Biharfüred-Vigyázó-hegység
2010. szeptember 30. és október 2.
Túratársak: Gáspár Zoli, fiam Róth Gergő alias Soma, valamint jómagam.
1. nap: Korán reggel – öt órakor – indultunk otthonról. Az Alföldön nagyon szép napfelkeltében volt részünk. Ugyanis a felhők és a felkelő Nap valami csodálatos szín kavalkáddal kápráztatott el bennünket.
Nagyszalontáig napsütésben autóztunk, de utána már többször eleredt az eső. Belényest elhagyva viszont esőben autóztunk. A biharfüredi szerpentinen pedig köd is társult az eső mellé. A látási viszonyok nagyon lecsökkentek.
Biharfüreden -1102 m. - (Stîna de Vale) egy kemping esőbeállójában ebédeltünk meg és itt pakoltunk be a túrazsákjainkba is véglegesen, illetve felhúztuk az esővédő ruháinkat. Az autót Csodaforrás (Izvorul Minunilor) alatt, egy hatalmas szálloda parkolójában hagytuk egy magában.
A szálló környékén több romos, félkész ház állt. Elég furcsa benyomást keltettek az új épület mellett. A központban látható a nagyváradi túraegyesület tornyos kis háza. Igen érdekes építményt még 1933-ban adták át.
14 órakor indultunk el a Csodaforrás mellet vezető turistaúton a hegyre. Persze az eső változatlanul esett s mi csodálkozva néztük, hogy a hegyről lejövő autók mennyire havasak.
Az új bakancsom is egészen jól viselkedett, igaz néha bal lábam a talprészén kicsit fájt.
Az esőben egyre magasabbra kapaszkodtunk Mezőhavas – 1627 m. – (Vârful Poieni) csúcs felé. Elhaladtunk egy nagy esztena mellet is, melyet még laktak a pásztorok. Az esztena után az eső lassan havas esőbe, majd havazásba ment át. Mezőhavas tetején nagy köd, erős hideg szél, köd fogadott bennünket. Sajnos így a gyönyörű panoráma megcsodálása elmaradt. Csúcsról kicsit haránt útvonalon jöttünk le a az általunk elhagyott kikerülő turistaútra. Később, sötétedés előtt egy viszonylag sík havasi réten, hóban felállítottuk a sátrunkat. A sátorban gyorsan elvackoltunk a hálózsákjainkban, ettünk pár szendvicset s aztán próbáltunk a hepehupák ellenére aludni. Még az esti teafőzés is elmaradt. Hogy az éjszaka mennyiszer fordultam meg magam sem tudom, de nagyon vártam a reggelt!
2. nap: A zord idő ellenére éjszaka nem fáztam, nagyon jól bemelegítettük a sátrat, igaz kívül a lecsapódott pára ráfagyott a palástra.
A sátorból kibújva már gyönyörködhettünk a körülöttünk lévő hegyekben, völgyekben. Kicsit a remény is feléledt bennünk, mert nem is olyan messze a horizonton felhők nélküli volt az ég.
A reggelinket a szabadban fogyasztottuk el. Utána pakolás és irány kisebb nagyobb szintkülönbségekkel gyönyörű havasi legelőkön a Tolvajoskő (Piatra Tâlharului) felé, a Vigyázó-hegységbe (Masivul Vlădeasa).
A túra során az aranyló színben virító legelők át- meg át voltak szőve gépjárművek által kijárt utakkal.
Pihenésképpen megmásztuk a Tolvajoskő szikláit. Nagyon vigyázni kellett a mászáskor, mert igen csúszósak voltak a sziklák. Sajnos az itt elrejtett geoládát nem találtuk meg.
Tolvajoskőtől nem messze egy kisebb csúcson hatalmas kereszt állt, már messziről jó tájékozódási pontot jelentett. Távolban már felsejlett a Vigyázó havas csúcsa is.
Pár km. Megtétele után egy elhagyott, jó állapotú, tiszta esztenában ebédeltünk meg. Gondoltuk, hogy esetlegesen akár aludni is lehetne benne. A kályhát és minden felszerelést elvittek az épületből, de volt padlása és a deszkák illesztéseit külön még lefedték, hogy ne fújjon át a résen a szél. Látszott, hogy jó gazdája van a nyári szállásnak.
Ebéd után a GPS szerint is jó úton fogyasztottuk az előttünk álló kilométereket. Bizony a pókháló utakban elvesztettük a turistajelzést. Végül is kisebb bolyongás, keresgélés után megleltük a jelzést. Ekkor már újra fenyvesek között haladt az út, mely erősen felmart volt a faszállítás miatt. Nagyon sok szép ízletes vargányát és egyéb gombát láttunk. No majd visszafelé leszedjük felkiáltással ott hagytuk őket. A fenyvesből kiérve újból havasi legelőn folytattuk a menetelést. Közben a talpamon a fájdalmas nyomást már egyre gyakrabban éreztem, főként, ha egy kőre, sziklára teli talppal ráléptem.
Erre felé már több esztenával találkoztunk, volt amelyik egészen jó állapotúnak nézett ki kívülről, s volt amelyik már nagyon romos volt. Nemsokára a Fehér sziklák (Pietrele Albe) hatalmas tömbjét is megpillanthattuk.
A Vigyázó csúcsa előtt szokás szerint le kellett ereszkedni egy völgybe, hogy felmászhassunk a csúcshoz. A völgyben nagy fakitermelés zajlott. Itt is megnéztük a fakitermelők kuckóját. Hát… nagyon lehangoló volt, büdös olaj szag volt bent a kuckóban és egy szénából készített, igen koszos ágyneművel telerakott fekhely. Hát itt nem alszunk, inkább sátorban kiáltással kerestük a turistajelzést a csúcsra. Sajnos nem találtuk meg, de ekkora már késő délután lett. Így nem mertük vállalni, hogy sötétben eltévedjünk, inkább lemondtunk a csúcs meghódításáról. Ebben megerősítet a talpamon érzett fájdalom is. Visszafordultunk, újból fel a legelőkre, majd a legközelebbi, igen huzatos és koszos, de dobkályhával rendelkező esztenában töltöttük az éjszakát. Zoli és Soma begyújtottak, így a meleg kályha mellett meg tudták szárítani a bakancsaikat.
A házban hajnal felé éreztem csak, hogy kicsit hűvös van. Hiába ezt a nagy teret nem tudtuk bemelegíteni. A lábam is pihent az éjszaka, de szomorúan észleltem, hogy már több vízhólyag megjelent a sarkaimon. Hát ezek után kicsit féltem a 25 km-es visszaúttól, persze a hegyről le is kell menni, ha már felment az ember! J
3. nap: Kiadós reggeli, majd bag-elés után elindultunk visszafelé Biharfüredre az autóhoz.
Most már jobban ügyeltünk a turistajelzésekre. Volt, hogy a nagy fűben nem is lehetett látni azokat. Persze a tegnap le nem szedett gombáknak ma már nem kegyelmeztünk. Zoli járt ebben az élen, engem viszont jó részt lefoglalt a lábam fájdalma, ha lehetett, akkor felesleges pluszlépéseket nem is tettem.
A tegnapi eltévedésünktől nem messze láttunk egy igen érdekes csillogó, téliesített esztenát. Fényes bádoglemezzel burkolták be az egész épületet. A falak és burkolat vastagságából ítélve valamilyen köztes szigetelőanyagot is használhattak. Itt találkoztunk több pásztorral is igen szegényes és gyér öltözetben. Mi igen jól fel- és túl voltunk öltözve hozzájuk képest.
Tolvajoskőt elhagyva fokozatosan emelkedtünk Mezőhavas felé. Ma már kevésbé volt havas a táj, mint két nappal ezelőtt. Visszanézve a Vigyázó havas csúcsán kivehető volt a meteorológiai állomás épülete, tornya. Azért sajnáltuk, hogy nem jutottunk fel rá, de hát még lesz lehetőség bepótolni!
A lábam miatt viszonylag lassan haladtam, viszont pihenőket csak keveset és kis ideig tartottam, mert nagyon nehéz volt utána elindulnom. Mezőhavas alatt tartottunk egy hosszabb pihenőt. Itt Zoli és Soma a sátramat, polifonomat átvette, ennyivel is könnyebb lett a súlyom. Az út további gyötrelmeit, melyet a bakancsom miatt szenvedtem már nem részletezem. Azonban a Bihar csodálatos fenyvesei, hegyei most is lenyűgöztek bennünket, Zolit még pluszban az ízletes vargányák is.
Újból Biharfüredre érve már nem volt kihalt a település, az autónk sem állt egyedül. Egy autó kivételével mind magyar rendszámú volt.
Mivel viszonylag korán – 16 órakor – az autónál voltunk, így a pakolás után elindultunk haza. Zoli vállalta a késő esti, éjszakai vezetést is.
Számomra nagyon szép volt ez a három napos túra. Még soha nem sátraztam hóban, így nagyon nagy élményt jelentett. Szerettem ezt a kicsit zordabb időjárást, megmérettetést. S a Vigyázó csúcsra való feljutásról sem mondtam, mondtunk le.
róth antal