TELJES VERZIÓ MEGTEKINTÉSE: Link
Cím: Zebegény - Remete-barlang - Templom-völgy - Nagymaros
Címkék:
Blog Beljegyzés: Zebegény - Remete-barlang - Templom-völgy - Nagymaros   Sziasztok J Újra itt….. Ma a Dunakanyarba mentünk – pontosabban Zebegénybe – onnan a Remete-barlanghoz, majd csurgunk le a Templom-völgyön keresztül Nagymarosra és onnan hajóval Budapestre. Reggel fél nyolckor volt a találkozó a Nyugatiban, rendre mindenki meg is érkezett, aki bejelentkezett.   V oltunk szép számmal, örömünkre négy férfiú is csatlakozott túránkhoz. Ezt minden írásomban jelezni fogom és dicsérni is az ott lévőket, mert egyre többen választják egyrészt a hölgy-társaságot, másrészt az egészséget, hiszen ebben a modern világban nagyon kevés az az ember, aki elmondhatja magáról 50 év felett, hogy egészséges.   Tehát Uraim J   talpra fel, szeretettel várunk továbbra is Benneteket J . Nyolc óra pár perckor kifutott a vonatunk a Nyugatiból - kicsit csodálkoztunk - hogy ünnep lévén milyen kevesen vannak, a teljes szakaszon szinte teljesen egyedük voltunk. Kilencre Zebegénybe értünk. Ez a gyönyörű kis falu a déli Börzsöny hegység nyugati oldalánál, a Malomvölgy patak partján fekszik, első írásos említése Zebeguen-ként 1295 -ből származik. Híres szülötte Szőnyi István festőművész – természetesen itt található a Szőnyi István múzeum is, mely munkásságát, életét, festményeit mutatja be az érdeklődőknek. (Majd télen eljövünk és megnézzük.) Rövid pihenés és lazítás után megindultunk a Remete-barlang felé. Mindenki nagyon izgatottan várta ezt a túrát, hát most itt vagyunk, indulás, vár ránk a kihívás. Egy darabon még Zebegény nagyon szép házai és kertjei mentén haladtunk – utána kezdődött a megpróbáltatás. A látszólag rövid táv (15 km - ne tévesszen meg senkit, semmiképp se volt könnyű túra, de nagyon jó csapat jött össze, mintha évek óta együtt jártunk volna – egyként léptünk, egyként lélegeztünk, egyként szaporáztuk és vigyáztuk lépteinket J Szép lassan emelkedni kezdett a szint, egyre többet mentünk felfelé - még szerencse, lefelé nehezebb lett volna szerintem. (Én még a tapadómat is felvettem, amit csak télen használok – gondoltam – kipróbálom és nagyon meglepődtem, hogy milyen jól vettem a lejtős akadályokat, csúszós utakat vele - ajánlom mindenkinek ilyen változatos, emelkedős, hirtelen mélyülő terepen.) Nagyon bevált J Menet közben nagyon szép kibukkanók is voltak, csodálatos szép vidék tárult elénk, maga a Dunakanyar pompázatos szépségével, alattunk a Duna, túlpartján a Visegrádi-hegység, benne fenségesen megülve Dömös. Ugye a múlt héten oda értünk le a Széke-forrás völgyéből túránkról, és sóvárogva néztünk a túloldalon magasodó Szent Mihály hegyre és annak hatalmas barlangjára. Nos…. itt vagyunk J   Álmomban sem gondoltam volna, hogy pár nap elteltével egy régi álmom valósul meg és erről az oldalról csodálhatom a tájat barátaimmal, túratársaimmal. Senki sem kapott levegőt – nem a nehéz tereptől, hanem a táj szépségétől. Mellbevágó volt a látvány, hihetetlen ragyogása a Dunának, csónakok, hajók szántották a tükörfényes vizet, a nap ragyogott, szél sem fújt, mindenfelé zöldellő hegyek, még Dobogókő csúcsát is lehetett látni. Pazar volt J A barlang előtti tér nem is tér, hanem egy kisebb terasz volt - meredek sziklafallal, szinte szakadék szélén éreztük magunkat. J   Megmásztuk a megmászhatót, minden zugot igyekeztünk felfedezni, semmi se maradjon ki, ha már egyszer feljöttünk ide J . A barlang falai teljesen kormosak voltak, valószínűleg nagy tűz lehetett itt nemrég, egyik vájatában viszont sok-sok mécses volt, párat meg is gyújtottunk mi is. Ki-ki kiválasztotta magának kedvenc helyét egy szempillantás alatt.   Volt, aki sziklán, volt, aki fán, volt, aki a fűben ülve fogyasztotta elemózsiáját. Én általában nem ülök le, ilyenkor csinálom a rengeteg fotót, élvezem, ahogy társaim pihennek, beszélgetnek, esznek J . Jó egy órát voltunk fent a Remete-barlangnál, mindenki rendesen kipihente magát és indultunk – szintén embert próbáló meredek úton – lefelé, illetve felfelé Hegyes-tető felé. Nem volt könnyű út, itt is libasorban lehetett menni a meredeken lejtős úton, nem egy helyen többször kisebb-nagyobb akadályokba ütközve, fák keresztbe dőlve, hol alatta, hol felette bujkáltunk –de ez sem szegte kedvünket, mindenki jókedvű volt és élvezte a túrát. Elágazáshoz értünk, fel lehetett volna menni a Julianus-kilátóhoz is, de már nem nagyon volt időnk, mert úgy terveztük, hogy hajóval akarunk visszajönni Budapestre, így ünnepelve meg Államalapításunk ünnepét.   Sietve megindultunk a Templom-völgy felé. Hamarosan el is értük, magunk mögött hagyva a cca 600 m-es szintkülönbséget, betérünk egy mesevilágba – az előző szakaszhoz képest ez az volt J A dél-börzsönyi tölgyesét – szálbükkös váltotta fel, vízmosások, szurdokok mentén megy, kanyarog az utunk lefelé Nagymaros irányába. Ez m ár inkább lazító sétaút, még mindig vidám a tizenöt fős kis csapat, fáradtságnak semmi nyoma, mindenki tele energiával, élettel, emlékkel J Jó egy óra múlva megérkezünk Nagymarosra, már messziről lehet látni a híres gótikus templomot, és mögötte a Visegrádi várat. Fotózás újfent, vízcsapot is találtunk, vizet vettünk, felfrissültünk, aztán irány a város közepe, illetve széle – irány a Duna, amit annyiszor csodáltunk fentről a magasból, végre karnyújtásnyira volt tőlünk. Volt egy óránk a hajó- illetve vonat indulásáig (páran, akik siettek, vonatra szálltak) beültünk egy vendéglőbe - ki-ki itta, ette azt, amit szeretett, kicsit sétáltunk a parkban, megcsodálva a szabadtéri szobrokat, szökőkutakat. Volt jó pár, ami nagyon tetszett, megint készült sok fénykép - ünnep lévén kipakoltak a kézművesek és egyéb árusok is, finom illatok voltak a levegőben, lángost is vettünk, mezítláb sétálgattunk a felmelegedett kövön, beletapicskoltunk a szökőkutak kifolyt vizébe, úgyhogy nagyon élveztük az életet J amíg a hajó ki nem tárta kapuját előttünk és fel nem engedtek bennünket.   Teljesen üres volt, úgyhogy szabadon választhattunk, ki hol akarja eltölteni élete legszebb három óra hosszáját J Négykor indulás át a túloldalra – Visegrádra – már nagyon vártak bennünket, rengetegen voltak, sebtibe megtelt a hajó (Nagymaros). No, de sebaj, felvontuk a képzeletbeli vitorlánkat, búcsút intetünk a Várnak, a Salamon-toronynak – Nagymarosnak, szemem még felnézett a templom feletti hegyre, ahonnan csorogtunk nem is olyan rég lefelé. Méláztunk, bámészkodtunk, figyeltük a vízi életet, a sok kis szárcsát, vadkacsát, sirályt, kíváncsian nézegettük a fürdőzőket, sátrazókat, nagy volt a dunai élet, úgyhogy egy percet sem unatkoztunk hazáig. Csónakok száguldoztak mellettünk, élvezve hullámainkat, melyeket hajónk ajándékozott nekik, különféle sporteszközök is voltak, vízisí, meg számunkra felismerhetetlen járgány - hajó húzza, nagy gumimatrac szerű valamibe emberek bekötözve, és aztán sikongatás, kacagás közepette élvezték a motorcsónak adta sebességet, lehetőségeket. Szép lassan becsorogtunk Budapest határába, újfent feltűntek kedvenc hegyeim, a hajó a Dráva utcáig ment – ünnep lévén – tüzijátékra készülvén - a hajót már nem engedték be a Vigadó térre. Ez cca 10 perc sétát jelentett a Margit hídig, de nem is volt baj, sokat ültünk, legalább kinyújtóztattuk magunkat. Mesém végéhez értem, annyi maradt már csak hátra, hogy megköszönjem ennek a hihetetlen társaságnak a jókedvét, vidámságát, kitartását a mai naphoz, szinte reggel fél nyolctól este hétig együtt voltunk minden jóban - együtt gyönyörködtünk a tájban, együtt csináltunk végig ezt a nagy és kimerítő túrát, amit ugyan én III-as fokozatba tettem a Sétafikán, de megütötte az a IV-es szintet is J Köszönöm mindenkinek, aki eljött – soha nem volt még ilyen jó csapatom J   2009. augusztus 20.   Fotók és beszámolók: http://www.setafika.hu   Galéria és Élménybeszámolók (tigriske) – személyes fotók http://kiscsavargo.fw.hu tájképek http://www.turatars.com ez is, az is