Túra és Túratárs kereső közösségi oldal
Üdv a Túratárs-on, jelenleg Vendégként vagy itt. Jelentkezz be vagy Regisztrálj itt <<<
TÚRATÁRS CHAT | RAKJ A KEDVENCEKBE
TÚRABLOGOK  
 

Börzsönyi rémálom
2012/09/18 21:16:37 Küldte: kallaipisti

Egy olyan túráról készülök írni, amit annyira elrontottam, hogy először el akartam felejteni, nem pedig másokkal megosztani. Az idő azonban megszépíti az emlékeket, és még ennek az elszerencsétlenkedett éjszakának a viszontagságai is képesek érdekessé válni a lehangolóból.
2012.04.07-én reggel indultunk Judittal, Szabpet barátommal és az ő párjával Királyrétről a Csóványosra a kék négyzet és kék sáv jelzéseken a Foltán-kereszt érintésével. Az én tervem az volt, hogy éjszakára fent maradok a mérőtoronyban bivakolni, ugyanis erős hidegfrontot jósoltak, aminek éjszaka kellett volna átvonulnia. Ennek a célja a villámfotózás volt, illetve szerettem volna videót csinálni a köd vonulásáról a hegyen, vagy ha úgy sikerül, a mérőtorony tetejéről éjszakai panorámát fényképezni déli irányba.



Uploaded with ImageShack.us

ezeket szerettem volna felülmúlni...



Uploaded with ImageShack.us

... melyeket a balatonaligai magaspartról "lőttem"


Mire felértünk a Csóványosra, befelhőssödött az ég; annyi hóvirágot szerintem még életemben összesen nem láttam, mint akkor! Gyönyörű volt, de szépen lefényképezni nem sikerült. Fent ittunk egy sört, ami nem szokásom természetben, de most jól esett, bár fáztam tőle, hűlt az idő. Egy darabon visszakísértem a többieket, akik a piros kör jelzésen elindulva tértek vissza a Királyréten hagyott kocsihoz. Ekkor már szemerkélt az eső, ködösödött az idő, így attól félve, hogy lemaradok a hegy ködbe borulásáról, igyekeztem vissza a toronyba. Vigyáztam magamra, próbáltam minél óvatosabban közlekedni, mert bár szoktam egyedül túrázni, nem tartom okos dolognok, most pedig még a sörtől is megszédültem, nagyon nem vagyok hozzászokva. Korábban próbáltam a többieket is rábeszélni az éjszakázásra - miközben ők engem próbáltak lebeszélni, így nem jutottunk közös nevezőre :)



Uploaded with ImageShack.us

tavaszi erdő csermellyel



Uploaded with ImageShack.us

odvas keltike (állítólag)


Uploaded with ImageShack.us

egy a millióból


A torony tetejéről sikerült megörökíteni, ahogy a felhő átbukik a Ny-K irányú gerinc fölött. Mivel éppen csak tanulgattam az időzített videók készítését, 5 másodpercenként készítettem 1 képet, ami kevésnek bizonyult, szaggat a kész videó. Ráadásul a gépemen nincs időzített sorozat funkció, így az órámat sasolva a távkioldót nyomkodtam a szélben, ahelyett, hogy gyönyörködtem volna. Nincs tériszonyom, de a körülöttem örvénylő ködben nem éreztem jól magam a torony tetején.


Uploaded with ImageShack.us


Uploaded with ImageShack.us

ezekért nem érte meg ez az éjszaka


Amikor már annyira esett az eső, hogy féltettem a gépemet, bementem a toronyba, és 5-6 körül feküdtem le aludni. A Tesco-s téli hálózsákomat, zártcellás matracot és egy levente hálózsák vízálló huzatát vittem magammal, ugyanis nem számítottam rá, hogy fagyni fog. A torony felső harmadában aludtam, a tetőn kívül egy lépcsőforduló volt felettem. Azt a lépcsőfordulót, amin aludtam, megpróbáltam letakarítani, olyan vastag porból összeállt sár volt rajta. Csak szlovák hálózat volt, így amikor felébredtem, sms-t írtam, hogy minden rendben. Később hallottam, hogy egy pár bemenekült a kutyájával a torony aljába, a kutya nyüszített, annyira nem tetszett neki az idő, majd negyed óra múlva tovább indultak.
Egész éjszaka a csöpögő víz permete szitált az arcomba, így nem aludtam valami jól, közben attól is tartottam, hogy valaki megzavarja a nyugalmamat, bár nem sok elvetemült alszik egy toronyban szélviharban, vízszintesen permetező esőben. Szerencsére nem esett sok az éjszaka folyamán.
Valamikor éjfél körül megpróbáltam kimenni a torony tetejére, de olyan szél volt, hogy nem mertem fejemnél többet kidugni a kijáraton. Délre látszottak a települések fényei, a köd elmúlt, felhők úsztak át az égen, de ha még engem nem is sodort volna le a szél (ami szerintem valószínűtlen, inkább csak egyszerűen féltem), az állványt mindenképpen felborította volna.
Próbáltam tovább aludni, de negyedóránként-félóránként felébredtem arra, hogy süvít a szél a fákon. Hanyatt fekve úgy éreztem, hogy néha megremeg a szélben a torony, sőt kilengése van, de ezt is inkább csak beképzelhettem, és álmosan a fantáziám és a félelmeim vicceltek meg. Akkor nem nevettem a viccen. Még most se nevetek rajta...
2 körül már azon gondolkoztam, hogy összepakolok és lesétálok a hegyről Diósjenőre, megvárom az első vonatot, amiről azt se tudtam, mikor jön, ugyanis a megfutamodásra nem készültem fel. -4 fok volt, hiába a zártcellás matrac, akkor is egy vaslemezen feküdtem, ami nem a hőszigetelő képességéről híres.  Mivel egy elhagyott vasútállomás éjszaka, egyedül legalább annyira bizalomgerjesztő, mint egy szélben talán remegő vasbeton torony, próbáltam megnyugodni és kibírni hajnalig. Reggelre összefagytak a cuccaim, a nyirkos kesztyűm hozzáragadt a vaslétrához, miközben fel-le mászkáltam. Korán keltem, és még félhomályban indultam a vonathoz, kialvatlanul, felborzolt idegekkel. Útközben szerencsére egy kicsit megnyugodtam, a tavaszi erdő igazán szép volt. Nagyobb magasságban virágok bujkáltak az avarban, lejjebb pedig friss zöld hajtások virítottak a fákon. A Csóványoson össze volt fagyva a sár, így gyorsan haladtam, lejjebb már cuppogott a bakancsom. Valahol félúton macskanyomokra bukkantam a sáros úton, de nem sikerült jó, azonosításra alkalmas fényképet készíteni. Hiúzra tippelnék a méretük alapján, azonban ez túl nagy "kiváltság" lenne, nem hiszem, hogy ekkora szerencsém lehet, így maradok a bizonytalanságban.



Uploaded with ImageShack.us

"A Tél fagyos ujjai"


Uploaded with ImageShack.us

cicanyomok I.


Uploaded with ImageShack.us

cicanyomok II.


Uploaded with ImageShack.us

sár, hajtások


Uploaded with ImageShack.us

békapetének vagy halikrának mondanám - ha nem egy száraz kövön lett volna: így passz


A faluba beérve a legrövidebb úton, jó tempóban mentem a vonathoz, közben Juditnak telefonon be is számoltam róla, mekkora bakot lőttem, és most az egyszer boldogan tértem vissza a civilizációba.
Még akkor megfogadtam, hogy elhagyott épületben csak végszükség esetén bivakolok, a következő nagyobb költséget jelentő beszerzésem egy jó bivakzsák lesz! Sajnos ezzel a túrával kapcsolatban mind a mai napig erősebbek a negatív érzelmeim, mint a szép emlékeim, viszont sokat tanultam belőle. A legfontosabb: minden szamár a maga bőrét viszi a vásárra!

Címkék: Börzsöny Bivak Hidegfront Tavasz





Bejegyzések 1 - 10-ig. Összes bejegyzésed: 14


Oldal:  1 | 2 | Következő >  Utolsó >>

dalos
2012/09/26 20:35:28

:)



kallaipisti
2012/09/26 16:34:27

Örülök, hogy tetszett! A legközelebbi nyílt, nagy túrára pedig igazán jöhetnél már, ha összejön, ennyi levelezés után! :) Remélem olvastad a Radnais beszámolómat is, így tudod, miből maradtál ki :(



dalos
2012/09/26 16:18:22

Gyönyörűek a képek Pisti! És a videók is. Olvasom a megnyilvánulásaid mindig. A korábbiakat is.

Viszik a szamarak a bőrüket. 

Félni jó! :) Tapasztalni a legjobb! 

Remek, remek blog!



kallaipisti
2012/09/24 07:09:18

Még egy a felkelő holdról. Ehhez sok ész nem kellett, Nikon P80-nal készült, amin van sorozatból videót konvertáló funkció - csak kiraktam a gépet az ablakomba, és hallgattam, hogy dolgozik, amíg le nem merült az akksi.


Uploaded with ImageShack.us



kallaipisti
2012/09/23 20:18:35

Ohó, az imagashack magához tért:


Uploaded with ImageShack.us



kallaipisti
2012/09/23 20:10:11

Köszi a hozzászólást és a segítséget! Ha adsz egy email-címet, küldök egy videót (persze csak ha érdekel), ami igazán jól sikerült, de "sajnos" csak egy változóan felhős balatoni naplemente szerepel rajta Az imageshack nem kezeli normálisan, youtube-on nem akarom megosztani, különben belinkelném.

Amúgy egy egyszerű számítás:

Ahhoz, hogy egy videó ne szaggasson, 20-25 képkocka kell másodpercenként (frame per seconds - fps); a példában említett 45 másodperces videóhoz így 45x25 kép kell: összesen 1125 kép. Úgy tapasztaltam, hogy kb 3-5 másodpercenként kell egy képet készíteni ahhoz, hogy ne legyen darabos a felhők mozgása -> 1125 x 5 mp = 5625 mp = 93 perc. Magyarul másfél óra szobrozás... A fényképezőgépem zárának élettartama kb 100.000 kép -> nem egész 100 videóra elég, ha csak erre használom (mondjuk nem csak erre használom) -> mire tönkrevágom a zárat, úgyis elavul a gép, szóval csak türelem kell hozzá, annyira nem is "zárgyilkos" művelet, mint amilyennek sokan tartják ezt a videózást



spetra
2012/09/23 18:43:33

Nekem tetszett az írásod, a képek is, és az élmény is. A videóhoz: sokkal több képre van szükséged, ez elég kevésnek tűnik, mozgó anyag összeállításához. Sztem nem kell sorozatot lőni folyamatosan, de pár másodpercenként készíteni, és szerintem ne időt nézz,hanem egy ritmust vegyél fel ahogy készíted. Én már animáltam így, tudom h egy kb 45mp-es anyaghoz mennyi kép kell. szóval egy biztos sokkal több felvételt kell készítened a mozgáshoz. Jó ötlet, foglalkozz vele többet! és attól mert nem rögzít a gép, nem az a megoldás h új darabot veszel (ha van rá keret tedd, de sztem nem ez a megoldás, mert ennyi erővel veheznél egy kisebb hd kamerát is...) ha szivesen használod a gépedet, szánj rá több időt, és türelmet. én jó pár éve végzem animációs teendőimet mezei gépem segítségével. Hajrá! megéri foglalkoznod vele! :)



Angyom
2012/09/22 17:21:02

Az egyszemélyes bivaksátor sem rossz szerintem, vannak egy kiló alattiak, mondjuk árban is mutatkozik. Jobbnak mutatkozik, mint a bivakzsák, és még minimális cucc is befér. Mégis nagyobb védelmet ad.



kallaipisti
2012/09/22 13:50:23

Igen, a fólia nem hülyeség, tavaly áprilisbin nekünk is "kiugrott" a zacskóból a Biharban



Fidi
2012/09/22 11:41:04

Nekem március 31-én volt alkalmam megélni hasonlot.. 7em magammal :D élmény volt.. de végre kiprobálhattam az életmentő folia előnyeit :D




Oldal:  1 | 2 | Következő >  Utolsó >>


*** Túratárs.com - Túra és Túratárs kereső közösségi oldal ***

Rendszerünkön keresztül a túrát és egyéb outdoor programokat kedvelő emberek megismerkedhetnek egymással, közös túrákat szervezhetnek melyet a túranaptárban helyezhetnek el vagy együtt csatlakozhatnak egyéb szervezett túrákhoz. Az oldalon lehetőség van saját profil kialakítására, melyen keresztül a tagok bemutatkozhatnak egymásnak, illetve feltölthetik kedvenc túrafotóikat. A kapcsolatfelvételről üzenőrendszer és chat gondoskodik.