Kodály Zoltán, és a Mátra

A gyerekszobában játszottunk. A rádióban zene szólt, melyet rendszertelen időközökben megszakítottak, és rövid híreket, vagy felhívásokat olvastak be. Egy alkalommal Kodály Zoltán beszélt. Anyám csendre intett minket, és szorosan magához ölelt. Közben bejöttek nagyszüleim is. A szöveg számomra teljesen értelmetlen és összefüggéstelen szavak halmaza volt. Semmit sem értettem belőle, csak azt láttam, hogy körülöttem anyámnak, Papának, és Mamának patakokban ömlik a könnye. Végül összeölelkeztek, megcsókolták egymást, és nagyon boldogok voltak. Szavakkal nem tudom visszaadni azokat az érzéseket, de mélyen belém vésődött ennek a pár percnek a hangulata.

 Évekkel később Papáék Mátraházán, az Akadémiai üdülőben, mi pedig anyámmal a Református üdülőben töltöttünk pár hetet. Ott hallottuk Tildy Zoltánéktól, hogy Kodály az nap valami előre lebeszélt felvétel ügyében járt a rádióban. De az események felülírták a műsort. Így teljesen készületlenül mondta el azt a néhány perces beszédét.

November közepén aztán letartóztatták. A börtönben vascsővel ütötték. Kiverték elöl az összes fogát. Ezt a „Szabad Európa Rádió” is bemondta. Néhány hét múlva a nemzetközi tiltakozás és felháborodás hatására büntetését házi őrizetre mérsékelték. Később ezt is megszüntették.

Kádáréknak kezdett kínossá válni már a dolog, ezért felajánlották a nyugatra távozás lehetőségét, de ő maradt. Végül – bár már kétszeres Kossuth díjas volt – harmadszor is, felterjesztették a legmagasabb állami kitüntetésre.

Ha legitim kormánya lett volna az országnak, boldogan el is fogadta volna, de így vonakodott a dologtól. Barátai figyelmeztették, hogy a nyílt ellenszegülés nem vezet jóra. Ezektől a pribékektől az is ki telik, hogy balesetet színlelve elteszik láb alól. Ezért közbülső megoldást javasolt. Nem kéri az állami kitüntetést. Inkább adjanak neki egy lakosztályt Galyatetőn a SZOT szállóba, ahová időnként félrevonulhat komponálni. A kitüntetéshez járó pénzösszeget, pedig a római katolikus egyháznak adta. Ebből készültek el a kis templom színes üvegablakai.

Azóta hívják a galyatetői templomot Kodály kápolnának.

A másik történetet is ők mesélték

Kodály sok más egyéb mellett, a Mátra vidéki falvakban is gyűjtött népdalokat. (Általános iskolában mi is tanultuk ezek közül a „Sej a Tari réten, piros-barna kislány” kezdetűt.)

1942-ben Galyatetőn pihent. Akkoriban épült a felső-Mátrában Felsőhuta (Mátraszentistván), Fiskálishuta (Mátraszentlászló) és Ötház-huta (Mátraszentimre) között az erdőben a Három falu temploma. Egy alkalommal a plébánosnak valami dolga akadt a fővárosban, s mivel senkit sem talált, aki megtarthatta volna helyette a vasárnapi szentmisét, a zeneszerzőt kérte meg, hogy legalább játsszon valamit az egybegyűlt híveknek.

A mátrai dallamok felhasználásával ekkor írta meg a „Csendes mise” című szerzeményét, melynek alap dallamához később Áprily Lajos fia, Jékely Zoltán szöveget is irt:

Erdő mélyén estvéletben,

Subám, fejem alá tettem.

Összeteszem két kezemet

Úgy kérem jó Istenemet:

Én Istenem adjál szállást,

Mert meguntam a járkálást.

A járkálást, a bújdosást,

Az idegen földön lakást.

Adjon Isten jó éjszakát!

Küldje hozzánk szent angyalát!

Gyámolítsa szívünk álmát,

Adjon Isten jó éjszakát!

Adjon Isten jó éjszakát.

Ha arra  járunk, mi is   ezt szoktuk ott elénekelni...

Szádeczky-Kardoss Géza szkgeza51@gmail.com

Címkék: Kodály-kápolna Mátraháza Galyatető