Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 

Bükk kilátóhelyei és egyéb szépségei 2.
2015/07/05 19:38:31 Küldte: Ervin

Ez a cikk a http://www.turatars.com/blog/view/id_3147/title_Bukk-kilatohelyei-es-egyeb-szepsegei-1/ blog folytatása.

Déli gerinctúra némi Bükkaljával "fűszerezve"

Messziről is felismerhető, hogy a Bükknek a fennsíktól délre van egy jól elkülönülő vonulata, ezen túra keretében az Eger és a Hór-völgy közötti szakaszát jártam be, majd Bükkalján is szétnéztem egy kicsit.

Hazánk egyik legszebb városából, Egerből indultam, ahol érdemes az épületekre is pillantást vetni, nem véletlenül célpontja nagyon sok osztálykirándulásoknak. Nagyon sok szép épülete van:

Ahogy elhagytam a híres egri várat (ezennel csak kívülről néztem meg)...

...a P jelzésen hosszan szőlőültetvények között talán a Bükk bástyájának is tekinthető Nagy-Eged (536 m) csúcsra igyekeztem. Ezen csúcson már néhány évvel ezelőtt is jártam, és már akkor felfigyeltem arra, hogy a csúcson lévő kilátó szintjei között eléggé korhadtak a lécek. El is gondolkoztam rajta, hogy vajon a geodéziai tornyokra miért írják ki, hogy életveszélyes felmenni, erre viszont, ami tényleg határesetes, semmilyen figyelmeztető felirat sem szerepelt. Miután a Dunántúlon rengeteg kilátót újítottak fel az elmúlt években, így arra gondoltam, hogy talán ezt is rendbe hozták, de ehelyett tavaly tavasszal egy kiszedett alsó lépcsővel megcsonkított kilátó fogadott. Pedig Eger környéke üde színfolt a Dunától keletre, a dunántúli régiókhoz képest egyáltalán nincs elmaradva, sőt számos dunántúli területhez képest kifejezetten gazdag térségnek néz ki. De úgy látszik, hogy a turisztikailag fő-fő célpontnak számító Eger mellett a kilátó nem olyan lényeges. Pedig gyönyörű körpanorámás kilátás nyílt belőle.

Szerencsére a kilátó alatt azért vannak kilátóhelyek, amelyekről ráláthatunk Egerre,...

...a Mátrára,...

...és a Heves-Borsodi-dombság valamint a Karancs vidékére is:

Viszont a Felsőtárkány völgyét és a Bükk-fennsíkot a kilátóból lehetett jobban belátni korábban:

A képen jobb oldalon előtérben a túrám következő célpontját, a Várhegyet (669 m) lehet látni.

A csúcs után a gerincen végre erdőben haladtam, a Várhegy (669 m) számomra kissé csalódás volt, hiszen jó meredek kaptató visz fel, a csúcson viszont egyáltalán nincs kilátás és a várból sincs már jóformán semmi. Úgy hogy ha valaki erre túrázik, a Várhegyet nyugodtan kihagyhatja, mehet tovább a P-n a Várkúti-turistaház érintésével, amit én viszont elkerültem, így nem sikerült megtudnom, hogy vajon az működhet-e valamilyen formában?

Következő pihenőm a Kövesdi-kilátó volt, ami a nevével ellentétben természetes kilátóhely a Bükkaljára:

Az első képen Bükkzsérc, a másodikon meg Noszvaj településeket láthatjuk.

Ezután elég hosszan mentem tarvágás mentén, viszont ennek köszönhető, hogy gyönyörűen ráláthattam a Bükk-fennsík déli peremére (köveire):

A képen bal oldalt távolban a Bélapátfalva melletti Bél-kő (815 m) középtől picit jobbra a Pes-kő (857 m) sziklafala, jobb oldalon pedig a Tar-kő (950 m) ismerhetőek fel. Avatott szem középtől picit balra az Őr-kőt (880 m) is felismerheti.

Völgyfő-ház után a PL jelzésre tértem át, amelyen előbb a Tábor-hegy (602 m) alá kapaszkodtam fel, ahonnan szintén tarvágás által nyílt remek rálátás a Bükk tudtommal leghosszabb völgyére, a Hór-völgyre:

Utána meg az Ódor-vár maradványaihoz ereszkedtem le, ami elsősorban kilátás szempontjából jelentős hely, hiszen innen majdnem teljes hosszában beláthatjuk a Hór-völgyet:


Az első képen déli, a másodikon északi irányba láthatunk el.

Maga a vár maradványa és a lezárt barlangüreg önmagában szerintem nem nagy látványosság.

Hór-völgybe való leereszkedés közben...

...kicsit elvétettem a jelzést, így viszont hosszabb szakaszt járhattam be a Hór-völgyből, és ezáltal láthattam a Füzér-kő (449 m) oldalában lévő barlangüreget is:

Maga a Hór-völgy talán a Bakonyban lévő Burok-völgyhöz hasonlítható azzal a különbséggel, hogy a Hór-völgyben végig murvás út vezet, így biciklivel is kényelmesen végig járható.

Az előbb tárgyalt Ódor-vár a Hór-völgyből nézve:

Hór-völgy bejáratánál (számomra kijáratánál) elhaladtam egy szép bányafal mellett is,...

...valamint tettem egy kitérőt is a Bükk talán legszebb kisbarlangjához, a Suba-lyukhoz:

A barlang érdekessége, hogy ha az előző képen látható bejáraton betérve végigmegyünk az üregen, egy másik kijárathoz érkezünk (ami korláttal lezárt),...

...ahonnan szépen ráláthatunk a Hór-völgy bejáratára:

Ahogy kiértem a Hór-völgyből, megérkeztem Bükkaljára.

Cserépfalu felett áttértem a S jelzésre, ami a Mész-hegy oldalában egy rövid szakaszon egy műúton halad, ahol elnéztem jobbra, és feltűnt, hogy valami van lent. Ezek után kíváncsiságból leereszkedtem és teljes meglepetésemre nem is akár hová:

Konkrétan a Mész-völgybe, ami a nevével ellentétben nem mészkő, hanem riolit (vagy riolittufa). Csak úgy ámultam, hiszen erről a gyönyörű szurdokvölgyről még csak nem is hallottam.

Ha valaki Bükkalján jár, ez kihagyhatatlan látnivaló!

Ezután hamisíthatatlan bükkaljai tájon folytattam tovább az utamat...

...a Dobi-rét érintésével...

...a Kő-völgy Felső-szorosába, amelyet szép sziklafalak határolnak:

Ezután a Bükkalja talán legnevezetesebb látnivalójához, a kaptárkövekhez tartottam, amelyek keletkezése a mai napig sem teljesen tisztázott, valószínű, hogy a sziklákban lévő szabályos alakzatokban az őseink kezei is benne vannak. Ezen túrán a kaptárkövek legnagyobbjait kerestem fel, a Cserépváralja melletti Csordás-völgyben lévő Nagy-kúpot,...

...és a Kis-kúpot:

A buszom indulása előtt tettem még kitérőt a Cserérvár romjaihoz is útközben egykori barlanglakások elhaladása mellett:

Hazafele egy retro Ikarus 260-as busszal utazhattam Cserépváraljától Mezőkövesdig:


Amiért szeretek BAZ megyébe járni, hogy az (ex-) Borsod Volán még mindig nagyon nagy számban közlekedtet Ikarus 250. 256, 260 és 266 (!) típusú buszokat, igazi interaktív múzeumban érezhetem magamat, viszont jók a menetrendek, sok településről a buszok egészen a vasútállomásig visznek, ahonnan nagyon jók a csatlakozások a pesti vonatokhoz. Cserépváraljáról még este negyed8-or is volt hazajutási lehetőségem Budapestre. Bárcsak az összes Volán társaságnak ilyen jó menetrendjei lennének. Nem rég jártam Sopron környékén is, azon viszont nem picit lepődtem meg, hogy Sopron környékén az osztrák határ mentén is még elég nagy számban közlekednek a videón látható busztípus példányai.

Ez a túrám ugyan véget ért, de megemlítendő, hogy Bükkalján még számtalan helyen találhatóak kaptárkövek, közölül a legnagyobbak Szomolya mellett:

Eger mellett a Nyerges-hegyen is vannak kaptárkövek, azonban az arról készült képeim elvesztek.

OKT Bükkön (és az Upponyi-hegységen) átvezető szakasza

Ha nyugatról kelet felé haladunk, akkor az OKT-nak ez a szakasza Siroknál kezdődik, amely település ugyan a Bükkhöz csak a tágabb értelemben tartozik, azonban a Tarna folyótól keletre helyezkedik el, ami a Bükköt elválasztja a Mátrától. Tehát végül is a település és a föléje magasodó várhegy tekinthető a Bükk kapujának is. Tehát az első kiemelkedő látnivaló a közvetlenül a falu fölé emelkedő Siroki vár:

Először 2009-ben jártam itt, amikor az OKT Sirok és Bélapátfalva közötti szakaszát jártam be, emlékeim szerint akkoriban csak egy szabadon látogatható rom volt. Idén (2015.) tavasszal ismét eljutottam ide, meglepődve tapasztaltam, hogy ez is fizetős lett, és szokás szerint ismét jóval a nyitvatartási idő előtt érkeztem. Így a várromot csak kívülről sétáltam körbe, valamint a szintén a várhegyen lévő, továbbra is szabadon látogatható Barát- és Apáca-sziklákra (képen a közelebbi sziklaképződmények ill. a 2. kép) és a Törökasztalra (képen a távolabbi sziklaképződmény)...

...mentem fel, amelyek remek kilátóhelyek:


Törökasztal sziklaképződményről szépen ráláthatunk a várra, Sirokra és a Mátrára is északról,...

...de a Bükkre is rátekinthetünk nyugatról:

A képen távolban balközépen a Bükk-fennsíkot, jobbközépen meg a Várhegy (669 m) gerincét láthatjuk.

Amikor 2009-ben innen az OKT-n gyalog mentem a tulajdonképpeni Bükkbe, akkor még nem volt fényképezőgépem, idén pedig egy bükki túra előtt csak bemelegítésként "ugortam fel" a Siroki várhoz. De emlékeim szerint az OKT Sirok és Szarvaskő közötti szakasza tipikus dimbes-dombos tájon halad végig, a következő komolyabb látnivaló hazánk egyik legszebb hegyi faluja, Szarvaskő előtt a Major-tetőn (369 m) lévő kilátó, ahová az OKT-ról egy kis kitérővel juthatunk fel:


Egy kép is innen...

...amelyen láthatjuk Szarvaskő települést, valamint a föléje magasodó Vár-bércet és az attól is magasabban lévő Tardos-bércet. A településtől északra látható az Eger-patak szorosa is, abban kanyarodik az Eger-Ózd közötti 25-ös számú főút, valamint megfigyelhető az előző rész végén tárgyalt Eger-Szilvásvárad közötti vasútvonal egyik alagútja is. Talán a képen is érzékelhető, hogy miért is sajnálatos ezen vasútvonal teljes leépülése.

Ezennel megérkeztünk az "igazi" Bükkbe.

A település körül egy geológiai tanösvény is vezet, amit teljesen még soha sem jártam körbe. Lényeg, hogy Szarvaskő körzetében a Bükkre egyáltalán nem jellemző kőzetek (Pl. különböző vulkanikus kőzetek, amik ráadásul régebbi vulkáni működés eredménye, mint az Északi-középhegység többi vulkanikus kőzetei) építik fel a hegyeket.

A gyönyörű hegyi településen átkelve, - ahol a kedvenc kötelező olvasmán.yom, a Tóték filmváltozatát forgatták (legalább is a filmben erre a településre ismertem rá egyértelműen)-, a következő látnivaló a Szarvas-kői vár, amiből igazából már semmi sincsen, viszont szintén remek rálátási lehetőség a falura, ill. az attól délre magasodó, az előbbiekben tárgyalt Major-tetőre (369 m):

Az OKT-n feljebb kapaszkodva még sokkal szebb kilátóhelyhez juthatunk, a Tardos-bércre, ahonnan újra láthatjuk Szarvaskőt, a Major-tetőt és az Eger-patak szorosát:


Tardos-hegy (504 m) gerincén továbbhaladva visszanézve távolban Eger városa is feltűnik...

...majd az OKT a Szent Anna-kápolna...

...után teljesen értelmetlenül lemegy Bélapátfalvára, hogy aztán ismét visszaemelkedjen a Bükk fővonulatára. Bezzeg a Börzsönyt a két fő csúcs érintésével az OKT a lehető legrövidebb útvonalon szeli át. Egyetlen apró előnye, hogy így érinti a Bélapátfalva melletti Cisztercita apátságot:

Viszont a Bél-kő (815 m) látható az OKT-val párhuzamosan, a "hegyen maradó" Z jelzésről is:

A hegyen bőven látható az emberi beavatkozás nyoma, hiszen sokáig mészkőbánya működött benne, azonban még így is igazi magashegyi érzést kelt az e hegy. Állítólag eredetileg is hatalmas sziklafal határolta. Amikor először jártam osztálykirándulás keretében Bélapátfalván a 90-es években, akkor még a működő bánya a felvonóval eléggé elcsúfította ezt a környéket, mára egész békés vidék lett ez. Persze gazdaságilag nyilván a bánya és a cementgyár megszűnésének hátránya is van, de turistaként így viszont érdemes felkeresni az egykori bánya területét és a Bél-kő (815 m) csúcsát is:


Az OKT ezt követő Őr-kő - Bánkút közötti szakasza már az előző részben részben bemutatásra került.

Bánkútról Mályinkára az OKT szintén sok szép hely közelében, de azokat elkerülve vezet, az útvonalvezetése szerintem itt sem a legjobban sikeredett, én inkább a KL nyomvonalában vezetném, ami több szép kilátóhelyeket is érint, mint pl. a Vásárhely-kőt,...

...de érinti hazánk egyik legimpozánsabb sziklacsúcsát is, a Kisvárt (594 m),...

...amire viszont turistaként nem is lenne szabad felmászni (költési időszakban tényleg nem is ajánlatos), pedig gyönyörű kilátás nyílik róla:


Kisvárról lehet talán legjobban rálátni a Dédesi várra,...

...ami, mint várrom, nem igazán jelentős, viszont remek kilátóhely a Kisvárra (594 m) és a Bükk északi részére:

Olyan képet ítéltem meg legjobbnak, amin rajta vagyok, de jelen blogban a lényeg a háttéren van!

Visszatérve az OKT-ra, Mályinkán és Dédestapolcsányon átkelve hazánknak amilyen kicsi, olyannyira különlegesen szép hegységébe, az Upponyi-hegységbe érhetünk, amit egyes szakirodalmak a Bükk részének tekintenek, mások viszont nem. Ez utóbbi álláspontot képviselem én is, viszont mivel jelen két részes blogban van hely, így az Upponyi-hegységet is bemutatom itt, mivel akár a Bükkhöz is sorolható.

A hegységbe érkezve mindjárt a Lázbérci-víztározó látványa fogad,...

...amelynek a végén található az Upponyi-szoros:

A szorosban szinte olyan a táj, mintha valahol a mediterrán térségben járnánk.

Mivel az OKT az Upponyi-hegység további lényeges látnivalóit elkerülte (bár ahogy nézem a www.turistautak.huoldalt, az OKT ezen szakaszát is tavaly óta értelmesebb útvonalra terelték), így rátértem a K3 jelzésre, amelyen a Dedevár már szinte alig meglévő romjai érintésével a Kalica-tető (402 m) alatti sziklakilátóhelyre mentem fel, ahonnan remek kilátás nyílik kb. 180°-ban a Lázbérci-víztározóra és a Bükkre (a Bükk vonulatán jobb oldalon látható torony Bánkúton van),...

...valamint az Uppony településre körzetére is:

Következő, úgyszintén remek kilátóhely az előbbitől északabbra lévő Három-kő...

...amelyekről szintén déli és nyugati irányba tárulkozik elénk fantasztikus kilátás a Bükkre...

...és a Heves-Borsodi-dombságra is:

A képen távolban bal oldalon a Mátra vonulata is felismerhető, a középtől kicsit jobbra lévő púpos hegyek a Heves-Borsodi-dombság 500-as csúcsai, jobb oldalon pedig a Karancs-Medves hegységek is felsejlenek.

Egy videó is az előbbi két kilátóhelyről:


K3 jelzésen végigmenve a K+ jelzésre tértem rá, amelyen Bánhorváti felé tartva egy sziklás rész mögött...

...egy hazai viszonylatban nagyon különleges látnivaló "rejtőzködik", a Damasa-szakadék. Tavaly júniusban egy meglehetősen meleg napon jártam ott, a hasadékból mégis úgy áramlott a hideg kifele, mintha egy jégbarlang szájából. állítólag havasabb telek után ebben még júniusban is előfordul hó.

Mivel a hegységen keresztül megy az OKT, meg a Bükk is közel van, így az Upponyi-hegységnek talán némi ismeretsége is van, amúgy valószínűleg a Heves-Borsodi-dombsághoz hasonlóan ez is egy látványos, de a turisták által ismeretlen hegyvidék lenne.

Túra Bükkszentkeresztről Miskolctapolcára

Ezen túrámnak a fő célja a délkeleti vonulat legmagasabb pontjának, a 720 m magas Kőlyuk-galyának a megmászása volt, azonban ezen túrának mégsem ez lett a fénypontja. Történt ugyanis, hogy ahogy megérkeztem Bükkszentkeresztre, már a busz ablakából feltűnt, hogy a községtől északra van egy kilátó, amiről nem is tudtam. Mivel viszonylag bőséges idő állt rendelkezésemre, így a helyszínen kiszemelt kilátó meglátogatása érdekében az eredeti tervektől eltérően pont az ellenkező irányba indultam el a falutól északra lévő sípálya tetejére, ahonnan az egész túrám legszebb körpanorámás kilátása fogadott:


Távolban felsejlett az Alacsony-Tátra keleti részének havas sziluettjei is, azonban a régi leharcolt fényképezőgépemmel sajnos ezt már nem tudtam megörökíteni, így "aki hiszi, az hiszi, aki nem ,az nem"., de tényleg látszott.

Egy kép is innen...

...amelyen Bükkszentkereszt települést láthatjuk, valamint látható a Kőlyuk-galya (720 m) is, ami a jobb oldali távolabbi hegyvonulat bal szélső csúcsa (képen középen).

Miután itt kigyönyörködtem magamat, visszaereszkedtem Bükkszentkeresztre, ami szintén egy nagyon szép fekvésű hegyi falu, bár az épületei nem nagyon különlegesek. Majd az eredeti terveknek megfelelően most már a Z jelzésen indultam el a Lófő-tisztás érintésével...

...a környék legmagasabb pontjára, a 720 m magas Kőlyuk-galyára, amelynek a fő jellegzetessége, hogy a csúcson egy dolina található, talán a neve is erre utal.

A csúcsra felvezető úton lombmentes időszakban a Bükk-fennsíkra is nyílik némi rálátás...

...azonban az igazi kilátás a csúcstól még tovább haladva kelet felé egy füves gerincről van délkeleti irányba:

Nyilván a nyári félévben szebb fotó is készíthető innen, de valahogy március elején jutottam el ide.

Ezután egy völgyben leereszkedtem Kisgyőrre, majd egy szintén tipikus bükkaljai tájon egy szép bányafal...

érintésével jutottam el Miskolctapolcára. Ha már egyszer odaérkeztem, természetesen hazánk egyik legkülönlegesebb fürdőjébe, a Miskolctapolcai Barlangfürdőbe is betértem egy kicsit feltöltődni. Ami egy majdnem téli túra után nagyon kellemes volt, hiszen a termálvíz és a felette lévő levegő egész évben meleg, viszont a nyári főidénnyel ellentétben alig voltak a fürdőben. Képet nem készítettem benne, mivel egyrészt a régi gépemmel nem lehetett szuper minőségű beltéri képeket készíteni, másrészt a víz fölé is kockázatos lett volna bevinni, harmadrészt meg fürdőruhás emberekről sem akartam blogba készülő képeket készíteni. De gyönyörű a barlangfürdő belseje, a víz kékeszöld színével. Viszont néhány kép található ezen oldalon.

Amint látható, a Bükköt bemutató cikkem két blogban fért el, tehát ez is azt jelenti, hogy ezen hegység bővelkedik látnivalókban. Emellett a Bükk az a hegység a Börzsönnyel együtt, amelyek még Felvidékről nézve is hegységnek tűnnek, nem pedig dombságnak.

Ervin





Bejegyzések 1 - 2-ig. Összes bejegyzésed: 2

d3vven
2015/10/23 03:11:30

annyira tele van ifs és semmi de hogy  mintha



inda
2015/10/10 14:45:53

Köszönöm neked ezt a beszámolót és a képeket,amik magukért beszélnek.Nagy hasznát veszem,mert hamarosan 4 napot szeretnénka bükkben tőlteni.





*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.