Országjáró túráink során ezekben a napokban többfelé találkozhatunk Szentiván-naphoz (június 24.) fűződő népszokásokkal.

Az ősi ünnep egy csillagászati eseményhez kapcsolódik:

Minden esztendő június 21-én a leghosszabb (kb. 16 órás) a nappal és a legrövidebb (8 órás) az éjszaka. Ezen a napon délben - Budapestről nézve - 66 fok magasságban áll a látóhatár fölött a Nap! Ezután - egészen Karácsonyig - minden nap egy kicsit alacsonyabban delel. E változások miatt nevezzük nyári napfordulónak ezt a napot.

A nyári napforduló tűzünnepét évszázadok óta Szent Iván (János) napjának előestéjén,  azaz a június 23-ról 24-ére virradó éjszaka tartják, és éppen ezért a legtöbb ember szemében keresztény ünnepnek számít, - kétségtelen tény, hogy a máig eleven szokásrendszer a kereszténységet messze megelőző korokból ered!.

Az eltérő dátumok magyarázata: Noha a nyári napforduló napja június 21-e, mi mégis 24-én tartjuk a nyár ünnepét. Ennek oka a korábbi naptárak pontatlanságában kereshető. Régen a nyár csillagászati értelemben vett kezdete valóban június 24-ére esett, de erre ma már az eltolódás miatt három nappal korábban, június 21-én kerül sor, és évszázadok vagy egy évezred múlva a napfordulók még korábbi dátumra fognak esni.

A nyári napforduló a Jó és a Rossz örök küzdelmében egy örömteli esemény időpontja!

Már a neolitikus idők óta jelentőségteljes nap az emberiség történetében. A kelták, a germánok, a szlávok és az északi népek többsége már a kezdetektől megünnepelte ezt, mint ahogy ezt ma is teszik. A druidáik a Föld és az Ég nászának tartották e különös napot, s ennek megfelelően is tisztelegtek előtte. A korai pogány népek spirituális vezetőinek némelyike hitte, hogy a leghosszabb nap éjjelén révületbe esve képessé válhatnak arra, hogy testüket elhagyva a Tejúton keresztül eljussanak a holtak birodalmába, az alsóvilágba. Ennek a páratlan utazásnak az volt a célja, hogy a holtakkal érintkezve útmutatást és segítséget kérjenek többek között a jövőről, a termésről, a gyermekáldásról, a viszályokról, vagy az istenek megbékítésének módjáról.

A szerelem, a termékenység és a megtisztulás éjszakája ez, mikor örömtüzek lángolnak fel a világ minden táján. Az ezen az éjszakán éjfélkor leszedett gyógynövények kétszer olyan hatásosak, mintha máskor gyűjtenénk őket, a pontban éjfélkor levágott faágból tévedhetetlen jóseszköz készíthető, a boszorkánykörök közelében tündéreket és manókat láthatunk és szokás ezen az éjszakán tüzet ugorva megerősíteni a szerelmi kapcsolatokat. Az év legmágikusabb napja ez, ilyenkor a legvékonyabb a világok közötti határ, ennélfogva kedvez minden jósmágiának.

Szinte minden kereszténység-előtti kultúrában az a hiedelem élt, hogy a világ a Sötétség és a Fény örök küzdelmének színtere. Ennek a harcnak a győztes pillanata a nyárforduló. Az ünneplők a tűzgyújtással nem csak a nap melegét és fényét idézték fel, hanem az ártó szellemeket is távol akarták tartani ilyenkor maguktól. A keresztény felfogásba is beletartozott a fény és a sötétség küzdelméről szóló tanítás, ezért végül ezt a napot Keresztelő Szent János napjává tette, aki „égő és világító fáklya volt” a hagyomány szerint. A magyar nyelvben Szentiván-éj néven rögzült a nyáreleji ünnep, melynek oka, hogy az Iván név a Jánosból alakult át: Joann-Jovan-Ivan, így lett ez a nap Szent Iván napja.

Szent Iván hava Junónak, a Holdistennőnek a hónapja, aki a házasság által megszentelt szerelem pártfogója s a családi áldás istenasszonya. Ő védi az asszonyokat, kiket egészséggel és szépséggel ruház föl. A művészetben úgy ábrázolják, mint a házasság harmóniájában kifejlett női szépséget. Kedvenc madara a páva. Szent Iván éjszakája varázslatos éjszaka, amikor minden megtörténhet. E nap alkonyán megnyílnak a világok közti kapuk, és a tündérnép átjön a mi világunkba.

Az év leghosszabb napja, a föld bősége, szépsége, ereje teljében. Csúcspont. Ettől kezdve rövidülnek a napok, míg december 21-én újra meg nem fordul a Nap járása. Európa számos vidékén napjainkban is él a nyárközépi tűzgyújtás szokása. Tánccal, énekléssel, tűzön átugrással ünneplik a napfordulót. Az ősember, aki még mágikus összhangban élt a természettel, a tűzgyújtással minden bizonnyal a Napot próbálta meg támogatni a sötétséggel vívott harcában. A kereszténység elterjedése után a Nap megsegítésének motívuma fokozatosan a háttérbe szorult, a tűzünnep mégis megőrizte mágikus karakterét.

A régi korok emberei a tüzet a világosság, a tisztaság, az egészség, az elevenség, a szenvedély, a szerelem és az örök megújulás jelképének tekintettek. Az egyházi naptár szerint Keresztelő Szent János születésnapja ez, ami sok pogány időből származó nyár eleji ünnepet egyesít. Egy középkori krónikás szerint a nyári napforduló ünnepét a következő mágikus népszokások jellemzik: hatalmas örömtüzek gyújtása, a szántóföldek megkerülése égő faággal, lángoló kerék legurítása egy magaslatról.

Szent Iván napjával véget értek a mezei munkák, és kezdetét vette az aratás ideje.

Úgy hitték, ezen az éjszakán az összes jó és gonosz erő megélénkül, ezért mágikus tevékenységek űzésére alkalmas. Titokzatos dolgokat cselekedtek, hogy biztosítsák maguknak a több tejet és a gabonatermést. Pl. titokban más istállójába lopództak fejni, a jobb gabonatermést pedig az idegen földekről a gabonafejekkel vagy a szalma összefonásával lopták el. A titokzatos tetteknek külön erőt adott, ha anyaszült meztelenül cselekedték.

Elsősorban azonban mulattak, hintáztak és táncoltak a tűz körül. A legények a szerelem jeleként feldíszített nyírfaágat vittek választottjuk ablaka alá, a leányok pedig virágok segítségével igyekeztek megjósolni, ki lesz a jövendőbelijük.

A szentiván-éji tűzgyújtás - mint a Naphoz, a fényhez kötődő szertartás - örömtűz. Az év leghosszabb napján fénymegtartó, mágikus erővel ruházták fel, sőt gyógyító erőt is tulajdonítottak neki. A tűz körül elfogyasztott cseresznye a gyermekáldást segítette elő. A gyermekeknek almát adtak, hogy ne betegedjenek meg. Mindenkit a tűz mellé hívtak, - a távolmaradók szántóit gazossá átkozták. A tűz köré gyűlők áldozatként a lángok közé vetették feleslegessé vált vagy valamilyen bosszúság okozása miatt megutált tárgyaikat.

János nap éjjelén a növények titokzatos és mágikus erővel bírnak, amiből az emberek is részesülhetnek, ezért János napkor gyógynövényeket gyűjtöttek. 7 vagy 9 különböző virágból koszorút fontak, amit a szántó vagy az állatok gyarapításának mágiájához, a jövendölésben és a szerelmi mágiában használták fel.

A mezőkről gyűjtött János-napi harmatot életvíznek tartották: az ezzel való mosdás meggyógyította a szem- és bőrbetegségeket. A lányok úgy hitték, hogy a János-napi harmat megőrzi fiatalságukat és szépségüket, ezért a körtáncok után pirkadatkor együttesen elvonultak egy félreeső rétre, ahol mezítelenre vetkőzve meghemperegtek a harmatos fűben.

A néphit szerint Szent Iván előestéjén virágzik a páfrány. Az aranyosan fénylő virág csak néhány pillanatig él, azután elhervad és elenyészik. Aki mégis rálel, érteni fogja az állatok nyelvét és meglátja a földbe rejtett kincseket. A következő szavak Shakespeare IV. Henrik című drámájában hangzanak el: "páfránymag balzsamunk van, s láthatatlanul járunk-kelünk".

A néphit szerint azonban szinte lehetetlen megszerezni a páfrány virágát*, mert a bimbó fakadását kísérő mágikus fuvallat mély álmot bocsát az emberre. Sokan úgy tudják, hogy amikor a virág kinyílik, odarepül egy apró madár, és elragadja az ember elől. (*A páfrány virágját tényleg lehetetlen megszerezni, hisz’ a páfrány virágtalan növény.)

Tűzugrás

A szerelmesek ezen az éjszakán szoktak tüzet ugrani, ezzel erősítvén meg kapcsolatukat. Pontban éjfélkor a párok megfogják egymás kezét és átugorják a lángokat. Érdemes vigyázni, mert akinek a lába érinti a lángokat, az megcsalja a párját. A tűzugráshoz ünnepi zöld és arany színbe öltöznek a párok, a nők vadvirágból font koszorút viseltek a férfiak pedig smaragd, jáde, vagy tigrisszem talizmánt akasztanak a nyakukba.

Ezzel a szertartással a párok mágikus szinten erősítik meg kapcsolatukat. Ez egyfajta szerelmi kötés, hiszen együtt hajtják végre, közösen nyilvánítják ki egymás iránti elkötelezettségüket, szerelmüket, így egy igen erős mágikus kapocs jön létre közöttük.

A tűzugrást tisztító szertartásként is szokás alkalmazni, de ez esetben egyedül kell átugorni a tüzet. A hagyomány szerint a lángok megtörik az átkot és rontást, elűzik a negatív energiákat és védelmet nyújtanak a rosszkívánságok ellen. 

Címkék: Szentiván Hagyomány Népszokás