A 2016-os évemet egy pádisi hótalpazással kezdtem és idén sem tettem ezt másként. Na jó, idei első túrámnak becsúszott egy Miskolc környéki séta a havas Bükkben, de az inkább volt látványos, mintsem nehéz. Nade arról egy másik bejegyzésben teszek majd említést.

A hótalpazással nem igazán tudom, hogy mivé legyek: szeressem, hidegen hagyjon, vagy esetleg egyenesen utáljam. A nagy hóban kifejezetten mókásnak tartom, amikor combközépig süppedek és mint egy akadálypályán kell a csodás tájban haladnom, de lássuk be, hogy nagyobb távok megtétele esetén ez már kicsit gondterhes lenne. A hótalppal leegyszerűsödik ugyan a felszínen maradás, ugyanakkor a szokatlan lépéstechnika megint kényelmetlenné teszi a haladást. Ez volt a három és feledik hótalpazásom, amely ráadásul kétnaposként lett megszervezve. Ja igen! A fél nap. :) Korábban volt két olyan túrám már, amikor valóban lehetett hótalpazni, de tavaly a Gyömbéren (azon a bizonyos első túrán) indokolatlanul kevés hó volt, így pusztán nehezékként vittük fel, majd le a talpakat. Erről bővebben itt olvashatsz:

http://talpfaszamlalo.blog.hu/2016/01/06/2016_01_02_hotalpas_tura_a_gyomberre_dumbier_szlovakia

Ausztriában nem vagyok túlságosan otthon, így a leírásomat intenzív térképhasználat mellett készítettem el. A megnevezésekben előforduló esetleges hibákért felelősséget nem vállalok! :) Első napunk Budapestről, a Hősök teréről indult a Baraka szervezésében, akiknek ezúton is köszönet mindenért! Tesóm -mivel Londonban dolgozik- előző nap Bécsbe repült, majd a tervek szerint szombaton a túra helyszínén csatlakozott volna hozzánk. Ez legnagyobb meglepődésemre sikerült is neki! Nem az, hogy nem bízok benne... Ja de! Mégis! :) Érkezéskor némi felvonózást követően felcuccoltunk a Berggasthof szálláshelyre. Gyors szobaelfoglalás, majd húztunk is kifelé, hogy felcsatoljuk a talpakat. A hóhelyzet teljesen jó volt, hiszen területtől függően 20-30cm-es réteg volt, sőt apró, de sűrű pelyhekben az utánpótlást is folyamatosan kaptuk. Ennek értelmében viszont a látótávolság csak ritkán haladta meg a 25m-t. Az útvonalat nem igazán részletezném. A képek úgy is jobban mesélnek nálam. Elhangzott viszont még a túra elején egy megjegyzés, miszerint „Ez tiszta Delta!”. A 30-as, vagy idősebb korosztályok még talán emlékeznek erre a műsorra és a főcímre. Teljesen helytálló megállapítás volt! :) Utunk a télen zárva tartó Ottohhaus mellett haladt el és a Jakobskogelt célozta meg. A teljesítésével nem volt gond, ám kilátásunk sajnos abszolút nem adatott. Visszaúton még kitértünk a Höllental Aussicht ki(nem)látóhoz. A jó időben innen megcsodálható panorámát innen is csak fotókról láthattam utólagosan. Ezt leszámítva élvezetes volt az egész. Lefelé egyik kedvenc filmem, a Függőjátszma jutott az eszembe a körülményekről. Este zuhany, vacsi, egy kiadós és élvezetes beszélgetés a többi túratárssal, majd alvadás.

A vasárnap ragyogó napsütéssel kezdődött. A napfelkelte vöröslő sugarai mesébe illően festették meg az álmos kis völgy körüli hegyeket. A reggeli egy kicsit későn, csak 7:50-kor volt megoldható. Ezt követően mentünk át egy óra hosszás úton a második napi túránk kiindulási pontjához, ahol libegővel jutottunk fel az Edelweisshüttéhez. A talpakat itt vettük fel. A cél ugyebár a Schneeberg volt, ám már az indulásnál cinkes volt a feljutás rá, hiszen már akkor is vastagon felhőbe burkolózott a csúcs és a késői reggeli, valamint a buszsofőr megszabott vezetési ideje miatt némi időszűkében is voltunk. (Köszönjük NKH!) Ettől függetlenül úgy voltunk vele, hogy jutunk ameddig jutunk. A hóhelyzet kb. ugyan az volt, mint az első túránk helyszínén. Ami számomra szokatlan volt, az a sífutók jelenléte. Egy kicsit veszélyesnek tartottam, hogy a síelők nem kis sebességgel száguldoznak el mellettünk, de szerencsére volt elég hely az úton, mindkét sportszakosztály számára. Először Nyugatnak, majd Délnyugatnak tartottunk, hogy egy völgyből támadva hódíthassuk meg a csúcsot. Ez sajnos nem sikerült. 60m-rel a 2000-es szint alatt úgy döntött a vezetőnk, hogy forduljunk meg. Vitatkoznivaló nem is igazán volt a döntés ellen. A csapat már nagyon ki volt fáradva és a köd is már veszélyesen sűrűvé vált. A vezetők lemondása szerint még így is velünk jutottak fel télen a legmagasabbra. Mellkas kitol, faj falcsap! A dícséretet mindig szivesen vesszük! :) Elindultunk hát lefelé. Érdekes módon visszafelé sokkal gyorsabban haladtunk, bár én a sok fékezést nem szerettem. Normál bakancsos túrák során is ezt a részt szeretem a legkevésbé.

Mindenesetre a két nap után arra a következtetésre jutottam, hogy ha sűrűbben lenne a lábamon hótalp és jobban hozzá tudnék szokni, akkor kifejezetten élvezetes lenne a túrázás ezen formája is. No nem egy kiadós hasmenést követően, mert ez az erő és állóképességet alapjaiban képes hazavágni...

Fotók:

http://talpfaszamlalo.blog.hu/2017/03/06/hotalpas_schneeberg_2017_02_18

Címkék: Schneeberg Ausztria Hótalpas