Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 

Bringatúrák az első OTT-on - 2010.07.23-25
2010/07/26 19:09:07 Küldte: Kitekint

Az első országos túratárs találkozó megvolt 2010. július 23-25-e között Sástón. A 3 napra négy bringatúra tervet állítottunk össze Gáborral, melyeket megrajzoltam a bikemap-en, -mely alapján az érdeklődők a szintmetszettel együtt előre tájékozódhattak a terepviszonyokról.

Pénteken a délelőtti órákban elfoglaltuk helyünket a sástói táborban. 7 kerekes a B épületben kapott helyet, s amint „leparkoltunk” a bringákkal, mindenki tudta, hogy ott lesz a gyülekező. A készülődés és az ebéd elhúzódott, így 10-en dél helyett egy órakor indultunk első túránkra (http://www.bikemap.net/route/414178).
Amíg mindenkit bevártunk, ismerkedtünk egymással. Volt időnk a pakkból kitenni az eső-ruházatot is, hiszen szép időre számítottunk az elkövetkező 4-5 órában. Csaknem 10 km-es gurulás után rövid emelkedők és lejtők váltották egymást. Gyöngyöspatán megcsodáltuk a Rk. templomot, az egyedülálló Jessefát (Krisztus családfája), melyet a Nandi Vendégházban egy kis pincelátogatás, bórkóstoló követett. Egyhangúlag megszavaztuk (Gábor ugyan jelezte, hogy Galyatetőre 24 km-es emelkedőn juthatunk fel), hogy nem arra megyünk vissza, amerre jöttünk, hanem letekerjük a vasárnapi kört visszafelé (409955)!

Minél magasabban jártunk, annál szebb erdők terültek el az út mentén, melyek nyugtató hatására már ki voltunk éhezve. A nagy melegben a hosszú emelkedő kifogott rajtunk! A valóságban olyan nehéz volt, amilyennek nem is sejtettük! A csúcsot elérve hárman előrementek, hárman pedig bevártuk a végét. Ketten mentést kértek, így a lámpákat felkapcsolva 5-en indultunk el a lejtőn. Az út gyönyörű erdőben vezetett, de most ez nem kedvezett nekünk - csak azt érzékeltük, hogy hihetetlenül gyorsan sötétedik! Hamarosan elkezdett szakadni az eső! Az úthibákat alig láttuk, örültünk ha egy-egy autó megelőzött bennünket, legalább megvilágította az utat. Miért is ne ilyenkor jöjjön a lánc-leesés, dinamó-rakoncátlankodás, váltó-vacakolás? Szépen lassan együtt tekertünk - még jó, hogy a többiek tudták merre járunk! Mindannyian nagyon megkönnyebbültünk, amikor megláttuk a Sástói vendéglátó egységet! Fürge már a tábor felé sétált a vacsoránkkal, mely elfogyasztása és egy kiadós meleg zuhany után már teljesen jól éreztük magunkat. A szombat esti vetélkedőn mi öten lettünk az „ESŐKEREKEZŐK”, a többi kerekes pedig a „TRICIKLISEK”, s holtversenyben elvihettük a „feltörekvők” díját J

Táv: 83 km, szint: 1100 m, csúcshőmérséklet a bringán gyakran 40 fok, szél erős az esőben!
(Tervezett táv: 41 km, szint: 410 m)

Szombaton a reggeli után 7-en indultunk a Kékestető felé vezető útra, s 5 km-en belül legyőztünk 300 m szintet (409878). A pihenőben egy helyi kerekessel beszélgettünk a kedvenc útvonalairól. Nem mentünk a kilátóhoz, mert ezt vasárnap délelőttre terveztük. Legurultunk Parádra, megnéztük a palóc házat és tájházat, majd Recsken megkerestük a munkatábor helyszínét. Egyikőnk ragaszkodott ahhoz, hogy végigjárja az egész területet, s utána erdei úton megy vissza Sástóra (este 8-ra sárosan-fáradtan meg is érkezett). Hatan folytattuk utunkat, kellemes időben, viszonylag könnyű terepen. Több látnivalót kihagytunk, nehogy időben elhúzódjon a túra, de azért Markaz határában levő víztározó partjára letekertünk egy rövidke pihenőre. Abasáron egy kis energiát vettünk magunkhoz, majd elindultunk a 15 km-es emelkedőn. Elég könnyen vettük az akadályt, hiszen jelentősen rövidebb volt, mint az előző napi, s a hőmérséklet is minimum 10 fokkal kevesebb. Este 6 előtt beértünk a táborba, ahol többen vártak már bennünket.

Táv: 86 km, szint: 810 m, csúcshőmérséklet a bringán általában 30 fok alatt, szél inkább szembe, az esőt megúsztuk!

Vasárnap az eső, erős szél miatt elmaradt a Kékestetői nézelődés (409977). Kicsit bántuk, hogy szombaton nem szántunk egy órát erre a programra, de jó volt így, mert akkor egész úton izgulhattunk volna, hogy még világosban befejezzük-e a túrát.

Jó kis összetartó csapat voltunk!

Fotók

Címkék: OTT Sástó Mátra Bringa





Bejegyzések 1 - 1-ig. Összes bejegyzésed: 1

Marcella65
2010/07/26 20:07:11

Frappánsan összefoglaltad a 3 nap eseményét! Átélni sokkal jobb volt de ahogy olvastam visszatért az érzés!




*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.