Túratárs és Túra kereső, túrázás, szervezett túrák - Túratárs.com » Blog » Gyerek túra a Kis-Fátrában

TELJES VERZIÓ MEGTEKINTÉSE: Link

Cím: Gyerek túra a Kis-Fátrában
Címkék:
Blog Beljegyzés: GYEREKTÚRA A KIS-FÁTRÁBAN.           Javában virágzott már a bodza, mikor a kölykökkel vonatra szálltunk, hogy pár napot a Felvidéken csavarogjunk. Zsolnán kicsit várakoztunk, aztán háromnegyed órás buszozással a Kis-Fátra védett völgyébe Stefanovába értünk. A 35-40 gerenda házból álló apró szlovák község a völgy villába épült. A régi istállókat, fészereket zsindellyel fedték, az újabb házakon már cserép, vagy bádog „díszeleg”. Az ó falú a múlt század elején közvetlen a hegy lábánál bújt meg. Mészégetéssel, fakitermeléssel foglalkoztak. A környez ő erd ő ket a negyvenes évek közepére leirtották. Egy rendkívül csapa-dékos tavasz után 1848. június 14-én megcsúszott a hegyoldal, s a 8- 10 méter vastag k ő görgeteggel vegyes sár tizennégy ember életét követelve maga alá temette a házakat. Csak a század végén népesült be újra a völgy. A házak mögött, a hajdani iszap folyásokon – mint a temet ő kben – vadvirágos rét. Felettük fenyvesek, fehér mészk ő tor-nyokkal megt ű zdelt égbe szök ő hegy gerincek.         Szabó Gabiék már itt vannak. A gyerekek hangos öröm ujjon-gással üdvözlik egymást. Amíg mi megkeressük a régi szobánkat, ő k birtokba veszik a házat. Tavalyról ismer ő s már itt minden. Az ajtó beugrók, a padlásfeljáró, a tornác mind kit ű n ő búvóhely. Nem is beszélve a fáskamráról, s a lépcs ő alatti zugról. Dübörögve rohan-gálnak fel-alá a deszka padlós folyosón, lépcs ő kön, míg a házi néni rájuk nem mordul tótul. Persze egy szót sem értenek bel ő le. Kacagva rohannak vissza, hogy a „pu-pu nye-nye” mit mondott. Ebb ő l elég! Menjetek inkább az udvarra! Számba veszik a ház kutyáit. Pisti a cirmost csalogatná, de az inkább egy fán keres menedéket a dögö-nyözés el ő l. A szomszéd udvarban pulykákon és kacsákon kívül két ló is van, s a tehén kis bociját is meg lehet simogatni. Kicsomagolunk, átöltözünk.         Másnap kisebb bemelegít ő túrára indulunk. Laura anyja kezét fogja, a fiúk el ő re nyargalnak megnézni a patakot. Csalódottan tér-nek vissza. Tavaly az étterem el ő tti k ő torlaszokkal elzárt medencék-ben pisztrángok is voltak, s a potraviny (közért) is zárva.         Az erd ő szélén a turista ház el ő tt új hinták vannak. Akinek nem jut ül ő ke, a rudakra mászik. Felettünk a fenyvesben a Szikla-város k ő csipkés falai magasodnak. Régen arra is vezetett jelzett út, de mióta Nemzeti Park lett a terület, szigorú védelem alá helyezték. A bérceken sólymok fészkelnek. Korrogva szálló fekete hollók köröz-nek a völgy felett. Az embert ő l háborítatlan erd ő kbe a mackó és a hiúz is visszatelepedett. A zöld jelzésen indulunk tovább az ezer színben pompázó hegyi kaszálón. Az ujjas kosbor barnán pettyezett levelei felett apró fürtben hozza lilás piros virágait. Sárga bak-szakállak, lilás-kék varjúkörmök, fehér margarétákon bundás bogár szívogatja a nektárt. Márk és Bernát új játékot eszeltek ki. El ő re futnak, s a magas f ű be feküdve kezüket arcuk elé téve legurulnak a meredek oldalban. Szédelegve állnak fel a lejt ő aljában.         A szemközti hegyoldalból keskeny pára csíkok emelkednek a magasba – pipál a hegy – . A felszáradó harmat kig ő zölgései ezek. A magasban gomoly felh ő kké állnak össze, melyeket ismeretlen tájak felé sodor a szél. Utunk a mez ő t elhagyva egyre meredekebben szer-pentinez fel felé. Zúg a szél a fenyvesben. El ő l Gábor legkisebb fiacs-kája Mártonka üvölt torka szakadtából. Aztán duzzogva hátra ma-rad. Nekem mondja el bánatát: – Az Apa nem figyel rám. Mindig csak a föln ő ttekkel beszélget. – Azért nem kell kiabálnod! Menj oda hozzá, rúgd bokán, aztán mikor feléd fordul súgd a fülébe amit akarsz! Nagy szemekkel néz rám. Tetszik neki a dolog. Már indulna is, de elkapom a grabancát. – Csak vicceltem, elég ha megrángatod a kabátját! Még tavaly beloptam magam Marcóka szívébe. Az ül ő székes felvo-nón az én ölemben utazott és méteres WC papír zászlókkal inte-gettünk az utánunk jöv ő knek. Most – mint két jó barát – mancs a mancsban baktatunk, s ő fecseg, locsog, szárnyaló gondolatait mind megakarja osztani velem. Többek között meg tudom, hogy Viktorék-nak nyulaik vannak, s ha lefialnak neki is adnak majd bel ő le, amit ő kutya kölyökkel fog viszonozni. Megmutatja, hogyan kell a lapu-levelet megfricskázva dobolni rajta, úgy hogy ne szakadjon kis és hangosan szóljon. – Tudod hogy csinálta az Istenke a laput? Vett egy nagy zöld golyót és úthengerrel kilapította. Aztán csak nyelet rakott rá és kicakkozta a szélét. Ez azért jó, mert a pucér csigák tudnak rajta napozni, de eserny ő nek is lehet használni. S már tépi is le, hogy a fejére rakja. – Látod a patakot? Azért csillog a köveken és azért csobog, hogy a szarvasok, ő zikék és vadmalacok megtalálják, ha szomjasak és tud-janak bel ő le inni. Lassan ki érünk az erd ő b ő l. Anyja ér mellénk, s nyújtja kezét kicsi fiának, de ő elfordul. – Most a Gézsa bácsival megyek! Az alpesi réten egy pitypangnál állunk meg. Elb ű völve nézi a virág kelyhében fémesen csillogó zöld bogarat. – Szebb akar lenni, mint a virág, azért fénylik úgy! Ennek a szárával lehet szívni a málnaszörpöt. Jobb mint a szalmaszál, csak keser ű a leve.         A nyeregbe érve a pár éve leégett menedékház romjainál ebé-delünk. Hideg forrás vizet iszunk hozzá. Felettünk a Nagy-Rozsutec magasodik. Balra a Grúny és a Kriván. Az utóbbi szlovákul görbe hegyet jelent, ezért hívják így a Magas-Tátra legnyugatibb csúcsát is. El ő ttünk a Szoliszkó erd ő vel fedett csipkés gerince. Holnap a Rablók útján oda fogunk menni. Nevét Jurij Jánosikról, a tótok Rózsa Sán-dorjáról kapta, ki a hegy lábánál lév ő Terckovában született. A hírhedt haramia el ő ször Rákóczi seregében szolgált, ahonnan a szabadságharc bukása után a bakákat büntetésb ő l a császár regimentjébe sorozták, s a monarchia távoli tartományaiba vitték. Jánosik innen rövidesen meglépett, s visszatért szül ő földjére, ahol mint katona szökevényt börtönbe csukták. Itt ismerkedett össze Tamás Uhorcsikkal. Szabadulásuk után beállt hozzá betyárnak. A vezér egy év után megn ő sült, s álnéven egy közeli faluban családot alapított. Ekkor lett Jánosik a banda vezére. Sok ember vére szárad a lelkén. A nép mégis mint szabadság h ő st tartotta meg emlékezetében. Mert olyan jó ember volt, hogy csak attól rabolt, akinek pénze volt. Akit ő l semmit sem lehetett elvenni, azt nem bántotta. Cimboráival a postakocsikat meg-állítva az utasok mellének szegezte két pisztolyát, s így kiáltott: „Dáj bohu Dusu, a mnye penyáze!” (Lelked add vissza Uradnak, a pénzedet pedig nekem!). Rozsdamentes acél szobra a völgy bejáratát uralja. 1713-ban a hajdúk fogták el. Liptószentmiklósra vitték, ahol törvényt ültek felette. Majd bal bordájánál fogva hentes kampóra akasztva kivégezték. Kicsit morbid, de a sífelvonó melletti étteremben Jánosik bordát is kínálnak, mint helyi specialitást.         Gyülekeznek a felh ő k, jó lesz mihamarább haza kotródni. Lefelé már gyorsan haladunk az ismert ösvényen. A réten még megállunk patakozni. A vékony erecskén önfeledten építgetik apró gát-jaikat, sárral kitapasztva a kövek közét. Alig akarják abba hagyni. Éppen id ő ben érjük el a házat, még szinte le sem vetettük a bakancsot, mikor elered az es ő . S ű r ű vízfüggöny fedi a tájat.    Szádeczky-Kardoss Géza