Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 



Alpok-alja
2009/10/12 22:09:16 Küldte: Gejza

 A kábelek között halkan fuvolázik a szél amint az ezüst kabin hangtalanul siklik felfelé. Alattunk a nyiladék két oldalán vörösfenyővel elegyes lucos, feljebb kúszófenyővel benőtt hegyoldalak. Apró csermely csorog alá a sziklán. Felettünk ragyogó kék ég, igazi kiránduló idő.

 

Néhány éve apám testvéröccse hívott meg családostól grűnbachi nyaralójába. Egy hétig jártuk a csendes, gyanta szagú fenyveseket, vadvirágos alpesi réteket. Akkor fogant bennem a gondolat: ide vissza kell jönni! Autóbusszal, soproni szállással elérhető áron megjárhatók a környező hegyek.

A felvonó felső állomására érve Ábrahám Imre bácsi köré gyülekeznek akik a könnyebb sétát választották. A padoknál Melicher Sanyi várja a középtúra résztvevőit. Ők a platót körbejárva ide fognak visszatérni. A nehéz túrát most is én vezetem. Az Ottó-hüttéig együtt megy a három társaság.

 

Az első hófoltnál egy testesebb hölgy visszafordulásra kényszerül. Úgy gondolta, sétálni körömcipőben is lehet. A Margitszigeten biztosan, de a Rax-Alpok kitett, havas ösvényein a könnyű túrához is bakancs és hátizsák szükséges.

Lassan emelkedik az út. A gyalogfenyő között még egy-egy luc dacol a magassággal. Több száz éves Matuzsálemek ezek a 2-3 méteres törpe fák. Olyanok, mintha megfésülték volna őket. Csak déli oldalukon vannak ágak, a többit a téli szelek jeges marka letördelte.

Az Ottó-ház alatt kis botanikus kertbe gyűjtötték a gyep havas virágait. Május vége van, itt ez a tavasz kezdete. A sarkantyús árvácska a mi ibolyánkra emlékeztet. A cifra kankalin húsos levelei között már virít a világossárga virág. Nyílik a tavaszi tárnics, a kőhúr és a hanga virág is. A hófolt alatt a kárpáti harangrojt  lila virágain csillog a harmat.

 

Imre bácsiék a sziklamászó iskolát kerülve, meredek szerpentinen térnek vissza a buszhoz. Sanyi, csapatával a jégbarlang felé tér el. Mi a gerinc utat választottuk. Lassan a gyalogfenyő is elmarad. Balra meredek letörés, a sárkányrepülősök innen szoktak startolni. Szemben a Schneeberg-havas csúcsa. A távolban Bécsújhely, a Fertő-tó és  Kőszeg melletti Irottkő kéklik.

Lassú, egyenletes tempót veszek fel. Nem jöttem még egészen rendbe. Köhögök, izzadok és hamar elfáradok. Gyuri, Domi, Szepi és Rambó, mint másodfűs csikók nyargalnak elől. Egymást cukkolva dől belőlük az ökörködés.

A hófoltnál előre engednek. Óvatosan, minden lépést kirúgva haladunk előre. Egy-két hete még az egész oldal fehér lehetett. A zászpa lilásfehér hajtásain most jelent meg az első, gyűrött, haragoszöld levél.

A Seehüttét érintve jelzés elágazáshoz érünk. Kicsit bizonytalan vagyok melyik a mi utunk, végül a bal oldalit választom. A csapás a gerincet elhagyva a délkeleti falba visz. Gyönyörű, kitett haránt repedésen haladunk felfelé, majd meredek kőomlásokat keresztezve, apró gerinceket kerülgetve ereszkedünk. Út már régen nincs, alig fél arasznyi párkányon, táskás fogásokba kapaszkodva mászunk.

A félősebbek a kábelt markolják. Egy lefutó bordán bevárom Pistit és Zsuzsit. Ők még nem jártak ilyen helyen. Főleg Pistiben dübörög a majré, pedig ügyesen a falhoz lapulva kúszik előre. Lassan, gyakran megpihenve araszolunk.

 

Alattunk 2-300 méterre vándorsólyom vitorlázik át a völgy felett. A görgeteg között kőtörőfüvek, gyopárok hajtanak. A kövér daravirág bontja szirmait. Még két nagy ferde táblán oldalazunk át, aztán vége a láncos útnak. Újra van ösvény. Másfél óra alatt tettük meg az alig 8-900 méteres utat.

A gerincen tábla figyelmeztet: ez a Bismarck-steig, 1886-ban építették ki és 1991-ben újították fel. Csak saját felelősségre , szédülés mentes, gyakorlott túrázóknak ajánlják.

 

A Karl Ludvig ház előtt a fűben ebédelünk. Acélkék fejű, rozsdás begyű kövirigók csapnak le a leejtett morzsákra. Egyik-másik egész közel jön hozzánk. Hozzászoktak a kirándulókhoz, senki sem bántja őket. Nem esik jól teli hassal az újabb kaptató. Nagy, lapos, füves hegyhát a Heukupe. Csúcsnak éppen nem lehet nevezni, de 2.007 méterével ez a legmagasabb pont. Délnyugatra a Tiroli-Alpok csúcsain szikrázik a hó. Csúcs-csokit eszünk, fotózunk. Itt még süt a nap, de  a Schnébergen már esik. Északról sűrű, fekete felhők közelednek. Indulnunk kell, ha nem akarunk megázni.

 

A hófolthoz érve, mint a bokor alól felrebbenő, hintázva szálló cinkék, úgy indulunk a lejtőnek. Dülöngélve, széttárt karokkal, lendülve csúszunk.

Bélus nekifut, aztán páros lábbal, előrehajolva hasítja a kásás havat. Zsolti izolírra ülve próbálkozik. Van aki egyensúlyát vesztve fenékre huppan, begyorsul és több száz métert nadrágon csúszva a sarkával kormányoz. Kipirult arccal, gyerek módjára, vidáman hancúrozva siklunk lefelé. Éppen ideje. A feltámadt szél kavarva hordja a ködöt. A csorbába érve viharossá válik. Innen görgeteges szerpentinen indulunk alá. 50-60 méter ereszkedés után csitul a szél. A katlan alján, a zöld pázsiton lerúgjuk  a bakancsot. A sziklafalat kémlelve találgatjuk, hol mászhattunk ebéd előtt.

 

Még egy órát ereszkedünk a fenyvesekkel övezett sípályán, aztán az országút melletti vendéglőben öblítjük le az út porát. Gépkocsivezetőnk most is pontos. A közép túra résztvevőit és Imre bácsiékat már felszedte.

 

Sopronba érve a Halászcsárdába térünk be vacsorázni. Baján László mesterszakács vendégei vagyunk. Alaposan kitett magáért. Erdészgombócot kapunk, babsnicettel.

Régen nem ettem ilyen finomat. A hangulatos kis vendéglő a Lővér Szálló alatt, a Fövényverem utcában van.

 

Jól sikerült ez a nap. Remélem, a holnapi Schneeberg túrára újra kitisztul az idő.

 

 

Május 26, túrák a Schneebergen.

 

A kemping akác fái fázósan suhognak. Esik az eső. Halkan koppan a ház tetején, lecsordul az ereszen.

Reggeli vendég nem maradós. Nyugtatgatom magamat, s valóban mire indulunk el is áll. Ma csak a közép- és nagy-csoportosok túráznak, a séta program a máriacelli Kegytemplomot nézi meg. Puchbergbe érve, míg a társaság a Marcipán Múzeumba veszi be magát, Bélussal a fogaskerekű végállomásán tájékozódom.

 

Fél tizenegykor indul, 80 perc a menetidő. Öt órára beszéltük meg Imre bácsival a találkozót, a hegység túloldalán. Későn indul a vonat, lassan is megy. Alaposan ki lesz centizve az időnk odafent.

Sípolva, szuszogva, minden eresztékében nyikorogva tolja felfelé a két kocsit az öreg mozdony. Több mint száz éve, 1887-ben Ferencz József császár adta át az akkor újszerűnek számító vasúti pályát. Feljebb haladva kibontakozik a völgy, az oldalban megbúvó mészkő szirtek. Egy kitérőben tíz percet állunk. Fotózunk, megkóstoljuk a resti frissen sült buktáját. Később két alagúton pöfögünk keresztül, s ahogy újra kiérünk a fényre, az erdő már eltűnt. Hófoltokkal tarkított henyefenyők között döcögünk tovább. A végállomásra érve alaposan fel kell öltözni. 8 oC van és ködfoszlányokat fúj a szél. Megnézzük a kis kerek templomot. A tájból keveset látni. Nem sokat vacakolunk, elindulunk, hogy ne fázzunk.

A plató peremén szélárnyékos helyre érve vetkőzöm. A gépet is kiveszem a zsákból, a csúcs ugyan most is felhőben van, de a völgy felé tisztul a kilátás. Domiéknak előre kiáltok, várjanak meg a háznál. Még mindég gyenge vagyok, hanem ez a kristálytiszta hegyi levegő csodát tesz velem, szemlátomást könnyíti a járásomat.

Jobbra, a letörés szélén, a Dolina-sor meredek, hóval kitöltött horhosban folytatódik, alatta az egész katlant kitöltő moréna. Eredetileg erre akartam lemenni. az idő is kevés, én sem vagyok egészen rendben. Majd máskor.

 

Társaim lassan eltűnnek a gerincről aláereszkedő ködben. A jelzett útra visszatérve, széles hófolton rúgom a lépéseket. Lassan haladok, aztán feltűnik a gerinc-él, Domi és Bélus vár a ház előtt. Odabent meleg van, a sarokban valaki gitárt pengetve halkan énekel. Megebédelünk.

 

A házból kilépve szinte harapni lehet a ködöt, olyan sűrű.

 

Tájolóval a kézben indulok a csúcs felé. Itt a gerincen, szabadon nyargal a szél. De nicsak! Ahogy feljebb érünk, libben a ködfátyol. Pillanatokra kilátszik már a Rax. Előttünk van már a csúcs is. Az orkán süvítve fokozódik, dübörögve lobog rajtunk a szélanorák. Rá kell dőlni, különben felborítana. Zengve zúg a csúcs-kereszt rozsdamentes acél traverzén keresztül. Látszik már a Hóhevand, holnapi túránk célja.

 

Egy-két perc volt csak a látomás és újra felhő takar mindent. Az eső is szemetel. Sürgősen kotródni kell innen. A vizes ecsetpázsiton a bakancs talpa is megcsúszik. Aki edzőcipőben jött, most felkötheti a gatyáját. Lejjebb hófoltot érünk, azon csúszkálunk völgy irányba.

Sanyi és Zsuzsa lemaradtak. Míg bevárjuk őket, előkerülnek az esőkabátok. Újra leszállt a köd, a gyalogfenyőben nehéz követni a jelzést. Én állok az élre, Rambót hátra küldöm Keszte Pistihez,  Zsuzsát magam mögé, Sanyit sereghaj-tónak rendelem. Melicher Zsuzsa a havon, csúszós köveken elbizonytalanodik. Ha megfogom a kezét még rosszabb. Érzi, hogy segítségre szorul. Olyan ez, mint a tükör repülés. Látszólag én megyek elől, diktálva a tempót. Holott fél szemmel hátrafelé figyelek. Három-négy lépéssel haladok előtte,  a simább  szakaszokon gyorsítok,  a sziklás részeken határozott, nyugodt tempót veszek fel. Ez megnyugtatja. Egyébként sem tudnánk sokkal gyorsabban előre jutni, 16 fős társaságnak már nagy a tehetetlensége.

A fenyvesbe érve csendesedik az eső. A szikla pilléren épült Kiethaller háznál már a nap is bujkál. Lekerülnek a pelerinek. Sanyi negyedmagával a gerinc utat választja, mi a szurdokba ereszkedünk.

 

Az út néhány méter után megszűnik, nagy köveket kerülgetve, a patakmederben haladunk. A völgy egyre szűkül, végül 20-30 méter magas, alig másfél méter széles kanyonba jutunk. A gömbfülkékben összegyűlt tavacskákat, vízeséseket kerülgetve egyre lejjebb mászunk. Néhány száz méter múlva kiszélesedik a völgy. Összetömődött, avarral tele szóródott, több méter vastag hófoltokon lábalunk keresztül. De a java még hátra van. A térkép láncos útnak jelöli ezt a völgyet. A jelzés egy víznyelőbe vezet, amely alul újabb beszakadt barlang járatában folytatódik. Elérjük a létrákat. 6-8 méteres zuhatagokat ívelnek át. Próbálok fényképezni, de sötét van. Kézből nyolcaddal, tizenötöddel könnyen bemozdul. Teljesen elvesztettem az időérzékemet. Egy órája jövünk, de nem tudom felibe, harmadában vagyok-e, vagy a következő fordulóban vége a három kilométeres völgynek. Most a térkép sem segít. Az már biztos, hogy nem fogunk időben leérni. Igazi őserdőben járunk. Évszázados bükkök, iharfák toronymagas törzsei árnyékolják be a szűk völgyet. Amott 25-30 méteres fenyő zuhant a szorosba. A lezúduló hólé kimosta gyökereit, s mint a szárnyszegett madár hullott alá. Törzsét, ágait vastagon lepi a zuzmó. Ide nem jut el a fejsze, a motoros fűrész, nincs értelme. A szikla-labirintus szűk, meredek folyosóin még lóval sem tudnának lejönni, nem hogy gépekkel. A kivágott fát nem lehet elszállítani.

A hűvös, párás levegőben a köveket üde, zöld moha lepi. Száraz sár szinlő mutatja meddig állt a víz hóolvadáskor. Most alig 10-15 liter csorog percenként a mederben, de jaj annak akit a hirtelen támadt nyári zivatar itt ér! A környező hegyoldalakon összegyűlt csapadék akár 5-6 perc alatt másfél, két méteres vízszint növekedést eredményezhet. A sziklarepedésben nőtt páfrány levelén lerakódott iszap mutatja, meddig állt a víz múlt hét elején. Az örvénylő, szennyes áradat néhány óra alatt zúdult alá. Később egy osztrák csoportot is beérünk. Előzni itt nem lehet.

 

Végül jó fél órás késéssel csak leérünk. Sanyiék öt perce érkeztek. Imre bácsiék megjárták Máriacelt. Újra együtt a banda, mindenki elégedett.

 

A határonmár csak lassítanunk kell, kényelmesen elérjük a vacsorát. A Deák Étteremben sem a hagyományos menüt kapjuk. Francia hagymaleves reszelt Trappista sajttal és zöldborsós tokány, rizzsel a kaja. Éhesek is vagyunk, de az étek is finom. Jól esik rá a Soproni Kékfrankos.

 

 

Május 27. hétfő

 

Az idő végleg elromlott. Összepakolunk, s a csodában reménykedve indulunk a Hóhevandhoz. Fúj a szél, zuhog az eső. Kicsit csendesedik, aztán újra rákezd. A Schnéberg oldalában friss hó fehérlik. Nincs értelme "pacallá" ázni. Programot váltunk. Délelőtt Fraknó várát, s a fegyver gyűjteményt nézzük meg. Később a történelmi Magyarország legkisebb városában, Ruszton kóstolgatjuk a hegy levét. Végül a soproni Gyógygödörben vigasztalódunk.

 

Még Pannonhalmára szerettem volna bemenni, de eltelt az idő. A eső sártengerré változtatta a vetéseket. Barátságtalan, szürke színre borult az ég.

De ne legyünk telhetetlenek. Gyönyörű helyeken jártunk. Ide jövőre is eljövünk!

 Szádeczky-Kardoss Géza

 

 

                                              

Címkék: Busz Rax Schnéberg Via Ferráta





Bejegyzések 1 - 1-ig. Összes bejegyzésed: 1

gwynturin
2014/05/20 10:56:46

Kedves Géza!

Gratulálok ehhez a briliáns íráshoz! Ez már nem is írás, ez sokkal több annál... művészet.

Eddig Göncz Árpád hihetetlen szókincsén ámuldoztam, most már a tiéden is. 

Barátsággal:

Tamás




*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.