TELJES VERZIÓ MEGTEKINTÉSE: Link
Cím: Elcsábítva és elhagyatva...
Címkék: TúraTárs Árkon-bokron Sétafika
Blog Beljegyzés: Te is kaptál levelet az Árkon-Bokron oldaltól?  No, és mit szólsz hozzá?  Gondolkozzunk  egy kicsit együtt! Hogy is van ez? Hogyan is kezdődött mind ez? 2009. nyár közepén indult útjára a TúraTárs. Valamikor augusztus végén találtam rá- Bejelentkezésemet követően rövidesen értesítéseket kaptam, hogy már 3.000-en, már 5.000-en, már 6.500-an jelentkeztek be rá. Előbb csak nézelődtem, ismerkedtem a lehetőségekkel, kitöltöttem saját oldalamat, aztán beneveztem a szilveszteri túrára. Számos jól működő túracsapat talált itt egymásra. Voltak persze, akik csak ismerkedni akartak. Sokan bejelentkeztek. Szinte semmit sem árultak el magukról, körbe néztek a csajok, vagy éppen a pasik között, aztán többet nem is hallottunk róluk. Mások partnerre, vagy túratársakra akadva szintén elmaradtak az oldalról.   Közben a túrafotók és blogok is szépen gyűltek, és a túrakiírások között megjelentek az utazási vállalkozások fizetős útjai is. Az is elő fordult, hogy valamire rákattintottam, de helyette egy kéretlen reklám jelent meg a képernyőn. Az egy éves fordulóra Fürge megszervezte a Mátrában, Sás-tóra az első TúraTárs találkozót. Később néhányan az oldal tovább fejlesztésében is „besegítettek”. Aztán idén nyár elején kaptam egy e-mailt, hogy egy új, hasonló, de a TúraTársnál sokkal színvonalasabb oldal kezdi meg – egyelőre csak próba üzemben – működését. Kíváncsi voltam rá, bejelentkeztem oda is, de itteni tagságomat sem szüntettem meg. (Gondolom, többen hasonlóan tettetek ti is.) Tudom, vannak más, ehhez hasonló oldalak is. Azt gondolom nekünk, túrázóknak az a jó, ha több ilyen jellegű oldal választékából   mazsolázhatunk. De az sem jó, ha túl sok van, mert az már szétforgácsolja az erőket. Tudom voltak, (vannak) akik túráikat, vagy blogjaikat a TúraTárson és a Séta-fikán is megjelentették. Mások az Adventúrára esküdtek. Az azonban látni való volt, hogy a hasonló célú honlapok között nincs átjárási lehetőség. A reklámokra rá lehet klikkelni, de az egyéb túra oldalakat egyik sem hirdeti. Tehát konkurenseknek tekintik egymást. Nem vagyok jártas az ámítógépek világában. Nem tudom, hogyan lehet ilyen oldalt létrehozni, tovább fejleszteni. Az az érzésem, hogy a hasonló honlapoknak az lenne az érdekük, hogy minél kevesebb ilyen működjön. Tehát minél több látogató és tag jelentkezzen be hozzájuk. Minél többen olvassák a náluk megjelenő hirdetéseket. Minél többen hirdessenek az ő oldalukon. Az utazási irodákkal szemben az ingyenes túrázás, és az ismerkedés mézesmadzagjával csábítják magukhoz az újabb tagokat. Azt is látnunk kell, hogy egyesek azon mesterkednek, hogy megpróbálják szétbomlasztani az egyéb szerveződéseket. Úgy gondolom, hogy az Árkon-bokron oldalt is külső erők sugallatára hozták létre. Azzal a céllal, hogy így a TúraTársat meggyengítve saját malmukra hajtsák a vizet. Valahogy olyan lehet ez, mint mikor egy nagyvállalat vezetősége egy erős szakszervezetet apró ágazati egységekre igyekszik bomlasztani, hogy aztán egymással szembeállítva kijátszák a dolgozókat.   Itt is valami hasonló történt, történik. Egy konkurens oldal néhány az ámítógépekben jártas TúraTársat rávett, hogy hozzon létre egy új oldalt. Vigye át oda a TúraTársról az aktív tagságot, beígérve, hogy majd ő segít benne. Aztán, mikor elérte célját, magukra hagyta őket. Vagy éppen gátolja további működésüket. Épp tegnap kaptam tőlük egy e-mailt, mi szerint a túrákat úgy is meg lehet hirdetni, hogy azt valamennyi tag megkapja. Ez az én olvasatomban azt jelent, hogy annyira kevés a bejelentkezettek száma, hogy csak így van esély a túrák megszervezésére. Tehát nincsenek újabb tagok. Megbukott az oldal.   Nem állítom, hogy mind ez valóban így van. Ezek csak az én gondolataim. Éppen ezért örömmel veszem, ha valaki megcáfol,  vagy egyetértőleg hozzászól.  Előre is köszönet érte!