TELJES VERZIÓ MEGTEKINTÉSE: Link
Cím: Vargányás-fóka vörös áfonyával
Címkék: Saima-tó Finnország fóka vargánya
Blog Beljegyzés: Négyezer méteres magasságból kitárulkozott alattunk a táj. Itt nem ismerik a tarvágást. Az irtásokon 20-30 méterre egymástól meghagynak egy-egy magfát, mely tobozait elszórva biztosítja a természetes újulatot, és beárnyékolja a fiatal csemetéket. Aztán megritkulnak a szántóföldek. Helyüket csillogó, kék tavak foglalják el. Ameddig a szem ellát fenyvesek és tavak vége láthatatlan láncolata. Településeket csak elvétve látok. Ereszkedünk, a kicsi hatszemélyes postagép egy éles bal kanyart tesz, s a pilótafülke ablakán (csak egy függöny választja el az utastértől) meglátom az erdőben a leszállópálya betonját. Otthon úgy terveztük, hogy párnapos városnézés után egy tóparti faházba töltjük a szabadság hátralévő részét.       Mikkeliből jó félórás buszozással érünk célhoz. A hoteltől távolabb minden kényelemmel felszerelt apartman házat kaptunk. Rendbe tesszük magunkat, átöltözünk, aztán a fenyvesek ölén meghúzódó tóhoz megyünk. A mólóról nézzük a szellő fodrozta, tiszta kék vizet. A szaunából öreg néni, reszkető lábú, fehér hajú bácsi jön törölközőbe csavarva a vízhez. Géza fiam finnül rájuk köszön, barátságosan viszonozzák az üdvözlést. Majd a törölközőket a parton hagyva a hideg vízbe ereszkedve párat tempóznak, s felfrissülve haza ballagnak. Napnyugtával elállt a szél, a mólóról nézzük az alábukó napot. A   víz felett vékony pára csíkon ragyog a halványodó fény. Néhány szúnyog húzza fülünkbe altató dalát. Haza kellene indulni, de a látvány nem enged. A csenevész nádason túl rózsaszín virágú keserű füvek levele ring a vízen. Vadkacsák repülnek felettünk hangos sápogással. Szemben kigyúl az Esthajnal csillag. Rohamosan hűl a levegő, nem várhatunk tovább, elmegyünk aludni. ----------------------------------- Reggeli után verseny térképeket kérünk a portán. Apró lyukasztó bélyegzős piros-fehér bójákkal harminc tereptárgyat jelöltek meg a környező erdőkben. Az első könnyebb célok után tájékozódásilag egyre nehezebb átmenetek következtek. Előbb egy szederrel és sarjadékkal benőtt irtáson bukdácsoltunk keresztül, aztán tőzegmohás, cuppogós láprét szélén bujkáltunk a fiatal berkenye között. Elkapott a harci láz, ha a hosszabb utat választom, még öt pontot érinthetek. Több idő kellett hozzá, mint gondoltam. Nem tudtam betelni az északi erdő megannyi szépségével. Lelassítva lépteimet gyönyörködtem a fenyvesben kisebb dombnak is beillő gránit sziklában, az ágak között már a tó vize kéklett. Az irtáson málna piroslott, s az öreg fenyők narancsvörös törzsei Iván Siskin képeire emlékeztettek. Az egyik bója egy szikla-gerincen volt. A kőhátat teljesen beborították a mohák, zuzmók és páfrányok. A vörös-áfonya hajtásai ívesen meghajlottak a bogyók súlya alatt. S az ezüstszürke rénszarvas zuzmó között kapitális méretű vargányák kínálták magukat. Az erdei tóhoz már nem tudtam elmenni. Elszaladt az idő, s nekem haza kellett indulni. Más dolog otthon képeket nézegetni, vegetációs térképeket tanulmányozni, mint személyesen megtapasztalni ezt a számomra teljesen ismeretlen, varázslatosan szép mese-világot. Bántam már, hogy nem vittem magammal gépet. Micsoda csodálatos fotókat tudtam volna készíteni! Alaposan megizzasztott a terepfutás. Lezuhanyozunk, aztán fürdőgatyába bújva lesétálunk a tóhoz. Előbb kicsit hideg volt, később megszoktuk a tiszta, simogatóan lágy vizet. Amikor a tó közepén jártunk, távol a partoktól jó érzés volt tudni, hogy nem vagyok egyedül, pedig amikor a fiam feje a vízben volt két méterről sem hallotta meg, hogy hozzászólok. Bizony nem sokra mentem volna vele, ha bajba jutok. A szálloda halljában kitett térképről tudom, hogy itt a víz mélysége 30- 35 méter körül van. A Saima-tó szigetein a jégkorszakból itt felejtett édesvízi fókák is élnek. Meglepődtünk volna, ha most egy hozzánk dörgölődzik. Visszafelé számoltam a tempókat. 920 volt, tehát kb. 1.200- 1.300 méter széles itt a tó. Jól eső fáradtsággal törölközünk a parton. Bent a tó közepén nem akartam rágondolni, de most már hálát adok, hogy nemcsak át, de meg is úsztuk a tavat. Mert bizony nagy szamárságot csináltunk. A magyarban úgy mondjuk: Vannak folyó és álló vizeink. A folyó folyik, de az állóvíz sem áll! Az alföld füves pusztái felett nyáron felmelegszik a levegő, és a magasba emelkedik. Helyébe oldalról hidegebb áramlik. Ez a szél. A tavakban is hasonló folyamatok játszódnak le. A vízfelület a nap hatására felmelegszik. A sekélyebb részek gyorsabban átveszik a hőt, ahol mélyebb ott alulról hűti, így lassabb a folyamat. Ez az egyenlőtlen melegedés hozza létre a különböző irányú áramlatokat. A mi Balatonunk széles is, hosszú is, de viszonylag sekély. Így hamarabb átmelegszik, kisebb a cirkuláció, de mégis van. Azért veszélyesek a bányatavak, mert mélységüknél fogva erősebb az áramlás. A széle már kellemesen felmelegszik, de beljebb állandóan váltakozó sávokban akár 6-8 C o -os áramlások is a felszínre kerülhetnek. Szerencsésnek mondhatja magát, akinek csak a lábizma merevedik fájó görcsbe. Mert ő még valahogy kikecmereghet a partra, de a szívizom görcs halált jelent. Csak idén nyáron 16-an haltak meg Magyarországon, mert tiltott helyen fürödtek. Ezek az áramlások nagyobb folyóinkban is megvannak. Néhai apósom mondta egyszer: „Akár Váctól Budapestig is elúszhatsz a part közelében, de ne ússz át a túloldalára, mert abból már nagy baj lehet.” Most itt a parton értettem meg, mennyire igaza volt Apunak.