Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 



Zapodie jégbarlang árvize
2011/11/15 05:43:08 Küldte: Pizolit

A hatalmas fák némán, mozdulatlanul állnak a kora déli napsütésben. Fent a magasban szinte semmi sem mozdul, eltekintve a magasban köröző rétisastól. Lent a fák tövénél azonban szellő sem rebben. Az óriás fák árnyékában nyugodt, mozdulatlan minden. Még a keskeny csapás is, mely odalent kanyarog, néma s elhagyatott.

Pedig nem oly régen kicsiny csapat taposta itt az évszázados erdei talajt. Az emberek azonban már továbbálltak, s elnémult, elcsendesedett az erdő. A tikkasztó meleg mindent áthat, beborít, elfed. Ragadós csápjaival behatol a legeldugottabb zugokba is.

Ám az erdőnek néhány pontja felől a meleg ellenére hűvös, frissítő levegő árad. Völgyek, töbrök mélyén sötét, titokzatos nyílások lehelnek hűvös párás légtömeget az erdő fái közé. Az egyik ilyen nyílás rejti a Bihar-hegység egyik legnagyobb barlangját, a Zapodie-jégbarlangot. Széles, tágas bejárata észrevétlenül simul be az erdő rejtekébe. A figyelmetlen turista könnyedén elmegy mellette anélkül, hogy észrevenné.

 Ám az a kicsiny csapat, mely óvatosan araszol a fák között, egyenesen oda tart. Barlangászok ők, a Pizolit Barlangkutató Sportegyesület tagjai. Táborukat néhány kilométerre innen, a Glavoly-réten, kicsiny patak partján ütötték fel. Nem oly régen (előző nap) a Csodavár látványos csarnokait járták-úszták végig. Így most könnyebb, egyszerűbb, és főleg szárazabb barlangba szeretnének eljutni. Ezért esett a választás a Zapodie-jégbarlangra. Most az áhított cél előtt állva izgatott várakozás lesz úrrá rajtuk. A csapat vezetője, egy öreg róka, közel egy évtizeddel a háta mögött könnyedén, rutinosan készül fel a túrára, s ellenőrzi a világítást, rakja megfelelő sorrendbe a szükséges felszerelést. A túratársak, bár némelyik alig 1-2 éve járja a föld mélyét, hasonló begyakorlott mozdulatokkal készülnek fel a leszállásra. Nem sok idő telik el, s már készen is állnak a nagy kalandra. A meredeken lejtő, csúszós, bedőlt, és korhadó fatörzsek képezte akadálypálya még nem jelent komoly nehézséget, ám mégis óvatosan haladnak be a hűvös félhomályba. Itt még a világítást sem kell felkapcsolni, ugyanis elég fény hatol be a tágas bejárati nyíláson. Kicsit beljebb megjelenik az első jégfolt, először vékonyan, majd egyre vastagabban. Felszíne lyukacsos, olvadt, egyáltalán nem csúszik. Belefagyott kőtömbök, kisebb-nagyobb fatörzsek, ágak bonyolítják még a közlekedést. Néhol a befagyott fatörzseken is vékony jégkéreg feszül, s tompán csillog a gyenge fényben. Egyértelmű, a hideg, és meleg állandó párharcának nyomai láthatók. A nappali meleg behatol a barlang bejáratán, megolvasztja a jeget, s vastag párával vonja be a falakat, s az ott élő vegetációt. Az est bekövetkeztével lehűl a levegő s a lecsöpögő víz, újra megfagy, csillogó, síkos, friss jégpáncéllal borítva az egyébként jól járható terepet.

A csapat óvatosan hatol egyre beljebb az egyre csúszósabb terepen. Lassan elmélyül a félhomály, s átadja helyét a teljes sötétségnek. Lámpák gyulladnak, s halvány narancsos fényű imbolygó árnyakkal töltik meg a csillogó jégvilágot. Víz csobog, halkan, elmosódott hangként hallatszik a vastag jégkéreg alól. Elől a lámpák ellenére is, az áthatolhatatlan sötét egyre mélyül. A lejtő meredeken esik. A csoport vezetője leteszi a baget egy befagyott fa mögé, kihúzza a benne lévő kötél végét, elindul visszafelé rögzítési pontot keresni. Néhány tíz méterrel feljebb meg is van. Ökölnyi lyuk a falban - fűzőlyuk - mellette fúrt nitt. Bekerül a nittfül, majd egy karabiner, s a fűzőlyukba heveder, egy másik karabiner, majd mindkettőt összekapcsolja a kötél végére kötött dupla perec csomóval. Ezután a kötelet feszesen tartva visszatér a hátrahagyott társaihoz, kik közben élénken társalogtak. Magára kapcsolja a baget, beköti az ereszkedő gépet, s lassan, szótlan elindul lefelé, jobbra-balra tekintgetve, s keresve az ereszkedő standot.

Kicsit lejjebb meg van. Ős öreg kötélgyűrű lóg egy fűzőlyukból, a jéglejtő peremétől alig fél méterre. Téli, vastagabb jégnél biztos belefagy, így aligha biztonságos. Bekerül egy másik a régi mellé, mégpedig úgy, hogy az új gyűrű hosszabb, mint a régi. Így a régi kerül terhelésre, de elszakadás esetén alatta ott az új, biztonságos hevedergyűrű is. Lassan, óvatosan terheli meg az ereszkedőstandot, amely halkan recsegni kezd, de tart, legalábbis pillanatnyilag. Gyorsan, csendes súrlódó neszt okozva siklik a feneketlennek tűnő mélységbe, amely pár perc és néhány méter után egy jéghasadék formájában véget is ér. Halk toccsanás jelzi az aljzat elérését. Mindkét falat szürkés-fehér nedves jégfal alkotja, melyeken apró vízerecskék csorognak le, s lent egyesülve kis patak formájában folytatják útjukat az ismeretlen felé. Erre tart most emberünk is a fal mellett elhelyezve a kötelet, ám az út véget ér, tömör sziklafal áthatolhatatlan akadályt képez. Kicsiny, szűk nyíláson keresztül tűnik el a halkan csobogó víz. A továbbjutás valahol fent van a tompán villódzó jégen túl, vagy afelett. Pár méterrel visszább keskenyebb a hasadék, talán mászható. Testét ékként használva befeszül a két jégfal közé, s lassan, lépésről lépésre halad egyre feljebb lábbal, s kézzel megragadva, megtámasztva minden apró jégdudort, jégcsapot és párkányt, pillanatnyi szünetet sem tartva, tudván, hogy minden apró pihenés a megcsúszás esélyét rejti magában. A lecsorgó vizek ronggyá áztatják, ám az erőfeszítéstől nem fázik. Apró párakígyók csavarodnak felfelé a nedvességtől a sötétre színeződött overál korcaiból. Nem sokkal később sűrű párafelhőbe burkolózott a teljes emberi alak, majd egy szűk nyílásban eltűnik, de csak pár pillanatra, majd újra felbukkan, ám a kötél egy szakasza biztos megosztásban, a nyílásban marad. Feljebb már könnyebb a haladás, már csak a tudat miatt is, hogy a lejjebb biztos ponton rögzített kötél megakadályozza az esetleges zuhanás végzetességét, ami valljuk be, egy jégfalon szükséges jégeszközök nélkül, igencsak valóságos veszély. Kicsit feljebb hirtelen véget ér a jégvilág, széles hasadék sárgásfehér mészkőfala veri vissza a karbidlámpa narancsos fényét. Jobb falán nittbe rögzített kötél húzódik, majd tűnik el balra, és jobbra is. A vezető csendesen elmosolyodik, a csehek, jut eszébe, megcsóválja a fejét. Rögzíti a kötelet, majd ráakasztja a baget a karabinerre. Jelez a társainak, hogy jöhetnek, majd elindul jobbra, hogy kiderítse, merre jöttek a csehek. Nem kell túl sokat mennie, hogy megtalálja a nyilvánvaló és lényegesen egyszerűbb utat. Hiába, aki régóta jár barlangba, először mindig lefelé tart, s ha ott elfogy a lehetőség, akkor néz körül a feje felett is. Rögzíti magában a tanulságot, majd visszatér. Időközben az első kutatótárs megérkezett. Váltanak néhány szót, majd immár párosban folytatják az utat, miután jeleztek, hogy ismét szabad a pálya. A folytatás szűk, keskeny, kanyargós meander, alján kicsiny erecske csordogál az olvadozó jég emlékeként. Itt ugyanis már nyoma sincs a jéghideggé dermedt, nedves őselemnek. Éles, csipkékkel tarkázott, néhol gömbölyített, szürkésfehér falak között halad egymás után a két kutató, egyre beljebb a hideg sziklavilágba. Nemsokára kicsiny termecskébe érnek, ahol cuccaikat lerakva bevárják a többieket. Bő húsz perc múlva együtt a teljes társaság. Kényelmesen összeszedelőzködnek, s indulnak tovább az ismeretlen felé. A járat előbb tágas, majd egyre szűkül, végén keskeny, magas meanderben járnak. Több kisebb-nagyobb letörésen, tereplépcsőn másznak egyre lejjebb. Egy nagyobb, közel hat méter mély letörés azonban lelassítja a haladás sebességét, ám mivel elég szűk a járatszelvény, traverzálással leküzdhető. Az egyik ilyen akadálynál a hátsó ember halk, de valahogy furcsa, mégis ismerős zajra figyel fel. Próbál szólni a vezetőnek az észrevételéről, ám a hangja nem jut el a célszemélyhez. Elvész valahol útközben, elnyomja az aljzaton csorgó víz, az emberek zaja. Közben lassan lejut mindenki, már csak az utolsó ember van fent a szakadék peremén. Ő azonban ahelyett, hogy lemászna, visszafelé figyel, majd leszól a szakadék alján, biztosítási célból ott várakozó vezetőnek.

- Jönnek mögöttünk - mondja. A célszemély felpillant, de mielőtt tekintetével elérné a felette szólót, furcsaságra lesz figyelmes. A korábban békésen, csendesen csordogáló erecske most apró és nagyobb faleveleket, hordalékot sodor magával. Felpillant:

- Gyorsan lefelé! - kiált rá az utolsó versenyzőre, mielőtt az, bármit mondhatna. Nem kell kétszer szólni, a korábban hallott gyenge zaj tizedmásodpercek alatt erősödik. A legény szinte leugrik a hat méteres mélységbe alig-alig fékezve testével a súrlódás erejét. Még le sem ért, mire a zaj fülsértő zúgássá erősödik, s a szakadék peremén hatalmas vízfal jelenik meg, majd zúdul alá, mindent elsöprő erővel. Ugyanebben a pillanatban a vezető elkapja a társát, s úgy rántja félre, hogy közben maga oldalra vetődik, majd négykézláb kúszva-mászva igyekeznek minél magasabbra, a kicsiny termecskében. Fél szemmel észlelik, hogy ugyan ezt teszik szerencsére a csapat többi tagjai is, igaz, ők nem négykézláb, hanem állva, és futva tartanak a termecske magas pontjára. A vízár időközben hatalmas robajjal csapódik a kövezetnek, majd fröccsen fel, betakarva az eszeveszett sebességgel a háttérbe eljutni próbáló vezetőt és túratársát.

De ez szerencsére "csak" a széle, a víz nagy része bömbölve hömpölyög tovább a barlangterem átellenes végében folytatódó járatba, tisztára mosva és elsöpörve mindent, ami az útjába kerül. A kis csapat fellélegezve nézi a habzó áradatot, a döbbenettől alig tudnak megszólalni. Mikor megjön a hangjuk, egyikőjük benyögi:

- Ezt megúsztuk.

- Egyelőre - teszi hozzá a vezető.

- Ne feledjétek, egy szifon van nem túl messze előttünk. Nem tudom mennyire szűk, s visszaduzzasztja-e a vizet, illetve ha igen, mennyire.

Súlyos csend telepedett a társaságra, valamennyi szempár a zúgó víztömegre tapadt, figyelve a legkisebb, visszaduzzadásra utaló jelre. Ennek azonban egyelőre, és szerencsére semmi nyoma nincs, viszont döbbenetes volt látni micsoda mennyiségű hordalékot visz magával a víz. Öklömnyi, s emberfejnyi kövek pattogtak tova, levelek, ágak, gallyak, s kisebb fák bukkantak elő s tűntek el az őrült kavargásban. Egy majd derékvastagságú fatörzs akad meg keresztbe fordulva a járatban, majd pár pillanattal később hangos reccsenéssel roppan ketté és tűnik el a járatban. Elképzelni is szörnyű, mi lett volna, ha kicsit korábban jön a víz, vagy a csapat halad lassabban. Semmi esélyük nem lett volna a túlélésre. Ez a felismerés egy időre újra elcsendesíti a társaságot. Kis idő múlva egyikük megszólal:

- Vajon mi lehet a csehekkel? Ők előttünk mentek le. - teszi hozzá.

Pillanatnyi csend után a vezető ad választ.

- Szerintem jól vannak! - Majd hozzá teszi:

- Ők jóval előttünk lementek, s minden bizonnyal a főágban járnak valahol, az viszont tágas folyosó, tele nagy teremmel. Van hova elhúzódni, ha jön a víz. Inkább a visszajutás okozhat nekik problémát, ugyanis ha bezáródik a szifon, akár napokig is kénytelenek lent maradni.

Ezen ismét elrágódott a társaság, miközben a vezető elkezdte körbejárni, s átvizsgálni a termet. Nem tartott sokáig, hogy kiderüljön, ha visszaduzzad a víz, bizony csapdában vannak. A legmagasabb pont az a kis hasadék, ahol per pillanat is tartózkodnak. Nincs se járat, se kürtő, amin keresztül feljebb lehetne jutni. Az egyetlen megoldás árral szemben visszamászni a hat méteres falon, ez azonban víz nélkül sem könnyű feladat. Csalódottan foglal helyet társai körében. Beszélgetve várják az idő múlását, illetve a vízár apadását, vagy legalább megfogyatkozását. Ám sem a víz, sem az idő nem akar fogyni. A percek óráknak, az órák napoknak tűnnek, az átázott overálokban lassan kihűl a testük. Előbb csak borzongnak, majd nemsokára didergés lesz belőle. Közben bármilyen lassan is, de csak eljön a délután. Időközben fogy az a kis rágcsálnivaló, amit ki-ki a túra végére hozott magával. Ez nem volt valami sok, hiszen rövid, light-os, kényelmes túrára készült mindenki. Ezek a nasik némileg enyhítettek a fázáson, ám ez a könnyebbség nem tartott sokáig. Kis idő múlva újra összekoccantak a fogak, s a hideg belemart a bőrbe. Már nem segített semmi. Hiába a testmozgás, a mindent átható hideg erősebb, s lassan a csapat valamennyi tagját legyűri. Hosszú idő elteltével enyhe vízcsökkenés tapasztalható, s ezzel némi remény is, hogy elhagyják szorult helyzetüket. A vezető hosszan figyeli a lezúduló víztömeget, s mivel a víz tisztának, nagyobb hordaléktól mentesnek tűnik, úgy dönt, érdemes egy felmászással megpróbálkozni. Óvatosan lép bele a vízbe, s próbálgatja az erejét. Nagyon erős, szinte azonnal elsodorja a lábát. Keményen beletapos a szemben lévő sziklába, a két fal közé, s traverzálva próbál feljebb jutni. Ám a víz sodra túl erős, csak hajszálon múlik, hogy vissza nem sodorja, így némi segítséggel inkább visszamászik.

- Még sok a víz - mondja - Várnunk kell.

Így hát újra várakozó álláspontra helyezkednek, s immár bizakodva, hangos trécseléssel ütik el az időt, ami így sokkal gyorsabban telik. Bő óra vacogással teli várakozás közben a víz láthatóan fokozatosan csökken, így a kis csapat felkerekedik, s némi természetes zuhannyal fűszerezve egyenként sikeresen leküzdve az akadályt, elindulnak kifelé. Útközben új akadálypálya nehezíti az útjukat, frissen behordott fadarabok, s kisebb-nagyobb kövek hevernek szerte szét. Ám a köteles szakasz előtt már változatlan a táj. Elhagyva és kiszerelve a kötélpályát, a bejárati száda baloldalán újonnan keletkezett patak mellett érnek a felszínre.

 A táborba visszaérve tudták meg a hátra maradt csapattársaktól, hogy alig fél órás felhőszakadás okozott odalent szorult perceket.

 

Ui: A lent ragadt csehek csak másnap délután tudtak a felszínre jönni, úgy, hogy víz alatt átúszták a teljesen elzáródott szifont....

Címkék: Erdély Pádis Barlang Árvíz





Bejegyzések 1 - 6-ig. Összes bejegyzésed: 6

Pizolit
2011/11/16 21:40:51

Srácok - lányok! Nem oly veszélyes a barlangászat! Én 24 éve barlangozom, és mindösze 2x kerültem árvízes helyzetbe! (Nem mondom többször volt olyan, hogy néztem az eget és úgy döntöttem, most nem megyek le... volt amikor felesleges volt az óvatosság volt amikor nem!:)) Viszont leírni azt lehet ha történik valami! :) Egyébként kevés barlang árvízveszélyes, s ha jön akkor sem oly hirtelen mint akkor és ott! Több tényező együttes eredménye a hirtelen árvíz... de ezzel nem untatnálak benetekt! :-)



Futrinka22
2011/11/16 15:11:53

Igazán szemléletes és izgalmas írást olvashattam. Gazdagodott a szókincsem is 1-2 szakszóval, aminek meg kell néznem a jelentését:)

Azt vallom, hogy ne mondjam semmire sem, hogy soha. Ennek ellenére most mégis úgy gondolom,  jó szántamból ilyen jellegű barlangtúrára igen ritkán fogok járni, mondhatnám szinte soha




repeics
2011/11/15 20:42:03

véletlenül járok én barlangba! 



Ejszaka_Portyazo
2011/11/15 16:20:54

Épp most beszélgettem pár emberrel pádisi barlangtúrá(k)ról. Jó blog, épp jókor, és jó blogból sosem elég, úgyhogy: még jöhetnek ilyenek!



Angyom
2011/11/15 12:40:48

!Félelmetes!

Ennyi? Pár másodperc és ott az ár?

Nem akarok barlangba menni mostanában  Semilyenbe. 



Gejza
2011/11/15 10:55:22

Szeretem, ahogyan írsz. Kitűnően visszaadod a dolgok hangulatát.




*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.