Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 



OKT Sárvár-Sümeg 2011.03.12.
2011/04/21 18:48:51 Küldte: dalos

    Kapóra jött a nemzeti ünnep miatt háromnaposra nyúlt hétvége, így folytathattam az OKT bejárását. Ezúttal a Sárvár-Sümeg szakasz került terítékre.

 

    Valójában nem Sárváron kezdtem a túrát, megspóroltam magamnak a 70 kilométerből vagy 18-at.

Párom vitt ki autóval a Farkas-erdőben található Hidegkúti-erdészházhoz, ami bélyegzőhely is egyben. Egyrészt nem éreztem magamban elég erőt ahhoz, hogy a rendelkezésemre álló idő alatt teljesíteni tudjam az etapot, másrészt a kérdéses túraútvonalat már többször is megtettem, kisebb túrákon, gombászás közben. Hiszen itt van otthonom mellett ez a szép nagy erdő. Csak akkor még nem volt meg az igazolófüzetem.

 

    Úgy tettem mint azok a „kéktúrázok”, akikről itt-ott hallok, Gércén, majd a Rózsáskerti-erdészháznál, végül a már említett Hidegkútinál autóval érkezve, urasan bélyegeztem. Szerencsémre mindhárom pont műúton megközelíthető, plusz előny itt, hogy nem kellett egy 6(!) Km hosszú aszfaltúton bandukolnom. Jártam már ott is, bár akkor még nem sejtettem, hogy ez az OKT egy szakasza. A lényegi túra akkor kezdődött, amikor érzékeny búcsú után kedvesemtől, az erdei műúton távoldó autó felé intve egy utolsót, újra körülvett az áldott természet…

 

    Meg kell hagyni, a Hidegkúti erdészháznak kissé high-tec, konferenciákat tartanak itt, és egyéb vadásztársaságbeli rongyrázós eseményeket. Reggel 7 óra volt, felborítva a papírformát, „pihenővel” kezdtem a túrát. Gázfőzőre dobtam egy tasakos kávét, majd komótosan kortyolgatva élveztem az üde, párás reggelt. Mókus szaladt át az úton, madarak köszöntötték a felkelő napot.

 

    Az erdészházzal szemben dél felé tartó széles dózerúton indultam el. Nagy örömömre pár száz méter után a kék egy jóval kellemesebb avarral borított keskeny ösvényen bevezetett az erdőbe.  Rövid ideig ezen haladtam nyugatnak, körülöttem hangulatos, dimbes-dombos erdők. Derékszögű kanyar, újra dél felé. Tőlem jobbra százéves tölgyes, balra vagy tíz fős brigád igyekezett tarvágással alakítani a tájat. Erdőirtás a jó szó, nem erdőgazdálkodás. A következő kerszteződésnél újra széles dózerútra fordultam ami egészen Káldig vezetett. De itt még megálltam annál a többszáz éves kidőlt tölgyfánál, amit a térkép is jelöl, mint tájékozódási pontot.

 

    Itt szembejött velem egy káldi kutyasétáltató család. Anyuka érdeklődött merre túrázom, láttam hogy rokonlélek. Elmesélte, hogy férjével ők is nagy természetjárók, utoljára a Bakonyban voltak, sajnos elfelejtettem kinek a nevével fémjelzett túrán. Minden jót kívántunk egymásnak, jó érzés volt, először találkoztam útközben éppen „civilben” lévő túrázóval.

 

    A dózerúton nagy volt a mozgás, az említett erdőkitermelés miatt…

Vagy két-három kilométer után a focipályánál értem Káldra. Jól ismerem a falut, hamar odaértem a pecsételő helyhez, a Korona-presszóba. Kétbetűs kitérő, egy üdítő, rövid pihenés, és egy másik utcán kifelé, újra kellemes fűvel benőtt szekérúton folytattam utamat. Dél felé haladtam, balról váltakozva szántók, erdősávokkal, jobbról fiatal akácos, benne névtáblákkal jelölt méhészetek.

Szeretek egyedül, ott és akkor megállni ahol csak akarok. Ha nem is vagyok fáradt, megállok pihenni, szemlélődni. Volt is több ilyen hely, nem említem meg egyenként, mindegyik kedves volt valamilyen okból.

Vasi táj szántóval 

 

    Kiértem az erdőből, egy olyan nagy völgybe, amelyben egy kisebb patak folyik. Illetve csak folyna, jelenleg csak a partjain álló növényzetből látszott hogy medre merre húzódik. Körülette szántóföldek, és kaszálók. Az egyiken egész közel lopództam egy magányos őzbakhoz, a szélirány és a terep nekem kedvezett. Érdemi képet sajnos nem tudtam róla készíteni, de úgysem ez a lényeg. Gyönyörködtem benne egy darabig.

 

Ezzel a két szarvastehénnel szemeztünk egy darabig

 

    Itt elvesztettem a jelzést, elő a térképpel.  A helyesnek vélt úton elindulva még mindig nem láttam egy jelet sem, de nem akartam visszafordulni a vélt tévesztési pontig. Újra gyakorolhattam az iránytűvel, térképpel való tájékozódást. És a tévedés újabb találkozásokat tartogatott szarvastehenekkel, és később egy magányos fiatal bikával.

A szél közben egészen viharossá fokozódott, az erdő hatalmas fenyvesei zúgtak, öreg tölgyei nyikorogtak. Gyakran néztem a fejem fölé, nehogy a nyakamba kapjak egy olyan méretes ágat amelyből az ösvényeken jópárat láttam már a földön heverve. A távolból hallottam is mikor a hangjából ítélve jó combvastagságú ág, hangos durranással elválik törzsétől, aztán mély puffanással a földhöz csapódik.

 

 

    Részsiker hozott az ismeretlen ösvényeken, erdészeti utakon való bolyongás. Büszke voltam mikor elértem a főutat, lám sikerült! Igaz hogy Hosszúperesztegnél kellett volna átkelnem rajta, de vagy két kilométerrel a falutól keletre értem ki az erdőből. Így aztán kissé letörve bandukoltam végig a forgalmas út mellett. Azzal szórakoztattam magam, hogy próbáltam kitalálni a száguldó autók sofőrjeinek rám vetődő pillantásai mögött húzódó gondolatokat.

 

    Hosszúperesztegen a bélyegzőhelyként is funkcionáló Tar-vendéglőt jól ismerem. A kerthelységben sok szép órát töltöttem barátokkal, barátnőkkel. A tulaj ismeri a kéktúrázó dörgést, kicsit elbeszélgettünk, remek kávét főzött, én pedig úri kényelemben szusszanhattam a hosszúra nyúlt erdei csallinkózás után.

    A faluból kifelé menet magtaláltam a másik bélyegzőt is a templom kerítésén, egy közkútnál feltöltöttem a vízkészletem, és a községet elhagyva, talán egy kilométer aszfalt után, jobbra fordultam az erdőbe, a Szajki-tavak felé.

 

    Majdnem végig kavicsos nyílegyenesen haladtam, de mégis nagyon hangulatos volt a madárdalos erdő hűsében sétálni. Mint a neve is mutatja, ez egy több kisebb tavacskából álló tórendszer, mely hosszában egy kis völgyben húzódik.

Az egyik szélső tó partján áll egy kis üdülőfalu, ahol éjszakára meghúztam magam. Elég viharos szél fújt, de legalább meleg, délkeleti irányból. Barátoméknak van itt egy bungalójuk, ennek teraszán vertem tanyát. Fejedelmi kényelem a járólapon, megspóroltam a sátorverést, nem kellett aggódnom, ha éjjel eleredne. A szezon még messze volt, megfogott a hely kísértetváros jellegű hangulata. Alig páron ügyködtek csak a portákon. Az állatok is közel merészkednek ide, festői a környezet, erdő öleli szorosan az egyetlen fürdésre kijelölt tavat. Láttam mókust, hajnali indulásomkor őzet is az út mellett. Még este elsétáltam az itteni erdészházhoz bélyegezni, hogy reggel már ne kelljen ezzel bíbelődnöm. Az éjszaka beálltát, a hálózsákban meditálva vártam, hallgatva az egyre ritkuló madárfüttyöket.

 

    Még sötét volt, mikor ugyanezek a madárkák már a napot szólongatták kérlelhetetlenül, és engem is talpra állítottak. Remekül éreztem magam, annak ellenére, hogy előző nap lenyomtam egy jó huszonötöst, és szép vízhólyagvirágok bontották szirmaikat talpamon. Úgy éreztem felfalom az utat Sümegig.

Ez a nagy felindulás majdnem a következő bélyegzőig, a 15 kilométerre fekvő Ötvösi útig kitartott. A pirkadat gyönyörű volt. A felkelő nappal már a legelső tó mellett gyalogoltam, ami inkább tűnik már őslápnak. Ha rajtam múlna fokozottan védett terület lenne, most csak néhány tábla figyelmeztet, hogy fürdeni-horgászni, és egyes területekre belépni tilos. Itt végre nem találtam nejlonzacskót, sörösdobozt, igazi érintetlen vadon hangulatát árasztotta a környék. Magasban körző sasmadár, a sűrű nádból vízimadarak rikoltása, százéves fák szél keltette éneke kísértek.

 

    Igazán nem panaszkodtam, bár sok erdészeti úton jártam, de többnyire sűrű, csendes rengetegben haladtam. Utamat csak a gépek által néhol katasztrofális dagonyává paszírozott nyomvonal nehezítette, és az hogy kezdett fogyni a hajnali lendület. De ezt a túrát úgyis, megtisztító, kissé önsanyargató élménynek terveztem, így az Ötvösi úton lévő bélyegzős dobozkánál tartott első pihenőmön elégedetten szurkáltam szépen meghízott hólyagocskáim.

 

    Itt elköltöttem az egyben reggeliként, és tízóraiként is szereplő krémlevest, kicsit eldőltem egy fa alatt és néztem a hajladozó ágakat.

Aztán fenékbe billentve magam, sziszegve bakancsot húztam, és diadalittasan a kínok fölé helyezett örömmel, tudva miért vagyok itt, és érezve hogy sikerül elérni a végcélt, eldöntöttem, hogy meg sem állok Kisvásárhelyig.

 

    Valóban csak egy rövid pihenőt tartottam, ürügyként szolgált, mikor jó néhány erdei kilométer után, egy főútra érkezve megpillantottam a későbbiekben rám váró hegyek gyönyörűláncolatát. A szél szépen kisöpörte a levegőt, elémtárta az egész Balaton-felvidéket, és távolabb a Bakony nyugati csúcsait.

 Itt volt egy holtpontom, amikor végeláthatatlan hosszan, egy nyílt mezők közt húzódó, nyílegyenes szekérúton vánszorogtam a néha orkánerejűre duzzadó szembeszélben. De segített a megtisztító szenvedés okozta mámor, és a távolban feltűnt a sümegi Várhegy, így elértem végre Kisvásárhelyet.

"Végtelen szélcsatorna" háttérben a Balaton-felvidék

 

    Sajnos egy közkút sem működött, de egy kedves kisfiú segítségével sikerült feltölteni a kulacsot. A szél elől a buszváróba húzódtam, és egy újabb krémleves alatt kinyújtottam lábaim. A túra jellege miatt böjtölőre vettem a figurát a két nap alatt kb. 55 kilométerre talán pár száz kalóriát vittem be üzemanyagnak. De egészen ki tud cserélni egy ilyen akció, és ez egyedül jó igazán. Vizet viszont azt nyakaltam rendesen.

 

    Innen már ujjgyakorlat volt a hátralévő út, ami talán a teljes táv egy tizede lehetett. A falut elhagyva borjú méretű juhászkutya hozta rám a kishalált, de aztán megláttam a láncot, ami a védendő terület bejáratára korlátozta az eb garantált halálosztó zónáját.

 

    Átvágtam egy kilométer hosszú bozótfoltos erdőn, melyet a térkép Tótvár néven említ, és megérkeztem a Sümegre vezető főút padkájára. Valószínű a lehetőségek adottak, ezért kerülnek a kéktúra távjába, ezek a bitang aszfaltutak, kamionokkal, az erdősávokban szeméthalmokkal, bárcsak lenne összefogás amely legalább elviselhetőbbé teszi ezen szakaszok csúfos ábrázatát. Lokálpatriótaként én kitűztem a feladatom: mivel a kéktúra útvonalán lakom, igyekszem szabadidőmben szemetet szedni legalább ezen a részen, egyebet nem tehetek, még ha szélmalomharcot vívok is…

De ügyesen megoldottam ezt a „ne üttesd el magad” kalandtúra részt is…

 

    Végcél: Sümegi vasútállomás, bélyegző, kávé, eldöglés a fűben. Gyönyörű volt mindent egybevéve, küldetés teljesítve, tisztább testtel és szellemmel várom a következő, számomra egyre spirituálisabb jelleget is kapó utazást, mindannyiunk KÉK-jén.

 

Jesssz! 

Címkék: OKT Dalos Sárvár Sümeg





Bejegyzések 1 - 1-ig. Összes bejegyzésed: 1

dalos
2011/04/25 19:41:03


r0t0 írta:


bizony, az OKT-nak valamikor még a másfélmilliólépés idejében nagyon is komoly szellemi töltete volt, ami szerintem manapság már nincs. pecsétgyűjtögetésről szól csak, persze tisztelet a kivételnek.


a mária utak talán vissza tudják hozni azt az érzést, amit keresve sokan meg se állnak spanyolországig meg a caminoig, pedig... az út bennünk van.


csak kicsit népszerűsíteni kellene, pl. :) http://www.mariaut.hu/web/drupal63/content/mi-maria-ut


  Köszönöm a hozzászólást, és a linket! Valóban bennünk van, bárhol járunk azt keressük..




*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.