Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 



3+2 nap Szlovénia
2010/11/30 16:58:46 Küldte: Maty

A vonat oda-vissza-csereberélése után (többszöri mozdonycsere és vágányfelújítás miatti pótlóbusz – bringával!) éjjel 11 felé értünk Ljubljanába.  A fővárosból szinte semmit sem láttunk, igyekeztünk fölfelé, északnak. Egy hangulatos erdőfontban vertünk sátrat – a sok szemét tanúsága szerint nem elsőként a történelemben. Kranj mellől reggel indultunk tovább. Bár volt szó arról is, hogy rögvest Jezerskóig mászunk a vonatút után, de kár lett volna kihagyni a látványt, ahogy kibontakoznak az erdős csúcsok mögül a jóval 2000 méter fölötti sziklák. Jezerskót a Kokra faluról elnevezett patak (vagy fordítva?) völgyében közelítettük meg. Még csomagokkal sem volt megerőltető a mászás (hála a 34-25 áttételnek), talán csak egy-két szakaszon.

Érkezésünk örömére megittunk egy-egy sört a tó partján, majd szállás után néztünk. A tó túlpartján sátortábor állt; már előre dörzsöltük a tenyerünket. Aztán jött a koppanás. Egy hölgy kézzel-lábbal-angolul előadta, hogy a hely magánterület, de a kis híd túloldalán tegnap is sátoroztak, hát telepedjünk le oda, majd megkérdezzük a tulajt. A tulaj persze nem volt sehol, így próbáltunk az információs pultnál érdeklődni. Ők az étteremhez irányítottak, ahol azt a választ kaptuk, hogy nincs kemping, táborozzunk csak nyugodtan és „Enjoy.” Így is lett: elhelyezkedtünk, sátrat vertünk, kicsomagoltunk, majd késő délután elindultunk a közeli hágó öt számozott kanyarját leküzdeni.

A szlovének igazán egészséges életvitelt folytatnak: az osztrákokhoz hasonlóan rengeteg az idősebb kerékpáros/futó/sportoló. A nyereg tetején beszélgettem is egyikükkel, míg Józsi is fölért. Akkor – ha már határátkelő – átgurultunk Ausztriába, majd haza. Este még megnéztük, másnap merre fogunk tekerni (a csúcstámadás lerövidítése miatt), majd korán lefeküdtünk, mert hajnalban indulás a Grintovecre.

A közeli templom tornyának négy bim-bamja utáni öt kongatásra ébredtünk. Igyekeztünk gyorsan mosdani, reggelizni, hogy mielőbb induljunk, de így is kicsit később startoltunk, mint terveztük. Ahol az aszfalt elfogyott, egy pásztorkutya csatlakozott a 23-as Durano gumik murvás tesztjéhez. (Megjegyzem, a gumi kitűnően teljesített, hibátlan!) Az út kisebbik felén ugyan toltuk a bringákat, de a hazaguruláshoz még igen jól jött a kerékpár. A teherfelvonók aljáig mentünk, itt kikötöttük a gépeket, és gyalog indultunk tovább.

904 méterről nagyjából 1100-ig tekertünk-toltunk, innen 400 méter mászással értük el a Ceska Koca nevű 110 éves turistaházat. Egy pártól azt az információt kaptuk, hogy bal felé könnyebb megmászni a hegyet, tehát arra indultunk. Egy kőfolyáson vitt fel az út a beszállóhoz, közben egy vízesés és hófoltok mellett haladtunk el, sőt az egyiken át is kellett vágni.

A beszállónál rögtön megfordult a fejemben, hogy én innen tovább nem akarok menni, és hogyan fogok lejönni. Azért tovább másztunk. Az első drótos résznél fölvettem a beülőt, ezzel jól meglassítva a túrát. Elképesztő meredeken haladtunk fölfelé (természetesen csak az én minimális tapasztalatom érezte ilyennek), a cirkusz/amfiteátrum hófoltjai már félelmetesen mélyen voltak alattunk. Józsi szerencsére folyamatosan szóval tartott, amíg el nem múlt a harmadik dimenzió okozta rettegés.

Jóval a szintidőtől elmaradva értünk föl a gerincre. Ezt egy keskeny, szeles párkánynak képzeltem, ehhez képest szélvédett, már-már meleg rész volt a kitett északi falhoz képest. Alattunk egy holdbéli fennsík látszott rengeteg hófolttal, amely meglepően közel volt hozzánk, az amfiteátrumhoz képest magasan. Kaptattunk fölfelé. Itt-ott valóban rémálmaim hegygerincén éreztem magam, míg egyszercsak elénk nem tárult a csúcs! Nagyon magasan volt fölöttünk, én eléggé el is fáradtam (2400 méter körül járhattunk), ráadásul egy jókora ereszkedés következett. Az idő vészesen fogyott, és nem akartam Józsit megfosztani a csúcs élményétől, így odaadtam neki a steigszettet, és megbeszéltük, hogy egy szélvédett részen megvárom. Ő föl, én le. Egy pihenőnél megettem a csúcs-csokinak kinevezett kekszet, majd megláttam Józsit, hogy fölért. Integettem neki, és indultam tovább lefelé. Itt-ott sikerült megnehezítenem a saját dolgomat egy-egy alternatív útvonallal, de sikerült lejutnom a gerincszakasz aljáig, ahol a Grintovecre és a Skutára vezető út kettéválik. Mivel még mindig rengeteget kellett ereszkedni, haladtam tovább a saját tempómban. Épp sikerült némi törmeléket lerúgnom, amikor meghallottam Józsi aggódó hangját. Szóltam, hogy minden rendben, aztán együtt másztunk lefelé. Útközben ismét megcsodáltuk a már ismerős formákat: egy-egy jellegzetesebb sziklát, gleccsermaradékot, forrást. Lefelé már egyáltalán nem féltem: nem tűnt olyan meredeknek, mint a kezdet kezdetén, három méter után visszanézve. Nagyrészt négykézláb, de leértem. Ekkor már csak a kőfolyás volt hátra, de ez volt a legfárasztóbb rész. Egy kis kitérővel megnéztünk egy keresztet, amely a rét közepén nyugvó sziklán állt, majd egy utolsó nekiindulással elértük a menedékházat. Pecsételtünk, majd forralt borról álmodoztunk-alkudoztunk. (Már fölfelé elterveztük.) Sajnos csak egy egész üveggel lehetett volna kérni, így maradt a sör. Mire kitelepedtünk a teraszra, már inkább teáztunk volna, de sebaj. Ittunk a Grintovecre, megettük a maradék csúcs-csokit, és irigykedtünk a WC-ablak kilátására. Megbeszéltük, hogy kár volt visszafordulnom, mert lefelé jobban haladtunk, mint vártuk. Ennek ellenére büszke vagyok mind a teljesítményemre, mind arra, hogy tudtam nemet mondani, és a szívem helyett az eszemre hallgatni. Megköszöntük a sört, lesétáltunk a bringákhoz és hazagurultunk.

Az utolsó nap az előző nap kemény mászása után igen lustán indult. Józsi sokáig aludt, én addig a térképet bámultam és aszalt szilvát ettem pirított mandulával (hát igen, ki volt centizve a kaja…) Reggeli után összepakoltunk, de a sátrat még nem bontottuk le. A déli harangszóval indultunk neki az aznapra tervezett szűk 40 kilométernek. A rövid táv ellenére nem volt könnyű. A két nappal korábbról ismert, öt számozott kanyarral tűzdelt, 8 százalékos szerpentinnel indultunk. Hidegindítás éhgyomorra…

Fölérve a Seebergsattelre ettünk-ittunk, majd a széldzseki cipzárját fölhúzva nekiindultunk a több mint nyolcperces száguldásnak. Mindketten saját tempóban lefeléztünk, mivel Józsi meg-megállt fényképezni, én viszont szerettem volna a kanyartechnikámon csiszolni. Mi tagadás, még messze vagyok a Tour-menőktől (de még a hazai elittől is): a kanyarokat megtisztelve negyvenes átlag jött ki a patakvölgybe vezető elágazásig.

Hamarosan Józsi is megérkezett, és pár fotó után leereszkedtünk a patakig. Itt még nem sejtettük, mi vár ránk. A térkép ugyanis nem szerpentinnek ábrázolta az utat. A valóság egy átlag 11 (Józsi szerint 13-14) százalék fölötti szakasz volt, amely több mint négy kilométeres konstans emelkedőből, majd némi ereszkedésből, végül egy újabb – immáron rövidebb – mászásból állt a következő nyeregig, amely visszavezetett a szlovén oldalra. 6-8 km/h-s átlaggal dülöngélve kezdtem a mászást fölfelé. Józsi azt mondta, majd fönt találkozunk. Útközben „csakazértsem” álltam meg. Az első, kőkemény szakasz után egy gyönyörű panorámával rendelkező pihenőhely következett. Nem hiába része az útvonal az osztrák Panorama Tour-nak. Fölérve 1400 méterre nagyjából szintben haladt az út párszáz métert, majd egész meredeken lejtett. Gurulás közben szitkozódtam, mert tudtam, hogy ezt visszafelé meg kell mászni. Annyira hosszan lejtett az út, hogy már azt hittem, eltévedtem. Aztán „szerencsére” eljött az utolsó emelkedő. Egy gyors fénykép a szlovén oldalon (mivel a kék tábla jobban tetszett, mint a túloldali fehér osztrák), aztán futás vissza. A látványosabb pontokon megálltam fényképezni, de siettem, hogy szóljak Józsinak: emiatt kár fölmászni és leereszkedni. Pont a legmagasabb részen értem elé. „Azért is megcsinálom!” – mondta, így hát együtt újra megtettük a távot. (Plusz három kilométer mászás nekem…) A határnál egy idősebb bringás kolléga (talán) áfonyát evett. Elbeszélgettünk: megállapította németnyelv-tudásomból és az akcentusomból, hogy magyarok vagyunk, az útvonalból pedig azt, hogy kemények és fiatalok… Megkértük, hogy csináljon rólunk egy közös képet, aztán elindultunk hazafelé.

Útközben Józsi is begyűjtötte a kötelező panorámaképeket, egy forrásnál kulacsot töltöttünk, a völgy aljában szedtem csillámpalát emlékbe, majd némi energiapótlás után nekiveselkedtünk az utolsó mászásnak: a Seeberg-nyerget kellett az osztrák oldalról is teljesíteni. Mi tagadás, sokkal könnyebb volt a középső mászókánál: beülve is sikerült kellemesen forgatni (itt is meglett volna a 13-15-ös tempó…) A kanyarban, ameddig két nappal azelőtt lemerészkedtünk, láttam egy őzet. Épp a dombot mászta. A csúcson az utolsó morzsák elfogyasztása, széldzseki, majd tempó. Józsi is egészen belejött a haladós lefelé száguldásba. Pár esőcsepp jelezte, hogy igyekeznünk kell, siettünk hát, hogy a sátrat még szárazon lebontsuk. Szerencsére sikerült.

Elbúcsúztunk a tájtól, a tótól, amely három napig házigazdánk volt, majd a falu panziójának étterme felé vettük az irányt, ahol előző nap kizártak minket (és az olasz vendégüket is). Most sem túlzottan figyeltek ránk, és nem sok babér termett nekem (húsmentes menü ügyében), tehát visszamásztunk a tóhoz, ahol – bár szintén alig-alig néztek ránk – kaptunk egy finom meleg vacsorát. Közben eső és zápor váltotta a zivatarokat, úgyhogy várakozó álláspontra helyezkedtünk. Mikor végre elállt, elindultunk, bár a csomagok-virsligumi-nedves aszfalt kombó miatt nem siettünk. Egyébként sem volt miért: a vonat 6:50-kor indult. Reggel.

Lefelé megálltunk egy dámtelep mellett, majd nem sokkal később sikerült egy lassú defektet összeszednem: a defektgátló szalag kidörzsölte a belsőt (első paradoxon). A szerelés közben a lánc leesett, és beszorult a lánc leesését gátló kis karom alá (második paradoxon). Szerencsére ezt is megoldottuk.

Az első nagyobb megállót Kranjban tartottuk. Egy szerencsés útvonaltévesztés folytán az óvárosban találtuk magunkat, és ha már így alakult, itt vártuk meg az éjfélt. Józsi ismét bebizonyította a felkészültségét és a műveltségét, amit a túra folyamán már többször megcsodáltam. (Köszönet érte! Remélem, megmarad belőle valami a fejemben…) Amennyit láttunk, nekem nagyon tetszett. A hideg fokozott energiafelhasználással jár: csak az utolsó zacskó mogyoró éjféli felbontása után indultunk tovább.

Egész hamar beértünk Ljubljanába, ahol a külváros parkjában láttunk egy őzsutát. Jobban odanézve megpillantottunk még kettőt, és ahogy közelebb mentünk, a közeli kis erdőfolt életre kelt: csapatokban rohantak az állatok. Nem akartuk zavarni őket, így a belváros felé állítottuk a drótszamarak kormányát. Két óra előtt meg is érkeztünk a vasúthoz. Egy burek után (nem esett valami jól…) az óvárosban, egy szökőkútnál vizet töltöttünk, körbejártuk itt is a régi utcácskákat és épületeket, majd éjjel-nappalit kerestünk. A helyi ifjúság csak a fejét rázta, maradt hát a benzinkút. Vettünk sok fölösleges ennivalót, ami akkor fontosnak tűnt a hosszú út miatt. (Mivel azonban a vonatutat gyakorlatilag végigaludtuk, nem volt rá szükség.)

4:40-re visszaértünk az állomásra. Többen hálózsákokba burkolózva aludtak, így némi tanakodás után követtük a példájukat. Nem volt valami pihentető a sok jövés-menés, a csomagok miatti aggodalom és a rosszalló pillantások miatt. Egyszer arra ébredtem, hogy émelygek – gondolom, a burek miatt volt. Szerencsére nem lett nagyobb baj. Józsi megvette a jegyeket, töltöttünk vizet, fölcibáltuk a bringákat a vonatra, megkérdeztük a kalauzt, tart-e még a vágányfelújítás, és a megnyugtató válasz után (no-no-no) bedobtuk a szunyát.

Hazáig valami furcsa lebegésszerű állapotban voltam, az alvás, a félálom és az ébrenlét között forogva, de legalább hamar elröppent az út. Szívesen maradtam volna még, de a Csellengés alapító ülése kötelező program volt, és így legalább azon frissiben elmesélhette a többieknek, milyen fantasztikus helyen jártunk.

Címkék: Csellengés Kamniki-Alpok





Bejegyzések 1 - 1-ig. Összes bejegyzésed: 1

Maty
2010/11/30 17:01:33

És (Józsi engedélyével) íme a képanyag is: http://picasaweb.google.com/vandor1/KamnikiAlpokSzlovenia2010_07_2428#




*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.