TELJES VERZIÓ MEGTEKINTÉSE: Link
Cím: Kell-e félni a TúraTársaktól?
Címkék:
Blog Beljegyzés: Már az indulás is szerencsétlenül kezdődött. fél kilométert sem tettünk meg a szombathelyi vasútállomástól, amikor Ferinek eltörött a hátsó tengelye. De ahol nagy a baj, hatalmas a segíteni akarás! A 150 méterre lévő szervizben csak ránk néztek, és annyit mondtak: -          Az úton járóknak elsőbbségük van! Minden munkát félre teszünk addig… Egy bő óra múlva jöhetnek érte Addig a Savaria Múzeumba vettük be magunkat, de csak az első vitrinig jutottunk, mikor egy mozgássérült fiatalember lépett hozzánk: -          Elmondhatok pár dolgot? A Múzeum alkalmazta idegenvezetőként. S mi a következő két órában megismerhettük az elmúlt harminc év Vas megyei ásatásainak eredményeit. Különös tekintettel az előttünk álló úton érintendő területekkel. Szavai nyomán megelevenedtek a vaskori szerszámok, nyílhegyek, és cserepek. Bele helyezve a város-, és az ország történelmébe. Semmit sem fogadott el, csak annyit kért: Vigyük jó hírét! El is ment ezzel a délután. Innen Gencsapáti határában, idős kislevelű hársak alatt megbúvó kápolnához igyekeztünk. Még otthon ezt néztem ki első tábor-helyünknek. Az új élmények hatása alatt hamar nyugovóra térünk. Első álmunkból halk énekszó ébreszt. Fiatalok csoportja érkezett a Szent-kúthoz, hogy Rózsa-füzér imádsággal adjanak hálát a Megváltónak. Nem zavartuk egymást, ahogy jöttek, úgy mentek is. Kőszeget elhagyva az Országos Kék Túrán, majd a piros sávjelzésen, széles nyiladékokon, kitűnő minőségű kavicsos utakon haladunk. Amikor felhívtam a Vas-erdő Zrt-t útvonal engedélyt kérni, azt mondták: -          A gyalogos és kerékpáros túrázókat mindig örömmel látjuk! Sajnos a fa tolvajok nem szoktak engedélyt kérni! A Peruska Máriához, egy erdei búcsújáró helyhez igyekeztünk. A nyolcvanas években épült kápolna előtt félkörben a különféle szakmák védőszentjeit állították fel. (Ez is nagyon jó táborhely! Van kút, gyerek játszó tér, csak a szemetet kell magunk után elvinni.) Mi azonban továbbmegyünk a tömörődi földvár fele. Csak az odavezető út bizonytalan. A nyiladék még bringázható, de utána szittyós, pocsolyás vidék jön. Aztán vaddisznótúrásos erdőben toljuk. Csak nem futamodunk meg, hisz a műút alig 5-600 méterre lehet?! Végül a derékig érő repcében a tavaszi traktornyomban kerekezünk. El is ment vele az idő. Az Ilona várat kihagyjuk, irány a csepregi Boldogasszony kápolna, mai táborhelyünk! Ahhoz, hogy megértsétek milyen egy ilyen túra hangulata, be kell valamelyest mutatnom túratársaimat. Jobbára műszaki érdeklődésű fiatalok. (Már mint fiatal nyugdíjasok) Kor szerint én vagyok a legifjabb. Van köztük szabadalmi ügyekkel foglalkozó bíró, Malév pilóta, Ibuszos, elektroműszerész. Egyszóval élvezem a beszélgetéseiket, mert sokat tudok tőlük tanulni. Aki volt már velünk túrázni, tudja, hogy a fő szövegláda a Feri. Egész nap finoman cseszegeti a többieket. Van, aki megsértődik, de én csípem a humorát! Ha viszont valaki visszaszól, gyakran berág miatta. Sajnos ezeket a „beszélgetéseket szinte lehetetlen lejegyezni, mert közben hasunkat fogva hempergünk a nevetéstől. Tavaly, egy buszkiránduláson épp én voltam a szenvedő alany. Túra vezetői teendőim mellett nem maradt időm reggel rövidnadrágot venni, így már indulás után, a buszon öltöztem át. A levetett hosszúnadrágot összehajtva az ülés mellé téve. Mikor elkészültem épp el akartam tenni, de sehol se volt. Megnéztem az ülés alatt, a felső polcon, a zsákom alján, aztán újra az ülés mellett. Végül a hátam mögött ülő Ferire néztem, aki szintén buzgón matatott a zsákjában, s nem figyelt rám. (Látszólag) De hátrafordulva megláttam a szemem sarkából, hogy fuldoklik a vissza fojtott röhögéstől. Félhangosan hátra szólok: -          Ferikém te akkora s/ma vagy, hogy olyat még nem hordozott a hátán a föld! -          Most mi bajod van velem? Nem kell mindjárt le g.cizni az embert! Itt hányódott az a rongy, s kicsit hátrébb rúgtam nehogy vaklaki megbotoljon benne… Szóval ilyen ez az én kedves túratársam…!   Ezen az estén is ő kezdte a dolgot. Pisti állította fel utolsónak a sátrát. Aztán lázas keresésbe fogott. Előbb a füvön, aztán a sátor zsákjában, a cövekes zsákban, végül a bringája körül. Tőle pár lépésre Feri mutatja a Lombrágónak (Lacinak, aki vegetáriánus): -          Tudod ilyenkor túra közben minden ilyen apróságot meg kell becsülni. Soha sem tudhatja az ember mire lesz jó. Például, ha holnap esik az eső, ezen megszáríthatjuk a ruhánkat! Közben már Pista is felfigyel: -          Te piszok! Te vitted el a sátor-feszítő zsinóromat? Mit összekerestem már? -          Itt hevert eldobva, gondoltam elteszem… -          Jól van Ferikém, jól van! Tulajdon képen hálás lehetek neked, hogy ilyen figyelmes vagy, és megőrizted… De tudod, igaz, hogy öreg vagyok, de nem hülye. Jön még qutyára dér!   Reggel készítettem pár fotót a táborról így a beszélgetés elejéről lemaradtam. Feri a sátra ajtajában ül és pakol. Lábán már rajta a befűzetlen cipő. Most a Pista folytatta: -          Ferikém, milyen jó sátrad van! Talán most vetted? -          A múlt héten láttam meg a Tescóban, és nem is volt drága. -          Nekem az a szép sárga színe tetszik! -          Igen, borús időben is világos van benne. -          Az lehet, de így legalább nem az én sátramra jönnek a levéltetvek. -          ?! -          És most látom, milyen jó szellőzése van! Igaz…, ha esik az eső beázik, de csillagfényes éjszakákon hanyatt fekve megnézheted a göncölt is. -          Pistikém, te most b.szogatsz engem? Pista, mint ha meg sem hallotta volna, rezzenéstelen arccal folytatja: -          És az is jó benne, hogy az ajtó alján csak gombok vannak, mert így a víz nem áll meg a sátor alján, hanem kifolyik. Ferinek kezd elborulni az agya, úgy üvölti: -          Menj te most már a büdös p….ba! Kászolódik már kifele, hogy a közeli vakondtúrásról a göröngyöt odavágja, de a következő pillanatban majd nem hasra vágódik, mert a cipő pertlije oda volt masnizva a sátorzsinórhoz. Most azt próbálja kikötni, de inkább még jobban rácsomózza. Pista pedig így folytatja: -          Nem tudom, most mi bajod van? Én csak mint ember, az emberhez próbáltam pár kedves szót mondani neked… -          És ha most a te hülyeséged miatt pofára esek? -          Hát nem te mondtad még az este, hogy ebben az erős szélben mindenhez alaposan oda kell kötni a sátrat!? -          Na, mára már elegem van belőled! (Kezd megnyugodni) De ezt megjegyeztem!!!   Ha valaki azt gondolná, hogy összevesztek, bizony nagyot téved! Se vége, se hossza ennek a csendes évődésnek.   Másnap nem sok látni való akadt. Egy földvárat akartam megnézni. Tekertünk érte vagy 28 kilométert. Ott voltunk már, de várnak nyoma sem volt. Elmentem a mellékúton is vagy kétszáz métert, hátha onnan jobban látszik, de bizony semmi. Végül a csőszamarakat letéve gyalog indultunk be az alig arasznyi kukoricásba. Aztán százötven méter után megláttuk. Teljesen szét volt szántva, de ötnegyed körben kb. 40-50 centi magas, kifli alakú lapos, sárgás színű sáv jelezte az egykori erősség helyét. Bizonyára légi fotó alapján találták meg. -          Ezért hajszoltál minket tűző napon idáig? -          Miért az a szép pipacsos búzatábla nem tetszett? -          Ne beszélj mellé! A szántás viszont teli cseréppel! Feri már jó fél marékkal szedett össze belőle. Közben persze be nem áll a szája:       -      Ez neked vár? Alapvetően igaza van, de közben zsebemben kotorászva találtam három darab ötforintost. Most azokat dobálom Feri lába között hátulról eléje. Rá lép, elfordul, az Istennek sem akarja „megtalálni”. Közben Pistával alig bírjuk már nevetés nélkül, míg végre rábukik az egyikre. No, akkor aztán alaposan körbekacarásszuk!   Sz-K. Géza