TELJES VERZIÓ MEGTEKINTÉSE: Link
Cím: Közép-Dunántúli Piros: Isztimértől Mecsértelepig
Címkék: Közép-Dunántúli Piros, Isztimér, Burok-völgy, Hamuház, Mecsértelep
Blog Beljegyzés: Lepókhálóztam a Burok-völgyet KDP: Isztimértől Mecsértelepig   Amikor hosszadalmas vándorútra lépünk, lepjük meg magunkat: kezdjük a közepén, megteremtve az irányváltás szabadságát. Az utóbbi időszak nagyobb esőzése miatt, a tervezett kezdeti szakasz fő attrakciója, a Cuha-patak küzdelmesebbnek érzett gázlóit a Burok-völgy hűvös, párás félhomálya váltotta fel. A Közép-Dunántúli Piros ezen szakasza kellemesebb klímát ígért a városi forróság helyett, és a lábam is száraz maradt. A színes pillangók, a serényen ügyködő fakopáncsok jelenléte azonban csak látszat: boszorkányok, manók, tündérek és az összes, hajdan jegyzett bakonyi betyár szelleme lebeg a pókhálók fonalán. http://www.turatars.com/file/pic/gallery/174950_view.jpg   Isztimér. Nem várt meg a reggeli harangszó. A templom melletti kocsma teraszán a törzsközönség ejtőzik, a napindító szörpökkel. A kocsmáros készséggel mutat rá a túrapecsétre a buszmegálló falán, amit a másik irányból közelítve nehéz észre venni. A bélyegző szép lenyomatot ad, a mellette álló kékkút friss vizet, indulhat a nap. A református kistemplom után néhány lépéssel a Piros felkanyarodik az elkerített legelőkkel szabdalt domboldalra. A barackosban gyümölcsök kerülnek a ládákba, onnan a teherautók platójára, szállításra készen. Vadnyúl helyett, mely az erdei túrák elmaradhatatlan szereplője,  egy vörhenyes bundájú róka inal a cserszömörce bokrok közé, kétszer is visszapillant. A dombtetőn jobbra, a magasfeszültségű oszlop lábán újabb jelzés: már majdnem egyenesen mentem tovább. A szellős bozótosban két túrahölgy érkezik rövid nadrágban. Azért rákérdezek: nem, nem a Burok-völgyből jönnek, de sok sikert kívánnak, gratulálnak a hosszú nadrághoz. http://www.turatars.com/file/pic/gallery/174951_view.jpg   Piros és Kék összefonódva vezet az erdőbe, ahová tábla tiltja a belépést. Nincs lőgyakorlat, szabad az út tovább. Éles balkanyar kerül a Burok-völgy fölé, a Burok-part erdejébe. Ismerős a hely: két tavasszal ezelőtt, ibolyaszőnyegen lépdelve vitt a Kék, az ellenkező irányba. Már akkor vonzott a mélység, tudtam, visszatérek. Fiatal fa állít meg: Kékek egyenesen, a Kék keresztesek és a Pirosak még meggondolhatják magukat - egyébként jobbra, a morzsalékos lejtőn. Óvatosan ereszkedek a keskeny csapáson, lábam mellett mély völgy szakad le, alján hordalék. A lejtő szelídül, puha avarba lépve, újabb fa jelzi, ennél már nincs lejjebb. Napfény pettyek villannak pislákolva a levelek élén, éles madárhang hasít a levegőbe, az út kisimul, a térerő eltűnik: ez a Burok-völgy. http://www.turatars.com/file/pic/gallery/174952_view.jpg   A patakvölgyben hiába keresek patakot, nagyobb esőzések alkalmával gyűlik csak víz a mederben, amit a dolomit el is vezet a mélyebb rétegekbe. Az egykori vízfolyás alapos munkát végzett a helyenként kilencven méteres partfal kialakításakor. Egyesek szerint azonban szó sem volt egykori vízfolyásról, inkább tektonikus törésről, ami mentén a fennsík kőzetanyaga szétnyílt. Amint a két tábor megegyezésre jut, talán közlik a turistákkal is, hogy végre nyugodtan alhassanak. A két oldalt meredező sziklák talán többet tudnak, ásító barlangjaik őrzik a titkot.    Egyre ügyesebb leszek lólengésben, ollózásban, limbóhintóban, ahogy a kidőlt fatörzsek alatt, felett, mellett haladok tovább. A Piros határozottan mutatja az irányt, de ha nem mutatná, akkor is csak egy út van: előre. Több ösvény is választható, egyik a csalánosba, másik újabb fatörzsre vezet. Nincs jó döntés, csak döntés van. Rég járt erre takarító, a fejemmel pókhálózom a terepet. Tud a pók bosszankodni? Kezdheti elölről a négy órás hálószövési folyamatot, ugyanazon mintázat alapján, ugyanúgy. Fonott mintát nem választhat, sodorni nem tud. Még a világűrben is ugyanazt a szabásmintát használná, csak vékonyabb szálakkal.   Erdei villanyoszlop bukkan fel, taplógomba erősítővel. A fa már a végét járja, néhány év és belülről korhad el. A tapló évekkel éli túl. Ha nem lenne nálam mindig kötszer, a tapló termőteste helyettesíthetné azt és a fertőtlenítőt is. Árulhatnám, mint a régiek. Piaci rés. Korróziógátló, akkor tűpárnaként is. A vízfolyás dzsungelében felvillan a régi Kék jelzés. Az ősturisták még itt küzdötték át magukat csővázas hátizsákjaikkal, kilométer számlálójukat maguk előtt gördítve. Vajon, merre lehet az a kerék? http://www.turatars.com/file/pic/gallery/174953_view.jpg   Csalánból is kereskedelmi mennyiséget lehetne nyerni, ha nem volna fokozottan védett az is, a területtel együtt. A szú is nyugodtan rághat, családjával együtt - így már szúvak - leginkább a csillag alakzatot kedvelik. Minden családtag saját járatot rág, nem keresztezik egymás útjait. Több család több csillagot alkot a fa testén, lakótelepet építve. A fák térdénél nyári virágok nőnek, inkább fotózom, mint hervasztom őket. Fatörzsek lisztes korhadékát sepregetem a tenyeremről, miközben a magas kőfalakat kutatom, betyár barlangok bejáratát keresve. Rózsa Sándor nagyon ismerhette a terepet, a Bakonyban több üreg is lakhelye volt, a mendemondák szerint. Sobri Jóska ízületi gyulladására kifejezetten hasznos lehetett ennyi csalán. Savanyó Jóska a Piros kereszten lakott, a kanyaron túl, míg szíven nem lőtte magát a pandúrok előtt. Túrázó jön szemből, azt mondja, arrafelé már nincsen csalán. Mindjárt vége. Egy szikla oldalában, éles jobb kanyarral mászunk fel, a túloldalon le, a Bükkös-árokba. Két méteres csalánerdő. Akkor a fiú nem innen jött. http://www.turatars.com/file/pic/gallery/174954_view.jpg   Éles jobb kanyarral, fokozatos emelkedő vezet ki a mese-völgyből, a térerő visszatér. Kétségbeesett túrázó kérdi, csoportjával merre haladjon tovább, mert eltévedtek. Kiderül, térképük is van. A gond az, nem tudják, hová akarnak menni. Egymás szavába vágva vitáznak, míg végül lestoppolnak egy platós terepjárót. Elválunk. A széles erdei út a Hárs-hegy csúcsáig emelkedik, a jelzések sokasodnak, alig férnek az útjelző táblán. A Hamuház fagerendás épületénél hamuégetés helyett élénk turistaélet zajlik, egy csoport épp indulóban van. Lerepül a zokni, kiszabadulnak a lábujjak, rövid nadrág váltja a hosszút, a szégyenletesen koszos fehér póló is vállalhatatlan. Két óra van, öt óra elteltével eresztett el a völgy. Szendvicsebéd, limonádé, desszert, pecsét a kereszteződésben álló kétlábú útjelző táblán. http://www.turatars.com/file/pic/gallery/174955_view.jpg   A fenn maradó kilométerek széles erdei utakon, árnyas fák lombjai alatt vezetnek Kisgyónig, ahol a térdmagasságban felszerelt kéktúrás pecséthez görnyedve, a térdemen bélyegzek. Egy helyen vezet le a Piros az útról, be az erdőbe, ahol gonosz emberkísérlet zajlik a szúrós szederindákkal, csalánnal, kidőlt fákkal, sűrű cserjékkel benőtt aligösvényen. Ez kerülhető, amennyiben az úton maradunk. Kisgyón libái a kapun belül maradnak, a Piros tovább vezet a széles szekérúton, a hűs, homályos bükkerdőben. Éles balkanyar visz a Gaja-patak feletti hídra, újabb balkanyar az országútra, ez a célegyenes. A buszmegállók mellett jobbra, a domboldalban, a rózsaszín, logikus párosítású orvosi rendelő - dohánybolt falán lógó szelencéből emelem ki az aznapi utolsó pecsétet. A túra adatai: Táv: 26 km Vízvételi helyek: Isztimér kocsma előtti kút, Mecsértelep buszmegálló előtti ház mellett álló kút. Az útközben érintett források vize nem iható.  Terep: a völgyben közepesen nehéz, a Hamuháztól könnyű, erdei út Mecsértelepig, ha Kisgyónig a kerékpárúton maradunk. Szintek: +422, -482 Pecsételő pontok: 1. Isztimér: buszmegálló, 2. Hamuház: a kereszteződésében álló kétlábú információs tábla, 3. Kisgyón: a  Természetbarát Telep kerítésén térdmagasságban (OKT), 4. Mecsértelep: a dohánybolt - orvosi rendelő falán.