Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 



Teljesítmény és tájfutó túra az OTT első napján
2010/07/29 09:08:20 Küldte: Kontroll

In medias res… az még nem is lett volna gond, hogy az indulás napjára – az egyébként csodálatos több napos Tisza kenutúra vajmi kevés negatív mellékhatásai egyikének eredményeként – kissé elgyepáltan keltem, de a rossz közérzet kimondatta velem a telefonban (a vonal másik végén két igaz jóbarát) indulás előtt egy órával, hogy talán nem megyek. Kontra: „akkor én sem”… na jó, szedjük össze valahogy magunkat, útközben sikerült elrágcsálnom egy almát kerek 1 óra leforgása alatt (azért a sikerélmény OTT volt).

 

Ilyen állapotban – gondoltam én -, jó lesz egy könnyebb 15 km körüli túra, s mivel úgyis a nyár legmelegebb napját harangozták be a találkozó 1. napjára, a forrástúra ideális választásnak bizonyult. Az első forrásnál időérzékem megszűnt létezni egy nőnemű lénnyel folytatott diskurzus alatt, így szűk 1 órás késéssel indultam a csapat után.

A felszerelésem: 1 üres flakon és egy fényképezőgép.

A felszerelésem többi része - amik olyan hasznavehetetlen tárgyak tömkelege, mint a pénztárca, vagy telefon -, már úton volt egy közös táskában a hegyre.

A programot tudtam, s célomul tűztem ki a csapat beérését.

Mátrafüreden egy boltba betérvén lefényképeztem a térképet, ezek után volt fogalmam arról, hogy hova tova.

Hajtottam, ahogy tudtam, de a csapatot sehol sem találtam.

Egy-két megválaszolatlan kiáltás a Mátrában, aztán rájöttem, hogy fáradok; egész nap nem ettem semmit - az almát kivéve –, s a rosszullét egy út szélére sorakoztatott kivágott fatörzsek kényszerű lakójára invitált… elaludtam.

1 óra alvás után csillagokat láttam, erre „gyorsan” aludtam még fél órát.

 

Kezdtem aggódni, hogy ha az a két fél találkozik, akik persze külön-külön azt gondolják, hogy éppen a másik helyen tartózkodom a másik féllel, előbb-utóbb felteszik a kérdés, hogy na, de akkor HOL vagyok?

Nehogy itt fejlámpával kelljen engem keresni, pár óra és sötétedik, jót aludtam, de az éjszaka ki van fizetve fürgének a táborban, s ez már azért elég indoknak bizonyult az út folytatásához (a döntő érv :D).

 

Egy gyors eltévedés azért még belfért, na nem olyan komoly, csak egy 5-6 km körüli.

Felértem a csúcsra, s mivel senki nem távozott autóval a helyről, elkezdtem futni lefelé az út mentén, de senki nem állt meg az őrült futónak, aki mérgében rá is állt a túra útvonalra.

Azért néha kikacsintottam az útra is, s láss csodát, 3 km-re Sástótól megállt egy szlovák cabrió, aki levitt a célig.

Alig vártam, hogy leérjek, s ahogy ott álltam csurom „vizesen”, koma meglátott, s már nyúltam a pálinkáért, amikor egy hang fentről megszólított, hogy 2 túratárs bajba került, itt az autó kulcsa, menj értük Galyatetőre. Persze, már repültem is, üres gyomorral életem vágya ez volt.

Persze útközben ilyenkor illik vacakolnia a térerőnek és fél óráig állni rossz helyen a járgánnyal az út szélén téves infó miatt, de nagy nehezen sikerült rátalálnunk egymásra.

A kerékpárok felszerelése után indultunk haza… de még hogy: 1 kanyar, 2 kanyar… csatt… és már jött is a kiabálás, hogy állj meg! Leszakadt az egész kerékpártartó, ami már annyira eldeformálódott, hogy használhatatlanná vált, így a 3 fős társaság azt beszélte meg, hogy 2-en maradunk a járgányokkal, míg postafordultával a 3. tag elfurikázza a saját kerékpár tartóját.

 

Szóval kettesben maradtunk a semmi közepén, dézsávúm volt, de szerencsénkre nem csak a kerékpártartó szakadt le, hanem az ég is, s már-már a nyakamban éreztem a vihart, egyszer csak megjelent fél órán belül az autónk, aminek vezetője visszaforult, mert lent már hatalmas felhőszakadás volt, s azt sütötte ki, hogy ott és akkor lezárjuk a kétkerekűeket, s majd valamikor visszafordulunk értük.

Nos, ennyit az első napról, a szép az egészben, hogy természetesen este alvás nem volt… miért is??

 

 

Üdv mindenkinek: Kontroll






Bejegyzések 21 - 21-ig. Összes bejegyzésed: 21


<< Első  < Előző | Oldal:  1 | 2 | 3 |

Cinka
2010/07/29 10:43:35

 Te aztán bírod a gyűrődést...


Azért a faházas lakótársainkról készült Forma 1-es videódat ugye megosztod velünk???




<< Első  < Előző | Oldal:  1 | 2 | 3 |


*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.