Túratárs és Túra kereső, túrázás, szervezett túrák - Túratárs.com » Blog » OKT Szigliget-Káptalantóti: egy felemelő őszi nap

TELJES VERZIÓ MEGTEKINTÉSE: Link

Cím: OKT Szigliget-Káptalantóti: egy felemelő őszi nap
Címkék: OKT szigliget káli káptalantóti dalos
Blog Beljegyzés:  OKT Szigliget-Káptalantóti 2011. november     Egy rövid beszámoló egy igazán pihentető túranapról, melyet párommal abszolváltunk. Hallottam én is sokat arról, hogy ékszer, és hogy a Káli-medence így, a Káli-medence úgy, de az igazat megvallva aggódtam hogy nem sikerül majd a szívembe zárni e méltán népszerű tájegységünket.     Aggódtam, mert a térképet böngészve láttam, errefelé nem bújdokolhatok majd sűrű erdőkön át, viszonylagos távolságra a civilizáció zajától.   A termékeny vulkanikus talajon szőlők, szántók, a tanúhegyek szoknyáin falvak pihennek; azt gondoltam, egy magamfajta   nem lel majd itt oly nyugalmat, melyet a kietlen erdő, mező adott.     Ezért is választottam a késő őszi, téli időszakot hogy a kék ezen szakaszát bejárjam. Nyoma sincs már a szezon lármájának, nem jönnek a parti úton tömött sorokban lakóautóval a plattenzére...     Megkövetek mindenkit, aki megkövezett volna a Káli-medencével kapcsolatos előítéleteimért. Egyre jobban megismerem magam is, talán mégis kicsit humanista vagyok. Le lettem nyűgőzve kéremszépen. Ha egy könnyed barangolásra vágyom, vagy egy testet-lelket edző nagy útra; mindig ott lesz a Badacsony vagy bármely tanú-testvére, sapkájukon érintetlen lomberdők , a medence takaros kis falvai, a Káptalantóti biopiac, csakhogy néhányat említsek a térség számtalan csodájából.És persze a mi tengerünk.     Embertelen módon, fél háromkor keltünk, hogy apósom autójával elérjük a hajnali Káptalantóti-Szigliget viszonylatot. A karma ismét segített, jól elkavartam a Badacsonynál, de végül tíz percell a busz indulása előtt már ott dideregtünk a falu kultúrháza előtti téren. Tiszavirág életű barátságot kötöttünk egy cicával, aki szentül meg volt győződve, hogy mi hozzuk a reggelijét. Egy átszálással, épp pirkadatkor érkeztünk meg Szigliget bekötőútjához. Útközben láttuk az egyetlen aznapi nagyvadat, egy közvetlen a buszunk előtt átrohanó őz személyében. Buszban még sosem tapostam a nem létező fékpedált...   Legelől ültünk, megugrott a pulzusom.     Mivel a múltkor kihagytam és ez egy ilyen kirándulós nap lesz, hát neki is veselkedtünk a várhoz vezető kaptatónak.   Párom, a lentről látható néhány falmaradvány láttán, lefitymálló megjegyzéseket tett, melyek szerint nem sok maradt a dicső erődből. Csitítottam, várjon csak míg felérünk. Kilátás a szigligeti várból a Szent György-hegyre Meggyőződtünk mindketten: bár csak minden várunk legalább ennyire lenne gondozva. Nagyon körültekintő, attraktív megoldások nyomán megelevenedett előttünk a múlt. Külön szép volt hogy csak ketten voltunk, és dicséretes, hogy bár a pénztár nem működik ilyenkor, a műemlék látogatható.Jó fertályórát tébláboltunk az ormokon, amikor a túravezető (szerény személyem) induljt mondott. Szigligeti vár részlet    Az ófalu gyönyörű:   tornácos, zsúpos házak, macskaköves kis utcák, és az őszi reggel csendje, szépen terítettek sétánkhoz. A Badacsonytördemici állomásig végig aszfalton gyalogoltunk, de semmi gondunk nem volt vele.   Az egész környéknek van valami különleges varázsa, amit későbbi Káli túrámon, és a környéket figyelve, érezve mindinkább tapinhatóvá vált számomra. Értem már miért áradoznak sokat a táj szerelmesei, miért vesznek itt szőlőt, ingatlant a szépre érzékenyek. Ki Istent, ki az ősanyával való kapcsolatot, más talán hatalmas   díszletet lelt a vidéken, testi-lelki művelődéséhez.Igen, szeretlek Káli-medence, szeretlek fénylő Balaton, híres Badacsony,   barlangok, hegyek, erdők, tavak, mezők, szeretlek szép Magyarország! A távolodó Várhegy    Bandukoltunk, beszélgettünk, nézelődtünk. Az Árpád-kori   avasi templomrom, a távolodó Vár-hegy, hatalmas nádasok, és a ősz kedvesen bágyadt milliője gyönyörködtettek, és ringatattak. Az avasi templomrom     Első hosszabb pihenőnket a Badacsonytördemici vasútállomáson tartottuk, ahol én bélyegeztem, volt msodó, és itunk egy meleg nes-kávét. Pihen a macika Aztán a falun nagyon hamar átvágtunk, és megkezdtünk utunkat, fel a hegyre.      Utunk fokozatosan emelkedett, szépen küzdöttük le a magasságot, én már egy szál pólóban, kedvesem sarkkörkutatónak álcázva. Egyre ritkultak a présházak, míg megérkeztünk a bujdósók lépcsőjéhez.   Sok helyen olvastam, hogy itt az emberfia kiköpi a tüdejét. Utólag azt mondom, hogy lépcsőkön hegyet mászni meglehetősen kényelmes. Szépen fel is újították, jól járható, és megfelelő tempóban nagyon kellemes a felvezető út. A tetőre felérve leültünk a kis esővédő házikóba, és gyönyörködtünk a kilátásban. Engem különösen megfogott a fenti erdő természetes érintetlensége, a belőle áradó nyugalom. Sajnos itt is, és a későbbi pihenőhelyken is, meglehetős mennyiségű szemetet szedtem össze. Hiába, mainstream úticél a Badacsony...   De legalább így az egynapos túrákon több hely van a zsákban ilyen célra. Amúgy a helyi illetékesek itthoni szinten nagyon szépen alakították a   turisztikai beruházásokat. Ez az egy, folyton visszatérő probléma: szemetes van, de nem űrítik, a környéket nem karbantartják. Az emberek szemetelnek, muszáj lenne... Ami nagyon tetszett, szépen karbantartott, kis táblákkal jól jelölt utak. Kilátás Badacsonytördemic felé A Ranolder-keresztnél, és minden főbb kilátópontnál elidőztünk, leghosszabban az impozáns, és minden dicséretet megérdemlő, modern építészeti remekműnél. az új Kisfaludy-kilátónál. Az idő is kegyes volt, csak ámultunk és bámultunk a fenséges panorámán. Ide is jutott egy magyaros malőr: a fenti,   egyébként nagyon hasznos fényképes iránymutató szerint, a Gulács 893 méterrel magasodik a tengerszint fölé.   Kelet felé a Kisfaludy kilátóról     Ahogy egyre jobban haladt az idő, mind több kirándulóval futottunk össze, így ereszkedés köben is a Kőkapu felé vezető bazaltösvényen. Fújtattak rendesen a tornacipős tinilányok a hegyen egyre „ritkuló „ levegőben.   A kőkapuból felbukkan a Gulács    A Badacsony és a Gulács közt újra kettecskén sétáltunk, élvezve a közben felragyogó napsütést. és a hely megmagyarázhatatlan kisugárzását.   Bájos kis házikók, szőlősorok közt kanyargott a kéktúra.     Kereszteztünk egy széles főutat, és   újra présházak, nyaralók között újra emelkedni kezdtünk a Gulács oldalában. Közben felpillantva a hegyre, és vissza a Badacsonyra,   felüdítő volt az őszi színkavalkád; sárgában, rozsdában, halványzöldben tobzódtak a lombok. A Gulács erdeje még vadregényesebb volt. Nem találkoztunk senkivel, keresztbedőlt fákat, sziklákat kerülgettünk. Csend, avarszőnyeg, beszűrődő napsugarak.   És szemetet csak lefelé a hegy északkeleti részén kellett összeszedni. Hiába no, a Nemesgulácsi nem olyan ismert mint a Badacsonyi... Ujjnyi szépség a Gulács erdejében     Újra sík terepre érve, rá is fordultunk a Káptalantótiba vezető mellékútra. Jobbról a Tóti-hegy, balról tágas rétek, távoli hegyek kísértek. És a Káli-medence e szegletének novemberi költészete.   Nyugalom, a tél közeledtét hírdető, felkapó északi szél, legelésző lábasjószág, vándorló por és levélpaplan. Szürkék a Tóti-hegy alatt Kellemesen elfáradva, mégis felfrissülve érkeztünk vissza a falu főteréhez, és bár párom megtört bokája miatt elnapoltam az estére tervezett rövid Keszthely fölötti kilátózást, mégis teljes volt az öröm: sokat kaptunk a természettől ezen a   gyönyörű, hosszú őszi napon.