A néptánc vetélkedőt nézve egy régi kolozsvári emlék ötlött eszembe.

1969 nyarán jártam először Erdélyben. A BTSZ által szervezett magashegyi túrán a Fogarasi-havasokban.

Szebenben bő óránk volt, így bementünk megnézni az evangélikus székesegyházat. Nekem azonban inkább a piacon a sok féle népviseletbe öltözött szászok, oláhok, magyarok és cigányok, zsidók és örmények tarka egyvelege kötötte le figyelmemet. A bábeli hangzavarban saját nyelvemen próbáltam alkudozni a korai almára, de meglepetésemre az asszonyság azonnal magyarra fordította a szót:

-         Kóstolja meg aranyoskám, válogasson belőle ügyesen. Meglássa, erősen szeretni fogja!

A hegyen volt részünk, talpunk alatt csikorgó zúzmarás fűben, gatyarothasztó melegben, ködszitálásban és jeges esőben egyaránt. Sokat tanultam vezetőnktől akkor, hogy mit hogyan kell, és hogyan nem szabad tenni egy tíz fős túracsapatban. Egyszer majd talán erről a kirándulásról is fogok írni...?

Eredetileg a Királykőn át Törcsvárra akartunk menni. De az időjárás közbeszólt, s a Tamás-gerincről lemenekültünk.

Akkor még nem alakították „Drakula kastéllyá” a hegyszoros erősségét.  Helyi vezetőnktől, - aki törte a magyart - viszont elmondta,   hogy a románok legnagyobb uralkodói között volt Janos Hunadi, és Francis Rakoci is.  Továbbá Georgij Dosa akkora paraszt sereget toborzott,  hogy a románok, szászok, bolgárok és örmények mellett még magyarok is részt vettek benne. A térkép szerint pedig, akkoriban a Románia határa a Tisza volt,    s azon túl Ausztria terült el…

Brassóba visszatérve az állomáson tudtuk meg, hogy a hazaútra szóló helyjegyünkkel nem sokra megyünk, mert hegyomlás miatt a Nemzetközi Express nem közlekedik. Végül egy helyi vonattal Kolozsváron át jutottunk vissza.

Egyik társunk kihasználva a több órás csatlakozást a Kincses városban meglátogatta rokonait. Már a Mátyás ház fele haladva feltűnt a sok kalotaszegi népviseletbe öltözött fiatal lány.

A fő téren színes szőnyeg virágágyak, kavicsos sétautak, s a padokon 13-16 éves nevetgélve, énekelve csivitelő lányok serege. Az egyik vendéglő teraszán a cigány-zenekar csárdást játszott, s a leányok kart-karba öltve, dalolva járták a körtáncot.

Azt gondoltuk, talán valami néptánc találkozóba csöppentünk bele, de a forgatagból kiállt, kipirosodott arcú, lihegve pihegő lánykától megtudtuk így van ez itt minden szombat délután. A környező magyar ajkú falvak lányai, mikor kimaradnak az iskolából, szolgálatba mennek: A városba jönnek cselédnek a módosabb polgár családokhoz. Takarítanak, mosnak, főznek, gyereket pesztrálnak. Közben megtanulnak, háztartást vezetni, s a majdani hozományukra gyűjtenek. Ha nem magyar családhoz szegődtek, ragad rájuk egy kis román, vagy német szó is. Kora reggeltől, estig szolgálnak, egyedül a szombat délutánjuk a szabad. Ilyenkor aztán falujuk ünnepiviseletébe öltözve, összejönnek leánypajtásaikkal egy kis tereferére, közös dalolásra, táncra. Az idősebbje már a korzót járja falubeli kedvesével.

Míg mind ezt elmondta, ki is fújta magát, s elnézést kérve ismét beállt a táncolók körébe.

 Igen, ő rájuk emlékezem most…. Lelki szemeimmel ma is látom nevető arcukat… Repülnek a színes szoknyák, s a derékon alul érő hajukba font piros szalagok…

Fülembe cseng ma is csilingelő kacagásuk… s a szókimondó, hujjogató énekük…

               Kicsi a lány, nagy a csecse,

               Azt se tudja, hová tegye!

               Hujujjujjujjujjujj…!

               Irigyeim sokan vannak,

               Mint a qutyák úgy ugatnak!

               Hujujjujjujjujjujj…!

              Adok nekik víg napokat,

              Had ugassák ki magokat!

              Hujujjujjujjujjujj…!

Szádeczky-Kardoss Géza

Címkék: Fogarasi-havasok Brassó Kolozsvár