Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 

Havas-Magas-Bakony
2012/01/19 12:19:23 Küldte: Gyuri88

Üdv a Túratársaknak!

Nos, csütörtök reggelre éreztem úgy, hogy teljesen kiolvadtam a keddi Kőris-hegyi túrám után. Régóta szerettem volna már hóban túrázni (és túrablogot írni, most mindkettő teljesült), de úgy tűnt, a válság a telet is elérte, már hó sincs kis országunkban. Mivel erős kilométerhiányom volt, gondoltam nekiindulok száraz időben is. Csakhogy reggel arra ébredtem, hogy fehér minden már otthon, Győrben is, akkor pedig a Bakonyban már tapasztalataim szerint 10-15 centi hó biztos van. Nagy örömömben gyorsan össze is pakoltam, ennek a gyorsaságnak köszönhető, hogy képeket nem tudok beszúrni, mert a masina otthon maradt...

Visszautasíthatatlan előzőzetes invitálásomnak hála az összes ismerősöm eljött, aki nem puding egy kis hóhoz meg hideghez, tehát egyedül vágtam neki a távnak: Porva-Csesznek -> Borzavár -> Kőris-hegy.... és Porván keresztül értem volna vissza körben, de ez kicsit változott végül. Na, vonatra fel, vonatról le, rajtam kívül összesen 1 túrázó szállt le az állomáson, de nagyban fényképezgetve Vinye felé indult, hiába, valakinek a könnyebb távra is menni kell ;P
Egész nagy hó volt, fehér minden, csak néhány dűlőn-szántón fújta el a szél a havat - ezzel az útra néhol méteres havat hordva - így utólag elnézést kérek a fagyott föld "összetaposásáért" a szántón. Még 2 órája sem mentem, nem haladtam túl gyorsan, mert a hó alatt sosem lehet tudni, hogy mi lapul, pont erre gondoltam amikor belesétáltam egy valószínűleg keréknyomban befagyott pocsolyába, így rögtön meg is tudtam, mennyire átázós a cuccom lábszártól lefelé: hát bizony, nem teljesen vízzáró. Kicsit bosszankodva mentem tovább, a hóban levő lábnyomok hiányából ítélve aznap senki sem ment "hegyet mászni" (hát azért ez a 709 méter nem egy hegymászás, de a belátható környékemen sajnos ez a legmagasabb, ahol függőleges vágyaimat kiélhetem), így végre egyszer én is "elsőzhettem", mint trollok a blogokon, a bosszankodásom ezzel rég el is tűnt. Néhol letértem az útról, pár izgalmasabb állatlábnyomot követve, újakat keresve, esetleg valami nagyobbét is, de az az igazság, hogy egész nap semmi négylábú jószágot nem láttam... (Tán még szomorúbb, hogy ez volt az első túrám, amin szemetet sem találtam, mert nyilván elfedte a hó - az idióták már mindenhol jelen vannak)
Felérve a hegyre aki próbált már szélben-hóesésben kis gázfőzővel ebédet melegíteni, az tudhatja, hogy mennyi sikerrel jártam, szerencsére volt nálam néhány szendvics is, így nem éhesen indultam visszafelé.

Porva lett volna az útirány, de arrafelé kicsit keszekuszább az út, ezért úgy döntöttem, követem visszafelé a lábnyomaimat (amik a szépalmási erdő után már teljesen új hóréteg alá kerültek), így legalább időben is tudom, hogy állok majd. Két vonatom volt délután, kicsit szorosabbra vágtam a tempót, mert bevallom eléggé fáztam már (cserekesztyű, cseresapka ezentúl szerves része lesz a téli túráimnak), hogy talán elérjem a korábbit. Visszafelé Borzaváron megállt mellettem egy autós, hogy csak nem Porvára gyalogolok, pont arra megy, elvinne. "Köszönöm, nem gyalogolok, hanem túrázok, de amúgy is kerülő lenne" -> Erre olyan arcot vágott a néni, mintha szentségtörés lenne zord időben kirándulni. Amúgy a gyorsítás eredményt hozott, a vonatot éppenhogy csak... lekéstem, tehát maradt majdnem két órám a következőig, állomás zárva, egy lélek sehol, hó mindenütt, szél süvít, sötétedik... nos, ha valaki a nemsoká az ellenkező irányból jövő vonatról látott egy fura fazont a megálló kis beugrójában ebédet főzni szanaszéjjel pakolt házizsákkal, az szerény személyem volt, viszont biztosíthatok mindenkit, hogy ilyen jót még életemben nem ebédeltem. Helyben lezavart röpke "edzésnek" hála nem jégkockává fagyva a kalauznak kellett felhúznia a vonatra, de csak 4  megállóval később jött oda jegyet adni, mondván "megvárta, míg kiolvadok" :D Egyébként miután mesélte, hálás köszönetem annak az autósnak, aki Eplénynél az utolsó pillanatban még átért a vonat előtt, tilos jelzés alatt, mert ha elcsapja a vonat, a helyszínelés miatt még várhattam volna, valószínű 1 túrázóval kevesebb lenne, mert ha másnem a kedvem biztos elvette volna egy időre... :$

P.S.: Aki szép téli képeket akar látni, az legközelebb jöjjön el velem! :)



Címkék: Bakony Kőris Hegy Túra Tél





Bejegyzések 1 - 5-ig. Összes bejegyzésed: 5

spetra
2012/01/21 23:22:57

egy kicsit megfagytam én is, miközben olvastam :D




tura
2012/01/20 17:41:47

Nekem sincs autóm, de abban a szerencsés helyzetben vagyunk mi kolozsváriak, hogy a város széléig eljuthatunk a közszállítás járműveivel, s onnan máris túraútvonalon vagyunk (azért néha a vonatot is igénybe vesszük)... de úgy érzem túltárgyaltam ezt a témát ...



Gyuri88
2012/01/20 14:46:31

Ösztöndíjból nem telik autóra (de ha telne is sajnálnám a benzin árát lassan, és ha nem sajnálnám akkor a környezetet sajnálnám), meg ha a kiindulási hely nem ugyanaz, mint az érkezési, akkor alapból nem mehetek autóval ugye... A lakóhelyem környékén meg nem túrázhatok, maximum a városzséli tesco-metro-kika dzsungelbe... Amúgy köszi :)))



tura
2012/01/20 11:11:49

Egyre többször élek meg hasonló élményeket. A különbség annyi, hogy vonatot nem kell igénybe vennem. Annyit pontosítanék, hogy a néni amikor kocsijába akart venni, akkor nem kirándultál, hanem túráztál. Sok hasonló (s még kalandosabb) élményben legyen részed !!!



repeics
2012/01/19 18:53:21

Nekem ez tetszett. 'Oszt ennyi.




*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.