Cím: Hátizsákkal Teneriffén
Címkék: Kanári-szigetek Teide kaldera
Blog Beljegyzés: Asztalomon az „Iberia” légitársaság tálkájában apró szikladarabok hevernek: lila, barna, vörös lávadarabok, sötét bordó bazalt, fekete obszidián, és fehér riolit-tufa. Más számára csak egy maréknyi színes k ő , de nekem egy csodálatos februári hét felejthetetlen emlékei... A havas, ködös Ferihegyr ő l két órás repüléssel a tavaszba érkeztünk. A madridi leszállópálya mellett sárga vadrepce hullámzik a szélben. Mandulák virágzanak az üzemanyag tartályok mellett. A délutáni gépre már aligha férünk fel, de az estin még b ő ven van hely. A kis zsákba átrakjuk az es ő kabátokat, fényképez ő gépeket, kaját, a többit feladjuk Tenerifre. Az autóbusz két szinttel lejjebbr ő l indul a városközpontba A Királyi Palotához igyekszünk a kihalt utcákon. A palotát teljesen körbejárjuk, de az építkezések labirintusában nem találunk bejáratot. A palotakert viszont tényleg csodálatos: id ő s pineák, széles, szök ő kutas, kavicsos sugárutak. Babérmeggyek, virágzó cserjék felett a dombon k ő csipkés épületek – talán ilyen lesz a mi Vérmez ő nk is száz év múlva. - Egy padon megesszük a szendvicseket és almákat. Pihenünk egy kicsit, aztán továbbállunk. A parkot elhagyva a Prado múzeumhoz megyünk. A Képtár egy teljes napi program. Hazafelé, ha nem lesz hely a gépen, majd megnézzük. Alkonyodik, mire kiérünk a reptérre. Már sötét volt, amikor a kerekek elváltak a kifutópálya betonjától, a sárga higanyg ő zlámpák és fehér neonok gyöngysorai az utak lüktet ő vonalait rajzolták alánk. Tovább emelkedve már csak az Airbus hajtóm ű veinek egyenletes hangja hallatszott. Bakancsomat levéve pihenek. A Kanári-szigeteket már az ókor hajósai is ismerték Szerencse-szigetek néven, de Kolumbusz els ő útja során újra „felfedezte” azokat. Ő slakosai a guanchók, akiknek az eredete ismeretlen. A spanyolok elpusztították kultúrájukat, a megmaradtak beolvadtak a hódítók közé. Kezdetben még elenged ő volt az itt megtermelt élelem, de a népesség szaporodásával a kínzó szegénység el ő l tömegesen vándoroltak ki, f ő leg Dél-Amerikába. Franco diktatúrája alatt teljesen megfeledkeztek róluk, csak a 70-es években megindított szállodaépítkezések hoztak kétes érték ű fejl ő dést. A két és fél órás repül ő út hamar véget ért, helyi id ő szerint 21 30 . Az ajtóban néhány rend ő r, finánc és polgár ő r. Itt nem kérnek semmit, hiszen egy belföldi járattal érkeztünk. Kimegyek a reptér elé sátorhelyet keresni: az épület el ő tt öreg cédrusok állnak. Ha bemászunk alájuk, hálózsákban megalhatnánk, de Bélusnak ez nem tetszik. Végül a f ő bejárattal szemben, az el ő tért ő l kb. 3 méterrel lejjebb, de még az autópálya szintje felett, a mandulafeny ő k alatt találunk elfogadható helyet. Visszamegyünk Pistiékért és a zsákokért. 15 perc múlva állnak a sátrak. Bekajálunk, aztán alvás. Az éjjel többször is felébredtem. Négykor kimentem, aztán nagyjából óránként ébredtem fel, de csak nem akart világosodni, még hétkor is annyi csillag volt az égen, mint korábban – aztán végre fél nyolckor világosodott. A feny ő k alatt a kavicsos talajon sárga, a mi lóherénkre emlékeztet ő növényre vertük fel a sátrakat. Arrább a korinthoszi oszlopokat díszít ő akantuszokat találtam. Reggeli után busszal bemegyünk Santa Cruzba a sziget f ő városába. Az információs irodában kapunk egy „Móricka rajzot” a Puerto de la Cruz és Teide közötti erd ő kr ő l, de igazi térképet nem árulnak. Fülledt meleg van, rövidnadrágot kellett volna felvenni. A városban alkalmi sátrak állnak, minden sarkon húsok, hidegtálak, szemet gyönyörködtet ő zöldség- és gyümölcskompozíciók. A szombat esti karneválra készülnek. Ha tudtam volna! De a spanyoloknál az információs iroda nem arra való, hogy bármit is meg tudjál ott! Egy másik sátorban kókusz cikkek, és valami sárga, 1-2 cm-es gyökérdarabokra csöpög a víz, hogy ne száradjanak ki. Ez utóbbiból veszek. Küls ő re olyan, mint az Asparagus vízgy ű jt ő gumója, de szétrágva édes, tejszer ű folyadék csöpög bel ő le. Finom! A mellékutcákon igyekszünk vissza a buszpályaudvarra. A folyóparton szentjánoskenyérfák n ő nek. Az öreg, földszintes házak elhanyagoltak, az öregasszonyok szomorúak. Ide nem jut az irodaházak ragyogásából pénz. A buszpályaudvaron a Puerto de la Cruz-i gyorsjárathoz irányítanak. A menetid ő 30 perc. Elrobogunk a reptér mellett, és mire észbe kapunk, már oda is érkezünk. Bélusék fürdeni szeretnének a tengerben, én is szívesen megmártóznék, de 16 00 óra van. Csomagmeg ő rz ő sincs, ezért a tovább menetel mellett döntök: irány La Orotava. A busz mindenütt megáll, ahol jeleznek, vagy ahol lestoppolják. Az egyik helyen két csinos lány szállt fel hatalmas cicikkel. Csak fél szemmel merek hátranézni rájuk, de így is látom, hogy ezek nem olyanok, mint Madridban. Kerekebb kép ű ek, kedvesebbek, egyszóval mások, mint a latin n ő k. A meredek hegyoldalban szerpentinez ő úton a sof ő r szédületes tempóban vezet. A kanyar el ő tt dudál, majd a gázra lép, és 60-65 km/órás sebességgel veszi be a hajt ű kanyarokat, aztán alig fél méterrel az el ő ttünk haladó kerékpáros mögött megáll. Nem káromkodik, csak szélesen mosolyog, s kezdi el ö lr ő l a vad rohanást. A babérlombú erd ő ket kiirtották, csak a kiszáradt patakmederben látom hírmondóikat. A fák helyére teraszokat építettek a hegyoldalon. A kavicsos talajból egy helyen most szedik fel az édeskrumplit, máshol sz ő l ő k közt megyünk. Alattunk a tengert pára fedi, csak a sziklás partot ostromló tajtékos hullámok látszanak. Egy dupla „S” kanyar jön, és leszállunk. A busz elment, mi pedig zsákjainkat a hátunkra kanyarítva indulunk. A támfalak tetejére papagájvirágot és kálát ültettek. Mandula és kajszibarackfák virágoznak. 1300 m magasan vagyunk, sz ő l ő itt már nincs, édesburgonyaföldek és megm ű velt, üres teraszok közt ballagunk. Feljebb kicsit pihenünk. A földekhez 6- 8 cm vastag csöveken vezetik a források vizét. Az er dő határt elérve elfogy a betonút. A havas, meredek kráter hívogatóan rajzolódik a kék égre. A Santa Cruzban kapott vázlatot eddig jól lehetett használni, de ide már pontosabb térkép kellene. Itt valahol egy pihen ő háznak kell lennie, ott szeretnénk aludni. Alkonyatig talán másfél óránk lehet még. Feljebb elérjük a mediterrán feny ő k susogó, sejtelmes világát. Az ágakról vastag fürtökben lógnak a sárgászöld zuzmók. A sziget soha nem volt kapcsolatban a szárazfölddel, ezért itt nincsenek is nyúlnál nagyobb eml ő sök. A tengerparton élt valamikor egy varánusz féle hüll ő , melynek egyes példányai az egy méteres hosszat is megközelítették. Dögev ő k voltak, de a gy ű jt ő k teljesen kipusztították. Most már sürg ő sen sátorhelyet kell találni, mert jó, ha fél óránk van sötétedésig. A völgyet vastag fehér felh ő takaró fedi, mely lassan jön utánunk a hegyre. Nem volna jó megázni! Fáradtak vagyunk, de még menni kell: feljebb mintha kicsit kisimulna a gerinc. Végszóra érkeztünk ide, a nap elmerül a tenger feletti párában, s mire pár perc alatt felállítjuk a sátrakat, be is sötétedett. A völgyb ő l mintegy varázsütésre elt ű ntek a felh ő k, mert az óceán fel ő l érkez ő páradús leveg ő a hegynek ütközve, egyre magasabbra emelkedve 100 m-enként átlag fél fokot h ű l, s a benne lév ő pára kicsapódva es ő formájában öntözi az erd ő ket, földeket. Szerencsére elég magasan vagyunk, így mire ideért volna el is fogyott. Alig negyedórája még sütött a nap, s már csillagok sziporkáznak az égen! A hold ezüstös fénye kísértetiesen világít be a feny ő k ágai közt. Nálunk otthon pirkadattól napkeltéig, vagy napnyugtától a teljes csillagfényes éjszakáig jó másfél óra is eltelik, az egyenlít ő környékén ez egy percig tart. Itt, a Szahara magasságában alig 1 / 4 óra. Ma este már nem f ő zünk, hideget eszünk, aztán alvás!
TELJES VERZIÓ MEGTEKINTÉSE: Link