Létrási-vizesbarlang, röviden csak a "Vizes”

mintegy 2900 m hosszú és 90 m mélységű.

Időtartam: 3.40 perc

Nevét méltán viseli, hiszen a bükki Nagy-fennsík legkeletibb részének, a Létrás-tetőnek egyik időszakos vízfolyását nyeli el.

Csoportunkkal az I. bejáraton át mentünk le a barlangba. A bejáraton átfolyó víz hangja betöltötte a kis termet, melybe egy létrán keresztül másztunk le. Mellettünk vízesés formájában zuhant alá,  melyet  a létra aljához érve itt-ott bizony a nyakunkba érezhettünk. Mivel csapadékosabb időt fogtunk ki, így mondanom se kell, hogy volt víz bőven. Mindez addig nem okozott gondot míg  gumicsizmában tapicskoltuk a vizet.

Előrehaladván az álló helyzetet felváltotta a térdepelős, majd egyre inkább kúszós-mászós pozíció az egyre szűkülőbb járatokban. Egy-két létrás szakasznak kimondottan örültünk, hisz nyújtózkodhattunk, térdeinket, könyökeinket kicsit megpihentettük, majd ismét fejet hajtva, térdre ereszkedve, hason csúszva folytathattuk utunkat.

A falakra agyag rakódott és a járatrendszer töredezetté, néhol egészen omladékossá vált. Hol tágas járatokon haladtunk, máskor meg a vállainkat súrolták a falak. Omladékokon másztunk át és a nedves agyagtól csúszós köveken bizony nem volt mindig könnyű talpon maradni, de még négykézláb sem.

Az adrenalin termelődött, hol a szűk járat, hol az alattunk tátongó szakadék, hol pedig megmászhatatlannak tűnő részek miatt.

Agyagos, vizes kuszoda után eljutottunk a „végén” található Tóig (szifonig), mely fölött egy kötél kapaszkodó segítségével átjuthattunk. Itt ért véget a túránk, kicsi pihenő és csoki evés után minden fizikai erőlétünket összeszedve nekivágtunk a vissza útnak.

Míg a lefelé könnyű sáros, csúszós részen lecsúsztunk, visszafelé komoly gond forrása lett a hogyan tovább, hisz alig találtunk kapaszkodót és mint sáros malacok, kézzel, lábbal, háttal, fenékkel, fejjel szinte minden testrészünkkel próbáltuk a lehetetlent, visszajutni.

Már tudtunk gyönyörködni fel-felbukkanó cseppkövekben, örültünk a szűk járat közepén elhelyezkedő „lányok örömének”, melyen megpihenve folytathattuk utunkat.

Visszaérve abba a terembe ahol a baget hagytuk, megpihenve más úton folytattuk tovább az utat. Létrás részek, szűkös járatok, majd a kőszáli kecske mászási technikáját ellesve kapaszkodtunk felfelé. Elsőként tehettem meg ezt az utat, s segítségemre egy kőre rajzolt nyíl is jelezte továbbhaladásunk irányát. Innen már csak 1 létra és utána a 8 méter magasságban lévő kijárat. A túra legkeményebb része, mikor már több mint 3 órája lent vagy, fizikai, mentális erőnléted fogytán és előtted a vállnyi szélességű, majdnem függőleges kürtő.

Összeszedve a maradék energiát, neki lódulva, neki feszülve, nem éppen macska módjára araszoltam felfelé, miközben az adrenalin dolgozott, hisz egy rossz fogás, egy rossz kitámasztás és visszacsúszol, de végre megláttam a napfény első sugarait. Mint varacskos disznó másztam ki az alig 60x60-as vasajtón. Heuréka!

Elsőként érve a felszínre tiszteleghettem a Földanya természeti csodája előtt.

Olyan volt mint az anyaméhben és a szülőcsatornán keresztül végre megláthattuk a napvilágot.

Maradandó élményben volt részünk, mind a memóriában elraktározva, mind pedig a testünkbe beékelődő egy-egy kiálló szikla, cseppkő okozta kékfoltok formájában, de büszkén viseljük. Megcsináltuk!!!

Fárasztó nap után a "szakácsok" által készített paprikás krumpli igazán jól esett és persze az azt követő melegítő italok is. 

Jó csapat, csodálatos élmény!!!!!

Visszajövünk még……..