„Megint kirándulni voltak?” – kérdezte este Drávaszabolcson az útlevél-ellenőrző határrendész és akkor én valahogy különösen jól éreztem magam. Megismertek... Nem, mintha túl sűrűn járnék arra, nyilván nem ez a havi egy alkalom az ismertség oka. A beszámolók (blogok) járják a maguk útját és teszik a dolgukat. Ez klassz!

Látom, sikerült a végén kezdenem. Akkor, most ugorjuk az elejére! A múlt szombaton a Papuk-hegység északi részében tettünk egy kiadós kirándulást: 22km-es táv, 900m szintkülönbség, többször, hosszú szakaszokon nehezen járható terepen (1,2-es szorzó).

A Papuk, Darnóc (Slatinski Drenovac) faluból

Darnóc (Slatinski Drenovac) 1991-ben leégett erdészeti igazgatóságának romjai közt parkoltunk le, majd 6 fős, lassan már összeszokottnak mondható vidám kis társaságunk visszaslattyogott 800m-t a falu keleti végéig, a Radetina-patak hídjáig. Az érdemi túrázás itt kezdődött.

Szellőrózsa/medvehagyma aljnövényzetű erdőben indultunk fel, a bővízű Nagy-Radetina-patak vadregényes, sziklás völgyén. Zúgó zúgó hátán, zaj, szanaszét bóklászó szalamandrák, könnyűbúvárkodó kövirigó… minden együtt, ami egy ilyen helyen kell. Egyedül, hogy alpesi gőtét nem találtam a kiöntésekben, pedig kerestem bőszen. Hjába; mindent egyszerre nem lehet…

Hamarosan megérkeztünk a völgy fő attrakciójához, a Radetina nagy vízeséséhez. Nincs neve, a térkép sem jelzi (a tízezres topográfiai), az útról sem látszik, sőt, kitaposott ösvény sem vezet hozzá, ám, ha tudja az ember, hogy létezik, a zaj alapján könnyen rátalál. Aztán annál nehezebben megy oda… Elárulom a titkot: fölülről érdemes megközelíteni, a patakon átkelve. Úgy sem nagyon egyszerű, de megéri…

A völgy hosszának hatodik kilométerében a 720m magas Jarcoder nevű hegy mészkőtömbje nyomul a völgybe, két ágra osztva azt. A bal oldali ágon mentünk tovább. Eddig grániton, gneiszen jártunk, mostantól karsztjelenségek kísérték utunkat: a Jarcoder barlangjai inaktív felső szintjének a fülkéi.

A völgyből a Kolac (778m Karó-) hegyet megkerülve egy, szokatlan módon a főgerinccel párhuzamosan, keletre tartó oldalgerincre fordultunk, s mentünk e gerinc legmagasabb pontjára, amit Rust-nak hívnak, s 772m magas. Itt megebédeltünk. A többség frissen szedett medvehagymával fűszerezte az elemózsiáját. Én magam mini hagymafesztivált tartottam, mert a medve- mellé lila- és gyöngyhagymát is ettem. Meg persze szalámis kenyeret. Adtam az érzésnek, rendesen (mégsem lettem másnapos.)

A Rust régi és új csúcsdoboza

A Rust ősszel nagyon szép. Most viszont elég randa volt, mert pont a csúcshoz húztak ki az erdőből rengeteg kidőlt fát, letört ágat… Láttam a résztvevők szemén, hogy nem nagyon értik, minek hoztam ide őket? Azt mondtam: a csúcsdoboz miatt. Pecsételtünk hát, Kékszakáll beírt a „beírókönyvbe” (upisna knjiga), aztán – a végén hihetetlenül meredek turistaúton – visszamentünk, a Jarcoder alá. (Jarac kecskebakot jelent.)

Egy karsztforrásból (utolsó vízvételi lehetőség) megtöltöttük az ibrikeinket, majd megrohantuk a Nagy-Rablás (Veliki razboj) gerinc déli nyúlványát (736m). Ami a meredekséget illeti, ezt sem kellett félteni. Elő is kerestem most egy korábbi (2008-as) feljegyzésemet; nos, amikor először jártam itt, ezt írtam le róla: „A visszaúton a jelzett ösvényt használtam. Egy őrült festhette, gondosan elkerülve az utakat s mindenütt a legmeredekebb megoldást választva. Rejtély, hogy hogyan ment végig a festékesdobozokkal. Lehet, hogy patája volt…

Na aztán a másik oldalon a Veliki razboj (Nagy-Rablás) gerincére hasonló stílusban vezetett fel a jelzés. Út az egyáltalán nem volt, csak a jelzés. A kegyetlen nehéz terepért azonban bőséges kárpótlást nyújtott a táj szépsége. Csak le ne essek!”

Hát, igen, a táj szépsége minden fáradságért kárpótolt. Sőt! Néhányan össze is szövetkeztünk, hogy a nyár második felében el kellene ide újra jönni! Medve nincs, kiránduló nincs, tilalom nincs: az összes áfonya a miénk (lenne)!

A gerincről nyugatra fordultunk, a Mrežare-ka​rsztfennsí​kra, amely innen, 700m-ről lejt északnyugatra, Jankovac felé, ahol már csak 600m magas. 2x3km az egész és mindenhol egyforma: jegenyefenyővel elegyes bükkös, dolinák, medvehagyma. Az az igazi tréfás hely, ahol rettenetesen el lehet kavarodni, ha az ember nem figyel…

A fennsík északnyugati pereméről aztán északnak fordultunk, a Darnócról Jankovacra vezető Régi út gerincére. Stari drum a gerinc (és az út neve). Az Erdélybe járóknak biztosan feltűnik: a román nyelvben is van „drum” szó az útra. Biztosan a görög drómosz (δρόμος) szó került bizánci közvetítéssel a szerb-horvát meg a román nyelvbe…

A Régi út régen – a háború előtt – jelzett volt. Most csak tábla jelzi, az is csak tavaly óta. Rettenetesen nehezen járható, mert 5 éve végigárkolták és itt fektették le a Jankovacra vezető magasfeszültségű földkábelt. Mi most azért mentünk erre, mert ezen a gerincen található Darnóc középkori vára. Illetve a rom, ami abból maradt. S szégyen-gyalázat, 3 éve úgy elmentem mellette, hogy észre sem vettem. (Igaz, a 10ezres jugoszláv topográfiai térképen semmilyen módon sincsen feltüntetve.) Most viszont – remélhetőleg – ki van táblázva ez is, így talán én is észreveszem.

A várat egyébként manapság Klak névvel illetik. Szláv területen nem ritka a Klak vagy Klek nevű hegy, de fogalmam sincs, mit jelent. Szerintem valami „bütyök” lehet…

Darnóc várának helye és 1918-ban rekonstruált alaprajza

Aztán megláttam, hogy miért nem láttam. A vár ugyanis nem a gerincen van, hanem egy, a gerincről balra kiágazó sziklabütykön, ráadásul éppen ott olyan mélyen be van vágódva az út, hogy oda sem lehet látni a vár sziklájára. Ám, ha oda lehetne látni, akkor sem látszana, mert még a mostani lombmentes időszakban is csak annyi látszik, hogy valami sötét tömeg van ott. Most sem vettem volna észre, ha nincs a tábla…

A várat természetesen a tatárjárás után építették, ezt hasra ütve állíthatjuk, hiszen a mai Szlavónia területén egyetlen kővár állt 1241 előtt (és az ki is állta a próbát), nevezetesen Pozsegán. A hegyi menedékvárat a kiskirályok idején az Aba és a rokon Monoszló nemzetség (Monoszló Egyed, V. István főtárnokmestere) birtokolta, majd a szintén országos tisztségeket betöltő Garaiaké lett. A törökök kisebb létszámú helyőrséget tartottak benne, aztán elhagyták. Azóta lakatlan. Viszont egészen szokatlan, érdekes szerkezetű lehetett. Ahogy a csekély romok alapján Gjuro Szabó 100 éve kinyomozta, a vár alakja egy tülökhöz hasonlít. A tülök legészakibb végén és a közepén egy-egy torony van, míg a kiöblösödő déli részének a végében még egy, de jóval nagyobb torony található. Mindegyik torony kör alakú volt. A tülök száját egy erős védőfal zárja, míg a tornyok külső falait egy-egy külön fallal kötötték össze. Érdekes módon minden leírás azt írja, hogy a vár téglából épült, mi viszont csak kőfal-maradványokkat láttunk, meg persze rengeteg hepe-hupát...

A vártól aztán egy gyönyörű selyemfenyő-erdőt is érintve, majd a kertek alján „osonva” értünk vissza a faluban álló autóinkhoz. Mi tagadás: alaposan elfáradtunk.

A bejárt útvonal, térképen:

Címkék: Szlavónia Papuk Radetina Rust Klak Darnóc