A Mátrában, a Sás-tón megrendezésre kerülő Túratárs Találkozó alkalmából lekörmöltem legelső túra élményeimet, amelyek ehhez a környékhez kötődnek.

Beteges, asztmás gyerek voltam. Az orvosok azt tanácsolták anyámnak, ha tud, vigyen magaslati levegőre. Abban az időben nagybátyám apósa volt a Dunamelléki Református egyházmegye püspöke. Az ő közbenjárásával mehettünk a mátraházi református üdülőbe.

Az ötvenes évek közepén kalandos volt az utazás. A miskolci vonattal Vámosgyörkig még el lehetett jutni, de onnan tovább…? Gyöngyösre egyetlen kivénhedt gőzmozdony járt oda-vissza néhány kocsival. Autóbuszok nemigen voltak, jobbára padokkal ellátott ponyvás teherautókra zsúfolódtak fel az utasok. Úgy volt lejön elénk az üdülő autója. Jó két órája vártunk. Memi telefonálni próbált, de nem jött létre az összekötetés. Gedus – aki már fél éve iskolába járt – körmével az én elkápráztatásomra különböző betűket karcolt az ablak zúzmarájába. Engem jobban érdekeltek a hideg alkotta páfránylevelek és pálmafák.

Aztán csak megjött a várva várt kiszuperált, háború előtti Ford. Prüszkölve, rázkódva, hatalmas füstfellegek okádva döcögött fel velünk a kanyargós úton. Az ablakon át a zúzmarás fákat néztem. A bágyadt téli nap fénye csillogott az alvó erdőn. Az őzeket Gedus vette észre. Nem ijedtek meg, épp csak felénk figyeltek, aztán tovább rágcsálták a kőris kérgét és rügyeit. Alkonyodott, mire felértünk. Antal bácsi a bekötő út elején megállt. Azt mondta jobb ha kiszállunk, és gyalog megyünk be. Azért késett reggel, mert a csúszós bekötő úton alig tudott kijönni.

A cserépkályhában pattogott a tűz. Jó időbe került, mire gémberedett tagjainkat megmelegítettük. Gedus és Memi lementek vacsorázni, de engem elnyomott az álom. Reggel elsőnek ébredtem. Az ágy előtt volt anyám levetett cipője. Bujkált bennem a kisördög, hogy meghúzzam a masni farkát. Ahogy lassan húzni kezdtem, egyszerre semmivé vált. Nagyon megijedtem, s a cipőt az ágyba véve megpróbáltam megkötni. Sok próbálkozás után végre sikerült. Igaz, nem úgy csináltam, ahogy a Mama mutatta, de a párja mellé téve az általam kötött bog is ugyanolyan volt. Öltözködéskor Memi nagyon megdicsért, hiszen Gedus még a cipőjét sem tudta rendesen befűzni, nemhogy megkötni.

Reggeli után a havas erdőt jártuk. A csipkebokor ívesen lehajló ágáról dér csípte, piros hecsedlit eszegettünk. Sárga hasú cinkék rebbentek át a szomszéd bokorra. Memi a távolba révedt. Alig akarta meghallani, amikor szóltam neki. A tájat nézte, a téli erdő csodálatos fényhatásait, s a völgy alján Gyöngyöst. Délután, míg én aludtam visszajött ide, s akvarelljével lefestette. Sok év telt el az óta, sok minden elveszett, ő is átkelt már a nagy vízen, de a kép ma is megvan.

Másnap is elmentünk sétálni. Nekem még nehezen ment. A húszcentis hó nekem térdig ért. A betegségből is épphogy kiláboltam és gyenge voltam. Valakik hóembert kezdtek építeni. A három gombóc már készen volt, csak egymásra kellett volna helyezni. Előbb Gedus is megpróbálta görgetni, de nem lett gömbölyű, aztán meg kettészakadt. Végül, hogy építeni nem tudtunk, a meg lévőkre állva azokat romboltuk szét. Enyém volt a legkisebb, mégis bátyám győzött. Pedig a cipőm is teli ment hóval.

Karácsonyra sítalpakat kaptunk. Nekem nagy volt. Gedus a cipőjére szíjazott lécekkel csúszkált mellettünk. Egyszer én is kipróbáltam, de nagyon bizonytalanul éreztem magam.

Hátulról hirtelen éles kopogás hasított a csendbe. Nagyon megijedtem. Memi nevetve guggolt mellém, s megmutatta a kis piros sapkás fakopácsot, amint a tölgy törzsén felfelé araszolva a férgek után kutatott.

Sárga és bíbor szín felhők között már leáldozóban volt a nap, mikor a régi köves utat követve hazafelé indultunk. Még a húszas években építették ezt a bogárhátú makadám utat Mátrafüredről Parádra. Amikor leaszfaltozták néhány kanyart levágtak és sorsára hagyták az erdőben. (ezeket ma is meg lehet még találni az erdőben) Estére újra belázasodtam, s másnap hazamentünk.

Címkék: Mátraháza Sástó Zsoltárosrét Kékes