelő központja. A kegyhelyet Dr. Szendy József veszprémi püspök 1988. április 13-án felajánlotta a Szűzanyának. Ettől a naptól kezdve a Magyarok Nagyasszonyának engesztelő temploma.

A templom érdekessége az oltáron található Mária-kép. A feljegyzések szerint a kép érintésére, vagy az előtte történt imádkozásnak köszönhetően gyógyulások történtek. A másik érdekesség a Mária kép alatt elhelyezett ereklye. Ez Szent Félix, az egyetlen gyermek szent ereklyéje, melyet XIV. Benedek pápa, még 1751-ben ajándékozott a templomnak.

A templom mögötti domboldalon kálvária található. Minden hónap 13.-a a kegyhely engesztelő napja.

A régi kolostor épület mellett álla a Nyolc Boldogság Katolikus Közösség  rendháza. A Közösség 1990-ben érkezett Homokkomáromba Dr. Szendy József érsek meghívására. A rend 1973-ban Franciaországban született, és ma már Amerikától Ázsiáig 30 országban, több mint 60 alapításban élnek testvérek. Szolgálataik megoszlanak a kreatív, szociális és apostoli tevékenységek között.

A nézelődés után rátértünk az országos kék jelzésre, amit aztán utunk végéig követtünk. Széles földúton indultunk neki az erdőnek., de hamarosan megállásra kényszerültünk, mivel a fák alatt nagy őzlábgomba seregeket vettünk észre. Többen gondolták, úgy, hogy most beszerzik az esti vacsora alapanyagát. Néhány szatyor megpakolása után ismét nyakunkba vettük az utat és megkezdtük hullámvasutazásunkat a zalai dombvidéken. Mivel ezen a tájon jellemzően észak-déli irányú dombvonulatok alakultak ki, mi pedig kelet-nyugati irányban vágtunk rajta keresztül, így óhatatlanul meg kellett másznunk a soron következő meredélyt.

A legrosszabb az Obornak melletti domboldal volt, mely olyan sáros, csúszós volt, hogy nem lehetett rajta felmenni. Kénytelenek voltunk az útról kimászni a környező csalitosba, hogy előbbre tudjunk jutni.

Az eső ellenére a többi útszakasz jól járható volt. A jelzések frissek, jól követhetőek voltak, amit ezúton szeretnék megköszönni, a Kanizsa SE-nek, és Kiss Lászlónak, aki oroszlánrészt vállal a helyi túraútvonalak rendben tartásában!

Jó néhány sáros meredély megmászása után érkeztünk el a Szuloki-forráshoz vezető erdészeti útra. Hamarosan megláttuk a forráshoz vezető kék kör jelzést. Az útról letérve hamarosan megpillantottuk a szomorú látványt nyújtó, amúgy hangulatosan kialakított forrás völgyet. Sajnálatos módon a környéken történt nagymérvű erdőkitermelés hatására a forrás vize elapadt. Rövid nézelődés után tovább indultunk déli irányban. Egy kis tó mellett, melyet régen a Szuloki-forrás táplált, kereszteztük a völgyet és néhány kilométer megtétele után elértük Valkonya határát. Az erőből kilépve egy elhagyatott épület volt az első látnivalónk.

A vizes réten tovább haladva a kiszélesedő völgy nyugati oldalán feltűntek Valkonya házai.

Az úton felkapaszkodva már  a Rockenbauer Pál turistaháznál találtuk magunkat.

A ház falán faragott tábla állít emléket a hazai természetfilmezés nagy alakjának. Érkezésünkkor egy turista csapat éppen szedte a sátorfáját. A gondosan rendben tartott udvarban, számos fedett tér állt rendelkezésünkre, hogy egy nagyot pihenjünk a sárdagasztás után. Előkerültek az uzsonnák. Kihasználva a pihenőt, megejtettük a szokásos adminisztrációt és megtartottam a programsorozathoz kapcsolódó előadást. A Letenyei Kistérség növény és állatvilága címmel. Ezután röviden megemlékeztünk Rockenbauer Pálról, aki aktív szerepet vállalt a Zalai dombvidék turisztikai felfedezésében, és bemutatásában.

Rockenbauer Pál

(1933. január 14., Budapest - 1987. november 26., Katalin puszta mellett, sírja Zengővárkonyban)

Rockenbauer Pál az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának földrajz-biológia-kémia szakáról érkezett a televíziózás világába. Egykori pályatársa, Kelemen Endre szavai szerint az MTV székházában, a Szabadság tér 17. szám alatt úgy "csináltak televíziót", hogy nem voltak elődeik, nem leshették el a szakma fortélyait senkitől, így a műsor tanította a gazdáját.

Életének első és egyetlen munkahelye a Magyar Televízió lett. Az első pillanattól ő szerkesztette a természettudományos műsorokat. Kitűnő érzékkel választotta ki jól beszélő szereplőit és hatásos illusztrációit. A meghívott szakemberek sorra tapasztalhatták, hogy Rockenbauer Pál személyében olyan partnerre találtak, aki komoly tudással, szakmai háttérrel rendelkezett. Kelemen Endre meglátása szerint Rockenbauer Pál egyik titka kreativitásában volt, hiszen nemcsak szerkesztő, hanem műsorvezető, riporter, rendező és író is volt. [2]

1965-ben "Levante vizén" címmel Rockenbauer Pál rendezte az első magyar expedíciós filmsorozatot. A forgatócsoport egy nyarat töltött a Székesfehérvár nevű magyar duna-tengerjáró kereskedelmi hajón fedélzetén, bekalandozva a Földközi-tenger keleti medencéjét. (Az úti élményeit megírta könyv formájában is, címe: Szívességből a Mediterránban).

1968-ban Szabados Tamás kollégájával - aki szinte minden Rockenbauer Pál rendezte film operatőre volt - eljutott az Antarktiszra, ahol a dél sarki nyár rövid néhány hónapja alatt több kutatóállomást is meglátogatott. A tengerparthoz közeli Mirnij nevű szovjet állomásról repülőgéppel eljutott a kontinens belsejében lévő (szintén szovjet) Vosztok állomásra is, majd a hazafelé úton néhány napra meglátogatta a Bellingshausen (belga) állomást. Itt is utifilmet forgattak, de az úton szerzett élményeit is megírta, a könyv címe: Csipetnyi Antarktisz.

A pihenést soha nem ismerte, szinte megállíthatatlanul készítette, rendezte az egyre újabb filmeket. Az 70-es évek elején Dr. Balogh János akadémikus szerkesztette 13 részes "A napsugár nyomában" című ökológiai-természetvédelmi filmsorozat rendezőjeként ismét bejárta a fél világot: forgattak Ausztráliában, Új-Guineában, a korallszigeteken, a Hawaii-szigeteken, Dél-Amerikában, az Antarktiszon (tehát ismét eljutott oda!) és az Amazonas-medencében is. [3]

1974-ben került sugárzásra a televízióban (akkor még csak az MTV létezett!) Magyarország kisvasútjairól szóló filmsorozata. Szinte az utolsó pillanatban, bezárásuk előtt nem sokkal sikerült megörökítenie ezeket a mára szinte teljesen eltűnt műszaki emlékeket.

Jöjj és nézd a Kilimandzsárót címmel 1976-ban készített egy útifilmet, amelyben az expedíció tagjaként meg is mászta Afrika egyik legmagasabb hegyét.

Az Afrika-expedíció után kezdődött Rockenbauer Pál életének az a korszaka, amiért szinte minden kéktúrázó a szívébe zárta ezt a világcsavargó televízióst. Több éves előkészítő és szervező munka végén 1979 júliusának utolsó napján indult egy kicsi csapat élén az Országos Kéktúra bejárására.

A fáradhatatlan Rockenbauer Pál még ennyivel sem érte be, a kéktúrás filmsorozat országos sikere után újabb nagy fába vágta a fejszéjét: 1982-ban utifilmet forgatott egy pamíri hegymászótúráról, Kecskeméttől a Pamírig címmel. R. P. maga is rendelkezett hegymászó gyakorlattal, ezen az expedíción a túra többi tagjával együtt megmászta a Kommunizmus-csúcsot. Ezen a túrán készült a címfelvétel is.

Újabb év, újabb útifilm: 1984-ben már Közép-Amerikában forgatott filmet Magyar búvárok kubai vizeken címmel.

Ezután életének a kéktúrázók szempontjából újabb fontos mérföldkövéhez érkezett:
7 évvel az Országos Kéktúrát bemutató Másfél millió lépés... után, 1986-ban ismét útra kelt a filmes stábbal és a kéktúra akkori nyugati végpontjából elindultak dél felé, hogy maguk választotta úton előbb a Dél-Dunántúli Kék-túra nyugati végpontját Kaposvárt, majd onnan ezen az úton végigmenve Szekszárdot érjék el "Még egymillió lépés..." megtétele után. [5]

Egy új, hosszú távú vándorutat akart létrehozni az országos és a dunántúli kék túra vonalának összekötésével. Az útvonalról készült filmet, utolsó nagy alkotását már csak halála után mutatták be. A sorozat egyik legmegkapóbb része az a Baranya megyei szakasz, mely a zengővárkonyi öreg szelídgesztenyést mutatja be.

Rockenbauer Pál 1987. november 26-án halt meg Katalin puszta mellett, hamvai kívánsága szerint a Mecsek hegység lábánál, a fent említett zengővárkonyi, több száz éves szelídgesztenyésben nyugszanak, egy nagy nyers, vörös márványkő alatt, emlékét a természetjárók őrzik, miközben az 561 km-es Emlék utat, a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra ösvényeit járják.

A Naszály lábainál, Katalin puszta felett a kéktúra ösvényétől mindössze néhány száz lépésre egy kopjafa őrzi Rockenbauer Pál emlékét. Kéktúrázó, ha arra jársz, állj meg egy percre az oszlopnál és emlékezz arra az emberre, aki a mára már legendássá vált útján készült dokumentumfilm sorozattal megismertette mindenkivel az Országos Kéktúrát!
A Baranya Megyei Természetbarát szövetség minden november utolsó szombatján emléktúrát szervez Zengővárkonyba, a Gesztenyésbe, ahol Rockenbauer Pál, az emléktúra névadója nyugszik.

Az esőkabátok alatt is átázott ruháink miatt azonban hamarosan útra keltünk, hogy ismét bemelegítsük magunkat vizes ruháink alatt. A pihenő alatt három kismacska került elő, akik szívesen vették az eléjük szórt ételmaradékokat. Annyira megkedveltek minket, hogy amikor elindultunk folyamatosan ott szaladgáltak a lábunk alatt. Hiába próbáltuk visszazavarni őket, rendületlenül követték a csapatot. Ilyen díszkísérettel érkeztünk meg a szomszédos Borsfára, utunk végállomására.

Mivel a busz indulásáig még  maradt időnk, ezért a közeli presszóba vezetett utunk, ahol forró kávéval és kapucsínóval melengettük át magunkat.

Néhány perces késéssel megérkezett a járatunk, amivel előbb Letenyére, majd onnan Nagykanizsára utaztunk.

A csapadékos, borongós időjárás ellenére ismét egy kellemes napot töltöttünk a Zalai dombvidék ezen szegletében.

Sok érdekes információval, élménnyel és néhányan jó pár vízhólyaggal  gazdagodtak ezen a napon.

A tanulság az, hogy nem kell megijedni egy kis esőtől, mert a ruháink megszáradnak a sarat lekeféljük a cipőnkről, de az élmények mindig bennünk élnek!

Következő programunk a jubileumi Kanizsa emléktúra 2010.szeptember 25-én lesz, amire szeretettel várok minden kedves érdeklődőt. A részletes program a www.genea.hu honlapunkon olvasható.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.