Cím: Az óriás kaldera.
Címkék: Teneriffe kráter firn lávafolyás kaldera
Blog Beljegyzés: 04 00 óra. A sátor körül valami apró, pele méret ű állat motoszkált. 7 20 -kor felkelek. Halkan suttog a reggeli szél, a kel ő nap bearanyozza a tájat. Bélussal elmegyek az útkanyarba reggeli mosakodásra. A forrásvíz kellemes csalódás volt: a talajvíz h ő mérséklete mindenhol olyan, mint az évi átlagos középh ő mérséklet, ami nálunk otthon 10,5-11,5 0 C , itt délebbre vagyunk, ráadásul a földek öntözéséhez a talajfelszín közelében fekv ő betoncsövekben összegy ű jtött forrásvíz még jobban felmelegedhet, 23-24 0 C-os víz zubog lefelé. Ez igazán jól esett! A táborba visszaérve begyújtom a f ő z ő t, teának forralom a vizet. Kés ő bb pudingot is f ő zünk. A dózer-úton indulunk nyugatra, fél óra gyaloglás után egy turista jelzésre érünk. A „térképen” rajzolt utaknál jóval több van, de a jelzést figyelve sejtem, merre járunk. Az úton a mandulafeny ő k két öklömnyi, gömböly ű tobozaival focizunk. Ennek a magja ehet ő : írásos feljegyzések tanúsítják, hogy már a római légiósok élelmezésében komoly szerepet kapott. Sajnos, mi nem tudjuk megkóstolni, mert csak szeptemberben érik. Fél kett ő re elérjük a R. Machado pihen ő t, ami nagy csalódást jelent: azt hittem, kulcsos házakat jelöl a „térképem”, ehelyett két oszlopon nyugvó hullámpala tet ő t találunk. Ha ilyen volt az is, amit tegnap este nem találtunk meg, semmit nem vesztettünk. A palatet ő alatt asztal és két pad van. Nyáron, a nagy melegben biztos kellemes árnyékot tart. Feljebb újabb dózerutat találunk, de a jelzés eltünt. A talaj már elfogyott, itt az erd ő a lávafolyásokban n ő . A kövekb ő l itt is, ott is bunkerek vannak építve, biztosan a katonaság gyakorlatozott. A feny ő ágakat levagdosták, mert azokkal álcázták tákolmányaikat. Biztosan t ő lük származik az a rengeteg szemét is. Tudom, ez még nem a Nemzeti park, de akkor is” Én otthon még az üres konzervdobozt is hazaviszem a túrákról. Szerencsére a táj szépsége feledteti ezt a kellemetlenséget. 15 45 -kor elérjük az országutat. A támfalon ülve uzsonnázunk, kekszet, nápolyit, almát, csokit. A m ű út néhány szerpentin után, eléri a vízválasztót. Beérünk a világ egyik legnagyobb kráterébe. A látvány leny ű göz ő : a 12- 14 km átmér ő j ű kaldera 2100 m magasan fekszik, kerülete 53 km . Aljában széls ő séges, félsivatagi klíma van. Minden kitörés más és más összetétel ű lávát hoz a felszínre. Van fekete szín ű , szürke, lila, kékesfekete, bordó, vörös, majd rozsdaszín ű . Hihetetlen és félelmetes, ugyanakkor leírhatatlan gyönyör ű ez a számtalan színben pompázó holdbéli táj! Az út mellett, a lávafolyásokon túl, fehéres-sárga hamu és pernye közt elszórtan gyér növényzetet látunk. Felette több száz méter magas vörösbarna sziklafalak. A déli oldalon az ő si kráter legmagasabb pontja a 2.715 m-es Guajara, mely még a sziget ő slakóitól kapta a nevét. A gy ű r ű északi oldalán helyezkedik el az új kráter, a 3.718 m magas Teide, amely egyben Spanyolország legmagasabb pontja is. Amikor Kolumbusz 1492-ben erre hajózott, éppen m ű ködött, kés ő bb, 1728-ban közel fél évig ontotta a lávát. Utoljára 1970-ben füstölgött néhány hetet. Az Észak-atlanti hátság vulkánjai szerencsére még m ű ködésük idején sem tartoznak a veszélyesebbek közé, mert a lávafolyamok naponta csak néhány száz métert haladnak el ő re, nem úgy, mint a Csendes-óceáni kitörések, ahol az olvadt, hígabb k ő zet órák, vagy csak percek alatt eléri a tengert. Igaz, a Haway-szigetek kih ű lt k ő folyásain mezítláb is lehet járni, (olyan sima, legömbölyített formakincs ű) de itt szinte eszi a bakancs talpát az érdes, üvegszer ű bazalt. Persze, a több tíz tonnás vulkáni bombák, melyeket akár 5-6 km-es távolba is eldobálnak a pajkos kisördögök, pestiesen szólva nem semmik. És akkor még nem is beszéltünk a szélirányban akár 60-80 km-re is hulló forró hamu- és pernyees ő r ő l. De most a békés, hósapkás vulkáni csúcs körül csak néhány, szél kócolta felh ő foszlány kerget ő zik az enciánkék ég tengerén. Megérkeztünk a Montana Blankára vezet ő dózerút kezdetéhez. Fáradtak vagyunk, de jóles ő érzéssel tölt el, hogy ma nem kell sátrat verni, csak megvacsorázunk és bebújunk a hálózsákba. Holnap pedig reggeli után a cucc javát hátrahagyva kis zsákkal mehetünk fel a csúcsra. Gyönyör ű a vidék, a nap elképeszt ő színeket csal ki a különböz ő korú k ő zetekb ő l. Feljebb hófoltokat keresztezünk, aztán még egy forduló, és már ott is vagyunk. A ház kerítéssel van körbevéve, az ablakokon rács. Ez aligha lehet a keresett kulcsos-ház! Minden bizonnyal egy automata rádióállomás épülete. Pedig valahol itt kell lennie a háznak is! Bélussal zsák nélkül felmegyünk a közeli dombtet ő re, de onnan sem látjuk. Nagyon bánatosak vagyunk! Csak sötét bazalthegyeket és sárga tufát találunk. Mire Zsuzsiékhoz visszaérünk, a nap elbújt, szinte átmenet nélkül érkezett a csillagpalástú, fekete éjszaka. Értelmetlen tovább keresni, azt javaslom, verjünk sátrat itt, ahol állunk. Bélus ellenzi, azt mondja, hideg lesz éjszakára, inkább menjünk vissza az aszfaltútra és gyalogoljunk a 8 km-re lév ő hotelba. Pisti és Zsuzsi nem mond semmit, de a szemükön látom, hogy Bélussal értenek egyet. Itt követtem el a túra legnagyobb tévedését: ha akkor a sarkamra állok, talán még a csúcsra is feljutottunk volna! De nem akartam diktátor lenni, ezért engedetem „a nép akaratának”. (Itthon tudtam csak meg, hogy az említet turistaház, csak májustól októberig üzemel és a szomszédos borda mögött volt) A m ű úton eredménytelenül integettünk az autóknak. Persze, mert aki itt kocsit bérel, nem azért teszi, hogy sötét éjjel, kietlen tájon négy hátizsákos hegyi rablót felvegyen. Mire a szállodához értünk, olyan volt a talpam, mintha elverték volna. Pisti és Bélus már a lépcs ő n vártak a „jó hírrel”: szállás van, de egy kétágyas szoba egy éjszakára 14.500 ESP, vagyis annyi, amennyit nagyjából személyenként az egész túrára szántunk. Így tehát nem maradt más választás, mint a sátrazás – de hol? Lámpa nélkül megyek befelé a nagy semmibe. A hold világít ugyan, de 20-30 m-nél messzebb nem látok így sem és fogalmam sincs, merre menjek, csak az Úristen mérhetetlen kegyelmében bízom, hogy majd megsegít. K ő , k ő hátán mindenfelé, még egy négyzetméter sima terület sincs, nemhogy egy sátorhely. Bélus morog, hogy hova akarok még menni, végül leteszem a zsákot és annélkül indulok körülnézni. Alig megyek el ő re 150 lépést, amikor érzem a talpam alatt, hogy kisimul a talaj. Köszönöm Uram, hogy most sem hagytál el! – fohászkodom - magamban és visszamegyek a többiekért. A Nemzeti parkban tilos sátrazni, ha itt elkapnának, 20.000 ESP lenne a büntetés! Csak Pistiék nagy sátrát állítjuk fel, majd minden ruhát magunkra veszünk, aztán alvás. Lámpaoltás 23 10 -kor.
TELJES VERZIÓ MEGTEKINTÉSE: Link