Nem vagyok profi evezős, de, kenuval, kajakkal bejártam, már a Dunát Rajkától, Mohácsig. Eveztem párszor a felső-Tiszán és tavainkon is.

1970-ben voltam először vízen. Négy hajóval, tízen a Soroksári ágból, a Kvassay-zsilipen át Mohácsig csorogtunk. Idősebb, tapasztaltabb barátaimtól megtanultam. hogyan kell a sarkantyúkat kerülni, az örvényeket megközelíteni. Mikor kell a part mellett haladni, s mikor a sodorvonalban. Hogyan kell a tolóhajók hullámaira ráállni, kitámasztani, hogy ne csapjon a hajóba a víz. Hol, s hogyan kell a folyót keresztezni.

Bár egész nap vízen vagyunk, az ivóvíz még is nagy kincs, mert csak pár helyen van a part közelben forrás. Egyéb helyeken kilométereket kell gyalogolni a faluig. Mázatlan, gumidugóval lezárt cserépkorsóba tartottuk az innivalót. Kívülről gyakorta meglocsoltuk, mert a párolgás hőelvonással járt, s így mindég hűvös maradt a benne lévő folyadék.

A táborhelyeinket gondosan megválogattuk. Közel a vízhez, de elég magasan ahhoz, hogy egy hirtelen jött áradás ki ne önthessen. Ahogy kikötöttünk, faágat törve a víz szélére tűztük. Ez volt a vízmércénk. Alig 15-20 perc múlva már mutatta, hogy árad, vagy apad éppen a folyó. Ha áradt, jobban kaptak a halak. Hisz ez azt jelentette nekik, hogy hamarosan a napsütötte laposok is megtelnek vízzel, amik kitűnő ívó helyek.

Amikor viszont apadt, reggelre egyre nagyobb területek maradtak szárazon. Ilyenkor érdemes volt hajnalban végigjárni a visszamaradt pocsolyákat, s a sekély vízben rekedt halakat menteni. Az apraját visszatereltük a mélyebb vizekbe, de a másfél arasznyiak bizony gyakran a kondérban végezték.

A hetvenes évek közepén már kongatták a vészharangot, hogy aki még eredeti szépségében akarja látni a Szigetközt, az most menjen oda, mert a vízlépcső megépítésével oda lesz az ősi paradicsom! Mentünk is gyerekekkel, és az ismerős családokkal minden évben. Nekünk is nagy élmény volt, de főleg a gyerekeknek. Itt ugyan is az Alpokból érkező folyó kavics terhét lerakva, kisebb nagyobb szigeteket építve számos ágra szakad. A folyamszabályozások idején az egyik medret kikotorták, s kinevezték főágnak. Az oldalágakat pedig fölül gátakkal zárták el, s csak a visszafolyásokat hagyták nyitva. Így, ha kevés volt a mederben, az a főágban biztosította a hajók közlekedését. Áradások idején viszont a zárásokon átömlő víz megtöltötte a holtágakat, így csökkentve az árvízveszélyt. Apadáskor aztán egyenletesen folyt vissza a fő mederbe.

A holtágakban alig volt folyás, vagy épen semmi. A keskeny ágakban csalinkázva 6-8 óra alatt 20-25 kilométerre eveztünk el a tábortól, hogy aztán a főágba átemelve egyetlen óra alatt lecsorogjunk. Tizenhat, tizenhét km/óra sebességgel rohant velünk a víz. Épp csak annyira evezünk, hogy kormányozni lehessen. Este aztán, míg a kondérban főtt a vacsora gitár szó mellett énekeltünk a tűz körül.

A Duna akkor még élő víz volt, s nem nagyon vett tudomást a gátakról. Évről évre jelentős változásokat láthattunk. Volt, amikor az előző évben épült 30 méteres, 2 méter magas vasbeton keresztgát szárazra került. Az áradás ugyanis az erdőn át egy addig alig látható pár méter széles medret kimosva, megkerülte azt.

Mind ez onnan jutott most eszembe, mert szombatra a Börzsönybe tervezett túránkat a Duna áradása felülírta. A hét elején a híradóba láttuk, hogy Passau óvárosa vízben áll, s a Duna még mindég árad. Csak idő kérdése, hogy hozzánk is elérjen…

Utakat öntött el. Falvakat zárt el a külvilágtól. Megkezdődött a gyűjtés, és jöttek a felhívások:                                                                              „RÁD IS, SZÜKSÉG VAN!”

Amikor elmentem kertész inasnak, az első két hónapban megtanultam a „lapát ipari szakmákat” A földrostálást, földkeverést, kokszlapátolást. Bizony volt mit tanulnom! A lapátot úgy fogni, hogy ne törje fel a nyél a tenyerem. A lapát nyelét a térdem felett a combomon megtámasztva, egyenes derékkal úgy lapátolni, hogy a leg kevesebb energiával még is gyorsan haladjon a munka, s még se fáradjak el. Az elmúlt napokban bizony sok hasznát vehettem ennek az első leckének.

Már most is megdöntötte az eddig mért legmagasabb szintet a víz, és még mindég árad. Hajnalra állítólag Budapestnél is tetőzni fog a Duna. Még bírják a gátak, de a java még ez után jön!

Most nem írok többet, mert indulnom kell vissza a zsákokhoz…

Címkék: Árvíz Buzgár Suvadás Gát Homokzsák