Cím: Emlékek a forradalomról
Címkék: 1956. amnesztia Kossúth-nóta
Blog Beljegyzés: Amikor kisfiú voltam, nálunk otthon az volt a szokás, hogy a mese, és az esti imádság között anyánk egy dalt énekelt. Egy héten át minden este ugyan azt. A szövegét leírta, s a cipőnkbe tette. Napközben többször elolvasva, másnap estére már mi is tudtuk, s a hétvégére együtt énekeltük vele. Általában zsoltárokat, vagy dicséreteket tanított, de a Pákozdi csata hetében egy nemzeti érzelmű nótát dalolt nekünk. --------------------------- Nagybátyám a két világháború között jogász volt. Így aztán az új rendszerben sokáig semmilyen munkát sem kapott. Végül elment a sztálinvárosi építkezésre segédmunkásnak. Később barátai segítségével az Európa étterembe került ruhatárosnak. Tartásával, udvarias modorával hamar kivívta az étterem dolgozóinak megbecsülését. Felvidéken nevelkedett, így már gyerek korában elsajátította pajtásai nyelvét: a tótot, a németet és a cigányt. Később az iskolában latint, angolt és némi franciát is tanult. Ha külföldi vendég érkezett – és ez ott gyakran megesett – őt hívták tolmácsolni. Csak minden másnap dolgozott, így a szabad vasárnapokon, és a nyári szünidőben vele jártuk a hegyeket. Egy alkalommal a Szénásokon és a Vöröspocsolyás-háton nagy zsák lilapereszkét, és szürke tölcsérgombát szedtünk. Hazafelé menet meghívott még az étterembe egy somlói galuskára. Már épp befejeztem az evést, amikor a prímás lépett oda hozzánk: - Elhúzhatom a fiatalúr nótáját? Laci bácsi elmagyarázta, énekeljek valamit, s a cigány majd a hegedűjével kíséri. - Bármit énekelhetek? - Nem hiszem, hogy lenne olyan dallam a világon, amit én ne ismernék! Válaszolt rá önérzetesen. Én a pár hete tanult nótába kezdtem: Magyarország az én hazám, Itt nevelt fel Apám, Anyám. Az első sor után halkan cincogni kezdett a hegedű. Az éterem elcsendesedett, s mindenki felénk figyelt Lassan a banda is bekapcsolódott, s én vékony gyerek hangomon tovább énekeltem: Itt ringatták a bölcsőmet, E szép honnak szent ölében. Azért oly szép ez a világ, Mert a szíve Magyarország. Nincs is több ily áldott hona, Ez a földnek minden java. A zenészek itt elhallgattak, s a cigány kérdőleg nézett nagybátyámra, de ő elfordult. Akkor, és ott még ez nem tudatosodott bennem, és folytattam: Hányszor voltunk megtámadva? Hányszor voltunk leigázva? Most is borul a hon ege, Talán már egy esztendeje. Ha ellenség lép a földre, Bátran szembe nézünk vele. Villám a huszár vágása, Hiszen Kossuth katonája. Az utolsó hang-foszlányok elnémultával, döbbent, halotti csend ült a teremre... ...Aztán néhány pillanat múlva az egyik asztalnál valaki vivátot kiáltott, s három fiatalember felállva tapsolni kezdet… A következő pillanatban elszabadultak az indulatok… Éjjeneztek, tapsoltak, többen kezet ráztak velem… Én pedig semmit sem értettem az egészből... Laci bácsi karon fogott, s csendben kivezetett az utcára. Aztán, amit otthon Anyám kapott… - Mire tanítod te ezt a gyereket!? Ezért kirúgnak az állásomból, lecsuknak! - Ez csak egy Kossuth nóta… - De 56-ban betiltották! Ki gondol most 48-ra? Ma ez nyílt lázítás az oroszok ellen! Laci bácsit nem rúgták ki, le sem csukták. Igaz, dicséretet sem kapott, pedig a következő hetekben teltházzal üzemeltek esténként… A hír futótűzként terjedt el a városban. Abban az évben hirdettek amnesztiát, s először térhettek haza az 56-os diszidensek. Igaz, a cigányok nem játszhatták többet a dalt, de a harcostársak ott adtak egymásnak találkozót, s az asztalok napokra előre foglaltak voltak... Szádeczky-Kardoss Géza szadeczky-kg@freemail.hu +3630/35-439-35
TELJES VERZIÓ MEGTEKINTÉSE: Link