11. program 2010.09.25.

Kanizsa emléktúra

Végre egy szerencsés nap!

A szombat délutánra beharangozott csapadék szerencsénkre nem érkezett meg már reggelre. Az egész heti napos időnek sajnos az indulás reggelén nyoma sem volt, ennek ellenére a szélcsendes langyos időben gyülekeztünk a Mező Ferenc Gimnázium épülete előtt.

A bejárat előtt nagy sürgés-forgás fogadta a túrára érkezőket, mivel idén 20. alkalommal rendezte meg a Mezős Diákok Természetjáró Köre, valamint a Kanizsa Természetjáró SE. ezt a programot. A rendezvény célja, hogy népszerűsítsék a természetjárást Zala megye második  legnagyobb városának környezetében.

A több száz résztvevő között, a mi kis 17 fős csapatunk  9 órakor vágtunk neki az előttünk álló 20 kilométeres távnak.

A Platán soron indultunk el, hogy elhagyjuk a várost, a zöld kereszt jelzést követve. A teleki utcában először elhaladtunk az ipartörténeti emléknek számító víztorony mellett, majd a Péterfai-árkot keresztezve értünk a sánci városrészbe.

Platánsor. (Helyi védettség alatt álló természeti érték)

 A kettős fasor egyik oldalán 45, amásikon 41 fa található, melyeknek tőtávolsága 10 méter. A legtekintélyesebb példányok törzskerülete megközelíti a 180 cm-t is. A fák jó egészségnek örvendenek, habár úttest van a közelükben. A fasor mellett, a házak elé örökzöldekből, tujából, hamisciprusból, ezüst-és lucfenyőkből álló sort ültettek. Közülük is kiemelkedik egy mamutfenyő.

A 86-os út elkerülő szakaszának építése miatt nem mentünk le a Csónakázó tóhoz, hanem a vasúti sineket ekhagyva az út mentén haladva a Szőlőskert fogadóhoz gyalogoltunk.

Csónakázó tó

Nagykanizsa területén egy jelentős mesterséges tavat találunk. A Bakónak patak felduzzasztott vize a Csónakázó-tó. Szépen kialakított környezetével a város kedvelt pihenőhelye, szabadidő központja. A tó 41,16 hektár vízfelületű, a tárolt víz mennyisége 612.600 m3, a vízgyűjtő terület 38,5 km2

Az enyhén szeles, hűvös idő ellenére nekivetkőztünk, hogy megmásszuk az előttünk magasodó Nagybagolai szőlőhegyet. A meredek kaptaón felérve csodálatos kilátás nyílt észak felé Nagykanizsára, valamint kelet felé az alattunk húzódó Csónakázó tóra. Innen már egy gerinc úton haladtunk a szépen rendezett szőlők és pincék között. A szőlőhegy legmagasabb pontjánál egy frissen felújított hegyi kápolna áll egy hatalmas hársfa árnyékában. Rövid ereszkedés után már bent is voltunk a közigazgatásilag Nagykanizsához tartozó Bagola városrészbe. Ezt a települést 1963-ig Bagolasáncnak nevezték, amit aztán Bagola néven 1981-ben csatoltak Nagykanizsához.

A főúthoz érve jobbra fordultunk és innen már a piros kereszt jelzést követve kisétáltunk Bagoláról. Az aszfaltos útról hamarosan balra fordultunk és egy változatos erdőben folytattuk utunkat. A nem rég még háborítatlan erdei úton útépítési munkák folytak. Jó minőségű murvás, mezőgazdasági utat építettek a szombaton is serénykedő munkások. Hamarosan balra fordultunk és egy sáros dagonyákkal tarkított úton végre már az erdőben haladtunk tovább. A csapadékos időnek köszönhetően az erdő szélén a fák alatt rengeteg gombát lehetett látni. Továbbra is a piros kereszten haladva néhány km megtétele után érkeztünk el a hosszan elnyúló Szigecskei réthez. Balról a Szaplányosi –patak, és domboldalon a Szaplányosi erdő kísérte a csapatot. Itt rövid pihenőt tartottunk, hiszen itt értük el a túra felét.

A pihenőhelyet elhagyva, néhány száz méter megtétele után értük el piros sáv jelzést. Itt már az új jelet követve északra fordultunk és megindultunk a Miklósfai Parkerdő felé. Nemsokára elértük a pecázás szerelmeseinek kialakított horgásztavakat. A sok eső miatt nagyon magas volt a vízállás, a sok hordalék miatt pedig egy sártengernek tűnt a tó vize. Hamarosan egy lengőkapun áthaladva beértünk a parkerdő területére. Az utat övező tűlevelű és lombos erdők alja tele volt mindenfelé gombák seregével. A legszebb közülük talán a „mesegombának” is hívott légyölő galóca volt a maga csodás piros-fehérpöttyös ruhájával.

Kiadós nézelődés és fényképezés után értünk a parkerdő hangulatosan kialakított pihenőhelyéhez, ahol elvégeztük a szokásos adminisztrációt és megtartottam a programsorozathoz készült előadásomat A levegőminőség javításának lehetőségei címmel. A szellemi táplálékot kiegészítve egy kis testi táplálékkal, és már is felfrissülve vágtunk neki az előttünk álló közel 7 kilométernek. A parkerdőt egy szépen faragott kapun keresztül elhagyva folytattuk utunkat a piros sáv jelzésen. A Miklósfa városrészen áthaladva, a Gárdonyi utca másik végében található buszfordulónál jobbra fordultunk és megindultunk a Szentgyörgyvári-hegy irányába.

Miklósfát szintén 1981-ben csatolták Nagykanizsához. 1950ig ezt a települést Somogyszentmiklósnak hívták. A Gárdonyi utcában, nem messze az óvodától 3 szép mamutfenyő látható az út mentén.

A hegykapunál takaros pihenőhelyet alakítottak ki tűzrakó hellyel, és egy szépen faragott szobor is hosszabb maradásra csábítja a kirándulókat. Előbb aszfaltozott, majd kőzúzalékos úton haladtunk egy völgyben, majd hamarosan elértük a Romlott várat.

Botszentgyörgy vára (Romlott vár)

Nagykanizsától délre, a Szentgyörgyvári szőlőhegy keleti oldalának kiugrásán mély árokkal körülvett erdős kiemelkedésen állt hajdanán Botszentgyörgy várkastélya. A kedvelt kirándulóhely múlt ködébe vesző története a török után kicserélődött lakosság között nem élt tovább, mesék, mondák születtek róla. A legromantikusabb történet így szól: Hajdan vár állt itt, amelyet a török leromboltatott. Helyére Hasszán bég gyönyörű palotát építtetett, ahová a Kanizsa környéki szép lányokat gyűjtette össze. Amikor egyszer a bég Egerszeg környékén kalandozott, az elrabolt leányok, asszonyok rokonai lemészárolták az őrséget, a kastélyt felgyújtották. A visszatérő bég a pusztítást meglátva a szívéhez kapott és holtan fordult le a lováról.
A valóság természetesen nem ennyire romantikus, de nem kevésbé érdekes.

A Kanizsától délre eső területen a korai időktől kezdve a Bikács nemzetség birtokai húzódtak. A nemzetség egyik jelentős tagja Csapi Andrása 15. század közepén ezeket a birtokokat még tovább növelte, de nagy problémája volt, hogy csupán leányai voltak, akik a kor szokása szerint nem örökölhették tovább apjuk szerzeményeit, hacsak a király különleges kegyet nem gyakorol. A befolyásos apa el is érte ezt, leányait „fiúsíttatta", így azok nem kerültek idegen kezekbe. A három leány közül Apollónia ment legjobban férjhez, a Mátyás király által felkarolt Bajnai Both család János nevű tagjához. A jelentős katonai érdemet szerző Both testvérek pedig 1480-ban engedélyt kaptak, hogy birtokukon várkastélyt emelhessenek. 1841 -ben már folyt itt az építkezés a ma kiesnek tűnő völgy peremén. A hely kiválasztásának oka pedig az volt, hogy Kanizsán keresztül egy fontos kereskedelmi útvonal vezetett a zákányi révhez, melyen a Kanizsai családnak vámszedési joga volt. Ezt az útvonalat a mezővárostól keletre a Bakónaki patak, majd a Szentgyörgyvári folyás mentén vezető úton az élelmes kereskedők el tudták kerülni, így a kis Szentgyörgyvár falu mellett kiépülő új családi központ környéke fontos gazdasági szerephez jutott. A kis patakon a Bothok gátakat építettek, halastavakat létesítettek, melyeknek ma is álló gátjai a haltenyésztésen túl közlekedési lehetőséget is szolgáltak.
A felépült fényes várkastély maradványait sikerült feltárni. így pontosan ismerjük a zártudvaros egyemeletes épületet, melynek főbejárata keletre nézett. A boltozatos kapualj két oldalán helyezkedett el a várkápolna és a nagyterem. Az első emeleten és az északi alápincézett szárny felett lakószobák sora húzódott. A nyugati szárnyban voltak a konyhák és a tárolóhelyiségek. Az udvar déli felében 27 méter mély kút állott. A vár védelmét a déli oldalon egy nagyméretű öreg torony, nyugaton egy szögletes és egy kerek bástya szolgálta.
A várban síkfödémes, díszesen festett mennyezetű és falú szobák, gyönyörű mázas csempéjű későgótikus kályhák álltak. A főúri életmód gazdagságáról az előkerüIt tárgyi emlékek vallanak, köztük velencei üvegpoharak rátétdísszel és arannyal futtatva. A gótikus és reneszánsz kőkeretes ablakokban ólomba foglalt többszínű kerek üvegablakszemek engedték be a világosságot. Az északi szárnyban épített mellékhelyiség nyomai is előkerültek. A régészeti feltárásokon túl írásos emlék is maradt az 1530-as évekből, amely részletesen leírja a palota helyiségeit, említi a berendezés egy részét, és azt is, hogy tetejét fazsindellyel fedték.
Az 1550-es évek második felében a Both család békés és fényűző életének vége szakadt, a törökök megszállták Somogy nagy részét. Botszentgyörgy várát már 1555-ben a végvárak közé sorolják. 1566-ban Szigetvár eleste után szakadt a várra az első nagy veszedelem. A törökök egy éjszaka meglepetésszerűen elfoglalták a külső kerítést, behatoltak a várárokba és már a falakat mászták, amikor a felriadt őrség az ifjú Both Gáspár vezetésével hősies kemény küzdelemben visszaverte őket. Az eset jó figyelmeztetés volt, a főkapitányi székhellyé előlépett Kanizsa szomszédságában nem lehetett egy erősséget a kor háborús viszonyaihoz képest védelem nélkül hagyni. Külső földsánccal és cölöpfallal vették körül, alkalmassá tették ágyúk elleni védekezésre, a falak közé királyi zsoldosokat is telepítettek. A török ezután hiába kísérelte meg újból és újból megrohamozni, legutoljára 1576-ban, támadásai kudarcba fulladtak.
A vár sorsa azonban megpecsételődött. Sorra elestek a Kanizsa előterét védő kisebb erődítmények, a magára maradt Botszentgyörgy tarthatatlanná vált. Az új védelmi koncepció a kanizsai völgy széles mocsaraira alapozódott, annak átkelőhelyeinek védelmére.
Felépítették a szentmiklósi (miklósfai) erődöt és az 1570-80-as évek fordulóján a kanizsai főkapitány rendeletére aknákat telepítettek a falak alá, a várat felrobbantották. A romokat belepte az erdő, és elpusztult a mellette állt település is. A romokat építkezésre elhordták. A feltárások nyomán megindult helyreállítás nyomán remélhetően a magyar középkor legfényesebb szakaszának, Mátyás király korának egyetlen zalai emléke a nagyközönség rendelkezésére fog állni.

Tovább haladtunk a patakvölgyben húzódó murvás úton. A Romlott várnál csatlakozott utunkhoz a zöld sáv jelzés, amin Bagola városrészbe lehet eljutni. A szőlők és pincék között nemsokára feltűntek Nagykanizsa első házai, és hamarosan betoppantunk a városba.

Nagykanizsa ezen része számos helyi védettségű természeti értéket és más műemléket őriz. A Tripammer utcán haladva először a temetőkertet láttuk meg, majd utána a Maort lakótelepet. A lakótelep mellett pedig közvetlenül a Sétakerttel ismerkedtünk meg az alábbiak szerint:

Millenniumi sétakert

A hajdanvolt szántók területét a 1800-as évek utolsó éveiben vásárolta meg a város, Trippamer Gyula javaslatára, aki nemcsak a Városszépítő Egyesület ügyvezető elnöke, hanem szerencsés módon a Nagykanizsai Takarékpénztár igazgatója is volt egy személyben. A kiskanizsai gazdákkal előre megalkudott a vételről, így Vécsey polgármester már könnyen megköthette a szerződést, és kihirdethette, hogy: "A város sétateret alkot az ezeréves Magyarország emlékére."
A 1896-ban telepített hatholdas parkot nemsokára tovább bővítették a Csengery utcai "Barátok kertjével", majd 1925-ben további hat holddal növekedett a terület.
Az első növényanyagot Plihál Ferenc, a Városszépítő Egyesület elnöke adta és személyesen felügyelték a munkákat, melyet Fabik József városi kertész irányított.
A későbbi bővítésekben már Dene Béla főkertész vett részt. Sajnos a fákat túl sűrűn ültették, így koronájuk csakhamar összeért. Ekkor nem ritkították meg a fákat, helyette a koronákat csonkolták, mellyel egyrészt elcsúfították a fák természetes alakját, másrészt a csonkolásokkal utat nyitottak különböző növényi betegségeknek is.
Egykori idézet szerint "A mi sétakertünk virágágyai, mint gyönyörű szmirnaszőnyegek terülnek el, körülvéve díszes fáktól és fasoroktól."
Sajnos ebből mára már csak a nagyobb fák maradtak meg, mint a Csengery utca felőli két 16 méteres ezüstfenyők. A lépcsőt sóskaborbolyák, bangiták kísérik, fönt szabó Tamás szobrászművész díszkútját csodálhatjuk, mellette szép, középkorú bükkfa. A park alapállományát a lombhullató fajok alkotják, ebben dominánsak a korai-és hegyi juharok, kis-és nagylevelű hársak illetve a vadgesztenyék. Természetesen e parkból sem hiányozhatnak az örökzöldek, elsősorban a tiszafák. A lépcsőtől 23 példányból álló kettős hársfasor vezet a fürdő egykori öltözőépülete felé. A fák átlagos törzskerülete 2 méter.
A parkban 9 méter mély bevágásban futó vasúti sín mellet kettős gesztenyesor húzódik, melynek tagjai szintén kb. 2 méteres törzskerületű gesztenyék. Sajnos távolságuk még a négy métert sem éri el, így a koronák itt sem tudnak szabadon fejlődni.
A "vasútparton" a gesztenyesort nyírt gyertyánsövény zárja le. A vasúti híd fölött átívelő gyalogos hídnál idős szürkenyár hat idősebb nyírfa társaságában. Ettől keletre 7 öreg platánt s egy 3 méter magasban elágazó tiszafát találunk. A vadgesztenyesortól indulva, s oda visszatérve egy kis térre vezető félkör alakban kialakított hársfasor alatt sétálhatunk.
Legkiemelkedőbb növénye a 2,5 méteres törzskerületű tulipánfa, de szépek a platánok, hamisciprusok, gyertyánok, ostorfák, jegenye-és vörösfenyők is.
Az alapítóról elnevezett Tripammer sétány fölé zömmel korai juharok hajolnak. Sajnos a parkot szétszabdalja a városi strand, mely az elmúlt években is a park rovására terjeszkedett, így mára már az egykori fősétány mellett húzódik a kerítése. A strandon belül is találunk nagyméretű fákat, melyek közül kiemelendő egy platán és egy császárfa. A strand bejáratától nem messze piros virágú vadgesztenye díszlik, kis távolságra tőle pedig Rétfalvy Sándor "Táncoslányok" szoborcsoportja, mellette nyírfa csüngős változata, a másik oldalon pedig kaliforniai mamutfenyő fiatal példánya áll.
A szoborral szemben, mintegy a csüngős nyírfa háttereként a város legszebb formájú, 15-16 m magas, 2,6 m törzskerületű, szabadállású mamutfenyőjét találjuk.
A parknak e részén játszóteret alakítottak ki, melytől keletre platánokból, juharokból, hársakból álló parkrészlet következik, egy idősebb, 3 m törzskerületű bükkfával. Itt is találunk kettős hársfasort, s a park, déli részén szervesen kapcsolódik a MAORT-telephez.

MAORT-LAKÓTELEP
A Sétakert szomszédságában a város által felújított területen az 1940-es években felépített, képében országosan is egyedülálló lakótelep. Miután a zalai olajmezők termelése felfutott, szükségessé vált, hogy  a MAORT mérnökök, tisztviselők, munkások számára lakások épüljenek. A munka 1942-ben kezdődött, s hamarosan elkészült a lakótelep azon része, amelyet a mai Papp Simon-sétány, a Vécsey utca, a Maort utca, Olaj utca és a Gyulai Zoltán köz határol. A terület egy részének parkosítási munkái csak a háború után kezdődhettek el. A háború által félbeszakított építkezések 1946-ban folytatódtak, az ideiglenes barakképületeket lebontották, helyükön időtálló épületek készültek. A munkálatokat a MAORT építési és tervezési osztálya végezte Bősze Kálmán irányításával. A volt MAORT lakótelep ma helyi védelmet élvez.

Tripammer utcai temetőkert

A római katolikus temetőt 1769-ben nyitotta meg a plébánia. Meghatározó képét ma is az örökzöldek gazdag választéka határozza meg. A lombhullató fák közül elsősorban a fasorokba ültetett fák jelentenek kiemelkedő értéket, így például a temetőt ketté szelő 69 egyedből álló ezüst hársfasor, melyek átmérője 70-110 cm között van.
A déli részen a szovjet katonai temető körül kettős vadgesztenyesort találunk. Vele párhuzamosan ezüstjuhar fasort, míg a főút mentén szintén kettős vadgesztenyesor húzódik, mellette párhuzamosan ezüsthársak.
Említést érdemelnek a magányos faként ültetett, vagy mára egyedül maradt lombhullatók, így az északi részen egy 3 méteres törzskerületű öreg magyarkőris. Az 1989-es temesvári harcok áldozatainak állított kopjafák mögött az ország lakóinak tiszteletteljes főhajtását szimbolizálja egy borostyánnal befuttatott csüngő japánakác.
A temető kápolnájánál nagyméretű kislevelű hársat találunk. A temető legöregebb örökzöldjei a 130 éves tiszafák és a 110 évesre becsült keleti tuják. Több helyen találunk e fajból száz évnél is idősebb példányokat. A széles, kúpos koronát képező, kelet-Ázsiából származó fa szépen színesíti a temető arculatát. A megmaradt példányok életerősek, impozánsak, jól tűrik a nyári szárazságot, a téli hideget, s mindezen felül még a városi levegő megpróbáltatásait is. Ilyen keleti tuja található a ravatalozótól keletre és a temető dél-délkeleti oldalán lévő kerítésénél is. Tiszafa-fasor vezet a Hősi temetőbe, ahol az első világháborúban elesett 1100 katona nyugszik.
A fehér sírkövek keleti oldalán 16 tiszafa és ezüstjuhar díszlik. Az urnatemető mellett örökzöldek, tiszafák, óriástuják, hamisciprusok és azok fajtái díszlenek. A temető déli részén említést érdemel az oregoni hamisciprus, az oszlopos alakú, kékes lombozatú Chamaecyparis lawsoniana. Ez körülbelül 20 méter magas. Tőle nem messze egy hasonló magasságú hamisciprus áll, illetve oszlopos tuják maradványai. Itt találjuk az észak-afrikai Atlasz hegységből származó atlaszcédrus középkorú példányait is. A Tripammer utca szovjet temető felőli bejárata kettős hársfasorral szegélyezett, melyből kiemelkedik két calocédrus. A fák magassága meghaladja a 30 métert, s a nagyobbik törzskerülete 350 cm.

Nagykanizsa, Vécsey úti platánsor

A Vécsey úti platánsor a Millenniumi sétakeret és a Maort telep között található. A fasor egyik oldalán 20, másik oldalán 15, nagy valószínűséggel a Maort telep építésekor telepített fából áll.
A telepet 1940-es években építették, így a fák most már lassan 70 évesek. Törzsátmérőjük átlagosan 60 cm és 1 m közötti, magasságuk 25 méter.

A Sétakertet elhagyva átsétáltunk a vasúti felüljárón és a csodálatos Szentháromság szobor mellett haladtunk tovább a város központja felé.

SZENTHÁROMSÁG SZOBOR
Inkey Boldizsár, Kanizsa földesura gráci mesterekkel faragtatta 1758-ban. A barokk stílusú, szép szoborcsoportozatot vasrács keríti. Középen magasba emelkedik a Szentháromság csoportja, a tartóoszlop alján egy kecses Mária-szobor látható, s mindezt körülveszi Szent Antal, Szent László király, Szent István király, Szent Imre herceg és Keresztelő Szent János szobra. Eredetileg a mai Erzsébet téren állt, majd 1869-ben az Eötvös térre került, s végül a mai helyére, a Kossuth térre. Az évszázadok során megrongálódott alkotást újra restaurálták, és 1992. augusztus 20-án dr. Pápai Lajos megyés püspök szentelte fel.

A Kanizsai Dorottya kórház előtt elhaladva a Teleki utcához értünk, ahonnan már láttuk utunk végállomását a Dr. Mező Ferenc Gimnáziumot

A kellemes kiránduló időben alig több mint öt óra alatt jártuk végig a 20 km-es távot. Sok érdekességet láttunk és ismertünk meg. Kár lett volna otthon maradni a beharangozott rossz idő miatt.

A Következő kirándulásunkat 2010. október 2-án, a gyaloglás világnapján tartjuk Újudvar és Gelse térségében, ahová szeretettel várom az érdeklődőket.

A részletes program a www.genea.hu honlapunkon olvasható.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.