TELJES VERZIÓ MEGTEKINTÉSE: Link
Cím: Szeptember végén - avagy egy kellemes őszi túra a Pádison
Címkék: Románia Pádis
Blog Beljegyzés: Végre közel 4 hónapos kihagyás után sikerült kimozdulnunk itthonról, irány a Pádis! A szállás és az étkezés hiba nélküli problémamentes intézésében ismét a Padis.hu vagyis Pásztai András segített, köszönet érte! Szállásunk helyszíne a már letesztelt Pádis Menedékház volt, ahol a már szokásosnak mondható kedvességgel fogadtak. Minden napra kértünk vacsorát, mert praktikusan nem akartunk főzőcskézni már egy áttúrázott nap után. Ezt most sem bántuk meg, hiszen finom és bőséges étkezést biztosítottak a szakácsnők. A szállással is meg voltunk elégedve. De térjünk vissza az utazáshoz. A csapat oda és vissza fuvarozását kedves barátom- Zoltán- vállalta, éppúgy mint tavaly. Örök hála Neki! Tenke után a Borzi szoros felé haladva meglepetés fogadott minket, eltűntek a kerék törő kátyúk! Jó, azért vannak útegyenetlenségek, de az semmi az  eddig megszokottakhoz képest. Vasaskőfalva irányában is megy a javítás és a Bogából felfelé vezető szerpentin sem olyan rossz. A Scarita utáni útszakasz meg egész jó már most is. A hazafelé vezető úton pontosan lemértük az utak járhatóságát, ami jó eredményt hozott, pláne mivel kiderült, akkorra már le aszfaltozták a Vasaskőfalva -  Kisszedres útszakasz jó részét. Íme az összesített eredmény normál személyautóval mérve:  A Pádis fennsíkon 40-50 km/h simán megy. A Scaritától lefelé a szerpentinen 25-30 km/h körüli átlag tartható. A Boga - Vasaskőfalva szakasz sem vészes, de elég a 20 km/h átlag és nem kell szlalomozni. Vasaskőfalva - Kisszedres között elértük a 110 km/h sebességet! A lényeg, hogy a Pádis Menedékház - Vasaskőfalva útvonal 50 percet sem vett igénybe! Jó! A túrákról csak úgymond "távirati stílusban" írok, mivel nem terveztünk semmi extrát a túra célok a szokásos helyek voltak és inkább szemlélődni, kikapcsolódni szerettünk volna mintsem rekordokat dönteni vagy valódi "ínszakasztó" túrákat tenni. A Mócok temploma Első nap: Túra a Mócok templomához. Szép kilátás, kellemes kis erdő végig. Érdemes megnézni. A Pádis a Mócok templomából Második nap: Pádis Menedékház - Glavoj rét - Csodavár /vár udvarok bejárása/ - Ponor rét - Pádis Menedékház. Szemlélődős, komótos tempóban eltelik vele a nap jó része. A Glavojon még sátoroznak, kb. 10 sátort láttunk. A patakok éppen csak hogy folynak, igen nagy szárazság van. A Csodavárnál Harmadik nap: Pádis Menedékház - Szamosbazár Természetesen az Aragyásza barlang bejárásával kezdtük az shoppingolást a bazárba. A lenti utak jók, bár egyre több az összetorlódott, az áradások által besodort fa akadály.   Szokásos pihenő a fortuna ligetnél, a menedékháztól velünk túrázó kutyákkal. Ebéd a balkon tetején, gyönyörű a kilátás. Visszafelé megtámadja a minket kisérő kutyákat egy náluk jóval nagyobb idegen eb. Mi is beszállunk a bunyóba, előkerülnek a "pepperónis fújókák" /paprikaspray/, átalakulnak a túrabotok fegyverré, a kutyák meg szétszaladnak. A "miénket" két napig nem is találjuk. De aztán előkerül-nincs komoly baja.  Ismét eltelik a nap ezzel a kis úttal. Az Aragyásza barlangban Negyedik nap: Lustálkodunk. Egy rövid de szép kis séta az IC Ponor irányába - csak úgy, semmilyen különös céllal.  Felfedezünk egy igen szép kilátást nyújtó dombtetőt, a mobilos toronnyal a tetején. Ide is érdemes felnézni, több irányba is szép panoráma látható. Névtelen csúcs Ötödik nap: Pádis Menedékház - Kék Magura - Varasó Menedékház - Pádis Menedékház. Szép út, legfőképp az első része. Több helyen szép kilátás, nagy kár, hogy a hegytetőn álló torony helyett nem csinálnak másikat. Pedig hát az anyag adott, ott van a hegyen a rengeteg fa. Teljes körpanoráma lenne pedig, ha volna egy kilátó... A jelenlegire nem érdemes felmászni, életveszélyes. Lefelé kicsit figyelni kell a jelzést, az utat, vagy azt ami van, mert könnyen el lehet véteni a helyes irányt. Ja, két napja füstöl a Horgas havas környékén a bozót, még most sem aludt el. Tájkép a Varasó környékéről Hatodik nap: Indulás haza. 10 órára megérkezik Zoltán barátom, eldöntjük, hogy hazafelé még felnézünk Biharfüredre, Ő még úgyse volt ott. Ám legyen.  Hamar fel is érünk, hála a javuló utaknak. Megnézzük a csodaforrást.  13 óra körül indulunk lefelé. Vásárlás, tankolás.  16.30- ra kényelmesen Békéscsabára érünk. Még egy rövid kis vonatozás és már otthon is vagyunk.  A Szegelet havas környéke Végig mind a hat napon keresztül igen szép késő nyári idő volt, reggelente + 6 c' napközben + 22 c' körüli hőmérséklettel és gyönyörű napsütéssel. Sikerült ismét egy kellemes, jó hangulatú, mindenféle problémától mentes szép túrát összehozni.  Pádisi alkony A túráról készült képek:   ITT