Most, hogy tombol a nyár és a rossz idő miatt nem lehet menni gyakorlatilag sehova, úgy döntöttem, hogy megosztom veletek egy régebbi írásomat itt is, annak reményében, hogy nektek is tetszeni fog és szívesen olvassátok

A túra az elején úgy volt szervezve, hogy én és a barátnőm ketten megyünk ki Berkuthoz egy kis hótalpalásra, de túratársnak mégis egy 110 kilós igen-igen szőrös kanhalmot fogtam ki - feltehetően az előző életemben elkövetett vétségeim miatt:) Pénteken, késő délután indult a vonat a Keletiből. Az út végig unalmas volt, mert sötétben csak a tükörképünket láttuk kitekintve az ablakon - érdekes módon Wape tíz-, tizenöt percenként "ez gyönyörű!" felkiáltással figyelmeztetett arra, hogy nézzek már ki az ablakon én is, és lássanak csodát, tényleg lenyűgözött a látvány. Egy jóképű, erős testalkatú, kifejezetten csillogó szemű fiatalember látványa tárult elém... (csak tudnám Wape mit látott?:). Más szórakozásunk nem nagyon volt, ezért beértük ennyivel is:)
Tíz óra előtt ért be a vonat Linzbe, ahol Berkut már várt ránk. Beültünk a személygépjárműjébe és irány a főhadiszállás (a GPS-es eltévedésről most nem írok, mert a célobjektumot a végére sikeredett megtalálnunk, tehát összességében sikeres volt a navigáció). Berkut örömében, hogy ott vagyunk, kipakolta nekünk a hűtőt, én meg a rám jellemző szerénységgel jól megvacsoráztam.

Későn feküdtünk le aludni. Én, már 11-kor aludtam volna, amiből kb. hajnal lett, de sebaj, gondoltam magamban, majd holnap jó gyorsan felmegyek és a menedékházban kialszom magamat. Ez így is lett, de erről majd később. Másnap hajnalban keltünk, úgy 7-8 körül sikeredett is a hálózsák melegét elhagynunk. Berkut már megetette az állatait (nem minket), összeszedelőzködtünk és nagy nehezen elindultunk a túrára. Természetesen, hogy ne túl korán érjünk oda - hiszen abban mi az izgalmas, ha az Alpokban a tökig érő hóban világosban ér fel a menedékhelyre az ember? - Berkut még körbevezetett az állatkertjén. Jó hely ez az Ausztria. Én, ott, a disznók óljában is szívesen leélném az életemet, olyan szép kis faházuk van...

A disznóól (és a disznóól parkolója:)

Az állatkerti vizit után elindultunk. Kevés autókázás után hipp-hopp az Alpok lenyűgöző látványa vett körül. Mivel este semmit sem aludtam, így nem nagyon izgatott, hogy mennyire lesz kemény a túra. Leparkoltunk egy ingyenesen használható parkolóban, megreggeliztünk, majd irány a hegy(ek).

Kezdetben csak sima úton haladtunk, de úgy 10 percnyi gyaloglás után jött az első látvány-sokk, mikor egy tóhoz értünk. Az, hogy gyönyörű látványban volt részünk, nem fejezi ki kellően az érzést, ami eluralkodott rajtunk ott. Csodaszép tó, körben hatalmas hegyek...

Egyből hatása alá kerültem e tájnak, ami annyi energiát adott, hogy kézen állva s képesnek éreztem magamat arra, hogy felkapaszkodjam bármelyik csúcsra. Ez az energiatúltengés nem múlt el, így Berkut az elején már mondta, hogy menjek a saját tempómban, és ahol nem vagyok biztos az irányban, ott várjam meg Őket. Az első kilométereket együtt tettük meg, onnantól, ahonnan már a hótalpat is fel kellett csatolni, már muszáj voltam haladni, mert kifejezetten jó érzés volt benne menni, kapaszkodni felfele a hegyre a talp segítségével. Itt-ott
kifejezetten technikásan kell használni a hótalpat, de hamar rájön az ember a fortélyára. Wape nagyon botladozott az elején, Berkut meg rutinosan mozgott már, tudta miként kell használni. Nagy volt a szintkülönbség viszonylag rövid szakaszon.

Néha bevártam a többieket, de a végét már inkább megnyomtam, hogy fent legyek a házban, mert már kezdtem érezni, hogy fáradok, ha sokat állok. A hütte festői szépségű helyen van. Nekünk az alsó szinten lévő
kis helyiség jutott. Nagyon kényelmes emeletes ágyakkal. Kezdetben 3 cseh túrasíelő is hálótársul jutott, de Ők inkább elmentek keresni maguknak egy másik helyet, ahol aludhattak. Kényelmesen elvoltunk. Ettünk, ittunk, beszélgettünk.

Másnap 6-kor szólt az ébresztő, de 8-nál korábban nem tudtunk kelni:) Nagy nehezen összerámoltuk a cuccainkat majd 10 óra magasságában irány lefele. Kifejezetten meleg volt az idő. Az olvadó hóban és a túrasíelők nyomaiban haladva viszonylag könnyű volt a lejutás. Én az út 1/3-át szó szerint seggen csúszva tettem meg.

Érdekes élmény volt a szakadék szélén a kisodródást megakadályozni hótalppal a lábamon, zsákkal a hátamon. Akkor jó móka volt, de utólag vissza gondolva... Délután 1-kor már a kocsinál voltunk. Berkut főzött kávét, ettünk majd becéloztuk Linzet. Hazafele az út ugyanolyan unalmas volt. A vonat késett, fáradtak voltunk, így a pályaudvar kijáratánál az érzékeny búcsút rövidre fogtuk egy csá-val :) Ez a túra hatalmas móka volt, ezúton is köszönöm Berkutnak a lehetőséget, és aki csak teheti, vegyen részt hótalpas túrán, mert testet, lelket próbáló élmény.
Jó tapasztalás volt!

Sándor (2010.02.28)

Címkék: Ausztria Hótalp Túra