Nyaralásunk megtervezése során én mindenképpen egy gerinctúrát erőltettem (a Retyezát lett volna a cél), Judit nagy vágya pedig az volt, hogy a Hargitában, Székelyföldön nyaralhasson, túrázhasson. A kompromisszumot választottuk: gerinctúra a Hargitán, majd túrázgatás a Szent Anna-tó vidékén.
Vonattal mentünk, 3 alkalomra szóló Inter Rail One Country Pass jegyet váltva (tudom ajánlani mindenkinek ezt a rugalmas megoldást). 10 napot terveztünk kint tölteni, és pont 3 nap vonatozással számoltunk.

1. nap
Július 7-én az esti Corona nemzetközi gyorssal indultunk (17:40 menetrend szerint) a Keletiből. A vonat 3 perc késéssel indult, a késést belföldön egyre növelte, a határnál (Biharkeresztes) már megközelítette a fél órát. A késést a vonat később egyre csökkentette, és végül utolérte a menetrendet.
Kelet-európai idő szerint 5:15 körül világosodott ki annyira, hogy láttuk a tájat. Tőlünk K-re egy É-D irányú vonulat húzódott, a táj párába burkolózott, kis falvakkal a távolban, a nagyobb mélyedésekben ködfoltokkal. 20 perc alatt már a hegyek között voltunk, a Maros szűk völgyében haladtunk, a pára egyre inkább kezdett ködbe fordulni, a köd sűrűsödni, végül a csak a völgy két oldala látszott, a csúcsok ködbe vesztek. 6:45-re értünk Maroshévízre, és előtte 1-2 kilométerrel bukkantunk elő a ködből, hirtelen kisütött a Nap. Maroshévízen még szemeztünk a köddel, ami eltakarta a Hargita vonulatának alját, csak a csúcsok látszottak, a köd szép lassan közeledett felénk. Végül közel 1 óra várakozás után megjött a csatlakozás, kimentett minket a közeledő ködfelhőből, és folytattuk az utat Marosfőre. A vonat maga egy lepusztult, megrongált, 2 szintes személyvonat volt, de a célnak teljesen megfelelt. Itt jegyezném meg, hogy a jegyünket egyetlen kalauz se ismerte, mindegyik nézett rá, mint az a bizonyos boci, és ők is a leírást olvasgatták rajta, mint mi 1 nappal korábban :)
Marosfőn leszállva elindultunk a K+ jelzésen, melyet az Ördög-tóig kellett követnünk, egyben ez volt az 1. nap kitűzött távja is. Marosfőn még megnéztük a Mária-forrást, megkerestük a rejtekhely.ro-n regisztrált ládát, majd megkezdtük a tulajdonképpeni túrát.
A jelzés eleinte (kb. 2 km-en keresztül) jól követhető volt, az "Erdély hegyei - Hargita" című könyv is nagy segítséget jelentett, majd jöttek a bonyodalmak :) Spórolni szerettem volna az akksikkal a GPS-hez, ezért nem volt bekapcsolva, gondoltam csak megoldjuk a jelzéseket követve. Ennek szellemében tettünk egy kis kitérőt egy szép kaszálóhoz, melyen egy kis szénás kunyhó állt - bár a táskák nehezek voltak, a sok eső után és a hirtelen napsütésnek köszönhetően (szó szerint!!) felhőkben szállt a virágpor, ahányszor egy növényhez hozzáértünk, mégis megegyeztünk abban, hogy megérte.

A szénás ház a kaszálón

Visszatérve a már korábban is látott táblához, ami a bokrok közé mutatott (nem hittük el, hogy arra kell menni), a GPS-en is egyeztetve az utat, meggyőzödtünk róla, hogy a tábla nem viccel. Jópár km-en keresztül út nélkül, csak a GPS alapján haladva törtük a füvet magunk előtt. Aznap a nyomok alapján 2 lény járt előttünk arra, egy kisebb és egy nagyobb, egymás mellett haladva. Feltételezem, hogy 1 ember a kutyájával, de lehetséges, hogy tévedek. Azért gondolom, hogy ember, mert hajszálpontosan követte a GPS-es útvonalat, pedig útnak a leghalványabb nyoma se volt.
"Szerencsére" kiderült, hogy Judit allergiás valamelyik növényre a réten, a nap folyamán jópár Calcium pezsgőtablettát megivott. Kicsit aggódtam a fényképezőgépekért is a vastagon szálló virágporban.

Visszatekintve Marosfőre

A könyvben szereplő ház a rét tetején már nem létezik, leégett. Innen az útvonal annyival könnyebben járható, hogy többé-kevésbé járt utakon vezet, eltekintve a napi szakasz legvégétől, ahol megint se jelzés, se csapás, ami volt, azt visszahódította a legelőket újra elfoglaló fenyőerdő. Egy régi forrásnál (itatóvályú) megebédeltünk, de a vízből csak főztünk, mosakodtunk, nem ittunk belőle, nem tűnt elég megbízhatónak a tisztasága (N46 35.809 E25 40.502).
Nem sokkal a forrás után van egy esztena, itt a kutyákat a gazdájuk szépen visszafogta, nem volt gond; később találkoztunk az erdésszel az Osztoroson, aki jól rám ijesztett: egész addig nem féltem a medvéktől, de amikor az ERDÉSZ mondja, hogy jó bátrak vagyunk csak így kettesben túrázni, kicsit megijedtem :S
Közvetlenül a pihenőhely előtt volt egy kis összetűzésünk pár pásztorkutyával, na az ő gazdájuk már nem jött elő, de a kődobálás és ordibálás megoldotta a helyzetet. A pihenőhelyhez vezető híd előtt pár száz méterrel találtunk medvenyomokat, ez már igazán nem hiányzott naplemente előtt, fáradtan, az erdész által jól megijesztve :)

Medvenyomok

A pihenőhely maga csak egy tábla és egy pofás kis borvízforrás a fák között, amit 2 kishídon át lehet megközelíteni. Sajnos sátorozásra alkalmas hely csak közvetlenül a híd mellett van, így elég nyugtalan éjszakám volt, a tűz kialudt, így hajnali fél 3-kor felkeltem újra meggyújtani, nehogy összekössük a bajuszt egy medvével :) Konkrétan attól a valószínűtlen esettől tartottam, hogy ha a medve a boccsal jön a sátorhoz, és a bocs esetleg ijedtében fára mászik közvetlenül mellettünk, akkor az patt helyzet, mert addig nem engedi le az anyja, amíg ott vagyunk.
Összességében: nehezen követhető, ritkán és rosszul jelzett útvonal, járatlan csapások (se), szép táj, kialvatlanul az éjszakai vonatozás után megterhelő túra :)

2. nap
Kényelmesen, 8:30-kor ébredtem, 1-2 perccel később néhány gombász érkezett a pihenőhelyhez kocsival. Juditnak megígértem előző este, hogy kedvére pihenhet, így csak 9:30-kor zavartam ki a hálózsákjából :D Megreggeliztünk, elpakoltunk, kimostam a patakban az előző napi ruhákat, majd délben indultunk tovább, immár a K jelzésen a Fertő-nyeregbe. Egy család, aki pár perccel az indulásunk előtt érkezett a pihenőhöz borvizezni (kocsival jöttek, és bort is hoztak a vízhez) kedvesen meghívott minket is egy pohárra, de sajnos nem fogadhattuk el - olyan meleg volt, hogy ha alkoholt csak nyomokban is tartalmazó italt fogyasztok, délután 3-ig már biztos nem megyek tovább, akkor meg már minek...
Fura módon a pihenőtől alig 1,5 km-nyi sétára van egy bivakház a K jelzésen. Tökéletes állapotban, kb. 6 fő részére helyet biztosító 2 szintes emeletes ággyal (4 fő részére kényelmes) - és SEMMI nem hívta rá a figyelmet! Se tábla, se felirat... Látszik, hogy mostanában épült, a meglepő az, hogy mennyire nincs nagy dobra verve (N46 32.348 E25 35.907). Viszont víz nincs a közvetlen közelében, csak a borvízforrás.
A továbbiakban is próbáltuk követni a jelzést, de sok értelme nincs keresgélni a festett jeleket... Az út eleinte erdőben haladt, fenyők között, majd kiért egy mezőre a Kis-Havas tetején. A fű újra derékig ért (ahol kicsi volt), de az ösvény a térkép alapján követhetőnek nevezhető, mert legalább látszanak a távoli tereptárgyak. Egy sűrűn nőtt fenyőcsoportocska tövében megebedéltünk és fényképeztük a tájat, gyönyörű, kicsit szeles időnk volt, de legalább száradtak a kiterített ruhák :) Mielőtt a jelzés egy esztena közelében eléri a murvás utat, ledöcögtünk a lejtőn (igyekeztünk nem lerobogni, tekintve, hogy semmi útra emlékeztető jelenség nem volt a lábunk alatt), majd egy forrás vályújánál megmosakodtunk, pihentünk. Innen már csak 1,5 km a Fertő-nyereg, ahol elég sokat keresgéltük a borvíz-forrást, mire megtaláltuk, és annyira nem derültünk fel a látványától. A forrás gyakorlatilag elapadt, volt benne pár döglött giliszta, de továbbmenni már lehetetlen lett volna, így letáboroztunk a fenyők alatt. Először nem tudtuk, hogy merjünk-e inni a vízből forralás nélkül, de amikor jöttek a helyiek és gond nélkül itták, kicsit megnyugodtunk, és ittuk mi is, egész finom :) Amúgy a forrás egykor bővizű lehetett, látszik azon, ahogy a kifolyó víz belevájt a földbe körülötte, de most szó szerint alig szivárgott.

Ez útnak számít, mert van rajta kicsit letaposott rész

Csak egy gyönyörű fenyves :)

Vályús forrás

Később egy pásztor is arra járt a kutyáival, megkérdeztem, hogy azon a környéken kell-e tartani a medvétől, de azt mondta, hogy felesleges. Volt olyan kedves, hogy szándékosan a sátornál vezette el a kutyáit, mert állította, hogy a kutyaszagtól távol maradnak a medvék. Erre 1 héttel később rácáfoltak az események...
Az este nyugodtan telt, a gyenge szél ellenére olyan tüzet raktam, ami szép lassan ég le, de ezen a hajnalon már nem keltem fel újra meggyújtani, amikor kialudt :)

3. nap
Reggel újra meggyújtottam a tüzet, közben sikerült fényképezésre érdemes témát teremteni a fák között beszűrődő napfénnyel (nedves tüzifa...)

Rossz fát tettem a tűzre

Nekivágtunk az innen TÖKÉLETESEN követhető, kiválóan jelzett, jól járható, kitaposott ösvényeknek és erdei utaknak. Az úton hamarosan találkoztunk egy székely nénivel, és a lányával (valószínűleg), valamint a kutyájukkal. Beszélgettünk, és meglepett, amikor kiderült, hogy a néni egyáltalán nem tud románul, csak pár szót ismer, azok is felnőtt korában ragadtak rá. Nem hittem volna, hogy egy országban boldogulni lehet a hivatalos nyelv ismerete nélkül. 11 óra körül már látszott, hogy előbb vagy utóbb eső lesz, így amikor elkerülhetetlennek látszott, megálltunk ebédelni, hogy legalább ne kelljen kétszer megállni: egyszer enni, egyszer a szakadó eső miatt. Ebből aztán az lett, hogy mi megebédeltünk, az eső nem jött, csak dörgött az ég, így folytattuk az utat, és szerencsénkhez méltó módon a Tarhavas tetején kezdett igazán kibontakozni a vihar - mint a hegy neve is elárulja, elég fedetlen helyen, ritkás erdőben, facsoportok között. A frász kerülgetett, ahogy egyre közelebb csapkodtak a villámok (a villanás-dörgés alapján pár száz méterre, ami azért még nem veszélyes), így a lehető leggyorsabban letakarodtunk a hegyről, majd megálltunk pihenni és tűrni a szakadó esőt. Judit, ahogy azt ilyenkor kell, ülve elaludt, én pedig egy kíváncsiskodó mókust néztem az ágak között. Az eső elvonultával folytattuk az utat, és megérkeztünk a Madarasi Hargita mellé, a szállodákhoz és menedékházakhoz. Itt hosszas tanakodás, kérdezősködés után végül az Erdész Panzióban találtunk szállást (sátorozóhelyről senki nem tudott, és amúgy is házban akartunk tölteni 1 éjszakát) fejenként 35 lejért, ami azért elég elfogadható ár. 6 ágyas szobát kaptunk, de az egész épületben csak mi voltunk a gondnokon kívül, így eléggé megérte :) Még a bevackolásunk előtt, cuccainkat hátrahagyva felmentünk a Madarasi Hargita csúcsára, ahonnan a kilátás sajnos párába veszett, viszont megcsodálhattunk egy tőlünk É-ra elvonuló vihart és megkerestük a gc.hu-s ládát. Este mosás, teregetés, kaja, szundi.

Táltos?

Közeli vihar

Kopjafák a Madarasi Hargitán

4. nap
Reggel megállapítottuk, hogy semmi nem száradt meg. Összeszedtük magunkat, és reggeli után folytattuk az utat a K jelzésen. A K és K háromszög jelzések elágazásánál cuccait lepakolva Judit újfent felment a csúcsra. Kiteregettem mindent száradni, és néztem a tájat, valamint a zsebtükörrel játszva próbálgattam, hogy mennyire lehetne veszélyhelyzetben jelezni. Elég kedvezőtlen volt a Nap iránya az égen, nagyon laposan érte a tükröt a fény, de Judit még így is jól látta a villogást kb. 700 méterről.
Miután Judit visszaért, mentünk tovább a jelzésen, és hamarosan megtörtént az első komolyabb összetűzésünk a pásztorkutyákkal. A falka fele bátortalanul odajött ugatni, azokat szép szavakkal, nyugodt hangon lecsendesítettem, és folytattuk volna az utat, de a falka másik fele a közelebbi csapatot ívben megkerülve ránk rontott, a rohamhoz csatlakozott az első banda is, és pillanatok alatt talán 5 kutya állt körülöttem félkörben, a többi mögöttük, túl közel ahhoz, hogy kőért lehajolhassak, az ordítás pedig pont hidegen hagyta őket (ilyen közönnyel még nem találkoztam a hangom hallatán :S). Jobb megoldást nem láttam, egy rövidet közéjük pisszentettem a paprikaspray-ből a leghangosabb fejének irányába (nem fújtam le, ahogy azt illik, nem hiányzott a veszekedés a gazdival), amitől meghökkentek, rám néztek nagy, csodálkozó szemekkel, majd megfordultak és csendben elsétáltak. Nem sokkal később fenyőszajkót fényképeztünk, bár az ég kiégett. Állítólag félénk madarak, minket mégis egész úton kíváncsian követtek, leselkedtek az ágak közül, bár sokáig csak ebben az egy esetben maradtak addig veszteg, hogy fényképezni lehessen.
Széltörésben folytattuk az utat, elég hiányosan volt csak eltakarítva a letarolt erdő, küzdöttünk a nagy zsákokkal a vizenyős talajon, és a jelzést is csak azért vétettük el egy kicsit, mert csak a lábunk elé néztünk. Itt egy jó szakaszon a jelzés nem is csak festve van, hanem kis táblákon a fákra szegelve, apró betűkkel a hegyimentő szolgálat telefonszámával a táblák szélén. Megállapítottam, hogy eső lesz, 11 órakor már olyan szép tornyos gomolyfelhők voltak az égen, hogy csak lestem és ahogy ilyenkor szoktam, elkezdtem repülésről beszélni :)
A Madéfalvi Hargita tövében a forrásnál vizet vettünk és kimostuk Judit zokniját, aki nem sokkal korábban fél lábbal térdig süllyedt az ingoványba :D Fényképezni nem mertem, elég baj volt az, hogy a térdemet csapkodva mulattam :D Nem akartam megállni a forrásnál ebédelni, nem volt sehol egy sima felület a gázfőzőnek, és Judit feltett egy moggondolatlan kérdést, miszerint eldönthetné az ég, hogy csak dörög vagy esni is fog. A válasz először csak borsónyi, majd egy rövid ideig mogyorónyi jég formájában érkezett meg, összeszen legalább 20 percig esett a jég. Mi ezalatt egy sűrűbb ágú fenyő alatt álltunk és próbáltuk minél jobban védeni a fejünket. A jég hamarosan mindent beterített a mélyedésekben, de a domború részeken is volt elég. Ahogy az lenni szokott ilyenkor, a levegő lehűlt, így az eső egy szünetében felvettük a polárpulcsikat az esőkabátok alá, és mentünk tovább, hogy ne vacogjunk. Szerencsére az eső hamarosan elállt, így megálltunk ebédelni a Csicsói Hargita K-i oldalán. Fáztunk, kíváncsiságból előkotortam a kis hőmérőt, így megtudtuk, hogy 10 fok volt. Közben esténként kaptuk a híreket, hogy itthon mindenki majd' hőgutát kap a 30-40 fokban - nehéz volt elhinni :)

Elvert minket, mint kocsis a lovát

Csermely

Meredek, sáros, köves út

Hargitafürdőre érve lezuttyantunk egy padra, és elkezdtük vakarni a fejünket, hogy hol sátorozzunk. Judit elment érdeklődni a kempingbe, ahonnal azzal utasították el, hogy "ez nem bulitábor", mert oda visszatérő betegek járnak a mofetta miatt. Judit ezt úgy fordította le, hogy nem vagyunk elég betegek és öregek... Amúgy se lehet a kempingben sátorozni, bár tekintve, hogy az előző napi cuccaink MÉG nem száradtak meg, az aznapiak pedig óhatatlanul MÁR vizesek voltak, így annyira nem is bántuk, hogy az Uz Bence menedékházban napi 25 lejért fejenként kaptunk szállást a legfelső szinten, ahol egyedül voltunk az előtérre, így mindenünket ki tudtuk teregetni száradni. A házat amúgy csak ajánlani tudom mindenkinek, és ez nem reklám! :) Aznap már nem mentünk sehova, örültünk, hogy megszabadultunk a cuppogósra ázott bakancsoktól, és lementünk főzni és enni az alsó szintre. Megfőztem életem legrosszabb vacsoráját, legyűrtük a torkunkon, és beszélgettünk egy kolozsvári bácsival, aki sok jó tanáccsal látott el minket, és aki nem sokkal azelőtt szállást keresni segített. Emellett mindenki egy "pesti lány"-ért aggódott a házban, aki egyedül vágott neki a hegyeknek reggel, állítólag a Madarasi Hargitára ment, de mi se találkoztunk vele.
A rettenetes vacsora után mentünk feküdni és aludni.

5. nap
Reggel felkelve megállapítottuk, hogy az előző este kimosott ruháink vizesek, a cipőinknek pedig közük sincs a szárazhoz, szörcsög bennük a víz. Teljesen felesleges lett volna száraz zoknit venni, visszavettük az előző napi vizeseket - később az események minket igazoltak. Így csak 1 zsákba összepakolva a napi cuccot vettünk magunknak pár zsemlét ebédre a faluban, majd nekivágtunk a Csicsói Hargitának és a Bagolykőnek. A jelzést már az elején elveszetettük, de ez csak a mi hibánk volt, annyira adta magát a hegy, hogy teljesen felesleges volt keresgélni, felsétáltunk egy másik úton. Az antennáknál már láttuk, hogy kezd ködbe borulni a hegy, jön a vihar, egyre közelebb dörög az ég, így bevettük magunkat 4 másik túrázó mellé egy régi épületbe a felvonó alatt és vártuk a vihar távozását. Amikor nagyjából elment, a törpefenyvesben elvergődtünk a Bagolykőhöz (nem a jelzésen, de a jelzett ösvény se sokkal jobb), és nagy szemekkel rácsodálkoztunk a völgyekben megült ködre. Nem győztünk fényképezni, bár egyre közelebbről dörgött az újabb vihar, egyre jobban esett az eső, és még a rejtekhely.ro-s ládát is megpróbáltuk megkeresni, igaz elég hamar feladtuk az esőben. Esőkabát fel, és mentünk le a hegyről. Az eső szakadt, a száradófélben levő cipők újra kezdték a szörcsögést, de jókedvűen visszamentünk a menedékházba ebédelni.

Csicsói Hargita

A köd a vihar után

Bagolykő

Ebéd és zoknicsavarás után visszavettük a cipőket és elindultunk a K jelzésen a Tolvajos-tető felé. Szándékomban állt az utat letrackelni és elküldeni az openmaps.org csapatának (ugyanis csak Hargitafürdőig szerepel a térképükön a K), de a következő vihar és az újfent ritkás jelzés elvétése kicsit elbizonytalanított - konkrétan pont nem érdekelt a track :) A jelzést ugyan elvétettük, de az erdei utakon majd a mezőn átvágva térkép alapján is gond nélkül odaértünk a Fenyőke turistaház romjaihoz - ami a térképen még működőként van feltüntetve. A falak épek, de a tető helyén csak fólia van, kerítése csak kis szakaszokban áll.
A műúton elsétáltunk a Tolvajos-tetőn álló emlékműhöz, majd "1 track nem track" alapon, az út rögzítését végleg feladva, a betonúton tértünk vissza Hargitafürdőre, elég volt a sárban csúszkálásból :)

Úton hazafelé a Tolvajos-tetőtől

Este a ház kínálatában szereplő bablevest vacsoráztunk, majd a kolozsvári bácsi ajánlása nyomán elmentünk borvízforrást keresni. Odafele megint dörgött az ég, de ezúttal K-i irányban, így nem vettem túl komolyan, esőkabátot se vittünk. De az idő cseles volt, az aznapi kettő É-i és egy Ny-i irányból jövő vihar után küldött egy K-it is! :D Judit fogadkozott, hogy ha a maradék száraz (rajtunk levő) ruhánk is elázik, végem. A Szemvíz-forrásnál már kezdett csapkodni, így nem mentünk tovább. A forrás kiapadt, de a házikó fölötte tökéletes esőbeállónak bizonyult, amíg aznap negyedik alkalommal szakadt ránk az ég. Aztán rátaláltunk a Vallató-forrásra, ahol vizet vettünk, rácsodálkoztunk a hideg vizes fürdőre, és visszamentünk a menedékházba aludni.

6. nap
Még előző este kifizettem a szállást, hogy ne kelljen megvárni a 9 órás nyitást, és 8:30 körül indultunk egy gyors reggeli után. Itt már komolyan kezdtem fáradni, kevés volt az éjszaka a fáradalmak kipihenésére, a lábam is kezdte megelégelni az állandó áztatást, rossz volt elindulni. A K o jelzésen mentünk vissza Csíkcsicsóra. Az út térkép alapján is egész jól követhető, ahol nem volt egyértelmű, ott útbaigazítást kértünk (egy nagy szállódajellegű ház mellett tovább kell menni egyenesen a kerítés mellett, az ugyanis NEM a ház udvara, hanem csak cselesen építkeztek; ugyanitt egy igen jól járható murvás út nemes egyszerűséggel nincs feltüntetve a térképen). A Csicsói Vársziklához vezető jelzést nem találtuk meg, nem is vittük túlzásba a keresést; tudtuk, hogy ott van mellettünk, de lentről nézve semmi olyat nem láttunk a csúcson, amiért érdemes lett volna kitérőt tenni, a kilátás az útról is bőven elég jó volt. A régi kőbányánál kicsit játszottam a térképpel és tájolóval, csináltam egy oldalmetszést, mert egyértelmű volt, hol vagyunk, kíváncsi voltam, milyen pontosan igazolja ezt a tájoló. A tájékozódási pont 8,4 km-re volt, kb. 200 m hiba volt a mérésben - kézitájolóval, 1:60.000-es térképen, 1 pont alapján elmegy :)
Az út hátralevő része újdonságot nem tartogatott: gyönyörű kilátás a medencére, egyre nayobb hőség, egyre nagyobb viharfelhők a hátunk mögött, majd aszfalt, aszfalt, aszfalt kilométereken keresztül a Csíkcsicsó és Madéfalva között levő vasútállomásig. A vonattal átmentünk Csíkszeredára, ahol sikertelen bevásárlás után az állomáson kb. 1,5 órát kellett várnunk a csatlakozásunkra, és kicsi a világ - összefutottunk az elveszett "pesti lánnyal" :) Beszélgetés, tapasztalatcsere, mulatás az "eltűnésének" magyarázatán.

Alattunk a medence

Leértünk a hőségbe

Távolban a Hargita

A vonat megérkezésével véget ért nyaralásunk hargitai szakasza, vonatra ültünk, és mentünk a Csomádba Szent Anna-tavat és Büdös-barlangot nézni :)

Címkék: Hargita Marosfő Hargitafürdő ördög Fertő