Ilyen helynevet a Bakonyban és a Vértesben is találunk. Jelentésére eddig nem leltem kielégítő magyarázatot. Most azonban olvastam valamit, és összeállt bennem egy valószínűsíhető magyarázat.

Neves vadász írónk „Vaddisznóhajsza” című történetét ezzel kezdi:

„Középkori, vagy romantikus ábrázolásokon gyakran látható kissé színpadias jelenet: hatalmas szelindekek leállították a vaddisznót, a hősvadász pedig lándzsával leszúrja, társai nagy helyeslése közepette. Úgy hiszem, ez nem különösebben etikus, bár nem vagyok ebben biztos.”[1]

Gyanítom, hogy a török kiűzetését követően, lehetett nálunk főúri szórakozás a „vadászatnak” ez a meglehetősen kegyetlen módja. Koraközépkori királyaink feltehetőleg még medvére vadászhattak hasonló módon, csak amikor a királyi erdőkben megritkult e nemes vad fanyalodhattak a disznókra. 

A Záborszky család történtében olvastam, hogy nemességüket 1263-ban IV. Bélától kapták. Történt ugyan is, hogy egy vadászaton a sebzett állat a királyra támadt, s a mellette álló vitéz egyetlen lándzsaszúrással mentette meg az uralkodó életét. A király hálából nemesi rangra emelte, és a közeli hatalmas fára mutatva neki adta mind azt a hegyet, völgyet, erdőt és ligetet, mely a fa tetejéről belátható. A család címere ezt mondja el képekben:

„Kék mezőben, zöld téren, jobbról vörös ruhás és kalpagos vitéz egy (balról szemben álló) medvébe döfi lándzsáját, középen lombos fa. Sisakdísz: vörös ruhás magyar vitéz növekvően, jobbjában lándzsával.”

Jó, de akkor miért nem medvehajsza van a térképeken? - Kérdezhetné valaki.

Honfoglaló őseink közül az Árpád nemzetségnek a turul volt a totem állata. A korábban betelepülteknek pedig – mint azt Arany Jánostól tudjuk - a csodaszarvas. Itt álljunk is meg egy gondolatra.

Hogy a gonosz szellemek ne árthassanak a nemzetséget védő lénynek, soha nem mondhatták ki annak nevén. Ha kérdezték, így feleltek: A mi családunkra egy olyan állat vigyáz, melynek fején szarv nő. Ezért mondták szarvasnak.

 A másik ezt mondta: A miénknek pedig farka van. Ebből lett a farkas.

A harmadik pedig: A miénk mézet eszik. Ehhez tudni kell, hogy a szláv nyelvekben a mézet med-nek mondják. A méz evő tehát a med-ve. Magyar ember persze nem mézevőnek mondaná, hanem, mondjuk barna állatnak. Mint ahogy Erdélyben ma is gyakran így emlegetik a kerteket dézsmáló, kukákat kiborogató hívatlan vendéget.

Persze ilyen alapon a „Hajszabarna” lehetne éppen bölény is, mint ahogy a Pilisben van is Bölényes rét, én mégis inkább valamely királyunk sikeres medve vadászatára gyanakszom.

Szádeczky-Kardoss Géza szkgeza51@gmail.com

Címkék: Bakony Vértes Vadászat Helynevek