Bakker! Majdnem visszafordultam Zsámbéknál, amikor azt hittem, hogy nincs nálam a telefonom... Egy laza mozdulattal nyúlok a táskába a telefonomért, ki is veszem, aztán később mikor telefonálni akarok derül ki, hogy nem a telefonom, hanem az MP3 lejátszó... :))) Kicsi, lapos, fekete, pont mint a telóm, csak éppen telefonálni nem lehet vele... De akkor, hol a mobilom? Hideg zuhanyként futott át rajtam a felismerés, hogy biztosan otthon hagytam megint a fekete kanapén (fekete mobil a fekete kanapén, hogy a vak is lássa). Viszont, enélkül még találkozni sem tudok a többiekkel, azt se tudom hová kell mennem... Éppen agyalok, hogyan fordulhatnék vissza az M1-ről, amikor megszólal a táskába dugott táska zsebében egy mobil... Milyen furcsa! Pont olyan, mint az enyém... De, hiszen ez az enyéééém...!!! A Gondviselés volt, de hogy hülyére röhögte magát ott fenn, az tuti...:)

Öt fiú, ha találkozik, - mégha nem is ismeri mindenki egymást - olyan szívélyes tud lenni, mintha régi ismerősök találkoznának... Ez történt velünk is... Mindegy, hogy ki vagy, mit csinálsz, a lényeg, hogy szeretsz tekerni és ezen a három napon közösek a céljaink...ennyi elég. Persze, később az is kiderült, hogy mindegyik tök jó fej és életünkben nem röhögtünk annyit, mint most az út alatt...

Fertőrákoson beállt a görcs a vádlimba... Naná, ha olyan hülye vagyok, hogy egy 1/1-es emelkedőn 2/3-mal akarok felmenni... Viszont arra is rá kellett jönnöm, hogy egy nagyfröccsnek is vannak jótékony hatásai... nemcsak az izomlazító krémeknek. :) A negatív hatása persze később jelentkezik, mert pisilni is kell, és amikor a többiek nyomják keményen, egy Viktória vízesés nagyságú zuhatagot kiengedni egy örökkévalóság... és mire újból utolérem a többieket addigra kiszáradt szájjal lihegek egy korty víz útán, amiből persze fél liter lesz és a körforgás lassan kezd beállni...

Gyakorlatilag nincs határ az osztrák határon. Szinte észre sem lehet venni. Mörbischnél mentünk át. Kicsit szokatlan, főleg, ha apáink elmondása alapján már Sopronnál kérték az útlevelet régebben... Persze, a határátlépést onnan azért észre lehet venni, hogy "kicsit" rendezettebb minden, az emberek kedvesebbek, udvariasabbak, és ha nem rendes osztrák módjára kerékpározol libasorban, hanem vágtázol, mint Attila hunjai rögtön rádszólnak... így aztán jobb szerényen meghúzódni az út szélén és mosolyogva tschüsst mormolni a szembejövőknek... Német vagy osztrák pontossággal viszont mindent remekül kitábláznak, eltévedni se lehet (amíg nem iszik meg útközben az ember egy hektóliter Radlert). Szerencsére sikeresen eltekertünk Oggauba. Irány a kamping. Mármint a kamping étterme, pótolni az elvesztett Radler mennyiséget... Megfigyeltem: fél liter Radler után legalább egy litert kíván pótolni a szervezet... nem is értem...:) "Servus" - mondja a pincér és már hozza is Rindsuppet mit griessnockerln-nel és természetesen a wiener schnitzelt, akkorát, hogy eltakarja a tányért. Ezek után felállni is nehéz, nemhogy biciklire ülni. Az ember eltámolyog egy füves helyre és reménykedve néz körül, hogy talán lesz aki majd a sátrat felveri, de lehetőleg úgy, hogy mire felébred már ott legyen felette. Ilyen nincs, viszont az eső szépen csepereg. Tehát nem árt sietni... Sietne is az ember ha nem egy vadi új sátrat kellene összerakni, amit még életében nem látott... és gyaníthatóan az sem, aki tervezte... Éjfélre azért siker koronázta kreatív hajlamainkat a sátorverés terén, igaz, a tervezője kénytelen volt elszenvednie a középkor legszörnyűbb inkviziciójának összes kínszenvedését, beleértve a kerékbetörést és talpának tüzes sütögetését is. Ennél már csak az volt rosszabb - állítólag - ahogy horkoltam az éjszaka... :) Furcsáltam is, hogy milyen hülye szokása van a hálótársamnak éjszaka álmában füttyönget... meg időnként a lábával reflexszerűen belémrúg... De megnyugtatott a tudat, hogy csend van, béke és nyugalom és gyorsan aludtam tovább.... :) /folyt köv./ 

Címkék: Kerékpározás Bringázás Bringatúra