Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 



ferráta a dolomitokban
2011/08/14 18:57:38 Küldte: urbanszabo

Nem kevés izgalommal indultam újra a Dolomitokba, lévén, hogy Ákos egy különösen gyenge pillanatomban rábeszélt; a szokásos gyalogtúrázás helyett a ferrátát válasszam, és ne elégedjek meg a sziklafalak fényképezésével, és a szorgos „hűházással” amikor elszánt embereket látok lógni rajtuk.

Párszor voltam már ferrátázni, de kapcsolatom a műfajjal legalábbis ambivalensként volt jellemezhető, vonzott az izgalma, de kimerített mind fizikailag, mind szellemileg a koncentráció, hogy le ne potyogjak. No de most majd másként lesz, biztattam magam, amely reményem kivételesen nem gyógyíthatatlan optimizmusomból táplálkozott, hanem abból, hogy mindössze 5 fős csoportokban fogunk mászni- ígérte Ákos és még azt is hozzátette, hogy ez kezdő ferráta. Szinte.

Az első nap utazással és sátorveréssel telt, amelynek egyetlen izgalma számomra az volt, hogy derék túravezetőink az előzetes tájékoztatóban szánakozással emlegették azokat, akik tesco gazdaságos sátorral felszerelve gondolják átvészelni az Olasz Alpok zordon klimatikus viszonyait, és a vállalkozást a Déli-sark meghódítására tett erőfeszítésel vonták párhuzamba, így aztán indulás előtt fél nappal nekiláttam sátorért jajveszékelni. Állítólag teljes sikerrel, bár a kempingbe való megérkezéskor nem akadt ember, aki határozottan a kezembe tudott volna nyomni egyetlen pöcköt is, amit legalább ideiglenesen sajátomként ismerhettem volna fel. Éppen azon töprengtem, hogy ki mellé fogok bekéretszkedni, amikor Anett érkezett egy Himalája expedícióra méretezett táskával. Na az volt a sátram. Egy 9 személyes csoda 3 hálófülkével,  középen pedig akkora térrel, hogy bátran társas tánc tanfolyamot is hirdethettek volna a szervezők, ha lett volna bennük elég vállalkozó szellem. Szerencsére nem volt. J Így semmi akadályozta nyugodalmas éjszakánkat, hacsak a hőmérséklet nem, ami 3 fok volt. Igaz, pluszban J

Második napunkat a Monte Paterno meghódításával gondoltuk kezdeni. Sajnos nem csak mi, hanem rajtunk kívül még Olaszország minden járóképes és 250 kilométeres körzetben tartózkodó állampolgára is, nem beszélve a bevándorlókról, így ezt a csúcshódítást elhalasztottuk kevésbé zsúfolt napokra és rögtön a Toblin tornyot vettük célba, ahol tényleg nem volt senki. Talán annak köszönhetően is, hogy éppen eleredt az eső és a bennszülöttek elmenekültek. Így a  teljesen kezdők rögtön egy B-C-s erősségű, ámde csúszós úton ellenőrizhették, hogy az előző napi oktatás vajon elég átfogó ismereteket nyújtott-e. Én különösebben nem rajongtam ezért az útért, tele volt létrácskákkal, amiktől inkább a padlásra mászásra és a „dagadó ruhák” teregetésére asszociáltam, és nehezen tudtam magam hős hegymászóként elképzelni, mosónőként meg soha nem akartam. Aztán elértünk egy kéménynek nevezett részhez, amit itthon persze én úgy mesélek, hogy egy hasadék két falán kitámasztva araszoltam fel, miközben alattam tátongott a mélység, a valóságban pedig kicsit töprengtem, hogyan tovább, majd felkiabáltam a túravezetőmnek „Szandi, most mit csináljak” mire rögtön érkezett a szakszerű válasz. „gyere fel!” Na ennyit a szakadékokról és a túravezetők drámai érzékéről ::))))) Aztán felértünk  a csúcsra, ahol állítólag volt egy kereszt, de én abból nem láttam semmit, mert fújt a szél és jeges eső verte a sisakom. És egészen megmagyarázhatatlan módon egyszer csak elkezdtem élvezni. Valószínűleg az agyam vészberregője bekapcsolt, és annyi endorfint szabadított fel, amennyit  csak talált, mindenesetre mire leértünk már kifejezetten jó ötletnek találtam a ferrátát, Toblin tornyostul, létrácskástól, jégesőstől úgy ahogy van.

Este nagy főzőcske kezdődött, elsősorban Csongor kimeríthetetlen készleteinek köszönhetően. Ha valaha  rám bíznak egy hadsereget feltétlenül őt fogom megtenni hadtáposnak és nagyon vigyázni fogok, hogy 2 méteres körzetében maradjak. Talán csak szárított ürücomb nem volt nála, de lehet, hogy tévedek, és azt  stratégia tartalékként raktározta valahol J

A harmadik napon a Strobel ferrátára indultunk, túravezetők szerint egy rövid kaptató után elérve a beszállást, szerintem  meg „öreg vagyok én már ehhez, nincs itt valahol egy lift?” szintű emelkedő után, de megérte. Igazi öröm-mászás volt. Az egész olyan, mint egy nagyobbacska kölköknek tervezett mászóka, ahol mindig akadt fogás, lépés, de azért kellett hozzá némi agyalás észrevenni, és némi mersz meglépni. Természetesen itt is beleütköztünk az elszánt helyi erőkbe, akiknek nyilván fontos csatlakozásuk volt a csúcskeresztnél, mert gátlás nélkül másztak át rajtunk, de aztán elfogytak és maradtunk magunknak, szép komótos tempóban, igazán jólesően hódítottuk meg a csúcsot. Megérte.

Lefelé Ákos szerint egy szép lankás erdei ösvényen kanyargózott az út, de én akkor már egy szavukat sem hittem el, mert képesek voltak az első nap úgy túrát szervezni hogy végig felfelé kelljen menni, és szemrehányásunkra értetlenkedve közölni, hogy éppen lefelé megyünk, ne tévesszen meg minket a 200-as pulzus szám és ez a rusnya emelkedő,  amin kaptatunk. Kételkedésem nem volt alaptalan, először törmeléklejtő, aztán sziklák következtek és egy esést követően a nap mondása Csongortól: „mondtam, hogy ne lépj kőre!” Aha. J

Este közös pizzázást csaptunk, a kempinges bácsi javaslatára, aki ismert valakit, akinek a nagynénje hallott valakiről, aki egyszer járt már egy pizzázóban és az jó volt. És tényleg jó volt, bár megszálló hadsereget megszégyenítő méretünk és éhségünk kicsit megriasztotta az étterem személyzetét, de végül senki nem maradt éhen, és a kapott búcsú italtól meglehetősen éneklős hangulatban poroszkáltunk a buszig.

Negyedik napunkra azzal a fájdalmas felismeréssel ébredtem, hogy a térdemből még mindig hiányzik egy térdszalag és ez hiátus sorozat terhelés hatására némi nehézséget okoz számomra az elszánt gyaloglásban. Szerencsémre ezen a napon a Cristallo di mezzo, illetve a híres Cliffhangeres függőhíd volt a cél, amelyek beszállása felvonóval is megközelíthető. Igaz azzal a felvonóval, aminek működését Ákos oly szemléletes beszámolóval érzékeltette a buszon, hogy kételkedni kezdtem; vajon sport extra biztosításom kiterjed-e a „kapszulának” becézett, és nyilvánvalóan egy evolúciós-szelekciós program részeként üzemben tartott (szóval hogy ”hulljon a férgese”) szerkezet használatára is. Szövetkezve egy másik sérülttel erőt vettünk magunkon és a túra legfélelmetesebb kihívását leküzdve rövid fél óra alatt a Lorenzi menedékházban kávézgattunk. A többiek érkeztét a heves havazásból és az átláthatatlan ködből kihallatszó méltatlankodásokból vettük észre, majd lassan látótávolságon belül értek, és gyors döntés következett, a Cristallo csúcsa nélkülünk tölti a napot, de a függő hídhoz, illetve a valamilyen másik csúcshoz vezető Ivano Dibona ferrátához elmerészkedünk. Maga a ferráta nem volt nehéz, de a hó, meg a csúszósság, nekem pedig az az aprócska tény, hogy 60 foknál jobban nem hajlott a bal térdem igazán izgalmassá és emlékezetessé tette ezt a mászást is.

Szandinak pedig mindenképpen tartozom egy köszönettel, lévén csúnya előítéletekkel bírtam a lány ferrátás-túravezetők irányába, mondván ha baj, van, akkor nyers brutális férfi erő kell, és inkább nem bízom magam egy gyenge nőre, de ettől az előítélettől a Dibonán megszabadultam J

Este megkésett welcome partyt tartottunk, először szabadtéren, majd az eleredő esőben az alfa-űrbázisként becézett nagy sátorban, ahova 35-en kényelmesen befértünk, és még 4-5 üveg sangria isJ

Az ötödik napon már csak csomagolni kellett, -vizes sátrat szakadó esőben, mert jár egy sansz a penésznek isJ-  és indulni haza. Útközben megálltunk egy szurdoknál, ahol az igazán bátrak és elszántak, -szóval az 5 túravezető, meg még néhány ember, aki véletlenül rossz tempóban jelentkezett a buszon, és utólag szégyellte bevallani, hogy a süti evős opcióra akart szavazni, nem a túrázásra- dicséretes gyorsasággal végigszaladt.

Aztán már tényleg-tényleg vége lett, már csak telefonszámot kellett cserélni, meg e-mail címeket, és ígéretet tenni, hogy jövőre megint,  visszajövünk, megmásszuk, és legalább annyira élvezzük majd, mint az idén.

Címkék: Via Ferráta Alpok Dolomitok





Bejegyzések 1 - 2-ig. Összes bejegyzésed: 2

Gejza
2011/08/15 21:52:41

Köszi az élvezetes stílusban megírt beszámolót!



kallaipisti
2011/08/15 21:48:24

Nagyon szórakoztató, humoros szófordulatokkal sikerült elmesélned az eseményeket! :) Köszi az élményt! Képeket ugye tervezel megosztani? :)




*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.