Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 

Elmaradt túra
2023/06/09 21:17:17 Küldte: Tybee

Mátratúra

Idén elterveztük a kollégámmal, hogy idén részt veszünk a Decathlon Mátra túrán. Vidéki gyerekek lévén erre úgy készültem, hogy szintén szállást foglaltam és egy nulladik nappal kezdtünk neki. Egész héten esett az eső. Voltam már esőben teljesítmény túrán, igaz az a Budai hegyekben volt. Nagyon reménykedtünk, hogy nem mossa el az eső a programot. Mivel nem tudtuk, hogy elmaradt így útnak indultunk. Hatvanban voltunk mikor kollégám Bandi e-mailt kapott, hogy elmaradt a túra. Én délután negyed háromkor kaptam meg az értesítőt. A szervezők helyesen cselekedtek, hogy átrakták másik időpontra, de előbb nem tudtak volna szólni? Szerintem nekik már tudniuk kellett volna Kedd magasságában 11 év tapasztalatból. Na mindegy, Pálosvörösmarton van a szállásunk, a mai nap hol esett hol nem esett. A levegő meleg párás volt. Egy kis túrát csak csináltunk a piros háromszög jelzésen mentünk fel a Hollókői kilátóhoz ahol hegymászók szoktak gyakorlatozni. Az út sáros vizes volt de egész jól járható. Lefelé menet félúton az eső megint esni kezdett. Kicsit eláztunk de remek napot zártunk.

További szép napszakot. 🙂

Címkék: Decathlon Mátra Túra Teljesítménytúra





*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.