Cím: A kiszáradt tómeder.
Címkék: Tenerif taldera firn lávaömlés
Blog Beljegyzés: Talán 3-4 órát aludtam egyhuzamban, utána kb. 40 percenként felébredtem. Hajnalra igencsak összebújtunk. 7-kor odakint még koromsötét van, a hold már lenyugodott, csak a csillagok ragyognak. 6-7 0 C-kal fagypont alatt lehet a h ő mérséklet. Fél nyolckor kezd világosodni. Felkelünk, az éjszaka kilehet páránk a küls ő sátortet ő bels ő oldalára fagyott, majd megszárítjuk, ha feljött a nap. A csúcsot már beragyogják a kel ő nap els ő sugarai. Hálával telik meg a szívem, mert közel s távol ez volt az egyetlen sátrazásra alkalmas hely. Még az este Pisti kiparancsolta a sátorból a büdös, „avas jak-vajas” bakancsomat. Amit aztán lámpaoltás után egy óvatlan pillanatban egy reklámszatyorba rejtve visszacsempésztem, nem akarván, hogy a hajnali harmat belepje. Kés őbb Pisti a sötétben valami fej alávalót keresve azt találta meg. Reggel, mikor kimentem úgy kellett kilopnom a feje alól. Reggel aztán közölte: Milyen jó, hogy az este kirakatta velem, mert így is egész éjjel érezte a szagág! Szerintem meg is gyilkolt volna, ha rájön a dologra. Sátorbontás után a szálloda felé kerülve visszamegyünk a m ű útra, ahol alaposan bezabálunk. Javában f ő a kaja és szárad még a sátor, amikor a Nemzeti Park terepjárója fékez mellettünk. A park ő r rosszallóan veszi tudomásul, hogy sátraztunk. Csak töri az angolt, de azért valahogy megértjük egymást. Terveink után érdekl ő dik. Megmutatja, merre juthatunk fel a hegyre. Harántirányban van egy alig néhány ezer éves lávafolyás, onnan toronyiránt mehetünk a 3.110 m magas kaldera pereméhez, ami legutóbb alig 250 éve tört ki. Innen jobbra a hó bordákon lehet a f ő csúcs alá jutni, de ez jégfelszerelés nélkül rendkívül nehéz. Búcsúzáskor adunk neki egy mini üveg Unikumot. Nagyon örült a nem várt kedvességnek. Az út túloldalán van a védett terület másik f ő látványossága: egy hasadék mentén kb. 500 m hosszan egy sziklataréj alakult ki, melyb ő l a szél és a fagy bizarr alakzatokat formált. A taréj repedéseibe a szél és a hólé világossárga pernyét hordott össze, ezen teng ő dik az a néhány, széls ő séges klímához szokott növény, 1- 2 m magas cserjék és ével ő virágok. A fajok száma nagyon alacsony, egész nap talán 10-15 féle növényt láttam. Fotózunk és gyönyörködünk. Innen jobbra fordulva vörösbarna láván kapaszkodunk a célunk felé. A kövek közt fürge, 7-8 cm-es gyíkok sütkéreznek, Bélus szerint ezek a „méteres” unokaöccsei. Óránként 5-10 percet pihenünk Er ősen tűz a nap, és a vízzel takarékoskodnunk kell . Három és fél óra alatt értünk fel a peremre. N em megyünk tov ább . Az új kráterbe úgysem ereszkedhetnénk be, mert szigorú védelem alatt áll. Kekszet ropogtatunk. Egy kiürült félliteres üvegbe havat teszünk, aztán narancs italporral összerázzuk. Szemben a Guajara csúcs felett a távolban Gran Canaria szigete kéklik az óceánban. Lefelé hosszabb az út, mint gondoltam, pedig a lávafolyásokat megkerülve, a pernyén csúszkálva egész gyorsan haladunk. Nagyon megizzadtam. Azt hittem, csak a só csípi a nyakam, de most már tudom, hogy leégett. Most a kráter délnyugati szélén lév ő Boca de Tance-hez igyekszünk. A sziklataréj alatt nagy kiterjedés ű , száraz, lapos tófenék terül el, amit november végét ő l januárig hó borít. Aztán néhány napig az olvadt hóléból sekély víz fedi, de mostanra kiszáradt. Zsákjainkat letéve apró k ő mintákat gy ű jtünk. Mint a gyerekek, keresgélünk a kis patak medrében. Meredek rézs ű n ereszkedünk le a kiszáradt tóba. Ehhez hasonló tájat idáig csak fényképeken láttam, már csak ezért is érdemes volt ide eljönni. Gyönyör ű ! Néhány méter széles, kiszáradt patakmedrek kígyóznak a vulkáni porban, apró kacskaringós nyomokat hagyva. A bokrok kb. 40 cm magasságig kopaszok, csak feljebb n ő nek apró, csenevész levélkék. El ő ször arra gondoltunk, biztos odáig ér a hó, de aztán a finom porban közelebbr ő l jól látszottak az apró gyöngysor szer ű lábnyomok. Valami üregi nyúl nagyságú állattól származhattak. Biztosan éjszaka mászkál. Néhol több tonnás vulkáni bombák szétfagyott, fekete darabjai borítják a felszínt. A túloldal igen meredek. Itt nincsenek ösvények, csak a m űút, így inkább a napi buszjárattal megyünk le. A járgány id ő ben, és igen nagy sebességgel érkezik, ezt a tempót a szerpentinen lefelé is tartja. Gyönyör ű , es ő mosta fehér, riolittufa tornyok szegélyezik az utat. Itt egy másik, valószín űleg szintén endemikus (bentlakó) feny ő faj sokkal ritkábban álló, de óriásokká fejl ődött példányaiban gyönyörködünk . Egészen más ez, mint az északi oldal! A száraz, forró sziklákon alig van növényzet. Lejjebb, a távolban Gomera szigetét veszem észre a tengerben. Alig gy ő zzük kapkodni a fejünket, annyi a nézni való. Beértünk Villaflorba. Fehérre meszelt falak, apró, virágos kertek, virágzó mandulafák, fügekaktusz sövények. Az ajándékboltban képeslapokat veszünk. Az árustól megkérdeztük, tudna-e valami olcsó szálláshelyet. A German fogadót ajánlotta. Jó volt a hegyen, de Pistiéknek a fürdési lehet ő ség hiányzott, ráadásul Zsuzsi az elmúlt két éjjel alvás helyett inkább vacogott. Ha rajtám múlt volna, ma is sátraznánk, de így is jó. Megfürdünk, tisztát veszünk, aztán lemegyünk az étterembe. Pistiék sült csirkét, én borjúszeletet, Bélus pedig Pale-t rendel. Ez utóbbi spanyol nemzeti étel, sárga f ű szerezett rizs zöldséggel, amibe csirkehúst kevernek. Hatalmas adagok, szépek és finomak. Kérünk egy palack helyi fehér bort és Bélusnak narancs lét. Finom volt a vacsora, jó a szállás, ezt kár lett volna kihagyni! Utána alvás.
TELJES VERZIÓ MEGTEKINTÉSE: Link