A lyó, a fok, és a tő.

Amikor honfoglaló őseink megérkeztek a Kárpát-medencébe, még tejjel-mézzel folyó „Kánaánt” találtak itt. A vizek döntő többsége iható volt. Az iható vizeket nevezték akkoriban „lyó”-nak. Innen ered a folyó szavunk is.

A Sajó neve a só-lyó szó-összetételből származik. Tehát az az iható vizű patak, melyen a felső-vidék só bányáiból, tutajokon a sót az Alföldre szállítják.

A Sió (ma már csatorna) valójában sivító hangot adó iható víz. Hogy miért is adott sivító hangot, ennek bizony története van, melynek leírását megtalálhatjuk Mórocza Dániel: „Felsőörs és prépostsága” című munkájában. (Regilio, 1854. II kötet 321-322 oldal)

„…a török had zsarnokló kalandozásainak bozótokkal való gátlására egy ideig a Balaton Siófoknál épített zúgóval, vagy sióval meg volt rekesztve, s a vize annyira megemelkedett, hogy a Tihanyi földszoros csatorna által kettévágatván, Tihany egész sziget, és nem csekély erősség lett…”

„1700 körül rontatott le azon sió, vagy zúgó, de a mi időnkben is (már mint 1750 körül) találtatott annak vizében maradt fáiból még…”

„Sok ideig zúgó, vagyis sió állván tehát a Balaton kifolyásán, az azon átsivító víz igen természetesen Sióvíznek neveztetett, mely nevezet a sió lerontása után is divatban maradt és van. A Sárvize nevezet pedig csak a Balatontól távolabb maradt meg azon folyón, tudni illik Tolna megyében, hol már több folyók is vele egyesülve vannak…”

A Berettyó szintén a berek és a lyó szavak egymásba olvadásából keletkezett. A berek, a füz bokrokkal benőtt mocsarat jelentette, melyből a lyó, tehát az iható vizű patak eredt.

Kalotaszeg vidékén van Székelyjó község. Tehát a székelyek lakta faluban ered a lyó vizű forrás.

Déva közelében pedig Jófő községet találjuk. Tehát a völgy felső végében - a fejében - lyó vizű forrás fakad.

Ha már szóba került a Sió, beszélnünk kell Siófokról is. Hóolvadáskor, vagy nagyobb nyári zivatarok után a tavak, patakok vize megárad, s gyakran kilép medréből elárasztva ezzel a mélyebben fekvő részeket. Azt a helyet, ahol a víz kilép medréből, nevezzük foknak, vagy régebbi hangalakban fuknak.

A halak nagyszámban igyekeztek ezeken a fokokon át a sekélyebb, gyorsabban felmelegedő laposokba, mely alkalmas ívó hely volt számukra. Tudták ezt a halászok is, ezért tették varsáikat, hálóikat a kifolyó vizek – a fokok – sodorvonalába bőséges vámot szedve a kifelé igyekvő haltömegből. A már említett Siófokon kívül erről kapta nevét a Budapest XI. kerületéhez tartozó Budafok, és a Baranyában található Drávafok és persze még sok egyéb határ beli helynév

Aztán a vizek apadásával, az árterekről a kiáradt vizek visszafolytak a fő mederbe. Ahol a víz visszatért, azt nevezték tő-nek. Ez is jó halfogó hely volt. Innen kapta nevét Ároktő, Tőserdő, Tőtevény.

A Kalocsa melletti Foktő határában pedig a meder szabályozás idején levágott folyó kanyarulat felső része fokként, míg az alsó visszafolyóként, tehát tőként működött. Erről kapta a kettős nevet.

Szádeczky-Kardoss Géza

Címkék: Siófok Tőserdő Felsőörs Sárvíz Sió