Cím: Édes anyanyelvünk 2.
Címkék: szókincs idegenszavak
Blog Beljegyzés: Előző írásomra sok hozzászólás érkezett. Voltak, akik arról írtak, melyik nyelv mit honnan lopott? Azt gondolom, hogy ez olyan, mint a gyerek nevelés. Látszólag a szülő neveli a gyereket, de valójában kölcsönösen neveik egymást. A nyelv is valami ilyesmi. Folyamatosan veszünk át szavakat és kifejezéseket más nyelvekből, és vesznek át tőlünk is más nyelvek. Ez teljesen természetes. Igazából nem is az a fontos, hogy a nyelv milyen eredetű szavakból áll, hanem hogy mennyire gazdag a szókincse. Egyszerűbb, vagy bonyolultabb a mondat szerkesztése. Van-e írásbelisége? 1.100 évvel ez előtt, amikor a Kárpát-medencébe érkeztünk, nekünk már volt rovásírásunk. Az idő tájt az itt talált európai népek közül egyedül a görögök dicsekedhettek ilyesmivel. A nyelvek többsége 3-4.000 szóból állnak. Ebből a rendszeresen használt szókincs kb. 1.500-2.000. Shakespeare közel 6.000 kifejezést használt. Arany János pedig több mint 12.000-et. Így hát nincsen szégyenkezni valónk. Más kérdés, hogy én, vagy te mennyire választékosan beszélünk? Továbbá mennyi kifejezést értünk még meg? Én sem vagyok nyelvész. De nagyapám az volt. Minálunk a gyerekeket nem szokás kiküldeni a szobából, ha vendég érkezik. Hozzá pedig gyakran érkeztek tanár társai, vagy volt tanítványai. Természetesen nem emlékszem mindenre, de szófejtéseit olvasva sok minden visszacseng bennem. Arra gondoltam, hogy néhány a túrázáshoz kapcsolható gondolatát fogom veletek - persze jelentősen lerövidítve - megosztani. Most azonban inkább - hogy lássátok mennyire gazdag a mi nyelvünk Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke című versét másolom ide. Egyik olaszóra sodrán, Ím a kérdés felmerült: Hogy milyen nyelv ez a magyar, Európába hogy került? Elmeséltem, ahogy tudtam, Mire képes a magyar. Elmondtam, hogy sok, sok rag van, S hogy némelyik mit takar, És a szókincsben mi rejlik, A rengeteg árnyalat, Példaként vegyük csak itt: Ember, állat hogy halad? Elmondtam, hogy mikor járunk, Mikor mondom, hogy megyek. Részeg, hogy dülöngél nálunk, S milyen, ha csak lépdelek. Miért mondom, hogy botorkál Gyalogol, vagy kódorog, S a sétáló szerelmes pár, Miért éppen andalog? A vaddisznó, hogy ha rohan, Nem üget, de csörtet – és Bár alakra majdnem olyan Miért más a törtetés? Mondtam volna még azt is hát, Aki fut, miért nem lohol? Miért nem vág, ki mezőn átvág, De tán vágtat valahol. Aki tipeg, miért nem libeg, S ez épp úgy nem lebegés, -- Minthogy nem csak sánta biceg, S hebegés nem rebegés! Mit tesz a ló, ha poroszkál, Vagy pedig, ha vágtázik? És a kuvasz, ha somfordál, Avagy akár bóklászik. Lábát szedi, a ki kitér, A riadt őz elszökell. Nem ront be az, aki betér . . . Más nyelven, hogy mondjam el? Jó lett volna szemléltetni, Botladozó, mint halad, Avagy milyen őgyelegni? Egy szó – egy kép – egy zamat! Aki „slattyog”, miért nem „lófrál”? Száguldó hová szalad? Ki vánszorog, miért nem kószál? S aki kullog, hol marad? Bandukoló miért nem baktat? És ha motyog, mit kotyog, Aki koslat, avagy kaptat, Avagy császkál és totyog? Nem csak árnyék, aki suhan, S nem csak a jármű robog, Nem csak az áradat rohan, S nem csak a kocsi kocog. Aki cselleng, nem csatangol, Ki „beslisszol” elinal, Nem „battyog” az, ki bitangol, Ha mégis: a mese csal! Hogy a kutya lopakodik, Sompolyog, majd meglapul, S ha ráförmedsz, elkotródik. Hogy mondjam ezt olaszul? Másik, erre settenkedik, Sündörög, majd elterül. Ráripakodsz, elódalog, Hogy mondjam ezt németül? Egy csavargó itt kóborol, Lézeng, ődöng, csavarog, Lődörög, majd elvándorol, S többé már nem zavarog. Ám egy másik itt tekereg, -- Elárulja kósza nesz – Itt kóvályog, itt ténfereg. . . Franciául, hogy van ez? S hogy a tömeg miért özönlik, Mikor tódul, vagy vonul, Vagy hömpölyög, s még sem ömlik, Hogy mondjam ezt angolul? Aki surran, miért nem oson, Vagy miért nem lépeget? Mindezt csak magyarul tudom, S tán csak magyarul lehet. . .!
TELJES VERZIÓ MEGTEKINTÉSE: Link