Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 

Vízitúra (Lajta Bruck - Zurndorf – Mosonmagyaróvár
2014/06/19 11:17:35 Küldte: figiri

Vizitúra (Lajta Bruck - Zurndorf – Mosonmagyaróvár)

Szürke Hód Vízitúra – Janics István túravezető

 

Nem először voltam életemben vízitúrán, de a hétvégén történtek után késztetést érzek, hogy leírjam a tapasztalataimat, ezzel is talán megakadályozhatom, hogy másnak ne legyen hasonló élményben része.

Én és másik 3 barátnőm vizitúrára indultunk a hétvégén, Janics István szervezésében. Direkt azért választottam ezt a túrát, mert nem óriás folyóról lévén szó gondoltam kisebb a rizikó is benne. Hát tévedtem… Folyóméret ide vagy oda, rá kellett jönnöm nagyon is sokat számít milyen túravezetővel indul az ember egy ilyen programra.

Egyikőnk sem egy evezővilágbajnok, de részt vettünk  már jópár vízitúrán szóval nem teljesen tudatlanul indultunk erre a túrára. Szombat reggel érkeztünk Mosonmagyaróvárra, ahol a Tesco parkolóban csatlakoztunk be csoportunkhoz. Innen busszal vittek minket a kiindulási pontra, ahol őrült kapkodás vette kezdetét, mert 1 órás csúszásban voltunk és valahol be kellett hozni. Azt mellékesen jegyzem meg, hogy arról elfelejtettek tájékoztatni, hogy átöltözésre nincs lehetőség, oldjuk meg előtte. A hajóbeosztás megtörtént, mivel utolsóként csatlakoztunk, túl sok lehetőségünk nem volt 4-en voltunk, 3 személyes hajókra. A túravezető mondta, hogy egyikőnk menjen vele meg a kb. 8 éves fiával. Vegül egyik barátnőm becsatlakozott egy hajóba egy párhoz, mi pedig maradtunk hárman egy hajóra. Gyors utasítás/kérdés érkezett:  Van-e kormányosunk és aki tud kormányozni, az üljön hátra! Jeleztük ugyan a valóságot, hogy eveztünk már párszor de nem a 100. vízitúránkon vagyunk, de a válasz nem volt lényeges.

 Kormányost választottunk, a főút mellett törölköző mögött bujkálva átöltöztünk s mire mindannyian elkészültünk  addigra  a fél csoport elindult a túrára a túravezető  vezetésével. Ok, hogy nem volt a beszállás helyén  9 hajónak hely, de nulla tájékoztatással   indultunk útnak, utolsóként vízre téve a hajónk. Majd elindultunk… hogy hová, mi várhat ránk azon a napon, mire figyeljünk, mikor állunk meg legközelebb, vagy  hogy esetleg valaki megnézze mennyire tudunk evezni .. szintén nem volt lényeges.

Egész jól elboldogultunk, majd fél óra múlva jött az első akadálypálya, ahol uszadékon és egy bedőlt fán átmanőverezve , sodrásban küszködtük át hajóinkat egyesével. Nézzük a jó oldalát, legalább volt időnk összepajtizni túratársainkkal. Túravezetőnk minősíthetetlen hangnemben lekorholt, ha valamit nem úgy csináltál ahogy ő gondolta, vagy mondta, csak arra koncentrált, hogy a hajójának ne legyen semi baja.

Nemsokkal később egy zúgóhoz értünk, ahol egyesével próbáltunk meg átcsúszni egy kb. fél méteres helyen, ahol kissebb esély volt a hajó fennakadására. Hát nekünk se sikerült akadálymentesen az átkelés, fennakadt a hajó alja, próbáltünk mocorogni, hátha sikerül valahogy túllendülni (kiszállásra nem volt lehetőség) de itt ismét kaptunk a túravezető arroganciájából, amint ránkküldte a segítségét egy  ‘széttöröd a hajót bazdmeg!’ kommenttel. Na ez volt nálam az a pont amikor elgondolkodtam, hova is jöttem?

Talán ez volt az utolsó hely ahol láttam a túravezetőt mielőtt kiszálltunk ebédelni, onnan tovább indulva pedig este a ‘kempinghez’ érkezéskor láttam legközelebb. Második túravezető nem volt, aki zárta volna a sort.

 Kb. 30 km-t haladtunk aznap  8-9 átemeléssel. Tele volt a folyó árvíz utáni uszadékkal/törmelékkel/ szeméttel. A 4. átemelés után kezdett elegem lenni a napból (és nem csak nekem), és nem értettem miért nem lehetett a folyó állapotát felmérni, mielőtt elindul 26 emberrel kenuzni? Alkalmanként cipeltük a 100 kilósnak tűnő hajót (foggalmam nincs milyen súlyú egy ilyen hajó) több tíz, akár száz méteren, a bokrok, csalán között 6 millió szúnyog kíséretében. Fenomenális élmény volt, el kell mondjam. Egyik barátnőm az egyik kiszállásnál visszaesett a meredek partról, rá  a hajó kereszttartó elemére, amely össze is tört az eséstől. Túravezetőnk mikor tudomást szerzett a történtekről (este) annyit se kérdezett tőle, “jól vagy?”.

Este szembesültünk a ténnyel, hogy vadkempingezünk. Túravezetőnk állítása szerint benne volt a kiírásban, akármennyire próbáltam megkeresni én nem találtam meg. De ezzel nincs is gond, kempingezni jó dolog, csak akkor úgy készülök! Mondjuk viszek több vizet, ha tudom, hogy nincs vízvételi lehetőség. Többek duzzogására elmentek egy 5 literes kannával egy helyi étterembe vizet kérni, zárás előtt, így let vizünk.

Másnap útnak indultunk, de ekkor már rutinosak voltunk, megkérdeztük mi várható arra a napra! Mondták, hogy Mosonmagyaróvár előtt fagyizunk egyet, és unalmas lesz a mai szakasz, két átemeléssel és 5km állóvízzel. Így indultunk el. Túravezetőnk elsőnek, de kb. annyit nem jelezve, hogy elindult.. majd szépen lassan mindenki vízre szállt.

Valóban  sokkal barátságosabb volt a folyó ezen része, bár a víz alatt megbújó sziklák így is rendszeresen veszélyforrást jelentettek. Túravezetőnk valahol 3 km-rel előbbre egymaga..Útközben tippre mentünk tovább egy egy elágazás mellett, vagy volt olyan jófej valamelyik kenu, hogy bevárta a következőt.

Az osztrák határ után volt egy kiszállás a hegyeshalmi zsilipnél. Itt legalább előkerült a túravezetőnk is, segített a magas betonfal mellett kivenni a hajót, de előtte egy bazdmeg kíséretében szintén megkaptuk, hogy nem elég lassan közelítünk a peremhez és össze fogjuk tőrni  a hajót.

Itt kaja utan tovább indultunk, szintén egy büdös szó nélkül. Ha tudom hogy az vár rám, amit ott volt,  vissza se ülök. A folyó összeszűkült kb. két autósáv szélességűre, begyorsult és mindkét oldalról faágak lógtak be (hol véknyabbak, hol vastagabbak). Próbáltuk kikerülni őket, de attól függően melyik milyen masszív volt, elég könnyen el tudta téríteni a hajót egy ággal való találkozás, ami elől bele kellett hajolni a csónakba. Egy ilyennél nem tudtuk az erős sodrásban irányba tenni a hajónkat és felakadtunk egy fatörzsre  amely  párhuzamosan a vízfelszínnel belógott a folyóba annak  kb. egy harmadáig.  A sodrás felnyomott minket a fára, nem bírtuk eltolni a hajót, és egyre lejjebb nyomta a hajó fenekét. Volt egy percünk ,hogy amit lehet biztonságba helyezzünk és felvegyük a mentőmellényeket. Próbáltunk kimászni a hajóból, de a hatsórészt annyira lenyomta a sodrás, hogy telement vízzel, a kormányosunk beborult a hajó és a folyó fala közé. Ennyi volt a szerencséje, így nem vitte el a víz. Felhívtam a túravezetőt mi tévők legyünk aki csak annyit tudott mondani, hogy próbáljuk kiszedni a hajót, menjünk be a folyóba és addig emeljük a fenekét míg ki nem jön a vízből. Sík ideg volt, és mielőtt rámnyomta a telefont megjegyezte, minek jön valaki ilyen túrára ha nem tud evezni…. Az, hogy mindannyian jól vagyunk-e azt meg se kérdezte.

Közben a mögöttünk induló 4 hajó is lehagyott minket, lehetetlenség volt megállni azon a szakaszon, viszont az első megállási lehetőségnél kiszálltak és visszajöttek segíteni.  Legalább is megpróbálták, de a hajót a sodrás befordította és beékelődött a fa és a folyó partja közé, így lehetetlenség volt megmozdítani  a ránehezedő víztömeg súlya miatt.

2 órát vártunk a túravezetőre mire megérkezett a 8 éves fiával és a 70 éves apukájával kiszabadítani a hajót. Kihangsúlyoznám, hogy ő ez idő alatt már Mosonmagyaróvárra ért és visszajött hozzánk. Segítségünkkel kiszedte a hajót, csodával határos módon nem tört ketté a kenu, pedig mar ő is lemondott róla. Barátnőm majdnem megsérült a segédkezés közben, mert a farúd amivel támasztania kellett a hajót, kettétört és Ő fejjel előre visszaesett a mederbe a nagyapára meg a fatörzsre. Szerencsére egy pár horzsolással megúszta.

 Nem vagyunk hősök – főleg hogy végül is mi okoztuk a bajt, bár akaratunkon kívül -, de talán egy köszönöm a segítséget belefért volna, mert nélkülünk még ma is ott imádkozik a hajójáért. Annyit mondott, hogy óriási szerencsénk van mert 170 000 forint költségtől kíméltük meg magunkat. Én  a telefonbeszélgetésünk óta nem szóltam hozzá, olyan idegállapotban voltam, hogy nem akartam elküldeni a bús fenébe. Mindezt addig bírtam, míg oda nem jot a pénzéért.

Nem  bírtam ki, hogy ne kérdezzem meg, mégis mennyibe kerül a túravezetés a fizetendő összegből, mert  hogy túravezetés nem volt. Ekkor átment  arrogáns bunkóba.

Megkaptuk, hogy:

- óriás bénák vagyunk mert az elmúlt 20 évben többszáz embert hozott le a folyón, de csak mi törtünk össze hajót. Bár utána mikor megkérdeztem mikor volt utoljára a folyón, azt mondta 4 éve.. (csak azt akartam megtudni, megnézte –e előtte milyen állapotok uralkodnak)

- nagyvárosi (mert Pesten élek) zsidó vagyok mert nem akarok fizetni,

- miért nem szóltam ha bajom volt (…mert talán nem volt kinek?). Mellesleg előző nap többen is panaszkodtak a túravezetésre, ami az Istvánhoz is visszajutott, csak épp nem érdekelte.

-minek jövök ide ha nem tudok evezni (.. ezért jöttem vezetéssel!)

- fizessem ki a hajó javítási költségét (Ő nem köt biztosítást a hajókra, mert eddig nem volt rá szükség. Persze mert pénzéhes, és ez pedig pénzbe kerülne.)

- ha nem fizetek rám hívja a rendőrséget

- és még sorolhatnám a sértő szavakat…

 

Mikor megkérdeztem tőle, mégis mikor kezdett volna el keresni, ha mondjuk mi indulunk el utoljára (és ugyebár záró túravezető nem volt), és senki se látja, hogy bajban vagyunk. Mikor leér Óvárra és várt egy órát rám, majd ha nem érkezem meg akkor elindul visszafele megkeresni hol akadhattam el? Mindez alatt eltelhet  4óra?! Erre az volt a válasza, hogy: előfordulhat! Egy ilyen emberrel induljon útnak valaki biztonságban?!

És ha szerencsétlenül járok, beborulok, elvisz a sodrás, fennakadok egy fán, vagy beverem a fejem és megfulladok akkor az majd az ő lelkén szárád? Válasza ennyi volt, hogy a saját felelősségemre jöttem erre a túrára, és ugyanezt mondta annak a terhes kismamának is aki a túrára való jelentkezés előtt felhívta őt többször és megkérdezte, mennyire biztonságos a folyó. De ha ez nem lett volna elég, a biztonság kedvéért és az előző napok tapasztalatai alapján a szakaszon való elindulás előtt szintén megkérdezte mi várható, és nem tájékoztatták a veszélyekről. Egy szerencsétlen pillanat, egy faág, és sokkal nagyobb baj is történhetett volna.

Bár alá nem irattak  velem semmit, de ha tudom, hogy saját felelősségre indulok el erre az útra, úgy hogy én vagyok felelős az anyagi károkért is eszembe se jut ide eljönni. Csak akkor joggal tehetem fel a kérdés, mire fizettem a túravezetés díját és miért hívják ezt szervezett túrának? Ennyi erővel elindulhattam volna egymagam is.

Végezetül még hozzámvágott egy nyugtát a részvételi díjról, mert persze kifizettük a pénzt mi zsidó nagyvárosiak de csak azért , hogy nehogy feljeletsem őt a NAV-nál.


István egy arrogáns ember akinek csak a pénz számít. Az én tapasztalatom alapján túravezetésre teljes mértékben alkalmatlan. Én most voltam vele először és utoljára, de ha tehetem másokat is lebeszélek majd  az ő túráiról. 

Címkék: Vízitúra - Szürkehód- Janics István Túravezető





Bejegyzések 11 - 20-ig. Összes bejegyzésed: 21


<< Első  < Előző | Oldal:  1 | 2 | 3 | Következő >  Utolsó >>

Monix
2014/06/25 20:58:24

A sorokat olvasva, örülök, hogy mégse mentünk...



zsifi
2014/06/25 15:17:44

Gejza, Hlavy, természetesen Nektek is van igazságotok, nem csak fekete vagy fehér a kép.

De azt azért hozzá kell tenni, hogy a lányok a kormányzásban valóban kezdők voltak, viszont nem is azért jöttek, hogy kormányozzanak, és a kiírásban sem szerepelt a tapasztalatra vonatkozóan semmilyen kitétel! Egyszerűen csak ők maradtak egy hajóra, és nem volt más választásuk, mint kijelölni valakit maguk közül kormányosnak. És így tudták megoldani a feladatot. Én is evezni mentem oda, és ha közlik velem, hogy nem, nem, te ma kormányos leszel, könnyen lehet, hogy hasonlóan járok, mert minimális kormányzási tapasztalatom van.
Egyébként valószínűleg elkerülhető lett volna minden galiba, ha a túravezető kicsit átvariálja a kenukat, amikor látja, hogy ez a tudás nem lesz elég ahhoz a bizonyos szakaszhoz. De ehhez az kellett volna, hogy odafigyeljen a résztvevőkre, és ismerje a folyó jelenlegi állapotát - én úgy láttam, hogy most sajnos egyik sem teljesült.

A folyóról pedig annyit, hogy az, aki részt vesz egy túrán, nem köteles ismerni az adott terepet. Ha még nem voltam a Magas-Tátrán, jelentkezés előtt utánakérdezek, hogy mire számíthatok, vállalható-e számomra a dolog. Mivel még sem én, sem egy ismerősöm sem volt a Lajtán, én is utánakérdeztem a túravezetőnél, hogy mi várható, mert feltételeztem, hogy ő ismeri annyira a folyót, hogy megbízható tájékoztatást kapok tőle, ami alapján eldönthetem, hogy menjek-e vagy sem. A válasz az volt, hogy olyan, mint a Szigetköz, gyerekeket is simán lehet hozni, az ominózus szakasz "unalmas". Ez a túra nagyobbik felére igaz is volt, de néhány szakaszra nem, és ha ezt tudom, én sem teszem ki ennek magam terhesen.

Elhiszem, hogy István jó túrákat szokott csinálni, de most tényleg nem figyelt oda ránk, és mivel én most túráztam vele, a mostani tapasztalatomról tudok csak nyilatkozni.
Annyit még hozzátennék, hogy szerintem nem korbácsolódtak volna fel ennyire a kedélyek, ha a túravezető hozzáállása és kommunikációja nem olyan lett volna, amilyen volt...



figiri
2014/06/24 13:20:40

Latom atment a tortenetem mondanivaloja :)

Ezzel kezdtem a leirasom, hogy nem eloszor voltunk vizituran. Tapasztalathiany alatt pedig azt ertettem, hogy nincs 50000 oras evezesi tapasztalatunk. Lehet nem sok, de  voltunk 5 alkalommal vizituran kulonbozo folyokon/tavakon es eddig sem volt gond, de hozzatennem azt is, hogy ott a turavezetok segitokeszek voltak. Ha Istvan latta, hogy valamit nem jol csinalunk, mondhatta volna mondjuk azt is, hogy hogy csinaljuk jol, nem pedig bazdmegolni kellett volna. 

Nem tudom latatlanban melyik leirt mondatbol jutottal a lenti kovetkeztesre, hogy egyaltalan nem tudtuk kormanyozni azt a hajot. Azert mert a 2 nap esemenyebol kiemelesre kerult egy momentum (fel perc) ami nem volt tokeletes? Nem 50 km/h-as sebesseggel kotottunk ki, hanem 2,5-el a 2 helyett, es a hajonak se lett semmi baja! Felesleges ezen ragodni. 60km-bol 55-ot lejottunk mondhatni segitseg nelkul. Ha ebbol az iranybol kozelited meg a dolgot akkor viszont egesz ugyesek vagyunk nem?

Profi autovezetovel is megtortenhet, hogy balesetet szenved,vagy valami rosszul sul el, megse mondjuk ra, hogy nem tud vezetni. 

Kicsit elkanyarodott a tema a 'lanyok nem tudnak evezni' iranyba a lenyegtol, ami a turavezetes es turavezeto hianyossagait, valamint a tajekoztatas elmulasztasat celozta kiemelni. Lehet, hogy az Istvan egy irto jo fej ember, ezen a turan most nem ez jott le sokaknak. Ugylatszik van egy ilyen oldala is. 

Kepessegeinkhez merten mindent megtettunk, hogy ovjuk mind a hajo, mind sajat magunk epseget. A szerencsetlen kisodrodas utan is vegig ott voltunk, segitettunk Istvannak kiszedni a hajot (ami egyedul nem ment volna), testi epseget kockaztatva s attol eltekintve, hogy milyen stilusban beszelt hozzank. Az alapjan ami ezutan tortent, utolag mar lehet maskepp csinalnam.

Leirtam a tapasztalataim, de ez ne tartson vissza senkit, hogy Istvan szervezeseben menjen viziturazni. Hajra! :) 

Meg egy apro gondolat: Nem illene ugy viziturat szervezni, hogy nem tudom milyen az adott folyo jelenlegi allapota.



Gejza
2014/06/24 10:31:25

Ha jól értem, akkor ezen a túrán egy túravezető pénz ellenében arra vállalkozott, hogy kenukat adjon nektek kölcsön amikben ti fogtok evezni. Ő pedig egy másik hajóban vezeti a csapatot és meghatározza merre menjetek, hol kössetek ki, hol táborozatok, stb. A leírtak alapján számos dolog róható fel a túra szervezőjének és vezetőjének, de a leírás egyoldalú. A ti saját felelősségetekről egy szó sem esik benne.


Vannak dolgok, amiket nem írnak le, mert anélkül is mindenki tisztában van vele. Például ha valakitől kölcsön kérem az autóját, vigyázok rá, s ha még is összetöröm, engem terhel a javítás költsége. Az is természetes, ha kóölcsön kérem az autót, mert négyen el akarunk menni kirándulni, akkor legalább egykőnknek kell tudni vezetni azt.


Jelen esetben úgy tünik, hogy négy lány úgy ment el egy túrára, hogy egyikőjük sem tudta vezetni a kölcsönvett járművet. Vajon bele ülnétek egy lejtős úton egy autóba, amiről tudjátok, hogy a vezetője sem a kormányzással, sem a fékezéssel nics teljesen tisztában? Megközelítenétek egy betonfalat fékezés nélkül?


Ha jól értelmezem a leírtakat, akkor ez egy túra kiírás volt, és nem evezés oktatás. Tehát feltételez bizonyos elő képzettséget. Tehát, ha ez nincs meg, akkor nem szabad rá jelentkezi! Nem tudom mit szóltatok volna, ha a túravezető meggyőződve a tudásbeli hiányosságotokról, ott a Lajta parján, vízreszálláskor azt mondja: Úgy jelentkeztetek erre a túrára, hogy nem tudjátok irányítani a hajót! Nem vállalok értetek felelősséget, ezért nem vehettek részt a túrán!?


Még egy apró tanács: Ugyan az a folyó más alacsony vízállásnál, és áradáskor. Utóbbinál a kis folyókon 4-5 méterrel előre kell gondolkoznia a kormányosnak! Áradás után sok az uszadék a vízben, ami szintén próbára teszi a hajó irányítóját. Ahogy az autót sem illik gyakorlat és jogosítvány nélkül vezetni, úgy a kenuzás sem csak lapátolásból áll, aztán majd visz valamerre a víz...



figiri
2014/06/23 23:09:57

"Biztos, hogy nem akartál kárt tenni a hajóban, de olyan érzésem sem volt, hogy különösebben vigyáznátok rá."

A kormanyzasi tapasztalat hianyat azert nem kevernem ossze azzal, hogy nem vigyazunk a hajora, abban az EGY bizonyos esetben amit kiemeltel. 

Koszonjuk az ajanlast, ki fogunk probalni mas helyszineket is azokkal a turavezetokkel akik mar bevaltak az elmult evekben. Nem adjuk fel! :)



Hlavy
2014/06/23 21:37:32

Biztos, hogy nem akartál kárt tenni a hajóban, de olyan érzésem sem volt, hogy különösebben vigyáznátok rá.

A kiírásban valóban jó lett volna egy mondat arról, hogy gyakorlott kormányos szükségeltetik. Én előző héten voltam a Vágon azzal az érzéssel, hogy most bemelegítek a Lajtára. :-)

Javaslok nektek egy Tisza-túrát Tivadar alatt, ott van még folyás, de jól tudnátok uralni.




figiri
2014/06/23 16:13:36

En pedig ezen a forumon talaltam ra az esemenyre:

http://www.szigetkozkemping.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=85:2-napos-hetvegi-tura&catid=35:szigetkoezi-es-dunantuli-turaink&Itemid=66

Nem tul informativ, es nem jutott eszembe, hogy meg felturjam a netet masik 3 verzioert.

Szerinted volt bennem fikarcnyi szandek is , hogy kart tegyek a hajoban? En is elvarnam, hogy szandekosan ne tegyen kart senki a tulajdonomban, de ez egy hasznalati eszkoz (megpedig esetenkent elegge igenybevett) amire illik biztositast kotni, vagy ha spur vagyok akkor alairatom a kedves resztvevovel, hogy sajat felelossegere ul a hajoba, es az abban keletkezett kart meg kell fizetnie. 





Hlavy
2014/06/23 15:39:08

Noha megértem a lányok felháborodását, én magam korábban már kétszer voltam István túráján, most is jól éreztem magam, és lehet, hogy máskor is fogok menni. A blog írójának igaza van abban, hogy nem volt záróhajó, és a továbbindulást is néha onnan tudtuk meg, hogy láttuk István hajóját elindulni. A korábbi túrákon jobban odafigyelt a csapatra, és sok érdekeset és hasznosat mondott. Most elégge magunkra voltunk utalva.

A túravezető jogos elvárása, hogy a résztvevők vigyázzanak a hajókra. Ama bizonyos hegyeshalmi kikötésnél én is fogadtam az érkezőket, és én is kértem a lányokat, hogy lassabban közelítsék meg a betonszegélyt. István ezután szólt, hmm, határozottabban.

A túra kiírásából (http://www.turatars.com/public/events/view/eid_6888/) számomra egyértelmű volt, hogy Zurndorfban egy félvad sátorozóhely vár ránk. A marmonkannában volt elég víz, induláskor aki akarta, feltölthette a palackjait.

És igen, a hegyekből érkező kisebb folyók vadak. Az Ipoly is hasonló. A Túrt viszont bátran tudom ajánlani kevésbé gyakorlottaknak is, az Alföldön már lelassult, és főleg virágzás idején nagyon szép.

A vitánál nem voltam jelen, ahhoz nem tudok hozzászólni.



Gejza
2014/06/23 15:23:15

Tanulságos történet. Tanulhatnak belőle a  résztvevők, a  túravezető, és (más kárán) az is  aki olvassa.


 



zsifi
2014/06/23 14:24:16

Én is voltam a túrán (én vagyok a kismama:)), egyetértek a leírtakkal. A tájékoztatás nulla volt, a túravezető hozzáállása és emberiessége kritikán aluli, továbbá szó nem volt arról, hogy különösebb tapasztalat kell a túrához, amire viszont néhány szakaszon nagyon is szükség volt.




<< Első  < Előző | Oldal:  1 | 2 | 3 | Következő >  Utolsó >>


*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.