A 3.342 méter magas Marmoláda a Dolomitok legmagasabb csúcsa. A marmol olaszul márványt jelent, utalva a hegy közel 800 méter magas déli fal letörésére, mely az Alpok egyik kedvelt mászó paradicsoma. A viszonylag könnyű, alaposan kiépített nyugati gerincen kábeles út vezet fel rá. Ezért a turisták körében nagy népszerűségnek örvend. Hágóvasat, jégcsákányt, kötelet ne felejtsük ki a zsákból, mert lefelé a gleccseren kell jönnünk! Az utat 1903-ban, még a monarchia idején a Német - Osztrák Alpin szövetség építette meg. Ez volt az első hosszabb vasalt út az Alpokban. Aki nyár közepén szeretne oda menni, korán keljen! Mert, ahogy a felvonók beindulnak, több ezres tömeg rohanja meg. (Én még a közértben sem szeretek sorban állni, nem hogy a hegyen.) Ezért szeptember elején mentünk oda.

Szeptember 05 hétfő.

A Marmoláda nyugati gerince. (Marmolada di Penia, cresta occidentale)

Éváék már fenn vannak. Timi hangját is hallom.

06.08 Én is kelek. Az este már bepakoltam a zsákom. Nem vagyok éhes, de eszem pár falatot.

08.00 Indul a busz.

08.22 Fedaia tó - Leparkolunk. Fotózás, öltözés, tetvészkedés.

09.05 Végre nekiinduljunk. A felvonó alatt gyalog megyünk fel, mert a Marmoládát így is időben meg tudjuk járni. Ez plusz 1.5 óra oda vissza és 500m szint.

A parkolóból a jelzés inkább karrosodó mészkősziklákon, mint ösvényen halad. Gyalogfenyő, szibériai boróka, bakszakáll, fehér mécsvirág, meg valami sárga pillangós virág övezi utunkat. A Salix gracilis (jégkorszaki fűz) levele már piros, magcsákó termés, habszegfű, szellőrózsa, és több számomra ismeretlen virágot látok még a jelzés mentén.

10.05 A vállon az útelágazásban megállunk vetkőzni, rövidnadrágot veszek. 10.37 A lift felső állomása után enyhe lejtőn a sziklagerincet kerülve kapaszkodunk felfelé, a gleccser által legyalult sima mészköveken. Én megyek elöl lassú, egyenletes tempóban. Fenn, a gleccseren már 20-30 fős banda mozog. A lányok bajban vannak, nincs hová elbújjanak.

- Ne csináljatok belőle problémát! Mi nem nézünk hátra, aki pedig 3-400 méterre az úton megy, úgy sem tudja, hogy a hágóvasadat kötöd fel, vagy pisilni guggoltál le!

11. 20 Feljebb a gleccsert apró kő borítja, melyre a tegnapelőtti jégeső ráolvadt, majd újra megfagyott. Most cukormáz borítja, melyből kövek sűrűn állnak ki. Hamar belátjuk, hogy macska nélkül nagyon veszélyes lenne. Segítek a lányoknak a becsatolásba, így mire én is beöltözöm, a többiek már elindultak. Nem merek hátranézni, vajon hogy csetlenek-botlanak. Bizony gyakorolni kellett volna ezt otthon, mert itt most rengeteg idő elmegy a beöltözéssel.

Végre én is indulok. A többiek már jó 300 m-el előbbre és vagy 80 méter szinttel feljebb vannak. A hágóvas kitűnően fogja a jeget. Alig 6-800 méter, a vízjég borította köves-firn út, s már a csorba alatti szikla beszállásnál vagyunk. 12.10 Hágóvas le, bekötés, hosszúnadrág, ing fel.

12.35 Indulás. A ferde, meredek szikla bevágódáson víz csorog lefelé, így a sima márványon csúszik a bakancs, de azért jól lehet haladni. Néhány olasz, német, és cseh mászó is van körülöttünk, de nem zavarnak. Az egész falban, talán ha 30-40 ember mozog.

12.58 A csorbába érve kicsit le, aztán ismét emelkedik. Ide jön fel a népek országútja, a túloldalról a Contrin menedékház felől. Nyáron itt naponta több ezer ember is jön fel, és vissza. Ballagunk tovább. Itt már dolomiton járunk, tapad a bakancs, a kábel 60-80 cm magas betonvas rudakon van feszítve. Lassan, de jól haladunk. A terep egyáltalán nem nehéz, de a szintet akkor is fel kell venni. Egész lassú tempót veszek fel, Feljebb alig 3-4 méteren vékony jégréteg borítja a sziklát. Félek, nehogy térdre essek, mert a kábelen kívül semmi kapaszkodó nincs! Keresem a lépest, … végül kiszalad alólam a talaj és az oldalamra esem. Kesztyűs kezemmel igyekszem felhúzódzkodni, valahogy felkínlódom magam az oszlopig és átakasztom a karabinert. A rúdon felül már hó van, végre felállhatok. Nincs semmi baj! Bevárom a többieket, s felhúzgáljuk egymást a csúszós szakaszon. Aztán már Laci veszi át a dolgom, s én újra beállok a sorba, a helyemre.

Hosszú vaskapcsok során mászunk fel a sima sziklán.

13.25 Feljebb egy vállra érünk, Kingusék itt vártak be. Itt már lelátások vannak a túloldalba. Lassan, de haladunk, elhagyjuk a gerincet. Németek jönnek szembe, ők mondják kérdésemre, hogy még fél óra a csúcs. Ez nagyon megnyugtató. Már látjuk balra a havas lejtőt: annak a tetején kell a csúcsunkra kapaszkodnunk. Hátul a csorbán túl a gyönyörű sziklaélt már felhők övezik.

A gerinc jobb oldalán is gomolyog a pára, de balról, a gleccser felől a meleg levegő nem engedi, hogy átbukjon rajta.

A kábel elhagyta a gerincet, a meredek, sima sziklába ütött szögeken oldalazunk. Aztán még 200-250 méter és leérünk a hóra. Itt van taposás. Alig emelkedő, kényelmes út. Talán 3-400 méter.

13.50 Egy sziklán ülve várjuk be társainkat.

Elfogyott az innivalóm. Az üvegembe hóból jégkását készítek kivi italporral. Indulunk, s jó tíz perc alatt a csúcson vagyunk.

14.30Elénekeljük a Székely-, és a Magyar himnuszt. Fotók, csoki és mérhetetlen boldogság! Gyönyörű a kilátás A lányokat körbepuszilom, a fiúkkal kezet rázok. Aztán vissza a házhoz egy teára. Nagyon jól esik most a meleg folyadék! Még a csúcson helyre tettem magam. Megnéztem a lemenetet, mert ha közben leszáll a köd, az baj lehetne.

15.10. Sanyiék a havon átvezető nyomokban már el is indultak. A havon ér Lajos telefonja: hol vagyunk? Nincs semmi baj? Mikorra érünk le?

Megnyugtatom, minden rendben, de lassabban jöttünk fel, 18.00-ra nemigen fogunk leérni! Nincs gond, mert Attiláék is csúszásban vannak. Bevárják Őket, s úgy jönnek majd értünk. A havas rész vége meredek, sokan lementek már itt bakancsban, én mégsem kockáztatatok. Elég egy rossz lépés és mindennek vége. 15.32 Hágóvasat csatolunk. Megy az idő! 60 méter ereszkedés után, már vehetjük is le.

(Itt eltettem a naplót, s csak ma, Velence felé a buszon folytatom a körmölést. Így az idő adatok innentől nem pontosak)

16.05 Még vagy 150 méter és kezdődik a kábel.

A lányokat bátorítom. Ha két kézzel a kábelt fogják, háttal lefelé haladva gyorsabban le lehet ereszkedni ezen. Ők mindenütt, mindkét karabinert beakasztják. Aztán lassan ráéreznek, s gyorsul a tempó. A végén vagy 15 méteren a kábel nincs rögzítve a sziklához. A drótkötélre lógva kell a sziklán lelépkedni. Itt már semmit sem ér a biztosítás, és egyszerre csak 1 fő lehet a kötélen. Míg sorra kerülök, felveszem a kamáslit. (Aki ellenkező irányból járja be az utat és itt felfelé jön, az a kábel tövétől a baloldalon levő ferde bevágáson másszon fel!)

16.50 Amint leérek óvatosan lépek át a hóra. A szikla és a firn határán a kő gyorsabban melegszik fel, ezért a gleccser keskeny hasadékban megolvad. Ez az egyik legveszélyesebb hely. Ha nem figyelünk az elvékonyodott fin beszakadhat, s az ember a szakadékba esve komoly sérüléseket szenvedhet. Ismét felcsatolom a hágóvasat. Inkább az út mellett, a kemény firnen megyek, mert biztonságosabb, mint a taposásban.

17.15 Itt vannak már Sanyiék is. Megegyezünk, én Kingust, Jánost és Keszte Zsuzsit veszem kötélre, ő a többieket. Kingus megy elöl,  én hátulról biztosítom az ereszkedést. Egy gleccserhasadék felett kötözködtünk, majd „S” alakban kerültük a következőt. Újabb 120 méterre még egy splatni. Ez jóval szélesebb

Most 1,5 méter széles hó hídon megyünk át, melyből alig 30–40 centi széles sáv, ami járható, mert egyik oldala meredek csúszda, a másik annyira elvékonyodott, hogy már nem bírja meg az embert. Túl rajta letörés. Nem látom be az utat. De Kingus igen. Azt mondja, nincs gond. OK, akkor mehetünk!

A hó hídról belelátunk a hasadékba: 20-25 méter mély lehet. Most balról kerüljük a következő hasadékot. Sanyiék most értek a jéghídhoz. Szegény Vágföldi Kati így is fosik a keskeny ösvénytől, de ahelyett, hogy bíztatnánák, még cukkolják is. Hárman is filmezik. Nem irigylem szerencsétlent! Valaki egyik síbotját elejti a nagy fotózásban. Az lassan csúszik lefelé, aztán elnyeli a következő hasadék…

Megindulunk lefelé. Kicsit gyors a tempó, mert Kinga nem figyel hátra. Ahol nehezebb, lelassul, aztán a könnyebb szakaszon gyorsabb, így a következőnek a meredek részen igyekeznie kell, nehogy lerántsa. A köveket elérve elrakjuk a jégfelszerelést és bevárjuk a többieket. Még jó 300 métert a kő borította jégen megyünk, érezzük a gleccser hideg leheletét. Bizony, hasadékok még itt is lehetnek. Aztán a háznál pihegünk, eszünk, iszunk, fotózunk és boldogok vagyunk. A gerincben gyönyörködve újraéljük a szép túra emlékét. Végül megindulunk lefelé.

18.20 A felvonó már nem működik,

Most Molnár Zsuzsival battyogok lefelé, aki két síbottal botladozott.

Ha megfogom a kezét, sokkal nagyobb biztonsággal tud jönni. Most vele beszélgetek.

18.40 Lent vagyunk. Attila, Gabi és Barni nem hoztak jégfelszerelést, ezért ma a Marmaláda északkeleti gerincén az Eterna via ferraátát másszák. Szép kitett meredek, ferde mészkőtábla. Legnagyobb nehézsége a könyv szerint, hogy nagyon hosszú.

Attiláék nagyon elszálltak időben. Ma nem működik a felvonó, így gyalog kell lejönniük. A felvonó hiánya miatt Lajosék programja is felborult.

19.30 Megjött a buszunk. A buszban ingerült a hangulat, mert Attiláék Barnát hátrahagyva ketten indultak tovább. Lajos a Brassóból jött Józsival felment a beszálláshoz a sziklára, hogy várja és segítse őket. Most nem irigylem! Bizony, sok embernek összekulcsolódott itt már ma délután a keze miattuk…! Ahogy az úton lefelé megy a busz, Barni jön szembe. Felvesszük…

Most mindenki egyszerre beszél! Lajosékkal nem találkozott. Ahogy csillapszik a hangulat, pár szóban kikérdezem. Kb. másfél órás út után két-három szög között hiányzott a kábel, s ő nem mert továbbmenni. Attila visszakísérte a beszállásig, aztán újra felment, és Gabival kettesben folytatták a ferrátát. Ő sokáig várt, aztán elindult lefelé egyedül. Lajosékkal nem találkozott.

Megérkezünk a parkolóba, ahonnan felhívom Lajost, hogy Barni itt van. Ő mondja, hogy a beszállásnál egy figyelmeztető táblára ki van írva, hogy a kábel több helyen hiányzik, ezért az út veszélyes! Megnyugtatom, hogy nálunk minden rendben, Attiláéknál van fejlámpa, aztán odaadom Barninak. Mi csak ennyit hallunk:

- Lajos bácsi! Én itt vagyok! Ha akar, jöjjön le, s ha nem, maradjon ott! (Nagy nevetés a buszon.)

Rossz ez a tehetetlen tétlenség… Előbb kiszálltunk, mert Attiláékat vélték látni a gerincen. Valaki ideadja a távcsövét, igen, én is látom a két ereszkedő alakot. A sebességükből ítélve nincs semmi bajuk, jól haladnak. Lámpa még nem kell, de ezen a gerincen csillagfény mellett is le lehetne jönni.

Lassan telik az idő. Próbáljuk másra terelni a figyelmünket, de akadozik a beszélgetés. Nem tehetünk mást, mint hogy várunk. Közben ránk sötétedett. Vajon Lajosékkal most mi van? Amott mintha lámpák villognának. Talán ők jönnének…? Aztán megint nem látunk semmit, ránk borult a csillagfényes, fekete éjszaka… De tényleg…! Most újra látom a lámpákat, közelednek, még néhány perc, s itt vannak.

Most megint nagy a hangzavar, mindenki egyszerre beszél, kérdez, magyaráz…

Nekem elég volt Gabira néznem, a szeme csillogása mindent elmondott! Sikerült! Felejthetetlenül szép utat másztak. Attila azt mondta ma reggel, hogy mivel a felvonó hiánya miatt Lajoséknak programot kellett váltaniuk, így eleve később indultak. Aztán Barnit visszakíséni azzal is elment másfél óra. Az út felfelé öt óra volt. Ebből egy óra a fotó és a pihegés. Aztán… elvesztették az időérzéküket, s lassan bandukoltak lefelé. Lajos Kinga lánya – Attila felesége – agyonra idegeskedte magát, és Lajosnak is lett egy-két ősz hajszála miattuk, de végre újra együtt a csapat! Igen, én is hibás vagyok. Ha tegnap Barni kipróbálja a kábeles utat, ma nem indult volna el Attiláékkal, s ők időben leértek volna. A társság végre fellélegzett, megyünk haza.

Este marhahúslevest főzök Kingussal és Zsuzsival, mert csak egy sós, meleg löttyre vágyunk mindhárman. Bizony, ma alaposan kifáradtam. Holnap inkább én is Lajosékkal tartok Velencébe.

Címkék: Dolomitok Marmaláda Csoport