Cím: Pénzesgyőr - Zoltay-forrás - Oltár-kő - Pénzesgyőr
Címkék:
Blog Beljegyzés: Kedves Olvasó! Ma találtam rá erre a honlapra, miután sétáltam egyet a Bakonyban, így gondoltam írok is egyet, had lássuk, hogy működik. Szóval a kirándulásom céljai a címben már említett Zoltay-forrás és az Oltár-kő. Ezek Pénzesgyőrből indulva a zöld, majd piros kereszt, majd zöld háromszög túristajelzésen érhetőek el kb 7-8 km megtételével. Ezen helyszínek egyébként az Öreg-Bakony Bakancsosa Jelvényszerző Túramozgalom ellenőrzőpontjai is. Fagypont körül volt és én már megint kezdek lebetegedni így nem mertem többet vállalni mint ez a 7-8 km. Az idő egyébként remek volt: hideg és enyhén szeles, de a nap szépen sütött (hát ezek a hangulatjelek egyszerűen csodálatosak, lehet, hogy letöltök egyet-kettőt közülük magamnak). Jelzések: így télen lombok nélkül akár térkép sem kellett volna, de helyenként szükség volt az irányérzékre. Egyes részeken nagyon igényesen, szájbarágósan volt felfestve, de főleg az elején a zöld csík elég öreg volt, és hiányos. Ott javaslom a földút, majd a két szántóföld határvonalának követését kb 1 km hosszan, amikor elérkezvén egy nagy kiterjedésű erdőhöz, nyíl egyenesen kell bevágni az erdőbe, ahol már nagyon szépen felfestett úton lehet haladni. Terep: problémát jelenthet néhol a belvíz! Az elején a két nyomvonalú földúton a falu határában javaslom az út bal oldalán lévő fasor alatt lévő keskeny földsávot, a jobb oldal reménytelen! Aztán pedig a vége felé az Oltár-kő - Pénzesgyőr szakaszon Kerteskő alatt nagyon a patakpartra szorult az út és tiszta dagonya! Így fagypont körül nem jelentett nagy gondot, de olvadáskor szerintem járhatatlan. Viszont a jobb oldalon lévő villanypásztorral határolt legelő üres volt, szilárd aljzatú, és a villanypásztor nem működött, szóval... Élmény: ide nyilván nem lehet rosszat írni A táj szép bakonyi. Sok vadat láttam, kezdetben őzeket, majd egy 5 fős szarvas brigádot (hoppá kép beillesztése vagy nem működik, vagy én vagyok béna...), aztán ismét őzeket sikerült megzavarnom, majd egy nagy bundás róka rohant át előlem egy szántóföldön. Azért igyekeztem ám csendben lenni, de hát sajnos ennek ellenére azért biztos nem hiányoztam nekik. Igazság szerint már jártam ezeken a helyeken többször is, de szerintem az ember nem az újdonságért megy egy idő után a Bakonyba, hanem a hangulatért amit a természet közöl. Kitérő: Zoltay-forrás és Oltár-kő között kb fél úton fel lehet csapni az erdőbe egy az én térképem által "Vadászkastélyrom" -nak nevezett romhoz. A kitérő kaptatós, ráadásul a vihar által kidöntött fák tucatjain kell átvergődni, a romon szerintem nem látszik hogy valaha vadászkastély lett volna, szóval nem kaptam agyvérzést a gyönyörű látványtól, de az erdő nagyon szép volt. Ha van plusz fél órája az embernek akkor az erdő miatt érdemes. Hát kezdetnek ennyi lett volna. Aki végigolvasta annak köszönöm, remélem nem volt túl sok helyesírási hiba, és talán legközelebb élménydúsabb lesz a beszámolóm Szép napot!
Túratárs és Túra kereső, túrázás, szervezett túrák - Túratárs.com
» Blog
» Pénzesgyőr - Zoltay-forrás - Oltár-kő - Pénzesgyőr
TELJES VERZIÓ MEGTEKINTÉSE: Link