TELJES VERZIÓ MEGTEKINTÉSE: Link
Cím: IX. Hamahama túlélőtúra -RTF: egy túlélt túlélőtúra
Címkék:
Blog Beljegyzés: IX. Hamahama túlélőtúra –RTF, Budai-hegység, 2011. május 6-7-8.   „ Egyszer csak elaludtak a lányok mellettem ” Na de ne siessünk ennyire előre! Lássuk csak szépen sorjában, mi is történt a kis csapattal, hogyan sikerült a túlélőtúrát valahogyan átvészelni! Nem is tudom pontosan, hogy mikor is fogalmazódott meg bennem a túlélőtúra kipróbálásának gondolata. Talán már évekkel ezelőtt. De idén januárban hogy-hogy nem ráakadtam egy weboldalra, ami mindenféle komolyabb túrát hirdet, köztük ezt is. Hamar elnyerte tetszésem a májusi Budai-hegységes túra, így már csak a kivárás és a szervezés maradt hátra. Az első nehezen, a második már könnyebben ment, ugyanis tudtam, kiket kell választani egy ilyen feladathoz. Végül Tamarát és Tündit invitáltam egy jó kis kiruccanáshoz a vadonba. Hogy valójában mire is vállalkoztunk? Kit érdekel, csak induljunk már! Indultunk is, fel a Rendőrtiszti Főiskolá hoz (RTF), ahol tudvalevő, nagy az egy négyzetméterre eső rendőr népsűrűség. Odaérve, újoncként az ember semmit sem tud, hova menjen, mit csináljon. Lepakoltuk a hátizsákokat a tornateremben, ami már jócskán félig volt az este 8 órai érkezésünkkor is. Ezután regisztráció, és röpke vacsi szerűség. Fél 10 táján aztán következett a komédiás eligazítás, majd megkaptuk a Duplacsavart . Meglátva fel sem fogtam mi ez. Egy papír, rajta dupla csigavonalban az őrzött és őrizetlen pontok térképi nevei. Lépés a térképen szigorúan sakktáblaszerűen. Csakhamar kilogikáztuk a dolgot, és már neki is láttunk a pontok térképi berajzolásának. Ezután a rajt következett, a csapatfotó elkészülte és menetlevél átvétele után sorra elrajtoltak a csapatok a hideg éjszakába. 23:45 ; a létért való küzdésünk kezdetének időpontja . Mit csinál ilyenkor az okos csapat? Áh’ inkább elmesélem mit csináltunk mi.  A berajzolás utáni felállított taktika szép és jó volt mindaddig, míg rájöttünk, hogy ami pontok szerepelnek a duplacsavaron és egyben a térképen, azok közül nem mind található meg a menetlevélben. Erre csakhamar, úgy egy óra alatt rájöttünk, amikor már a második őrizetlen pontot kerestük hiába a suli és a Normafa környékén. Mit kerestünk egyáltalán, máig sem tudom, mivel a kérdés a menetlevélben van feltüntetve Szeretem az éjszakát. De nem csípem a tájékozódást benne. Ezután végre bevettük az irányt. Ez pedig nem más, mint egy őrzött pont , a Törökugrató . Ó, milyen közel van, hipp-hopp, ott vagyunk, közben érintünk 4 vagy 5 őrizetlen pont ot. Elindulva aztán valakinek eszébe jutott (nem nekem XD), hogy ugyan már egyeztessük le, mely pontok vannak meg a térképen, amik a menetlevélen is. Jó volt látni, mikor az előbbi felsorolt őrizetlen pontokból kettő maradt a térképen. Az elszomorodás garantált, ugyanis ezt a 2db őrizetlen pontot begyűjtve érkeztünk a sziklához le. Addig is keveregtünk-kavarogtunk az erdőben, bozótosban. Eltévedni is sikerült GPS-szel a kezemben, hiába, sötétben a 40 cm széles kis ösvényt nehéz észrevenni. De meglett a sunyi! Leérve Budaörsön találtuk magunkat. A szikla környékén nagy volt a jövés-menés, csapatok siettek tova. Mi is lettünk: tétova . Jó lett volna tudni, hol is az a Törökugrató parkoló . Menjünk csak fel a szikla tetejére, úgy is ott lesznek (ti sem gondolhatjátok komolyan, hogy a parkolót a szikla tetején kerestük ). Felgyalogolva hamar észrevettük a pontőrzők apró hiányát, így röpke éjszakai falatozást követően levánszorogtunk a dombról. Legalább szép volt a kilátás! Körül kellene nézni lejjebb, hátha megleljük a parkolót. Naná, ott volt az orrunk előtt. Odaérve a pontőr egy mókás feladattal várt, meg kellett becsülni egy tábla távolságát tőlünk. Több megoldás közül én 37 m-t tippeltem, a lányok 43-at. Még szerencse, hogy a többség dönt, így 50+50 ponttal lettünk gazdagabbak. Már is jobb lett a kedvem. Következett az újabb úti cél: a Nagy-kopasz alatti kis erdészház , ahol újabb őrzött pont várt minket. Nekiláttunk a betonrengeteg legyűrésének, ami az aszfaltot jelenti. Hamar kiértünk Budaörsről és északnak fordultunk Budakeszi felé. Közben észrevettem a pirkadat apró kékes színét az ég alján. 4 óra volt ekkor. Az éjjel gyorsan elröppent, a hideg egyre jobban támad minket. 5 óra után be is érünk Budakeszire, ahol a zárva levő Teccsó előtt elő reggelit tartunk. Ezután újabb kevergés árán megtaláljuk a mamutfenyőket, ahol elvileg őrizetlen pont van, de mégis pontőrök találhatóak – RTF-esek. Ezt híjják’ fakultatív őrizetlen pont nak. Szép a környék; a fagy fehérré festi a környező rétet, a Nap már cirógat sugaraival, a két mamutfenyő előttünk nyújtózkodik vagy 30 méter magasra. Gyorsan el is végezzük a feladatot, egy kis csárdás alaplépés gyakorlás volt a megoldandó. Ennél azért többre is képesek vagyunk ám (csak halkan). Tovább is állunk, az idő melegszik. Újra hosszabb uncsi szakasz következik; először rét, majd országút a felszolgált menü. Elfogyasztjuk hamar, és már ott is vagyunk az őrzött pont alatt egy kilométerrel. Hirtelen farkas éhség tör rám, és megálljt parancsolok – nekem most ennem kell! Ezután érkezünk is a ponthoz, ahol épp a rejtélyes feladatot végzi egy másik csapat. Látom ám; kötél, beülő  -->  már jól kezdődik! Ez az én feladatom lesz. Egyszerűen csak végig kell haladni a bonyolult kötélpályán, közben karabinerrel vagyok hozzácsatolva a kötélhez. Egy kis famászás; Tündi cigólétrát tart (megbánta tuti), Tamara fényképez. És persze közben szurkolnak. Nem lett világcsúcs az időeredmény, de teljesítettem. Újabb 100 pötty a jutalom. Megkapjuk a transzferfeladatot. Aki volt már Hamahama Rába-túrán, az most örülhetett, mert csak erről szóltak a kérdések. E kérdéskörben Tamara volt a közeli illetékes, így eltöprengett a feladványon. Nem kicsit. Aztán végül is tippmixet játszottunk, lesz, ami lesz. Haladunk ám a Nagy-kopasz (559 m) felé, ezt vártam a legjobban az összes pont közül. Szép idő, jó kilátás! Úton odafele rendes a turistaforgalom, sok az „idegen”, de pár csapattal is találkozunk közben. Fél 10 előtt már a Csergezán-kilátót figyeljük alulról. Nini, egy újabb fakultatív őrizetlen pont, már várnak is minket a fiatal rendőrtiszt diákok. Előkerül a bilincs… Nem babra megy a játék: a Hamahama koponya logót kell valakinek kirakni bilincsben, a többiek addig fekvőtámaszoznak. Tamara vállalja is a feladatot. Gyorsan kirakja a papír fecnikből a megoldást, így nem szakad meg a csapat másik két tagja sem :D   Ezután irány a kilátó, felmegyünk, pár kép, körültekintés, és már indulunk is tovább. Következő őrzött pont nincs messze, Nagykovácsi ban van. Egész jól haladunk lefele a hegyről (akarom mondani dombról), háromnegyed 11-kor már ott is vagyunk. Meglepetésre most már egy halom bilincs fogad minket. Ezek a rendőrök nagyon szerethetik ezt a segédeszközt!  A feladat nem vészes, futni kell a csapatnak összebilincselve, időre. Csak a kézbilincset vállaljuk, lábra nein danke ! Indul a stopper, gyakorló bilincsek fel, rohanás, majd bilincs kiold, stopper állj! Szupi, kapjuk is a 100 pontot – ide vele gyorsan! Transzferfeladatként most a Kőrös-túráról faggatnak, még szerencse a tipp-mixhez nem kell tudás. El is érkeztünk a túra döntő pontjához. Ami ezután következik az a túlélőtúra szó „ túlélő ” tagja. Ebédelünk, közben gondolkodóba esünk, hogyan legyen a tovább. Ha el akarunk menni még a Hármashatár-hegy re, akkor igyekeznünk kell(ene), mert fogytán az idő, mindjárt dél. Átveszem a lábbelit, mert hoztam ám cipőt is, gondolva az aszfaltra. A bakancsot már meguntam. Elindulunk, két őrizetlen pontot gyűjtünk be még a faluban. Két órán keresztül gyalogolunk, nem is: kutyagolunk az országút szélén, a forgalom jelentős. Elő jönnek a lábfájdalmak is, eddig jól bírtuk a kiképzést. 7 km-rel odébb már meg is érkezünk a Nagy-rét re, ahol pihenve egyszer csak elaludtak a lányok mellettem. Megvitatom a lányokkal a Hármashatár-hegy dilemmáját két szunyókálásuk között, és amire döntésre kerül a sor, az idő kifut alólunk: nincs más választás, mint vissza a bázisra. Három előtt már el is indulunk, a réten megoldjuk az őrizetlen pontot is. Az aszfaltos út megtette a hatását, a gyaloglás egyre inkább vánszorgásba csap át. Szép meredek úton haladunk visszafele. A János-hegy oldalában kevergünk, mikor egy padon pihenőt ejtünk. Pár perccel később Tamara ébresztget, - menni kell, gyere! Fel is csordogálunk a hegyre, de nincs az a szép panoráma a kilátóból, amiért én felgyalogolnék a hozzá vezető meredek kaptatón. A normafai aszfaltos szakasz a „halálszakasz” nevet kapja tőlem. A vánszorgásból még két fokozatot kapcsolunk: visszafele . Tamara a térképen egy rövid utat nézett ki az RTF felé, azon „haladunk”. Tündi időközben biztosan csak azért hagyja el a menetlevelet, hogy két percre az idegroham kerülgessen, és legyen egy kis adrenalin löket bennünk, ami aztán egy gyors visszafelé futásban testesül meg. Jelentem, a papír az útpadkán meglelve! Haladunk „ szépen ” és már háromnegyed 5-re be is érünk a suliba, leadjuk a menetlevelet. Vége a tortúrának: mint később kiderül a GPS logból, 52,6 km-t gyalogoltunk. A feltételek teljesítve, a túrát duplán túléltük. Lazán megvacsizunk; egész finom lett a gulyás . Sőt! Nagyon finom lett, rég lapátoltam ilyen gyorsan befele ennivalót. Tündi úgy dönt, itt marad éjjel, neki már nincs ereje elBKV-zni a kollégiumig. Mi Tamarával összemerjük magunkat és elindulunk, hogy az ezután következő 17 órás maratoni alvással kipihenjük életünk eddigi leghosszabb gyaloglását. Tünditől érdeklődök másnap az eredmény felől; a középmezőnyben végeztünk. Fáj nekem az a Hármashatár-hegy. De jól döntöttünk, hogy nem mentünk fel oda, kitudja mikor értünk volna vissza. Már ha visszaértünk volna. 46. hely a 106-ból nem rossz kezdőktől, Hármashatárral a 22. lett volna – derült ki a végeredmény táblázatóból. Nagyon meglepődtem, mikor megtudtam, hogy 38 csapat nem „élte túl” a túrát. A legközelebbi 3 őrzött pont teljesítése (ez az egyik minimum feltétel) a legrövidebb úton is lenne vagy 35-40 km. Büszke vagyok a lányokra, derekasan helyt álltak, pláne úgy, hogy ez volt életük első túlélőtúrája. Egyben nekem is. Jó volt a szervezés, a rendőr hallgatók jó fejek voltak! Egyedül talán a pálya területe volt hatalmas. Mikor is lesz a következő túra? Lássuk csak… hm, október vége „Brutál Mátra”. Jól hangzik! Na, csak azt éljük túl…