Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 

A lusták sportja
2012/09/23 20:41:24 Küldte: Gejza

A teljesítmény túrázás a lusták sportja.  Vagy is, aki nem veszi a fáradtságot, hogy saját magának megtervezze, megszervezze, hogy merre is menjen az erdőbe, az fanyalodik a mások által kiötölt útvonalak végigtrappolására.

Azt gondoltam én már kinőttem ebből, most még is elcsábultam. Valaki hívott kísérjem el, aztán az utolsó pillanatban jött egy SMS, hogy ő még sem.  No, mindegy, én már bepakoltam, rákészültem, megyek. Leányfaluból Leányfaluba 15 és 25 kilométeres lágy ténfergést kínálnak. Igaz, 700 és 1.100 méter szinttel.

Nem nevezek be, mert enni, inni valót hoztam, oklevélre és plecsnire meg nincs szükségem. (Van már így is elég felesleges szemetem otthon!) Várok még vagy félórát, hátha még is meggondolja magát. Jobbára fiatalok a résztvevők. Fiúk, lányok, qutyák vegyesen.

Aztán neki indulok. Kicsit meghúzom a felmenetet. Az Álló-rétig beérek vagy két tucat résztvevőt. Első ellenőrző pont lenne, ha neveztem volna.

A vadak éjszaka legelnek. A szarvas csapat a tisztás szélén megáll, 8-10 perig figyel nincs-e valami gyanús a környéken. Majd az egyik kiválik, s legelni kezd. Pár perc múlva még egy, majd még egy. 20 perc is eltelik, mire valamennyien kilépnek a holdvilágba. Hát ezért hívják Álló-rétnek.

A 25-ös táv innen a zöldön megy tovább, majd jelzetlen úton Pap-rétre. Pilisszentlászló közelében, az Apátkúti-völgy bejáratánál volt egykor a Pálosok harmadik pilisi kolostora, a Kékesi kolostor. Azért hívták így, mert a lakott területektől távol az erdő közepében éltek. Az ő ménesük legelte ezt a rétet, innen a névadás. (Második pont) A tisztáson lila virágait bontja az őszi kikerics.

Piroson, majd kék kereszten a József-kúthoz ballagunk. Gyönyörű az erdő. Jót tett neki a pár napja hullott eső. A csertölgyek odvaiból jól fejlett máj gombákat szedek. Ha megvágjuk ugyan úgy piros levet ereszt, mint a máj. Vadasan elkészítve kellemes, savanykás íze van.. A forrásnál qulacsot töltünk, s eszünk pár falást.

A Kalicsa patak völgyébe ereszkedve az Édeslyuk-kunyhónál keresztezzük azt. Egykor apró, kicsi vadászházikó állt itt. A két világháború között a kormányzó (Horthy Miklós) ide húzódott, ha a politikától és az emberektől már megcsömörlött. Ma már romos, de a közeli források rendezettek. Innen hosszú kaptatóval a Vértes mezőre igyexünk. (Sajnos nem ismerem a névadást.) Majd a sárga sávon a Hét-vályús forráshoz ereszkedünk le. Egykor beton vályúkból itatták az erdőn legelő gulyát. Mára csak apró tölgyfa vályúk emlékeztetnek rá.

A szervezőknek van humor érzékük! Azért kellett lejönnünk ide, hogy meglegyen a rövid távok ellenére a kívánt szint-különbség. Ide még szerpentinen jöttünk le, de felfelé toronyiránt visz a jelzés. Fárad a csapat. A nem tanult meg lassan járni, bizony 15-20 méterenként megáll levegőért kapkodva.

Vörös-kő az utolsó ellenőrző pont. Gyönyörű a kilátás. A szél kitakarította a párát. Előttünk a Gödöllői-„havasok”, mögötte a Cserhát vonulatai. Látszik a Szanda-vár, a Tepke gerince, majd a Somlyó jellegzetes alakja és a Mátra nyugati csúcsai. Ballra az előtérben a Naszály és a keleti Börzsöny. A többit a fák takarják.

A túra Leányfalura megy vissza. Korán van még, így levezetésként inkább az Álló-réten át Szentendrére ballagok.

 

Címkék: Teljesítménytúra Pilis Vöröskő





*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.