Milyen egy szabad nap, amikor nem dolgozik az ember? Mindenkinek más gondolom... De biztosan sokan vagyunk akik először is megpróbálunk kicsit tovább aludni... Aztán, mikor felkeltünk kidugjuk az orrunkat az ablakba, milyen is az idő kint? Ha süt a nap, akkor az biztosan tovább löki a jó hangulatunkat... Utána felfedező út a hűtőszekrény felé... a kifolyó kávé és a piritós illata... Juventus a rádióban... egy félő pillantás a tükör felé: "Úristen ez én vagyok?" Aztán szép lassan beindul minden, ahogy kortyoljuk a kávénkat (én sok tejjel szeretem), kezdünk ráeszmélni, hogy már a valóság talaján járunk, bár a tántorgó lépéseink nem erről árulkodnak...:) Nincs sietség, kapkodás valahogy az idő másodlagossá válik. Gyors mosdás, öltözködés, fel a bringacuccot, elő a bicajt, szerencsére a kerék csak kicsit engedett le, zene a fülbe és irány valahová... Érdekes, nem mindig szeretek előre útvonalat kitalálni. Van, amikor jó csak úgy beleindulni a vakvilágba... Ma is ez történt... Egyszercsak kint találtam magam a Dunaparton, egy szép füves helyen. Hallani a víz csobogását a köveken... Egy kis félszigeten vagyok a Kopaszi-gáton... Remek hely... aztán csak fekszem a parton, mint egy kavics...hallgatom a zenét...kicsit merengek nap hátralevő részén...élvezem ahogy körülvesz a város zsongó, sietős zaja és én csak nyugodtan heverészek... nézem a felhőket, a Napot... az embereket...azt hiszem tanulom élvezni az életet...

Címkék: Kerékpározás