Péntek kora este volt, fáradtam utaztam hazafelé, amikor csörgött a  telefon. A másik végén remeron hangja egy Tátra-túrára invitált. Mikor is máskor lenne a túra, hétfőn, amikor minden „normális” ember dolgozik. Meghánytam-vetettem a dolgot, elvégre valamiből még egy szabadúszónak is élnie kell, még hétfőn is, de végül igent mondtam. Írásba adom itt és most:  legjobb döntéseim egyike volt.

Az útvonal csak vasárnap este derült ki, amikor már késő volt a Sas-út hallatán visszakozni.Tessék? Sas-út?? Ha ezt előre tudom, nem jövök, az tuti. Remeron viccesen csak annyit mondott: „hozzál pelenkát”. Vittem, mindjárt kettőt is, just in case .

Hétfő hajnalban indultunk 4-en, Kornél , remeron, PBetti73 és én, hogy belekóstoljunk mi is abba az élménybe, amiről eddig csak olvastunk, vagy hallottunk, vagy varázslatos képeket néztünk picit irigykedve és én picit, mit picit, nagyon is megilletődve .

Az odaúton Bettivel mindketten enyhén görcsben lévő gyomorral próbáltunk relaxálni az autóban a fiúk vicces beszólásai közepette. Bettinek jobban ment  a relax, mint nekem. Kornél maga volt a  megtestesült nyugalom mintaképe. Naná, hiszen nem tudta igazán, hová készülünk…

Mikor a Poprád előtti sík területen lévő hagyományos Tátra-fényképezőhelyre értünk, már sejtettük, hogy tényleg csodás időnk lesz. Odafent meghallgattak bennünket.

A Kasprowyra felvonóval mentünk fel ( 24  Zlotyt kóstál az odaút), nem mintha nem bírtunk volna gyalog felcaplatni, de nem fért volna bele az időnkbe. Mindenütt ragyogó napsütés, kristálytiszta idő fogadott bennünket, sehol egy árva felhőrongy. Balra Lengyelország, jobbra Szlovákia hullámzó és csipkézett hegyláncai húzódtak , barnás , zöldes lejtőiket bearanyozta az őszi napsütés.   Hófolt csak imitt-amott világított a sziklák között. Alant a Czarny Staw Gasienicowy (Gąsienicavölgyi-Fekete-tó) , és a Zmarzły Staw (Fagyott-tó) kékeszöld színben csillogott.

Gyönyörködtünk  a csodában és hálát adtunk az égnek, hogy ősz van és a nyáron hangyabolyként nyüzsgő embertömeg nagy része otthon ült a babérjain, vagy éppen szorgalmasan dolgozott . Csend volt a hegyen… az a  fajta csend, amiben ritkán van része a Tátrában túrázónak.

A Swinicára vezető út kezdetben autósztrádára hasonlít, majd beszűkül és felvezet  a sziklás és már láncokkal is biztosított túristaútra. Rögtön aprócska, picike nehézségbe ütköztünk a hegy tövében. A túristaút egyik lánccal biztosított sziklájára kövér jégrétegben ráfagyott  a víz. Hiába volt lánc, rálépni nem lehetett, hacsak nem akarta az ember arccal lefelé is megtapasztalni, milyen hideg és kemény a jég, a szikla és főleg ezek kombinációja. Remeron felülről  kikerülte a veszélyes akadályt és talált nekünk egy alternatív útvonalat, amiért köszönet neki utólag is.  Itt még  a bakancsteszt sem működött volna.

Jókat vicceskedtünk , mikor megláttunk két, lánccal küzdő emberkét a meredek túloldalon . Biztosak voltunk benne, hogy  a mi utunk nem arra fog majd vezetni, hanem pont a másik irányban, amit biztonságosabbnak láttunk, de erőst tévedtünk. Biza, az volt az egyetlen út. El kezdődött a nagy kaland a sziklákon és a láncokon a szikrázó őszi napsütésben. A bennünk, lányokban megbúvó para lassan, lassan megfakult, elkopott és átadta a helyét a mászás és a körülöttünk lévő csoda élvezetének. Másztunk, mint a  zergék és mosolyogtunk. (jó, lehet, hogy a zergék másképp nyilatkoznának, de mi úgy éreztük, hogy kicsit hozzájuk hasonlítunk). A Swinica tövében megpihentünk egy kis energia utánpótlás ürügyén és nagyon nehezünkre esett továbbmenni és magunk mögött hagyni a varázslatos tájat.  A Swinica  csúcsa (2301 m) egyszer csak ott termett és már fent is voltunk rajt. Majd  remeron sürgetésére (aki mellesleg egy hajcsár, csak ostor nélkül), gyors bámészkodás és szemmel való fotózás után indultunk tovább lefelé a Zawrat nyereg felé. Ez a  szakasz hihetetlen látványos és láncokkal, néhol fémlépcsőkkel is nagyon jól biztosított. Alattunk hullámzanak a hegyek, szikrázóan süt  a nap, a mélyben pedig tengerszemek vizét fodrozza  a szél… és csend van, csak saját lélegzetvételed, a bakancsod koppanása és a lánc csörgése hallatszik. Szavakkal nehéz leírni a látványt és az érzést... Az adrenalin dolgozik benned, mégis élvezed az utat . Próbálod a retinádba égetni a látványt és elraktározni,  magaddal vinni ezt a csodát, hogy a szürke hétköznapokat valami megszínesítse a következő túráig.

A Zawrat nyeregben megpihentünk egy kicsit és fentről megnéztük azt az északi oldalon vezető, kékkel jelzett utat, amin le kellene majd mennünk délután. Mit mondjak, nem volt bizalomgerjesztő már első látásra sem . Ez gyakorlatilag egy törmeléklejtő, amin egy biztos pont sincs, ráadásul a kövek és sziklák között foltokban jéggé fagyott  a hó…

Jut eszembe , ettetek már Mozart golyót? Igen? És ettetek már Mozart golyót a Zawrat nyeregben?? Próbáljátok ki, esküszöm, sokkal ízletesebbnek és krémesebbnek tűnik, mint 300-400 m tengerszinten . Mi Betti jóvoltából megtapasztaltuk az élményt 2000 felett is.

Hajcsárunk noszogatására nekivágtunk az egyirányúsított „igazi” Sas-útnak a Kis- Zerge-hegy felé. Itt az út már a gerincen halad , a déli oldalt simogatja a nap, a távolban hullámzik a Tátra szlovák vonulata, az északi rész fagyott és meredek sziklái pedig árnyékba borulnak. Gyönyörű kontraszt. Szinte senki más nem járt arra, csak mi. Ha éppen megpihentél , hallhattad a szél játékát a gerincen és irigykedhettél  a kismadarakra, akik csak úgy végigrepültek a csipkézett gerincen.

Nagyon jól haladtunk és hihetetlenül élveztük a túrát. A távolban halk kopácsolást hallottunk és láttuk az egyik, szinte függőleges sziklafalon küzdő kobakos kishangyákat, amint a hegyóriást próbálják megszelídíteni.

A Fagyott-tavi csorba felé vezető rész már egyre kitettebb és meredekebb. Ez volt az a pont, ahol vissza kellett fordulnunk. Az északi oldalon  lefagyott a hó és a láncok nagy része is hó alatt volt. Egyhangú volt a döntés. Majd legközelebb innen folytatjuk.

A visszafelé vezető úton kétfelé oszlott a fiúk és lányok csapata . A fiúk a veszélyesebb, törmeléklejtős oldalon ereszkedtek vissza Kuznicébe, mi lányok , a  déli oldalon az Öt -tó völgye, majd a Roztok- völgy felé indultunk. Nagyon jó kis levezető szakasz volt, amely aztán beletorkollt egy csúszós, jeges völgybe, ahol a láncok szerepét  a törpefenyők vették át. De már nagyon profi módon tudtunk kapaszkodni, így pont sötétedésre értünk ki  az Öt-tó völgyéből levezető aszfaltútra.

A fiúkkal Lysa Polanánál,  a határon találkoztunk és kellemesen elfáradva indultunk haza. Kornélnak  a várakozásokkal ellentétben kibírta a fenéken csúszást  a nadrágja, folt, makula nem esett rajta.

Óriási élmény volt a Sas-út kóstolója, így előételként és köszönet érte az értelmi szerzőnek, remeronnak , nemkülönben a kiváló túratársaknak, Bettinek és Kornélnak is. Jövőre immár főfogásként szeretnénk elfogyasztani ősasságát, ha engedi. Visszagondolva hihetetlen jó élmény volt, főleg , amikor az ember legyőzi a belül mardosó kétségeket és félelmeket és a végén még mosolyog és élvezi is. Nagy öröm és élmény volt veletek túrázni és remélem, folyt. köv .