Van már annak tán húsz éve is, hogy egy túrán megismertem a nádszáltermetű szőke, kékszemű lányt. Barátnőjével jött velünk a Mátrába, Bükkbe, csikorgó hidegben a Csóványosra, meg a tavaszi tájékozódási túraversenyekre. Már akkor is szépen rajzolt. Aztán főiskolára kerülve, ritkábban láttuk, de mindég tudtunk róla.

Most egy fotó kiállítására kaptam tőle meghívót

A Gellérthegy oldalában kapaszkodok felfelé. Ősz van, késő ősz. Az utakat a juhar aranysárga, és a vadcseresznye vörösödő levelei borítják. Sárgacsőrű feketerigó bujkál a bokrok alatt, s a város felett ólomszín felhők borítják az eget.

A dolmányos varjak nászrepülését figyelem. A Duna felől érkező légáramlat a hegy szikláinak ütközve felgyorsul. Ezt lovagolják meg a madarak. Farkukat, szárnyaikat szinte csak kormányzásra használják, s puhán emelkednek, majd lendületüket veszítve, alábukva siklanak, hogy ismét az oldalnak kanyarodva a felszálló áramlatok emeljék őket a magasba. Közben a hím a tojó fölé száll. Szárnyaik szinte súrolják egymást Önfeledt boldogságban keringve járják táncukat

Míg a madarakat figyelem, a képek járnak az eszemben. A munkáról szóltak, a közösen végzett munkáról. Fent a galérián, videó felvételeken anyagok és szerszámok nélkül mutatják be a szalagnál dolgozó asszonyok, hogy milyen mozdulat sorokból áll össze monoton napi munkájuk. Arcukon egyszerre van ott az odafigyelés, és hogy a gépies munkaközben gondolataik egész más világokban járnak.

A fotók közt munkások és sportolók váltakoznak. Egyik képen, a levegőben szálló labdára koncentrál három játékos, másikon tűzoltók állítják a létrát, megint máson kamasz fiúk talán búcsúzáshoz készülnek a vívóteremben. Tökéletesek a fények. Kifejezők az arcok. Talán a legmegkapóbb kép a palackozó üzem munkásai. Vállukon a közösen hordott törékeny teher. Milyen összehangolt odafigyelést követelhet az ilyen? És testtartásukban kimondatlanul ott van, amit nem lehet beállítani, a közösen végzett munka öröme.

Közben egy másik kép villan be agyamba. Idefele jövet egy koldus kuporgott az aluljáró lépcsőjén. Könnyű neki – mondhatnánk: Munka nélkül jut keresethez! Pedig nem így van. Nem azért elesett, mert hajléktalan, hanem mert nem jut munkához. Nem azért hal meg az utcára kerültek zöme két-három éven belül, mert nélkülöznek, hanem mert nem kapják meg a munka örömét. Igen, hiányzik a megértő szó is, de főleg a közösen végzett munka. Igen, a pénzért kenyeret lehet venni, de a munka önbecsülést ad és a lelket táplálja. A nélkül pedig nincsen élet. Ha békében élsz Isteneddel, embertársaiddal, akkor a saját lelki békédet is megtalálod. Ha ehhez még szerelem, megélhetés párosul, az már a teljes boldogság!

Az embert a szerszámkészítés és a munka emelte ki az állatvilágból. De még ennél is fontosabb a közösen végzett munka közösségteremtő ereje, és a közösen végzett munka – vagy éppen sport - öröme. Erről beszélnek ezek a képek!

Már egy újabb emlékkép jár az eszemben. Mikor fiaim még kicsik voltak, és gyerek túrákat szerveztem nekik, a kirándulások végén közös mancsolásra álltunk körbe. Egyenes tenyerünket előre nyújtva csak ujjaink hegyét érintettük össze, majd ujjainkat behajlítva közös kézfogással búcsúztunk egymástól. Egyszer, valaki a földre fekve, alulról készített erről képet. A karok közötti réseken átpillantva az önfeledt arcokon ott van a közösen töltött órák boldogsága.

Már kigyúltak a fények a városban. A varjak is elültek. Észre sem vettem, hogy rám alkonyodott…

Ha arra visz az utad, nézzél be a Bartók Béla út 25-be (a Gárdonyi szoborral szemben) a Faur Galériába, Fabriczius Anna fotó kiállítására!

Ahogy én nekem adtak valamit ezek a fotók, Te is több leszel tőle…

Nyitva: 2013. november 21-től december 13-ig

             Keddtől - péntekig       12.00 - 18.00

             Szombat és vasárnap    10.00 – 13.00

Sz-K. Géza

Címkék: Bp XI Bartók Béla út 25