Cím: Bia 25 -TT
Címkék:
Blog Beljegyzés: Életem második teljesítmény túrája. Az első szinén idén volt, a Budai trapp. Ez sokkal rövidebb táv (5 km), kevesebb szinttel (150 m), valamint nagyon kegyes időjárással és talajjal. :-) Próbáltam keresni / találni Valakit, aki edzett és kihozza előlem a maximumot, de ez nem sikerült. :-( A túratársak a második ellenőrző pontnál megálltak enni és pihenni - magad uram, ha szolgád nincs -, így "egyedül" folytattam az utat. Bár nem magas hegyeiről híres ez a vidék, dombocskák azért akadtak. Sóskúton még sosem voltam a Kálvária hegyen, a Peca tó pedig régi szép emlékeket idéz. Öröm volt látni, hogy minden korosztály képvisleteti magát. Remek jól ki volt jelölve az út, még én sem tudtam elkeveredni. Illetve csak egyszer, rögvest az elején, amikor egyedül folytattam az utat. De segítettek, hiszen legalább ott összetartóak vagyunk. Jópofa, ahogy a lassabbak elengedik a gyorsabbakat - jé! lehet olyant, hogy nem teszünk keresztbe a másiknak? Tetszik, ahogy a különböző korosztályú túrázók hangosan köszönnek és szóba elegyednek a másikkal. Mivel ez elsődlegesen nem traccsparti, hát csupán pár szó erejéig. Egy nyugdíjas úr szívéjesen mondta, tegezzem nyugodtan. Örülök, hogy sokan voltunk, bár az induló létszámot még nem találtam meg. És számomra a nagy boldogság: 7:30 - 12:00 ig tettem meg a kiírás szerinti 24,64 km (meg picit többet, hiszen elkóboroltam az elején), 699 szinttel. Ez a megcélzott 5 km / órás átlagon felüli, 5,47 es átlag!!
TELJES VERZIÓ MEGTEKINTÉSE: Link